A magyar huszár születése, dicső harcai és történelmi jelentősége


A magyar huszár születése, dicső harcai és történelmi jelentősége

A tanulmány kezdetén a magyar huszárral kapcsolatosan néhány fontos kérdést kell tisztáznunk. Ezek a huszár születésének körülményei, a téves nézetek tisztázása, a huszár dicső harcainak általános és elvi meghatározása, végül a huszár szerepe és jelentősége a történelemben.

Erre azért van szükség, mert a mai kor embere - főleg az ifjúság - már csak könyvekből, képekbõl, a múzeumok tárgyi emlékeiből alkothat magának fogalmat arról, hogy mi is volt a huszár, a magyar huszár? Hiszen már a ló is kiszorult a mezőgazdaságból, a közlekedésből, lovat alig látni, legfeljebb a lóversenyeken, bemutatókon, vagy a városnéző egy-két konfliskocsiba fogva. Pedig a ló az egyik legrégibb, hűséges és hasznos társa, harci bajtársa volt az embernek. Ezért okoz igazi örömöt, hogy mégse vész el a ló, a huszár emléke, szelleme, mert mint a vadvirágok a réten, mostanában egyre több hagyományőrző egyesület, huszárbandérium születik, áll fel még a határon túl is, az egész Kárpát-medencében!

                            

E tanulmánynak is az a fő célja, hogy megismerjük, mi is hát a huszár, hogyan keletkezett, mi volt a szerepe és jelentősége történelmünkben egészen az utolsó háborúig. Milyen volt a harcmódja, és végül mi volt az a sajátosság, ami annyira kiemelte a magyar huszárt az európai és amerikai hadseregek katonái közül, hogy példáját követendőnek találták.

Fölteszem a kérdést: ki is volt, mi is volt az a magyar huszár, aki fél évszázaddal ezelõtt, a XX: század második, legvéresebb világháborúja után örökre eltűnt a harcok mezejéről?

Ha megpróbálom jellemezni, sokféleképpen beszélhetek róla. Olyan ember volt mint akármelyikünk, olyan katona, mint bárki más. Olyan fából faragták, mint akár téged, akár engem, de ha felült ficánkoló, mozgékony, gyors, fáradhatatlan, szép magyar lovára, kezébe kapta a huszárkardot, és visszaszállt belé az ősi magyar lovasszellem, akkor más ember, más katona, más férfi lett belőle: magyar huszár!

                                                   

Születését a történelem évezredes mélységében kereshetjük, valahol Napkelet messzi mezõin, onnan hozta magával a nagy ősi népek magas lovaskultúráját.

Nem túlzás ez, nem nagy szavak szépítő szándékával akarom bekeretezni a világhírű magyar lovaskatona képét. Mert amilyen félelmesen merész, bátor és eredményes lovaskatonák voltak honfoglaló őseink, amilyen meglepõ, fölényes, rajtaütő harcmóddal vívták győzelmes küzdelmeiket 1100 évvel ezelőtt egész Európa nagy térségeiben, ugyanolyan hősies lélekkel, leleményes hadművészettel rettentették és kápráztatták el földrészünkön és a tengeren túl is az újabb korok népeit, akik megpróbálták utánozni őket harcban, szellemben, fegyverzetben, sőt még a világon legszebb egyenruhájukban is.

Népünk történetében nem a XV. században, a török betörések idején jelent meg elõször az a könnyű lovaskatona, akit huszárnak nevezünk! Csupán az történt, hogy első "névjegyét", a huszár szót legnagyobb királyunk, Hunyadi Mátyás mondta tollba 1481-ben apósának, a nápolyi királynak szóló levelében. Éspedig ilyen módon: "equites levis armaturae, quos hussarones appellamus!" Vagyis "könnyű fegyverzetű lovasok, akiket huszároknak nevezünk." Ez azt jelenti, hogy a huszár szót a mi lovaskatonánkra vonatkoztatva legrégebbről ekkortól ismerjük írásban, mert mint nemesi családnév hiteles okmányokban már elõbb, 1449-ből, sőt már 1403-ból is ismeretes.

Az a feltevés, hogy a huszár szó a magyar nyelvbe a török elõl menekülõ szerb lovasok lovasrablót jelentõ gusar szavából ered téves, mert teljesen elképzelhetetlen, hogy Mátyás király legelõkelõbb elit magyar lovaskatonáit a szerb rablók nevén határozta volna meg, valamint kizárt dolog, hogy nemesi családok a lovasrablók nevét vették volna fel. Ez csak a XIX. század szlávosító, nyelvünket lebecsülõ irányzat agyszüleménye. Legújabb kutatások szerint állítólag az ujgur (hun eredetû) nyelvben van egy "huszár" szó, amely közkatonát jelent.

A huszár szó ezen elsõ írásbeli megnevezését meghatározni a magyar huszár születésének, elsõ megjelenésének a hadtörténelemben helytelen és alaptalan, mert bár a könnyűlovasság haderőnkben sajnálatosan háttérbe szorult a XI-XII. század óta, de könnyû lovasaink mindig voltak. A fő érvünk az, hogy a huszárok ugyanazzal a könnyűlovas harcmóddal küzdöttek, védekeztek a törökkel szemben, amely teljesen azonos volt a régi magyar lovas taktikával. Hiszen kezdetben még nyíllal is lövöldöztek, mint az Árpádok idején. A huszár tehát nem ekkor született, hanem csak ekkor tért vissza a régiekhez, vagyis ekkor: újjászületett!

Milyen is volt ez a könnyűlovas harcmód, amellyel olyan nagy fölényben voltak lovas őseink a nyugati népek elmaradott taktikájával szemben, s milyen volt az ezzel azonos huszár harceljárás a csapatnem, majd a fegyvernem egész fennállása idején?

Alapvető volt a ló gyorsaságában, mozgékonyságában rejlő lélektani lehetõség felhasználása, ami abban nyilvánult meg, hogy váratlan időben, helyen és irányban végrehajtott villámgyors megjelenésükkel, szokatlan támadási módjukkal, tűzzel (nyíllal) való rajtaütésükkel szokatlan megrázkódtatást idéztek elő meglepett ellenségeikben, és ez olyan ijedtséget, rettentõ félelmet, teljes akcióképtelenséget váltott ki soraikban, ami minden ellenállást megszüntetett. Ez már fél győzelmet jelentett, mivel védekezés helyett pánikszerű menekülésbe kezdtek.

                                      

A másik alkalmazási mód ezzel ellenkezõ értelmű volt, amikor fejvesztett menekülést színleltek, amivel az ellenségben kiváltották a biztos győzelem érzését, az üldözés vadászszenvedélyét, s ekkor váratlanul, gyorsan visszafordulva a felbomlott üldözők csoportját szétverték, vagy előre előkészített lesbe csalva, nagyobb erőkkel körülzárva semmisítették meg. A harc más formája volt még, amikor a zártrendű alakzatban felvonuló ellenséget nyilas támadásokkal körülszáguldották, rendjét felbomlasztották, és így végeztek velük. Ezekhez járult a gyors megjelenésük mellett, hogy a harc félbeszakítása után, vagy a harc végeztével újból váratlanul villámgyorsan eltávoztak, szinte eltűntek. Ezekkel a mozzanatokkal olyan hatást értek el főleg kezdetben, hogy a kor babonás népei Isten ostorának, túlvilági lényeknek képzelték őket, és imádságban kerestek előlük menedéket.

Mindehhez fűzzük még hozzá, hogy fél évszázadig tartó megelőző támadásaikkal elérték azt, hogy 895-tõl 1030-ig az országot nem érte sikeres ellenséges támadás. Felejtsük el és tüntessük el az ún. "kalandozás" tudatlan és megszégyenítő kifejezést hadjáratainkra.

A huszár harcmódja ugyancsak a ló jó tulajdonságain alapult, kezdetben még a nyilat használták a törökkel szemben, késõbb a lőfegyverek megjelenésével a lovassági pisztoly, majd a karabély, végül az összes sorozat- és nehézfegyvereket használatba vették. Kardjuk természetesen ugyanolyan volt, mint őseiké. A lesbe csalás, félrevezetés, a terep messzemenő kihasználása, a rajtaütés, a távolról megsemmisítés, halogató harc, a felderítés, utóvédharc, az üldözés és a gyors tartalék volt a huszár jellemzõ alkalmazásmódja.

A magyar huszár harcmódja, harceljárása, taktikája az ősi magyar lovas hadművészetéből származik, még a második világháborúban is alkalmazták egyes elemeit. Így csak a nevének eredetét keltezzük a XV. századra.

                                            

Szétszórt, de tervszerû alakzatokban hajtották végre támadásaikat egészen a XVIII. század közepéig, amikor harcmodoruk Nagy Frigyes porosz király kezdeményezésére zártrendű, kétsoros vonalba fejlődve változott meg, ettől kezdve így rohamozták meg az ellenséget. Ez a harcmód az I. világháborúig tartott, amikor a harcban a lóról már le kellett szállniuk és gyalog folytatták a harcot. A két világháborúban már csak néhány lóháton végrehajtott sikeres rohamról tudunk.

A magyar királyság megalapításakor még az õsi lovas harcmódot alkalmazták, de szervezésük és felhasználásuk egyre inkább háttérbe szorult, s ez véleményem szerint hozzájárult az országot ért nagy vereségekhez, így Muhi 1241, Nikápoly 1396, Várna 1444 és Mohács 1526 végzetes eseményeihez. Lángeszû nagy királyunk, Hunyadi Mátyás volt az, aki a fenyegetõ török közeledésekor felismerte a könnyûlovasság szükségességét, és felállította a magyar huszárság elõdeit. De nemcsak felismerte a huszárban rejlõ erõt, hanem harcmódjukat is sikeresen használta fel. Így 1474-ben a sziléziai háborúban huszár rajtaütõ, az ellenség utánpótlásának megsemmisítésével végrehajtott akciójával kényszerítette térdre a sokszoros túlerejû cseh-lengyel csapatokat Boroszló (Wroclaw) falai elõtt! Sajnálatosan korai halála megakadályozta fõ szándékát, a nyugati császári hatalom megszerzésével megsemmisíteni az oszmán veszedelmet.

A végvárak közt harcoló huszárok pótolhatatlan védő feladatokat teljesítettek, nélkülük összeomlott volna az amúgy is omladozó, rozoga határvédelem. A nemzeti királyság megszűntével sajnos végzetesen lehanyatlott népünk, országunk sorsa, főképp a Habsburg uralom alatt. A huszárok történetének legsikeresebb korszaka következett, amikor az idegen királyok nagyhatalmi harcaikban nyugaton alkalmazták őket a fő veszély, a török elleni országvédelem helyett. Az ország három részre szakadásával az erdélyi fejedelmek szabadságküzdelmeiben is mindkét oldalon sok huszárcsapat küzdött, sajnos sokszor magyar a magyar ellen. Bocskai, Bethlen, I. Rákóczy György, sőt Báthory István lengyel seregében még litván földön is harcoltak. A 30 éves háborúban is zömmel huszárok küzdöttek. Zrínyi Miklós nemzeti hadsereg-tervében főképp huszárokra támaszkodott volna. Ö maga is huszárjaival aratta sikereit.

A török kiűzésének nagy jelentőségű utolsó hadjáratában aránylag kevés huszár vett részt, bár Bercsényi Miklós, Bottyán János kiválóan irányították a kb. 1200 magyar huszárt. Budavár ostrománál magyar huszár tört be először, és tűzte ki a zászlót: Petneházy Dávid kapitány és hű huszárja, Ragó János.

1688-ban szervezték az első sor-huszárezredet Czobor Ádám huszárcsapatából. Ebbõl lett a 9. sz. Nádasdy huszárezred, 1920-tól 1945-ig a m. kir. Nádasdy Ferenc 3. honvéd huszárezred.

1688-ban szervezték az első sor-huszárezredet Czobor Ádám huszárcsapatából. Ebbõl lett a 9. sz. Nádasdy huszárezred, 1920-tól 1945-ig a m. kir. Nádasdy Ferenc 3. honvéd huszárezred.

                                    

 A Nádasdy huszárezred.
A Nádasdy huszárezred.

Jelentõs szerepük volt a huszároknak II. Rákóczi Ferenc szabadságharcában is, amikor nyolc évig újra volt nemzeti haderőnk. A 83 ezredbõl 52 volt lovasezred. A Fejedelem kárpátaljai felkelőihez először huszárok csatlakoztak, Ocskay László és Borbély Balázs 200 huszárja. Rákóczi kuruc huszárjai a portyázó, lesvető, rajtaütő hadmozdulatokkal aratták sikereiket, és nagyméretû raid-jeikkel különösen Bottyán János, Béri Balogh Ádám, Bezerédy, Ocskay értek el nagy hatást. Ilyen volt a nagy morvaországi betörés, midőn a sikertelen nagyszombati csata után Bottyán 1705 januárjában 6 huszárezreddel és szekérre rakott gyalogsággal átsiklott a biztosító vonalon, majd 12 nap múlva veszteség nélkül, nagy zsákmánnyal tért vissza, s ezzel a nagyszombati császári sikert semmivé tette.

III. Károly török háborúiban főleg a nyolc huszárezred aratott múltjához méltó sikereket. 1717. augusztus 5-én péterváradi nagy csatájában Pálffy 22 lovasezrede, Nádasdy és Ebergényi huszárregimentje a török túlerõ háta és oldala ellen indított fergeteges lovasrohamával győzött, alig két hét múlva (augusztus 16.) pedig báró Splényi generális a belgrádi csatában Orsováig, sőt a Dunán túlra űzte a majd tízszeres túlerőt. "...mint a szélvész vágtatott a török után" - írták egy korabeli levélben. Mária Terézia nagy hadseregének összes háborúját 19 huszárezred harcolta végig kiemelkedõ eredményekkel. Ekkor kezdődött huszárságunk fénykora.

Az örökösödési háborúkban a kiváló huszárvezérek visszatértek az ősi magyar lovas harcmódhoz. Ezt a huszár harci művészetet ismerte meg és vette át egész Európa minden jelentős hadserege. Innen áradt szét a magyar huszár dicsősége, szelleme, s ennek az emléke maradt fenn mind a mai napig. Gondoljunk csak a francia és amerikai huszárhagyományokra!

Nádasdy Ferenc és Nádasdy Ferencné képmása
Nádasdy Ferenc és Nádasdy Ferencné képmása
A vezérek közül az egyik leghíresebb Nádasdy Ferenc volt (1708-1783), a nagyszerû hadvezéri képességű huszárgenerális, számtalan csata sorsát eldöntő vezér, aki 1742-ben Chotusitz-nél rohamával győzött, bevette Pisek várát, 1744-ben a Rajnán túl szétverte a franciákat. Merész portyázásainak hatására Nagy Frigyes porosz király kénytelen volt kiüríteni Csehországot. 1746-ban Piacenzánál (Olaszország) 7000 spanyolt fegyverletételre kényszerített. Legnagyobb sikerét a kolini csatában aratta 1757. június 18-án. Zieten oldaltámadását 28 százada rohamával megállította, 60 századával Zieten 80 századát megrohamozta, majd 100 százada élén megállította, végül negyedik rohama után Nagy Frigyes elrendelte a visszavonulást. A királynõő a kolini gyõzelem emlékére megalapította a Mária Terézia Rendet, amelynek első négy nagykeresztese közül kettõ - Nádasdy és Hadik - magyar volt.

A döntő hatású haditettek után a kor 40 huszártisztje Mária Terézia Rendet kapott. Összehasonlításképpen: arany és ezüst vitézségi érmet 15 huszárezred 1946 katonája kapott, míg 15 gyalogezredbõl 1064 fõ baka kapott elismerést.

Futaki gróf Hadik András
Futaki gróf Hadik András
A kor másik leghíresebb huszárvezére Hadik András volt, aki közhuszárból emelkedett a tábornagyi rangig, majd egyetlen magyarként a bécsi Legfelsőbb Haditanács elnöki tisztét töltötte be. Erdély kormányzójaként ő volt a székelyek megmentője. A csángók róla nevezték el Hadikfalva községüket. Leghíresebb, igazi huszárbravúrja volt, amikor a porosz sereg háta mögött elfoglalta Berlint, s azt megsarcolva még 200 pár kesztyût vitt a királynõnek ajándékul. A sarc hiányzó részét a berliniek utólag küldték el Hadiknak. Hadik kiváló portyázó törzstisztként tűnt fel Sziléziában. Elõzõleg III. Károly török háborúiban, majd a németalföldi harcokban már mint lovasdandár parancsnok vett részt.

 

Érdekes módon a régi magyar könnyűlovas taktikát alkalmazta Kálnoky õrnagy, amikor 200 huszárjával színleg megrohant egy 300 fős porosz lovas elővédet, majd visszavonulást fújatott, meghátrált, mire a poroszok üldözni kezdték. Kálnoky a kellő pillanatban megállította jól képzett embereit, megfordultak, és fegyelmezett huszárjaival szétverte a meglepett, rendetlenül vágtató üldözőket - igazolva ezzel is a huszár harcmód ősi voltát. Mindez 1741. augusztus 23-án történt.

II. József török háborújában 7 huszárezred vett részt. Az ekkor alapított arany vitézségi érmet egy Gáspár nevû magyar huszár mellére tűzte ki elsőként a császár a saját kezével.

A 23 évig tartó napóleoni háborúkban a huszárság jelentőségének csúcspontját érte el. Ez volt a nagy lovascsaták korszaka, népek csatái zajlottak le. Mind a 13 huszárezred bátorsággal, vakmerőséggel, szívós kitartással és példás vitézséggel küzdötte végig a harcokat. Hősi haditettek egész sorát hajtották végre. A sok öreg huszár közül ki kell emelni a legöregebbet, Skultéty László zászlótartó őrmestert, aki katonai szolgálatának 81. évében, 95 évesen halt meg 1832-ben! Már Hadik 1757-es berlini portyáján is részt vett.

Korának kimagasló hőse volt a nagykállói nemes hentesmester katonának szökött 16 éves fia, aki Simonyi József óbesterként kortársaitól és az utókortól a "legvitézebb magyar huszár" címet érdemelte ki. Ő volt az, aki őrmesterként a Garda tó partján lévő Salo-nál lovasrohammal visszafoglalta a tüzérségi ütegeket, s azok tüzével, majd lovasrohammal az egész saját hadtestet kiszabadította a franciák fogságából. Hadnagyként félszázadával a visszavonuláskor két ezredet és a tüzérséget mentette ki Ulmnál a körülzárásból. Őrnagyként harcolt Aspernnél és Wagramnál, majd a 4. huszárezred egyik osztálya élén 1809-ben az egész hadsereg visszavonulását biztosította azzal, hogy az üldöző franciákkal küzdve a Thaya folyó hídját Laa-nál az utolsó pillanatig tartotta, majd a maga mögött felgyújtott hídon át vágtatva jutott a túlsó partra. 1813-ban Drezda mellett, és a Lipcse melletti "Népek csatájában" - amelyben hét magyar huszárezred harcolt - a harctér különböző pontjain 18 rohamot intézett a franciák ellen.

A magyar csapatok, köztük a huszárok még 1812-ben Napóleon oldalán az oroszok ellen hatvannál több kisebb ütközetben vettek részt, a huszárok főleg portyázásokkal. Ezek közül kiemelkedik Paulinyi Mihály kapitány, aki 71 kiválasztott jó lovasával október 13-án a Bug folyó mellől elindulva, 400 kilométert megtéve Minszkig jutott, ahonnét december 16-án tért vissza. Elismerésként a Mária Terézia Rend lovagkeresztjét kapta.

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc
A huszárság története szempontjából igen jelentős és meghatározó volt az 1848-49-es magyar szabadságharc. A küzdelem az ország szabadságát, függetlenségét védelmező harcokból állt. A Habsburgok által népünk ellen fellázított nemzetiségek gyilkos támadásai ellen kellett először védekezni, majd megindult a kamarilla nyílt támadása Jellasics betörésével. Windisch-Graetz nagy támadása után Görgey felvidéki hadjáratával és az új honvédség megszervezésével, a győzelmes tavaszi hadjárattal lehetett a védekezést megkísérelni, de az orosz-osztrák túlerő vérbefojtotta jogos harcainkat. A külföldön állomásozó huszárok hazaverekedték magukat népünk védelmére, bizonyítva áldozatos hazafiasságukat. A felállítandó haderőt júliusban 200 ezer főre tervezték, ebből az év végére 18 huszárezred állt fel, és harcolta végig önvédelmi háborúnkat. A huszárok kezdettõl kivonták kardjukat. A délvidéken a Württemberg-ezred huszárjai, Pákozdnál a Miklós-huszárok döntõ szerepet vittek. A nyugati határon vezéreik katonai tudományának hiányában nem volt jelentős szerepük. A téli visszavonuláskor volt néhány lovasroham, de ez sajnos már nem volt meghatározó. A szolnoki csatában Kászonyi huszárjai Ottinger lovasdandárát kényszerítették visszavonulásra, és üldözték Abonyig. A Ferdinánd-huszárok a hatvani csatában nagy lovasharcban verték vissza Schlik csapatait a Zagyva hídjánál. A tavaszi hadjárat gyõőzelmes csatáiban - Isaszeg, Nagysalló - kiemelkedő eredménnyel támogatták csapatainkat a harcokban.

Bem erdélyi hadműveleteiben kiválóan alkalmazta a huszárokat. A Mátyás huszárok a gálfalvai és nagyszebeni csatában, Piskinél ők és a Württemberg huszárok, Medgyesnél még a Vilmos huszárok ismételt rohamaikkal járultak hozzá Bem győzelmeihez. Bem kiváló hadvezetése eredményezte, hogy a Koburg és Vilmos huszárok elfoglalták Brassót, és a Vöröstoronyi szoroson át kiüldözték az osztrákokat az orosz tüzérséggel együtt.

Az 1849-es hadi eseményeket az ellenséges túlerő határozta meg. Ezekben a harcokban a huszárok önfeláldozóan védték a visszavonulókat. Július 2-án a szabadságharc legnagyobb lovascsatája zajlott le Komárom alatt. 40 magyar huszárszázad küzdött 50 osztrák-orosz lovasszázaddal szemben. Előzőleg az összevont huszárerők visszaverték az orosz Panjutin-hadosztály csapatait. A csata végülis sikeres volt. Július 11-én Komáromnál harmadszor kellett visszavonulniuk. Az utolsó utóvédharcokban augusztus 5-én Szöregnél, másnap Óbesnyőnél, két napra rá Csatádnál még sikerrel mérték össze fegyvereiket a császáriakkal. A temesvári nagy csata volt a végső harcuk. Két nagyhatalom túlereje, az európai országok érdektelen közömbössége, mint már annyiszor, hősi küzdelmeink lehanyatlását idézte elõ.

A huszárok a szabadságharc küzdelmeiben kimagasló bátorsággal, önfeláldozó hősiességgel teljesítették kötelességüket. Becsületüket, haza- és szabadságszeretetüket mindennél jobban bizonyítják Lenkey és huszárjai példája, akik külföldről verekedték magukat haza. Az aradi 13 vértanú közül 8 volt huszár.

                                        

 Az aradi 13 vértanú közül 8 volt huszár
Az aradi 13 vértanú közül 8 volt huszár

A szabadságharc alatt és 1859-ben olasz földön harcoló huszárok a tőlük megszokott eredményes módon tűntek ki. A vesztes magentai csatában a III. hadtestet a nyíregyházi huszárok mentették meg gyilkos kartácstűzben rohammal szétverve a franciákat. Solferinónál Majtényi kapitány 6 századdal vert szét egy egész lovas hadosztályt.

Az 1866-os porosz háborúban 10 huszárezred vett részt. Itt kezdődött a fegyvernem jelentőségének rohamos hanyatlása az ismétlő- és sorozatfegyverek megjelenésével. Bár még teljes erővel indultak harcba a huszárok, de az I. világháborúban indított lovasrohamok nagy része már vérbe fulladt a géppuskákkal, drótakadályokkal megerősített állóháborúban. Így néhány sikeres lovas- és gyalogroham után a lóról leszállva és árokba bújva gyalogharcra kényszerültek. Asiago és Doberdó sziklapoklában, majd a Piave partján gyalog is hős huszárként harcoltak.

A II. világháborúba belekényszerülve már a csonka ország egyetlen lovasdandára, majd huszárhadosztálya Ukrajnában a sikeres üldöző harcokban - Zwanczyk, Uman, Nikolajev és a Dnyeszter védelemben, majd a Pripjaty mocsaraiban, s 1943 óta elõször megállítva Varsóvál az orosz harckocsi-áradatot - mutatta meg, hogy milyen volt a magyar huszár. Végül 1945-ben amerikai hadifogság után hazatérve szűnt meg a világhírű magyar huszárok utolsó maradéka. A háború után felállított két huszárezredet 1954-ben szüntették meg.

A magyar huszár fegyvernem a Mátyás király által 1481. március 11-én megörökített "huszár" szót véve alapul közel 500 évig állt fenn, hirdetve a magyar nép rendkívüli katonai képességeit szervezésben, hadművészetben és utolérhetetlen huszár hősi szellemében. A magyar huszár múltjának, történelmi jelentőségének, nemzetközi hatásának és elismertségének széleskörű elterjedése nemzeti önismeretünk, öntudatunk fontos eszköze. A huszár népünk történelmi értékeinek megtestesítője. Jelképezte és tetteivel megvalósította mindazon legszentebb erényeket, melyek mindig biztosították nemzetünk fennmaradását.

A magyar huszár emlékét és szellemét meg kell őriznünk népünk, ifjúságunk szívében - a sorsot vállaló, a reménytelennek látszó helyzetekben is a mindig újrakezdés hitét és akaratát s az érte végzett szívós munkát, a haza rögéhez való hű ragaszkodást. Külön ki kell emelni: a huszár mindig jókedvű volt, és mi is csak örülhetünk az emlékének, mert az nem a vesztes háborúk, elbukott szabadságharcok elkeserítő és megszégyenítő érzésével tölti el a szívünket, hanem a huszár mindig újrakezdő, mindig győzelemre törő, s mindig sikeres tevékenysége emlékére; mert ha nem sikerült is valamely akciója, a huszár lovával mindig el tudott szakadni ellenfeleitől, s akkor ismét és mindig újra kezdte!

A huszár ma már valóban a mesék, mondák, legendák hőse, de meg is érdemelte az elismerő, dicsőítő jelzőket. Volt idő, amikor kardja hegyével őírta a történelem legszebb lapjait hazai földön és messze idegenben, Európa- és Amerikaszerte.

 

Manno Miltiades, művész, költő, tartalékos huszártiszt így búcsúzott a magyar huszártól:

 

"... mert tűzben, vérben, virtusában égve,

 ezer csatából egyenest az égbe

 száguldott egykor a magyar huszár!"

 

Nem csoda, hogy országunkban oly sok hősi emlékmű huszár alakjában emlékeztet hősi halottainkra. A sok szép huszár hősi emlékmű közül különösen nagyon közel áll a szívünkhöz a budapesti Szervita-téri templom homlokzatát díszítő bronz dombormû. Az emlékmű Istók János alkotása, - rajta a Vilmos huszárezred hősi halottainak névsorával - azt ábrázolja, hogy Jézus Krisztus a keresztfáról lehajolva magához emeli-öleli a lováról holtan lehanyatló magyar huszárt.

 

Nagy Kálmán

 Nagy Kálmán m. kir. huszárfőhadnagy
Nagy Kálmán m. kir. huszárfőhadnagy
hadtörténész, nyugalmazott huszárezredes, életének 95. évében jár. Fáradhatatlanul tanítja az ifjúságot a huszárság történetére.

 

Forrás: http://jam.nyirbone.hu

http://harcosokosvenye.hu/harc/a-magyar-huszar-szuletese-dicso-harcai-es-tortenelmi-jelentosege.html


Szerkesztés dátuma: kedd, 2012. augusztus 7. Szerkesztette: Mereteiné-Matosics Ágnes
Nézettség: 5,313
Következő cikk: Betyár világ - Angyal Bandi (1760-1806)


   








Megjegyzések

Terenyei Zoltán
szerda, 2012. augusztus 8. 07:26
Nagyon jó a jegyzet,örömmel olvastam.Aki komolyabban érdeklődik a huszárság iránt,valamint érdekli,hogy színmagyar huszárezredek hogy állták a sarat a Grand Armé-val szemben,annak ajánlom Simon Józsefről szóló önéletrajzi regényt.-Napoleon,I.Ferenc,Széchenyi,Kisfaludy,róluk mind szó esik,sőt szerepelnek benne.
TZ

Polonyi József István
szerda, 2012. augusztus 8. 13:28
Kár ,hogy szegény feleségem meghalt.Most nagyon büszke lenne a nagypapára!Persze nem azért mintha így nem lett volna azde a lelkének nagyon jót tett volna ez a tanulmány !
Remélem sok fiatal olvassa el!



Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: