Az őslakosság erőfeszítései a szemita beözönlés megakadályozására


Az őslakosság erőfeszítései a szemita beözönlés megakadályozására

A Régi Keleten élt magyar népek politikai gondolkodását a Kr. e. II. évezredben a keleti veszély tudata uralta. Ez a veszély nemcsak az egyiptomi fáraókat ösztönözte fontos sakkhúzásokra, hanem a magyarok Kánaán- Szíria területén élt ágazatát is, amely elsősorban volt érdekelve abban, hogy a Tigris és az Eufrátesz közén észlelhető beözönlés az attól nyugatra eső területeket el ne öntse. Céljukat úgy akarták elérni, hogy a szemiták bevándorlását a Tigris vonalánál feltartóztatják. A helyzet ugyanis a Régi Kelet keleti felében már az volt, hogy ott az eredeti magyar népesség a kus és szemita bevándorlások következtében kisebbségbe szorult és képtelen volt arra, hogy megtartsa kezében a politikai főhatalmat. Így az egész Mezopotámia egyetlen nagy nyitott kapuvá változott, amelyen át az Ázsiából és Indiából kiszoruló különféle sötétes arcú népelemek akadálytalanul behatolhattak a mesés jólét hírében álló magyar országokba. Hogy tehát ezt a nyitott kaput bezárják, a nyugati magyar népek katonai vállalkozásokba kezdtek és az egyiptomi példát követve a veszedelem színhelyére siettek. Ebben az értelemben kerekedett fel a szíriai Haláp környékéről az a katonai különítmény, amely elfoglalta az Eufrátesz jobb partján lévő Mári várat és a Tigris jobb partján lévő Assúrt és e két vár által alkotott tengely körül Kr. e. 1860 táján életre hívta az I. Assúri Birodalmat. Egy másik nyugati magyar különítmény a Jordán vize mellől indult el és a nagy stratégiai jelentőségű Babilont vette birtokba, amit aztán kikerekített és létrehozta Kr. e. kb. 1830-ban az I. Babiloni Birodalmat. Ilyen módon a nyugati maúrik (magyarok) az egész keleti arcvonalon kézbe vették a politikai és katonai ellenőrzést és sikerült nekik a szemita és kus mozgalmakat egy időre befagyasztani.

 

A két új birodalom alapításának és dinasztiájának maúri eredete ma már tisztázott dolog és az is megállapított tény, hogy az I. Babiloni Birodalom legjelesebb királya, Kha-múr-ab-i (Kr. e. kb. 1728-1686) szintén a maúri nép fia volt. Ennek alapján nevében népi származását (Múr, Mór, Maúr), és papi mivoltát (Hab, Ab) láthatjuk megörökítve, az s-képzővel és mezopotámiai módra előretett "ország" (Kha, Kő) értelemhatározóval, úgyhogy a név jelentése mai szavainkkal kifejezve "A maúri pap országa". Ez a papkirály egyik ránk maradt feliratában uralkodói hivatását abban jelöli meg, hogy a gonoszokat (sivatagi nomádokat) elűzze országából, a gyengéket (árjákat) megvédje az erőszakoskodásoktól és világosságot derítsen a 'fekete fejűek' (kusok) felett, miként a Napisten is teszi a Földön (233m 23 és 148m 29). Főgondja tehát az őslakosság békéje és biztonságának fenntartása volt. Ennek érdekében épített országának északi részében egy összefüggő várvonalat és terhelte súlyos adókkal a nyugtalankodó nomád törzseket. Egészen téves tehát Babilon maúri uralkodójának és kíséretének azt a szerepet tulajdonítani, mintha ők az országban egészen idegenek lettek volna és a dél- mezopotámiai magyar dialektust beszélő szumír népet kiforgatták volna nyelvéből. Ellenkezőleg, ők éppen a magyar népesség védelmére érkeztek, könnyen és szívesen alkalmazkodtak a helybeliekhez, akik kultúráját mindenestül átvették. (15)

 

Mi több, éppen a nyugati maurik uralmának idejére esik a legélénkebb mezopotámiai irodalmi tevékenység (109m 29). Khamúrabi király leghíresebb emléke az a sztéla, amelyre törvényeinek szövegét vésték. E kő felső részén egy kép látható, amely a Napistent széken ülve ábrázolja, előtte áll földi képmása, Khamúrabi (a kép jó reprodukcióját adja 109m 32.) A figurák mozdulataikkal közlik üzenetüket. Khamúrabi jobb karját (KARA) a könyökben mintegy 45 fokra behajlítja, úgyhogy az feltűnően "áll" (ÁL). Ez a mozdulat tehát az ő minőségét jelzi: KARA-ÁL, 'király'. A Napisten viszont jobb kezével a király felé nyújt egy karikát (UR), amelynek maga felé eső kerületéhez egy egyenes rövid pálcika (A) van illesztve, s a karikát és pálcikát fogja át az isten kezével (KETE). Azt mondja tehát az isten, hogy Khamúrabi ezentúl UR-A-KETE, 'Uralkodó'. Eszerint a kép a királyavatás (investitura) jelenetét ábrázolja.

