A "fekete" magyarok politikai öntudata


A "fekete" magyarok politikai öntudata

A kus-magyarok vagy fekete magyarok önálló országlása Kr. e. 945-től A.D. 335-ig tartott. Ez utóbbi évben az időközben naggyá lett szomszédjuk, az Axumi Királyság szétdarabolta országuk területét, majd a kis államokat a 6. században keresztény hitre kényszerítette. Ekkor a lakosság áttérni nem akaró része - a nagy többség - az üldözés elől elvándorolt az országból.

 

A függetlenné lett Kusföldnek három nagy tartománya volt és hét jelentősebb kerülete. Az első tartomány fejedelme a 'Fekete kanász' címet viselte és róla a tartományt a 'Fekete kanász székének' nevezték. Ha e név első írásjelét (Okmánytár 21) nem ideogrammként (azaz nem Feketépek) olvassuk, hanem szótagosan (Pé-nek), a tartomány neve: 'Főkanász széke' (Budge olvasása: Pehqennes). (6)

 

Ez nyilván a bennszülött fejedelem tartománya lehetett, az Est- Bora és a Setét folyóktól északra elterülő hegyvidék, amely az önálló Kusföld életében alig játszott szerepet. A második tartomány a N-A-P-x-oT-(H)ON, 'Napotthon' volt (Okmánytár 22), amely Núbiát, vagyis a második és negyedik kőtorlasz közé eső völgyszakaszt jelentette, a sivatag felé eső aranybányákkal együtt. A névben az x-szel jelölt helyen az EPIT 'épít, épület' fogalomhatározó áll, amit nem olvastunk bele a névbe. Napotthon alatt eredetileg ugyanis csak a Napistennek szentelt várost értették és annak értelemhatározója volt a sok épület jelzése. Utóbb így hívták a tartományt is, de akkor a főváros nevéhez illesztették még a nagyobb területet jelentő 'otthon' értelemhatározót is. Nevezték e tartományt 'Napi Tanak' is, vagyis Napföldnek, Nap-országnak s ebből keletkezett a Napafa és a Núbia név. (7)

 

Napafa elsősorban vallási központ és papi város volt. Amíg ott székelt a menekült thébai pap-király, addig az volt az egész Fekete- Magyarország fővárosa. Ebbeli szerepét a Kr. e. 4. század közepén vesztette el, amikor a vezetés átkerült a katonai jellegű harmadik tartományba, Magáriába és annak fejedelmei szolgáltatták az országos dinasztiát. Magária nevét így olvassuk: MAG-AR-I O-T-(H)ON, 'Magyar Otthon' (Okmánytár 24). Ez a tartomány a negyedik és a hatodik kőtorlasz közé eső termékeny Nílus-szakaszt foglalta magában, az Est- Bora és Kék- Nílus által alkotott sziget egy darabjával együtt. Nagy előnye volt, hogy területén összpontosult az ikerország nehézipara, ott működtek a vasolvasztó kemencék és azon át vezettek a legfontosabb kereskedelmi útvonalak is (8)

 

Ez a Magária lehetett talán az a régi MAKAR- ország, ahol az egyiptomi honfoglaláskor a magyarok egy nagyobb tömege hátramaradt s amelyről a 6. dinasztia idejében hallunk és akik közé jöttek a Psametik király korában dezertáló katonák. Magária tartomány nevét 'Makori Ta' alakban is ismerjük, amely Núbia 'Napi-Ta' (Napföld) nevéhez hasonló módon keletkezett Magyar Föld értelemben.

 

A núbiai eredetű egyiptomi királyok számát (3 vagy 5) és uralkodásuk sorrendjét nem tudjuk pontosan megállapítani, mert az adatok egymásnak ellentmondanak. De figyelmünket nem is annyira a köztörténet vonja magára, hanem inkább az a tény, hogy Piankhi (Apánk) királyt több kartusa 'Ősmagyarnak' nevezi, betűzve: OS-MA-T-AR, OS-M-A-T-AR és A-MA-D-AR-I UR (193m VI 115 sk; 193m VIII 144, 145). Akit pedig Sabataka néven tartanak nyilván, annak neve az úr részleg hozzáadásával SZa-Ba-Ta-Ka- RA, vagyis 'Szabadok ura' (193m VI 133, 192). Tudomásunk van egy 'Ta- Horka-úr' nevű núbiai eredetű egyiptomi királyról is, aki uralkodása vége felé társuralkodóul maga mellé vette jövendő utódát, 'Amén- Tanítja urat' ( 222m 33 No 5; 193m V I 158 ) . Mi után ez az ifjabb király beletanult mesterségébe és átvette az uralmat (Kr. e. 664-656) 'Tanult Amén' lett belőle.

 

A núbiai eredetű dinasztia uralma Egyiptom felett mintegy száz évig, Kr. e. 750-föl Kr. e. 663-ig tartott. A vége felé azonban ez az uralom már egyiptomi királycímeket és terveket szőtt az anyaországba való visszatérésre, a birodalom egységének helyreállítására. Ezt a gondolatot az Amén- papok nagy igyekezettel ápolták és heves vallási propagandájukkal a tömegekben is népszerűsítették. Ugyanígy gondolkodtak a nagyurak is, akik a menekült királyi családdal keresztházasságok révén rokonságba kerültek.

 

Az Egyiptomba való visszatérésre azonban csak mintegy kétszáz év múlva, a Kr. e. 8. század közepén került sor, amikor egy núbiai fejedelem, kartusa szerint a 'Szudáni Kos-Ta ura ' egyiptomi felesége révén igényt emelt a fáraók trónjára és a belső zavarokkal küzdő országban néhány évre uralomra tudott jutni. Thébában székelt, a gyarmat vezetését pedig fiára bízta, aki Napatóban az Amén-papok irányítása szerint kormányzott. E napafai ifjabb király nevét sokféleképpen hieroglifálták és valószínűleg többféle rokonhangzású címmel is illették. Írásjeleit betűzhetjük PIONKInak és PONKURnak, amit támpont hiányában hangzósíthatunk Fiunk, Apánk, Fejünk esetleg Főnök úr vagy más valaminek. Bárhogy is álljon a dolog, Napafa főnöke, a kézikönyvek Piankhija, apja halála után katonáival Dél-Egyiptomba sietett, elfoglalta Thébát (Kr. e. 716) és ott magát nagy pompával Egyiptom királyává koronáztatta. Miután egész Egyiptom meghódolt neki, a "Núbiai Királyság" egy időre Napafától a Földközi-tengerig érő nagyhatalommá lett. A thébaiak nagy csalódására azonban Apánk- úr, akit ezentúl 'Apánk- már- Amén- Ra' címmel ír kartusa, nem maradt az ősi királyi városban, hanem visszatért Napatóba maga helyett núbiai alkirályt hagyva hátra Thébában helytartónak. (9)

 

A núbiai eredetű egyiptomi királyok számát (3 vagy 5) és uralkodásuk sorrendjét nem tudjuk pontosan megállapítani, mert az adatok egymásnak ellentmondanak. De figyelmünket nem is annyira a köztörténet vonja magára, hanem inkább az a tény, hogy Piankhi (Apánk) királyt több kartusa 'Ősmagyarnak' nevezi, betűzve: OS-MA-T-AR, OS-M-A-T-AR és A-MA-D-AR-I UR (193m VI 115 sk; 193m VIII 144, 145). Akit pedig Sabataka néven tartanak nyilván, annak neve az úr részleg hozzáadásával SZa-Ba-Ta-Ka- RA, vagyis 'Szabadok ura' (193m VI 133, 192). Tudomásunk van egy 'Ta- Horka-úr' nevű núbiai eredetű egyiptomi királyról is, aki uralkodása vége felé társuralkodóul maga mellé vette jövendő utódát, 'Amén- Tanítja urat' ( 222m 33 No 5; 193m V I 158 ) . Miután ez az ifjabb király beletanult mesterségébe és átvette az uralmat (Kr. e. 664-656) 'Tanult Amén' lett belőle.

 

A núbiai eredetű dinasztia uralma Egyiptom felett mintegy száz évig, Kr. e. 750-föl Kr. e. 663-ig tartott. A vége felé azonban ez az uralom már csak névleges volt, és Kr. e. 671-ben több évre megszakadt, amikor Esarhaddon asszír király meghódította Egyiptomot. Egy nemzeti felkelés ugyan visszaállította a núbiai király egyiptomi uralmát, de Assurbanipál Kr. e. 663-bon újra meghódította az országot és ezzel a Thébát északra elterülő Nílus-völgyben a núbiai uralomnak egyszer s mindenkorra vége lett. Egyiptom ezentúl már szinte megszakítás nélkül mind idegen megszállás alatt állott: az asszírok uralma után perzsa uralom következett, a perzsa uralmat görög uralom váltotta fel, azután pedig római uralom jött. Érdemes megjegyeznünk, hogy a núbiai eredetű egyiptomi királyok állandóan a magyar öntudat emelésén fáradoztak. Nevükhöz fűződik a magyar múlt kutatásának előmozdítása, a régi magyar nevek és szokások felújítása, egy olyan szellemi mozgalom elindítása és pártolása, amit nem egészen találóan "archaizáló" törekvésnek neveznek az irodalomban. Ennél sokkal többről volt ott szó: az egyiptomi magyar állameszme hűséges követéséről.

 

5) They called it the land of MEZOR and the land of CHAM from their two ancestors, which the Greek rendered MESORA and CHAMIA, 191m 298. - Ugyanez a gondolat tükröződik ebben a megállapításban is: Throughout the Early Dynastic period and the Old Kingdom SET and HORUS are represented as the two patron deities of the Monarchy (231m 98). ahol Set alatt Kus, Horus alatt Magyar (Úr) értendő. A 6. dinasztiától kezdve azonban Kusról nincs többé szó, a Monarchia védnöke akkor már egyedül Horus, 231m 99.

 

8) A tartományok írásjeleit 22m 39 és 193m VIII 142 lapjáról vettük, ahol a hét kerület írásjelei is megtalálhatók. További részletek, 222m 12.

 

7) Kállay Ferenc múlt századi keletkutatónk is sejtette, hogy a régi Egyiptomban magyarok éltek. Tőle idézzük: "Kétséget nem szenvedett többé hogy Núbia-Napföld volt, a Noba-hegyek-Naphegyek", 237m 293. Részletesen: 286-296.

 

8) Smelting works on a gigentic scale had already been initiated at Mero (Magyar Otthon) by the middle of that century (Kr. e. I. század) or even earlier... Mero was the center of the largest Iron-smelting lndustry in Africa south of the Mediterranean coast, 196m 48.

 

9) A Thébában székelő núbiai alkirályok egyikének, talán éppen az utolsónak arcképét Okmánytárunk 32. sz. alatt mutatjuk be. Elképzelésünk szerint ez az alkirály, aki Kr. e. 650 táján halt meg, az árja- kus keveredésű úgynevezett "fekete magyarok" típusát testesíti meg, aki azonban igaziból már nem mondható feketének, de éppenséggel fehérnek sem.

 

A Thébában székelő núbiai alkirályok egyikének, talán éppen az utolsónak arcképét Okmánytárunk 32. sz. alatt mutatjuk be. Elképzelésünk szerint ez az alkirály, aki Kr. e. 650 táján halt meg, az árja- kus keveredésű úgynevezett "fekete magyarok" típusát testesíti meg, aki azonban igaziból már nem mondható feketének, de éppenséggel fehérnek sem.

 

A fekete magyarok képviselik Afrikában a magyar kultúrát ezer éven át

 

Tanult Amén halála után (Kr. e. 656) a Nílus dupla kanyarjában elhelyezkedő Fekete-Magyarország életében új korszak kezdődött. Ezentúl az anyaországgal való rendszeres kapcsolatok fenntartása nem volt lehetséges, másrészt a délkeleti szomszédságban egy új nagyhatalom alakult ki, a Vörös-tengerre támaszkodó Axumi Királyság. Ez a királyság olyasféle szerepet kezdett játszani Núbia- Magáriával szemben, mint korábban Egyiptom és az ikerországot délkelet-afrikai tájékozódásra kényszerítette. A változás azonban egyelőre nem érintette az ország belső rendjét, ott az öröklött ősi kultúra, vallás és írás elemi erővel tartott az egyiptomi magyar életformát. Egyébként Egyiptomból ezután is jön még valami népi megerősítés kisebb-nagyobb menekülő csoportok formájában.

 

A Napatában és Magyar- Otthonban letelepedett Amén-papok is zavartalanul bűvkörükben tartották híveiket, gondosan ápolva azt a hiedelmet, amely szerint Isten a papok szájával közvetíti a földieknek szó: parancsait. A papok ezen a módon a világi dolgokba is hatékonyan betudtak avatkozni, amint ez a királyválasztások alkalmával jól megfigyelhető. A királyjelölteknek meg kellett jelenniük Magyar- Otthon székhelyén, az Arany Templomban, egy istenszobor előtt, amelynek fejét és karját egy titkos helyről mozgatni lehetett. Amikor aztán a papok királyjelöltje került a szobor elé, a szobor hirtelen megelevenedett és karon fogta a jelöltet. Ezt az "égi" megnyilatkozást az odasereglő papság és katonaság azonnal értelmezte: íme, Isten az illetőt választotta ki földi képviselőjéül (192m 39 sk). Az ilyen beszélő, intő, üzenő és karonfogó szobrokon keresztül a magáriai Amén-papok a nekik nem tetsző elaggott vagy kellemetlenkedő királyt el is tudták távolítani trónjáról. Isten nevében megüzenték neki, hogy már lejárt az ideje és - végezzen önmagával! A királyok babonás félelmükben eleget is tettek az égi intésnek. Idővel azonban akadt egy ARQ-AMEN nevű bizonyára 'Öreg Amén' király - a görögök Ergamenese - aki ellenszegült az isteni intésnek. Nem mérgezte meg magát, hanem katonáival berontott az Arany Templomba és az ott lévő, hatalmukkal visszaélő papokat összekaszabolta. A királyválasztási szertartást ezután módosították.

 

A régi kulturális beidegzettség jutott kifejezésre abban is, hogy Núbiában és Magáriában ragaszkodtak az egyiptomi írásmódhoz s azt az ország fennmaradása végéig gyakorolták is. A királyok nevét kartusokba írták s az uralkodó címei között mindvégig szerepeltették a "Két Egyiptom ura" és "Őse a Nap" kitételt. A két kartusba írt név egyikében általában az ország területét nevezték meg, a másikban viszont az ország főnépét, mindegyik után odatéve az 'ra' részleget. Az első kartusban gyakran látjuk ezt a címet: 'Úr-homok ura' (lágyítva Honogúr, Hungár; Okmánytár 23), a másodikban pedig ezt: A-MA-Ta-RO-K URA, 'A Magyarok ura' (Okmánytár 25). Amikor a dinasztiát Napotthon (Napata) helyett a Magári-Otthon (Makorita) szolgáltatta, az onnan eredő első király ezt a jellemző címet viselte: 'Örökében úr, Amén, Őslakók ura' (Okmánytár 26), - mindig magyar nyelven.

 

Az axumi tájékozódás egyik következménye abban mutatkozott meg, hogy az egyiptomi szentírás mellé Kr. e. 230-tói kezdve fokozatosan bevezették a vonalas vagy rovásírást, amit a szakkönyvek "Meroitic script" néven tartanak nyilván. Ebben az írásban a mondatrészek és gyakran a szavak is kettősponttal vannak egymástól elválasztva s az írásjelek száma a rovásban szokásos huszonöt-harminc körül mozog. Sok ilyen írással készített okmányt találtak a régészek, amiből fejlett írásgyakorlatra következtetnek. Ezeket a magyarhoni írásokat még nem fejtették meg; mintájukat Okmánytárunk 27. sz. alatt mutatjuk be.

 

Abban is az új politikai tájékozódás jutott kifejezésre, hogy a napatai királyok az egyiptomi királycímek mellett Kr. e. kb. 200-tói a valóságos helyzetnek jobban megfelelő új címeket is kezdtek használni. Ezeket is két kartusba írták s bennük egyebek között az ország egyre sivatagosodó földjét juttatták kifejezésre. Okmánytárunkban a 28. sz. alatt közölt öt núbiai magyar királycímet így olvassuk: (1) ''Napatai képurak ura - Napkeleti-nyugati sómezőnek ura,'; (2) 'Napatai úrhonok ura - Napkeleti mezőnek abashán (abesszin? haboshoni?) ura'; (S) 'Napatai magyar acél ura - Napatai mezőnek (érth. 'teheneké a mező, ami védett') ura'; (4.) 'Úrhonok ura - Az összeszáradt sónak ura'; (5) 'Őse Ra, Színük sötét, mint a juhé, - úr'. A 3. helyen olvasott cím szerepel az Okmánytár 30. sz. alatt bemutatott király két kartusában is.

 

Ismerjük a Magyar- Otthonban székelő egyik-másik király arcképét is. Az egyik képen (Okmánytár 29) a király Dél-Egyiptom kobrákkal ékesített koronáját viseli, nyakában aranyláncon Amén-isten képe látható.

Jobbjában kost ábrázoló jogart tart, baljában az egyiptomi kétország jogarát, az ostort és a botot. Királyi széke (trónja) alatt ül 'A Nép őse' (Anubis), ez a kus származásra emlékeztető fekete kutya, előtte kisgyermekek képében az utódok. A következő képen (Okmánytár 30) a magyar nép MAATAR urát látjuk: kötényén madár szerepel, erősen kiterjesztett szárnnyal (MAAT), amelynek végében a kobra (AR) látható.

A núbiai- magáriai királyképekkel kapcsolatban egy másik figyelemre méltó mozzanat az, hogy az uralkodó (király és királynő) gyakorta kendőt visel a vállán ( Okmánytár 31 ) . Ez a ruhadarab a jobb vállat eltakarta, de a balt a mellel együtt az isteneknek járó tisztelet jeléül szabadon hagyta. Francia és angol kézikönyvek előadása szerint a núbiai és magáriai kendős királyokat a CANDACE cím illette meg, ami a görögök feljegyzése szerint KANDAKÉnek hangozhatott ( 52m I 96; 193m VIII 168; 222m 84 sk, 112), Az angol tudósok nem tudták megállapítani, mi lehet e cím értelme. Ha nem vonjuk kétségbe az ő olvasásuk helyességét, akkor magyar nyelvtudásunk alapján a Kandasz, Kandaké címet a vállon viselt kendővel hozhatjuk kapcsolatba, 'Kendős' alakban hangzósítva. Ez a ruhadarab a meleg égöv alatt védelmet nyújtott a legyek csípése és a Nap heve ellen, de egyúttal rangot is jelentett, hiszen ruhára csak az előkelő és gazdag embereknek tellett (19)

 

A kendős cím eredetének és értelmének tisztázásával egy újabb, fontos szerepben álló magyar szóra bukkantunk. A szó és jelentése ezúttal különösen fontos, mert amikor Európában a Duna-medencében élő régibb magyar törzsekhez Árpád vezér népével és a fekete magyarok sokaságával beérkezett, volt közöttük egy főember, akit a Kende címmel illettek, arab feljegyzésben K-N-D-H. Tudjuk és régebben is tudtuk, hogy ez az európai Kende is király volt, de címének eredeti értelmét nem találtuk meg. A nubia- magáriai viszonyok vizsgálatából most kézenfekvőnek látszik hogy az Árpád-korabeli Kendeh is 'Kendős' király volt. (11)

 

Áttekintve a függetlenné lett Núbia- Magária pályafutását, bizonyosnak látszik, hogy a fekete magyarok az afrikai világrészen az ősi magyar kultúrát anyaországuk bukása után még jó ezer esztendeig fenntartották. Olyasféle jelenség zajlott le Egyiptom magyar gyarmatán, mint aminő az újabb korban egyes spanyol és francia gyarmatokon is lejátszódott, ahol a hódítók az őslakossággal keveredve, új népeket hoztak létre, de kultúrában az anyaországi hagyományokat folytatták. Amikor az afrikai Fekete Magyarország befejezte pályafutását a nép az ősi földről szétáradt és mint kultúrmisszionáriusok elvitték a civilizáció fáklyáját Sötét-Afrika számos helyére.

Forrás: Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete


Szerkesztés dátuma: szerda, 2011. január 19. Szerkesztette: Garamszegi Vanda Natasa
Nézettség: 2,273 Kategória: Irodalom » Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete
Előző cikk: A magyarok meghódítják a kusokat és keverednek velük Következő cikk: Kik örökölték az afrikai magyar kultúrát?


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: