Az írásmód jellemzése. - Miután letárgyaltuk a jelen időszámítás I. évezredében és az időszámítás előtti I. évezredben divatozott mértani vagy rovásírást, továbbá az időszámítás előtti II. és III. évezredben használatos hieroglifikus és ékírást, néhány szóval meg kell még emlékeznünk a mindezek előtt használt legrégibb írásmódról, a tiszta képírásról, az emberiség írásbeli gondolatközlésének legelső eszközéről is. Ha az egyiptomi meg a mezopotámiai írás, meg talán a rovásírás is ebből a közös ősi képírásból eredtek és valamennyien a magyar nyelv ragozó szerkezetéhez voltak igazítva és magyar nyelvű szövegek lejegyzésére szolgáltak, nagyon valószínű, hogy maga a közös ősforrás; a legrégibb írásmód is magyar agyvelők találmánya és azzal is magyar szövegeket írtak. Mindenesetre ezzel a munkahipotézissel indulunk el vizsgálatunkban.
Amint neve is jelzi, a tiszta képírásban kizárólag világosan megrajzolt képeket alkalmaztak, főleg az emberi testrészek (arc, kéz, láb, orr) képeit, amiket legrégebben álló emberalakká szoktak egybeszerkeszteni, vagy szobor alakban elkészíteni. Az így keletkezett írás olyan benyomást kelt, mintha képrejtvény volna, ezért a szakirodalomban ezt a fajta grafikát rejtvényírásnak (rebus writing) is nevezik. Az emberalakká formált szövegeket általában felülről lefelé haladva írták, kezdve a fejjel és végezve a lábbal. Az így keletkezett figura azonban nem hű mása az ember alakjának, hiszen nem a valóság ábrázolása a célja, hanem gondolatközlés. Következésképpen az arcon gyakran nincs száj, nincs fül, hanem csak szem és orr. Hiányozhat bármely más testrész is, vagy ha a figura egyensúlyozása miatt mégis megrajzolták, jelentéktelen kicsire méretezték. Más testrészek viszont minden arányt felborítva, feltűnő nagy méretben szerepeltek. Néha akkora kezeket látunk, mint a test egyharmada és akkora karokat, amelyek válltól lábig érnek, jóllehet könyökben behajlítva vannak ábrázolva. Mindez nem ok nélkül van így. A szöveg írója ezen a módon adja tudtára a szemlélőnek, hogy a közlemény értelmét úgy kapja meg, ha az ábrázolásban hangsúlyozott részeket megnevezi, a többit pedig figyelmen kívül hagyja.
Az így készített szövegek olvasásában a képek felismerése és megnevezése az első lépés a megértéshez. A következő teendő: megkeresni, hogy a nyert és jórészben egytagú szavak hangtestéből milyen két vagy többtagú szavak alkothatók az összecsengés alapján, - ha ezt a szöveg így kívánja. A szem és orr szavak hangtestéből például, egybeolvasva, a napisten neve bukkan elő: Szemúr. Ha bizonyos testrészek kétszer szerepelnek, akkor az illető testrész nevét esetleg többes számban, k raggal, vagy pedig a ,két' számnév beiktatásával kell olvasni. A kétszer szereplő emberi kar eszerint olvasható így: A KARok, ami azonban az összecsengés alapján ezt írhatja: ~akarok~ (valamit). Két női emlő: EMLŐ-2, az összecsengés alapján esetleg ezt írta: ~emléket.~ Ezek a példák, amelyek az írás és olvasás technikáját közelebbről érzékeltetik, egyúttal azt is világosan mutatják, hogy a testrészek nem eredeti fogalmukkal, nem szótári jelentésükkel szerepelnek a szövegben, hanem csak hangtestükkel. Vagyis az ábrázolt tárgyaknak (szemnek, orrnak, karnak, mellnek) nincs értelembeli közük a szöveg mondanivalójához; azok ott csupán mint írásjelek, betűk szerepelnek. Éppen ezért nem kétséges, hogy már e legrégibb képírás esetében is szoros értelemben vett írással állunk szemben. Mivel azonban a figurává alakított rejtvényírás betűkészlete (az emberi testrészekkel jelezhető hangcsoportok száma) eléggé korlátozott, az effajta írással jobbára csak szavakat és néhány rövid mondatot lehetett írni, bár azok leírása is nagy leleményességet kívánt. Mindezek az elvek és módok a tiszta képírást folytató hieroglifikus írásmódban is szerepet játszottak.
A csiszolt kőkorban, amidőn a szellemi élet rohamos fejlődésnek indult és új fogalmak írásbeli kifejezése szükségessé vált, az ember alakú mezítelen piktogramok felöltöztetett alakokká változtak át s minden hozzáadott, darab (kendő, szoknya, fegyver, bot, szakáll, stb.) újabb értelmet fűzött a szöveghez. Sok ilyen kép, pontosabban szöveg megmerevedett, különösen az istenek ábrázolásai és évezredeken át így szerepeltek, amint ezt a görög és római világban is látjuk. Ugyanilyen okból az ember alakú piktogramok mellett madáralakká, négylábú állatokká, sőt egész jelenetekké alakított piktogramok is feltűntek, de a hagyományos gyakorlat értelmében azokhoz is gyakran emberi testrészeket illesztettek. Az egykorúak szemében az ilyen torz dolgok, mint például madár emberkarokkal vagy emberarccal, vagy egy köcsög emberi lábakon, nem tűntek fel fából vaskarikának, mert nagyon jól tudták, hogy itt a kibővített betűkészlet alkalmazásáról van szó, semmi másról (20)
A tiszta képírás a következő, harmadik szakaszában elvesztette jelentőségét és gondolatközlés céljára való rendszeres alkalmazását. Ekkor ugyanis a rejtvény alkotóelemeire hullott szét, vagyis az írásjeleket (kéz, láb, orr, ruhadarabok, fegyverek) nem szerkesztették egyetlen képbe, emberalakba vagy madáralakba, hanem külön valóságukban szerepeltették, oszlopban vagy sorra rajzolva, egymás után és egyenkint, amint az olvasás logikai sorrendje megkívánta, esetleg a lábat előbb, azután az orrot. A már túlságosan is bonyolulttá vált piktogram felbomlása a betűkészletnek nagyobb mozgékonyságot biztosított és lehetővé tette, hogy az író az emberalakba technikailag be nem illeszthető elemeket, például bútorok képeit is betűkészlete közé iktassa és így az írás alkalmazását az emberi gondolkodás minden mezejére kiterjessze. A képeket is egyszerűbben rajzolták, mindössze egy-két vonallal. Így alakult ki az egyiptomi hieroglifikus írás és a mezopotámiai ékírás. Az írás ez újabb fokán a sorba rakott, egyszerűsített képek (betűk) vették át a gondolat rögzítésének szerepét és ha még ezután is fűztek hozzá összerótt képet vagy jelenetet, az már a legtöbb esetben nem írás volt, mert nem adott a szöveghez további szövegrészeket, hanem inkább csak illusztráció, amely a jobb megértést segítette elő, akárcsak manapság.
Mondanunk sem kell, mennyire nehéz a mai embernek ezeket a négy-, öt-, vagy hatezer évvel ezelőtt készített bonyolult szövegeket megérteni, még akkor is, ha a figura nincs agyonterhelve hozzáadott ruhákkal, fegyverekkel vagy egyéb írásbeli elemekkel, hanem csak a maga mezítelenségében áll előttünk, vagyis csak az emberi testrészekkel ír valami üzenetet. De ha már tudjuk, hogy ezek a szövegek magyarul akarnak valamit mondani és ismerjük az előzőleg tárgyalt három írásmód sajátságait és tudjuk a tiszta képírás sajátságait is, egy-két rejtvényszöveg megfejtésével mégis megpróbálkozhatunk.
Vállalkozásunk végrehajtásában segítségünkre van, hogy ugyanazokat a szavakat, amelyeket az első írásgyakorlat idején még csak képekben látunk, az utána következő neolitikus és bronzkorban már hieroglifákkal és ékjelekkel lejegyezve is olvashatjuk. A hieroglifák között például három betű ezt a szót írja: SZe-K-ÉR: szekér (23m. római 137 és 24m. 170 sk). Ebből biztosan megállapíthatjuk, hogy a szekeret, amikor még csak rajzban szerepelt, szintén szekérnek kell olvasnunk. Egy másik példa: a női háromszögnek a nemzőszerv saját értelmén kívül az ékírásban ,nő' értelmet is tulajdonítottak. Ha tehát ez a háromszög a képírásban is szerepel, adott esetben a ,nő' hangtestét jelölheti valamely szóban. Miután így lépésről-lépésre megközelítettük feladatunkat, bemutathatunk egy-két képírásos szöveget.
1. Nő alakban írt képírásos szövegek. - Ezek a legrégibb és leggyakoribb képírásos szövegek s fennmaradt példányaik rendszerint kőszobrok, úgynevezett Vénuszok. A tárgyalásra kerülő első Vénusz Iránból került elő s a Kr. e. V-IV. évezred fordulóján készült: karjait széttáró mezítelen nőt ábrázol (képe: 92 m. Tafel 7). Arcán csak szem (SZEM) és orr (OR) van, nyaka (régiesen NAK) kiemelkedik, két karja (A KAR.ok) kéz nélkül szerepel, két duzzadt emlője van (EMLŐ-2), szőrözetéből hasán egy zab szálat alakítottak (SZE, a zab kiejtésére olv. 115m. 305 No. 18 és 376), és erősen ki van domborítva női háromszöge (NU). Rakjuk össze az olvasás céljából hangsúlyozott képek hangtesteit új szavakká: SZEM-UR.NAK A-KAR.ok EMLŐ-2 SZE-NU. Ezek a szavak hangrendbe téve és mai helyesírással lejegyezve ezt írják: Szemúrnak akarok emléket szülni. Mivel a szemet egyebek között magnak is képzelték és írásban annak megnevezésére is használták (MA, többes számban MA-k, olv. 25m. 55 No. 10), ezért a szóbanforgó Vénusz óhaját így is olvashatjuk: Magúrnak akarok emléket szülni. A két olvasás nincs egymással ellentétben, mert a Régi Keleten a napisten legfőbb két neve éppen Szemúr és Magúr volt, - az Égúr, Napúr, Honúr és sok egyéb neve között. Ebből az is következik, hogy a Vénuszok a napisten papnői voltak, akik istenüket gyermekszüléssel szolgálták. A kép és a gondolat a kőkori termékenységi vallás alaptételét, az anyaságot fejezi ki és a faj szaporítására buzdít.
Ugyanezt a mondatot írja egy Kr. e. 1600 körüli régészeti földrétegben talált másik női szobor, amely Szíria északnyugati sarkában, az Amanus hegységtől keletre elterülő Amk nevű síkságon került napvilágra (képe: 185m. 10 b. melléklet). Az Amk mező akkoriban egy független királyság része volt és Mezopotámiával, közelebbről éppen Szumír országával tartott fenn bensőséges kapcsolatokat. Az amki beszélő Vénusz mondanivalója az iráni Vénusz írásmódjától csak annyiban különbözik, hogy az ,akarok' szót nem széttárt, hanem behajlított karokkal írja, amelyek a helyes olvasási sorrendben a mell felett szorulnak a testhez. Szövege tehát ugyanaz. Egy harmadik Vénusz-szobor (képe: 187m. 215) hangsúlyozott részei ezek: az arc AR/UR, a két emlő EMLŐ-2, a köcsög (régiesen KETSEK), a kéz KET es a köcsög alatt lévő kar A KAR. Együtt: UR-EMLŐ-2, KETSEKKET A-KAR: Úremléket, kicsikéket akar.
Habár a női piktogramok központi témája mindenütt az anyaság, üzenetüket mégsem mindig olyan irodalmi stílusban küldik, mint bemutattuk. Mondanivalójukban az anyaságot megelőző szexualitás felülkerekedik s ennek megfelelően szavaik nyersebbek, legalábbis mai felfogásunk szerint. Például felhívást intéznek akármelyik (A KAR MELLek) úrhoz, hogy úremléket, kicsikéket nemezzen és a köldök kidomborítása is ugyanezt a kívánságot fejezi ki a szavak összecsengése alapján. Ilyenek például azok a szobrok, amelyeken az ábrázolt nő két kezével melleit tartja (92m. Tafel 13). Hosszabb üzenetét nem tudjuk megnyugtatóan elolvasni, csak annyit tudunk, hogy az ilyen szobrokat az egykorúak ASZTART, ASZTORAT névvel nevezték. Van olyan Vénusz szobor is, amely kezeivel hasát tartja: (H)AS-TART. Egyiptomban a görög nevén idézni szokott Isis, írásjelei szerint pontosan ASZTUK, ESZTER. Valamennyien az anyaisten különböző szerepére utalnak, néha mint a háztartás vezetőjére, de legtöbbször a nyers szexualitást sugalmazzák ~Az turat~ értelemben, ami felől semmi kétség nem forog fenn. Idővel az ilyen ábrázolások is egyre több részletet tartalmaztak, mert újabb és újabb elemeket illesztettek az ősi alaphoz, úgyhogy egyik -másik már bonyolultabb gondolatot is ki tudott fejezni.
2. Férfi alakban irt képírásos szövegek. - Az északnyugati Szíria Amk nevű mezején egy férfit ábrázoló szobrot is találtak. Kivitelezése olyan, mint női párjáé, csak éppen a férfi mivolta miatt szükséges átalakításokat végezték el rajta. Duzzadt mellek helyett kis férfi melleket kapott és a szülni írásjegyeit a férfi taggal helyettesítették (képe: 185m. 10 b. melléklet; a férfi taggal írható szavakra olv. 25m. 58 No. 90), úgyhogy üzenete így szóljon: ~Szemúrnak/Magúrnak akarok emléket nemezni. Egy mezopotámiai szoboröntő műhelyből több nagy szemű és nagy orrú figura került elő (képük: 91m. pl. 43; 160m. Tafel 19, nagyítva Tafel 21), köztük férfit ábrázoló alakok is. Ezek is valamennyien beszélnek. Az egyik kiválasztott nagy szemű, nagy orrú férfiú (Szemúr/Magúr) nyaka (NAK) megvan, fején NEMES kendőt visel, két keze (KETE-KETE) között NU edényt tart (tehát: KETE-NU-KET), olyan szoknyát visel, aminek feltűnő rojtjait SZEKHER alakban hangzósítják (25m. 84 No. 77) s azután következik lába AB. Ha jól olvassuk az elemeket, a piktogram üzenete ez: Szemúrnak/Magúrnak nemez katonákat az Égúr hab (nap-pap).
3. A Szemúr és Magúr nevek emberekre alkalmazása a képírásban.. A Szemúr és Magúr névvel, mint már sokszor láttuk, elsősorban az égi istenit, a napistent szokták jelölni. De már igen korán találunk adatokat arra, hogy ugyanezekkel a nevekkel egyes embereket, embercsoportokat, sőt népet is jelöltek. Nagy szemet és nagy orrot ábrázoló maszkot tettek például az előkelő halottak arcára, mint Mezopotámiában és Egyiptomban. Ez a maszk, hangsúlyozott részeivel azt írja a halott személyéről, hogy immár ő is istenné, Szemúrrá, Magúrrá lett, a földiek szemében megdicsőült.. A szemet és orrot pusztán vezérvonalainak meghúzásával is ábrázolták, olyan kézzel írott V betű formájára, végein lekanyarodó félkörrel, szögletes U alakban, végein jobbra és balra egy-egy kis vízszintes vonalkát húzva. Ez is Szemúr/Magúr volt. Ezután több ilyen szimbólumot egymással összekötöttek s így előállt a félkörökből alakított hullám vonal és a zegzugosan haladó vonal. Ez a két vonala keleti művészet jellemzőbb díszítőelemei közé tartozik, szerepel sírkamrákban, lakásokban faldíszként és padlódíszként s szerepel ruhákon is. Mindig tudták róluk hogy valahogyan napszimbólumok, de csak most vesszük észre, hogy tulajdonképpen viselőjük kilétét, személyazonosságát írják: Szemurak, Magurak.
A Régi Kelet emlékanyagában gyakran találnak madár ábrázolást, A képírásra vonatkozó ismereteink alapján már világosan látjuk, a madarak a magyar név egyre szélesedő használatáról tesznek tanúságot. Iráni sírokból többek között olyan madárember is előkerült, amelyen a madár feje kiemelkedő helyzetben szerepel és jelentéktelenné zsugorított testéhez két óriási emberkar van illesztve (képe: 92m. Tafel 3). Az író ezen a módon jelzi, hogy a madár szóból csak az első MA részleget kell az olvasásban felhasználni és ahhoz a karokat A KAR.ok hozzákapcsolni és így megtudjuk, hogy a sírban ~Magyarok- nyugszanak, A példákat sűrűsíthetjük: Uruk varos romjainak közelében egy hatalmas rézmadarat találtak; amit időszámításunk kezdete előtt kb. 3200 évvel készítettek (160m. Tafel 40 és 147m. 290). A madár szembenéz, szárnyait széttárja és karmival két szarvast tart össze. Egyelőre az egészből csak azt vegyük észre, hogy a madárnak két jól megrajzolt szeme (SZEM, MAG), emberi orra (OR). és nagy karma (A KAR) van. A figura azt jelenti, hogy a király azon a helyen a Szemurak ura és Magurak ura.
Ismerünk Iránból olyan Kr. e. III. évezredből származó arany díszt is (képe: 92m. Tafel 5), amely egy vadkecskének nézett állat visszakanyarodó szarvait ábrázolja, olyanformán, mint egy nyitott oldalára fektetett 3-as számjegy, két kanyarulatában fekete gömböcskékkel. Ez is a szem-orr vonalait ismétli. A figura közepében egy repülésben lévő madarat is látunk, szembejön, csak az eleje látható, tehát úgy olvasandó MAD, alatta két kis karika van UR.ak, AR.ok s ez is azt írja: Magyarok. Ezt a szimbólumot többször megtaláljuk, nemcsak a Régi Keleten, hanem pl. Kréta szigetén is. Sokszor szerepel a szekér ábrázolása. Egy mezopotámiai példányon (163m. Tafel 18), amelyet időszámításunk előtt kb. 2600-bon készítettek, két tömör kerékkel ellátott szekeret látunk. Négy szamár húzza s azok gyeplőjét egy kocsis tartja bal karjával, aki maga is nagy szemű, nagy orrú és jobbkarját pozícióban tartja. A képet a figurákkal szembehaladva az összecsengés alapján így olvassuk: a szamarak a karral - Szemurak ura-.; a kocsis szeme, orra és karja -Magyarok ura-; a szekér pedig -Az Égúr.- értelme: a szemurak és magyarok ura (istene) az Ég ura.
Ezek a példák eléggé érzékeltetik, hogy a Magyar, mint népnév, ősidők óta szerepel.
19) A madár és egér itt népeket jelentenek. A madár nyugalma a magyar uralom boldog éveit, az egér nyugalma (egér: égúr) az asszíriai király kegyetlen uralmát jelenti, mint a költemény második sorából kiderül.
20) Egyes történettudósok hellyel-közzel még mindig abba a tévedésbe esnek, hogy a képírás emlékeit - képeket és szobrokat - esztétikai szempontból vizsgálják és azokat esztelennek, ügyetlennek és darabosnak minősítik. Mi eléggé megmagyaráztuk, hogy ezek a szobrok nem művészi célzattal készültek, nem gyönyörködtetni akartak, hanem valamit mondani. üzenni óhajtottak; a művészet bennük csak másodlagos, járulékos elem. A jó és sikeres szobor az, amelyik jól olvasható. Az újabb kutatások e téren minden kétséget el oszlatnak.
Most of the great civilizations of the pest produced their finest works for reasons other than a purely aesthetic one (155m. 147). - Jamais oucune statue n'a été faíte en Egypt pour le plaisir des yeux. Elle est un signe qui exprime un concept religieux oú I'art n'a rien á voir (55m. 52). - A de rares exceptions prés, elle (sculpture) répondait á des préoccupations précises totalement étrangéres á lart (108m. 51. - In recent years it has come to be realized that Egyptian art is nearly alt symbolism... everything had a meaning or could be made to have one. Columns, copitals, walls, window lattices, dreinaga outlets, gateway:, sceans and shrines all had significant traditional shapes with decoration inductive of mythical or theological schemes... all had a deeper meaning (37m. 29). - Ugyanilyen értelemben szól 75m. 29 és 37m. 218.
4. Egy képírással írt királyi cím.
Befelezésül elolvassuk Gueda lagasi király (Kr. e. 2225-től) szobrának üzenetét. A szobor, korának megfelelően, már nem mezítelen, hanem fel van öltöztetve, azaz többféle írásjelből tevődik össze (képe: 187m. 199). A szobor arca talán valóban az élő embert ábrázolja, mert azon minden szokatlanul szabályos és arányos. Annyi biztos tehát, hogy az arc részleteit nem kell olvasnunk, hanem az egész fejet a szokásos UR/AR értelemben kell vennünk. De nem méretarányos a test többi része. Az alak fején kerek kalap van, az UR szimbóluma. Ezután következik a fej UR/AR, illetőleg UL/AL (R / L) hangcsoportja, majd összekulcsolt két nagy keze KET.ek, a figura széken ül SZEKEN és szoknyája alól kilátszik a lába ABA. Ha ezeket a kiemelt hangcsoportokat szavakká alakítjuk és ábécével átírjuk, magyar üzenetet kapunk: UR-AL-KETik SZEKEN-ABA: ,,Uralkodik székhonában.- Hogy valóban székhonában olvasandó, azt a terebélyes szoknya is sugalmazza, amely összecseng a széken szóval. Az olvasás eredménye megfelel a ténynek: Gudea uralkodó volt és mint a mezopotámiai uralkodókat általában, őt is összekulcsolt kezekkel ábrázolták.
Hogy ezekkel a tiszta képírással írt keleti szövegekkel, a női és férfi figurákkal, meg a madarakkal ennyire részletesen foglalkoztunk, főleg azért tettük, mert ugyanilyen írott emlékekkel fogjuk nyomozni az őshazából legkorábban elvándorolt magyar néprészeket útvonalukon. Ilyen képírásos emlékeket ugyanis, különösen Vénuszokat és férfi párjukat utóbb egyfelől az Égei szigetvilágban (Cikládokon, Kréta szigetén) és a Balkán-félszigeten, másfelől a Kaukázus vidékén és Szcítiában, valamint e két útvonal folytatásában, a Duna-medencében, továbbá Ausztriában és Dél-Európa egyes vidékein is találtak (magyarországi leletek: 170m. 59, 61, 73, 79, 133, 371-383). Ezek a leletek tehát a magyarul beszélő és író emberfajta Őshazából való elvándorlásának útjelző bizonyítékai. Könyvünk megfelelő helyén e roppant fontos magyar okmányokat meg fogjuk szólaltatni. Egy szemet és orrot ábrázoló Szemúr- Magúr lemezt azonban már bemutattunk; az a hun idők emlékanyagából ered.
Visszapillantva az előadottakra, láthatjuk, hogy a rovásjelekkel, hieroglifákkal, ékjelekkel és tiszta képírással írt keleti magyar nyelvemlékek az időszámításunkat megelőző első négyezer esztendőt bőségesen szegélyezik. Ezek a nyelvemlékek a mi tudományos tételünkhöz perdöntő bizonyítékok, mert rájuk hivatkozva most már határozottan állíthatjuk; hogy a magyarul beszélő népek őshazája a Régi Kelet volt, az a földrész, ahol három világtáj, Afrika, Ázsia és Európa érintkezik egymással és ahol az emberiség első magas kultúrája megszületett.
A magyar őstörténet alapvető kérdése, az őshaza földrajzi elhelyezkedése eszerint teljesen tisztázott dolognak tekinthető.