 

Assúrban és Móriban a Kr. e. 19. század közepétől kezdve a maúri csapatok alkották az őrséget és a lakosság tekintélyes része is ugyanilyen nemzetiségű lehetett. Móri városkirályság nevében ugyanis a Maúri név örökítődött meg s ugyanott a csapatok fővezérének címe "a maúri nagyja" volt. Assúrban az őslakók az égi isteneket tisztelték SIMEGI (Szem ági, rendes sorrendben 'Égi Szem', NABU-RA (Napúr), illetőleg HUD-ENA (Hold Anya) néven. Hatalmas templomuk neve EKH-UR-SAG és KUKKURA volt, mai grafikánkkal 'Ég Úr Széke' és 'Kerek Úr (háza)'. Az égi istenekkel párhuzamosan tisztelték a kánaáni-szíriai termékenységi isteneket is, elsősorban az ősi istenpárt Bált és női társát ANUt (A Nő). A város helytartói ilyen címeket használtak: IG-UR-KAP-KAPU, magyar grafikával Ég-'Úr-Kép Képe, vagyis a király (Égúrkép) helyettese (képe) és SAMSI-RA-MAN, Szemes Úr Méne, azaz a Napisten papja, a nép szimbóluma pedig a mindenütt látható oroszlán volt. Ez az Assúrra, Mórira és Babilonra támaszkodó védelmi vonal körülbelül kétszáz évig megfelelt céljának.

 

Bizonyára a Mezopotámiában kiépített védővonal déli folytatásának szánták a maúrik az Arábi-félsziget délkeleti oldalán szervezett hatalmas városkirályságokat is - Yemen, Hadramat, Saba (fővárosa Márib, benne a Maúri névvel) és Mén királyságot - amelyek lakossága a maúri népességből keletkezett. E gazdaggá lett városállamok (együtt: Boldog Arábia) saját népfeleslegükből hozták létre Eritreában az Axumi Királyságot (Axum: Égi Szem, azaz Napisten), amelynek területéről előkerült magyar okmányokat megelőző kötetünkben ismertettük. Ezek az országok főleg fűszer- és tömjénkereskedelemmel foglalkoztak és öntözéses mezőgazdálkodást űztek. Faji és népi sajátságaikat a Kr. e. 10. századig meg tudták őrizni. (16)

 

A magyar népek keleti védőgátja Kr. e. 1660-1600 között kezdett meggyengülni, jobban mondva arra az időre a reá nehezedő nyomás olyannyira megnőtt, hogy annak már nem tudott többé sikeresen ellenállni. A szemiták először a két birodalom - Asszíria és Babilonja - egymással érintkező határvidékén törtek át, azután elfoglalták Assúr várát is, az Indus-völgyéből kiszorult kusok pedig fokozatosan benyomultak Babilóniába és annak lettek urai. A keleti védőgát átszakadása és a vele kapcsolatos politikai események lélektani hatása az egész magyar őshaza területén óriási volt. A régi rend őrei, a maúrik és az ő szolgálatukban álló kus törzsek hanyatt-homlok menekültek nyugat felé, roppant félve a hatalomra került szemitáktól, akikről ezentúl mint assúri népről emlékeznek meg. A szakemberek úgy vélik, hogy e nyugat felé menekülő népáradatba szemita kötelékek is belesodródtak és belőlük alakult volna ki az egyiptomi Koshonban (Goshen) elhelyezett József- féle zsidó kolónia. Ezekben a zavaros időkben a mezopotámiai költők a régi jó magyar világot siratták, amikor még nem járt közöttük kígyó, skorpió, farkas meg vadkutya, amely alatt természetesen azok az idegen népek értendők, amelyeknek ezek voltak népi szimbólumai: zsidók, asszírok, turkok és kusok.

 

A keleti védőgát összeomlása és a szemiták hatalomra jutása jelentős változást okozott a nyugati magyar népek politikájában. Feladták a Mezopotámia területén elképzelt zárógát gondolatát, hiszen annak visszaállítására a megváltozott viszonyok között már gondolni sem lehetett. Helyette egy hátrább eső stratégiai bázist kerestek, amelyet a kisázsiai Halys (ma: Kizil Irmak) folyó kanyarjában találták meg, az ott emelkedő magas fennsíkon. Ezt a kiszemelt helyet a Szíriában lakó hét törzs katonai különítménye egy éjszaka folyamán rohammal elfoglalta és birtokba vette. A szervezkedés sikerrel járt és I. Maúr-ősúr király (Kr. e. 1629-1590) idejében szerencsésen be is fejeződött. Az új hatalom, a hét úr országa - Héti Ta - gyorsan növekedett, magába olvasztotta vagy szoros szövetséggel magához láncolta a szíriai városkirályságokat: Karkemist, Damaszkuszt, Árpádot, Halápot és határait előretolta az Eufráteszen túl, a Habúr folyó vonaláig. Ettől kezdve ez a Habúr folyó jelentette azt a határt, ahol a veszélyes inváziót megállítani remélték és próbálták. A Hetita Birodalom gyors kibontakozása és délkeleti irányban való kiterjeszkedése szükségessé tette, hogy a Kánaánban és Szíriában érdekelt másik magyar nagyhatalommal, Egyiptommal rendezze viszonyát és kölcsönösen szabályozzák a keleti veszély elhárítására irányuló együttműködésüket.

 

E gondolat eredményeként született meg Egyiptom és Hétország között Kr. e. 1279-ben az a nagy szövetség, amelynek értelmében a szerződő felek egymásnak. békét és barátságot fogadtak és kölcsönös katonai segítséget ígértek arra az esetre, ha valamelyiküket "egy harmadik hatalom" megtámadná, ami alatt az akkori viszonyok között csakis a szemitává lett Asszíriát érthették. Ezt a szövetséget Kr. e. 1264-ben a két dinasztia házassággal is megerősítette: II. Ramás egyiptomi király feleségül vette a hetita ősúr, III. Hattusúr csinos leányát, akinek hivatalos egyiptomi címe 'Ra nővére', vagyis a király felesége lett (ld. képét Okmánytár 69; a címet Budge prof. így olvassa: Ra Neferu, 193m V 53, 55 ) .

 

Az őshazai magyar népek e hátravont biztonsági pillére, a Hetita Birodalom Kr. e. 1190-ben eddig még világosan ki nem derített ok miatt váratlanul összeomlott. A birodalom fővárosát hatalmas tüzek kíséretében

kelet felől olyan támadás érte, amelynek következtében a halisi platóról a lakosság elmenekült. Nyugat felé igyekeztek, az Égei-tenger szigeteire és a Balkánra, majd onnan az északra vezető folyosón át a Duna-medencébe. Ugyanakkor a birodalom szíriai és kánaáni függelékei visszavették függetlenségüket és Egyiptomra támaszkodva igyekeztek lábukon megállni. A Hetita Birodalom bukását hasonló pánik kísérte, mint megelőzőleg az I. Assúri és I. Babiloni Birodalom bukását és a tengerpart közelségében lakó maúrik nagy csoportokban igyekeztek az Égei- szigetvilágba áttelepedni. (17)

 

Amíg a hetiták, föniceiek és kánaániak tekintélyes része a Kr. e. 11.-8. század folyamán más tájakra tudott elköltözni, a tengerparttól messzebb eső szíriai népességnek ilyen kifutása nem volt. A szíriai városállamok a hetita magtáj bukása után Karnemis vezetése alatt egy laza konföderációba tömörültek s hol Egyiptomra, hol Urartúra támaszkodva próbáltak a növekvő szemita nyomásnak ellenállni. Ezek a városállamok azonban nem tudtak tartósan életben maradni s mintegy ötszáz évig tartó sikeres védelem után a Kr. e. 8. század közepén Asszíria seregei előtt rendre elbuktak. Lakosságuk menekülni tudó része az Eufrátesz nehezen járható felső völgyén át a Kaukázusba igyekezett s onnan tovább nyugatra; a helyben maradottak a Kr. e. 8.-6. század folyamán beolvadtak a szemitákba.

Forrás: Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete


Szerkesztés dátuma: szerda, 2011. január 19. Szerkesztette: Garamszegi Vanda Natasa
Nézettség: 2,127 Kategória: Irodalom » Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete
Előző cikk: Kánaán és Szíria népei a szemiták előtt Következő cikk: A szemiták Asszíriában hont foglalnak és a "világuralom" megszerzését tűzik ki céljukul


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: