A csendőri szervezet létrehozásában, feladatkörében nem, vagy kevésbé tért el a vármegyei közbiztonsági szervek – különösen a csendbiztosi szervezet – jellemzőitől. Az elnevezés hangzik másként, minden bizonnyal a szigorúbb fellépést célul tűzve. A csendőr szó – hasonlóan a rendőrhöz – szintén nyelvújítás kori szóösszetétel. E vármegyei csendőrségek rövid életűek voltak. A közbiztonság-védelmi tennivalókat meghatározó intézkedéseket, szabályzatokat, esetenként csendőrutasításnak nevezeték, akkor is, ha az a kifejezéseket tekintve, a csendbiztosokhoz illetőleg a pandúrokhoz szólt. Bihar vármegye 1861-ben adott ki csendőrutasítást, melyben csendbiztosokat és csendőröket is említett.

A csendőrség elsősorban a vidék rendőrsége volt, a városokban a közbiztonságra általában a városi rendőrségek, illetve ezek államosítása után a Magyar Királyi Rendőrség ügyelt. A csendőrség 1920-ig részben a Honvédelmi Minisztérium alárendeltségébe tartozott, a trianoni békeszerződés után azonban teljes mértékben átkerült a belügyminiszter alá, csak annyiban kapcsolódott a honvédséghez, hogy a katonai rendészeti feladatokat továbbra is a külön szervezett "tábori csendőrség" látta el.

A csendőrség illetékességi területét meghatározta a dualizmus korának rendvédelmi fejlődése. 1881 előtt az Osztrák–Magyar Monarchia területén alapvetően az állami és önkormányzati rendőrségek látták el a rendvédelmi feladatokat. Az állami rendőrség összesen három kiemelt feladatkör köré szerveződött: a Fővárosi-, Fiumei- és Magyar Királyi Határrendőrségből állt. Az önkormányzati rendőrségek a településeken működtek, és nem tartoztak az állami tisztviselők közé. Ebből adódóan rendőrsége csak a gazdagabb településeknek volt, általában a törvényhatósági jogú városok még ellátták saját rendfenntartási kötelezettségüket a teljes településen (kül- és belterületen egyaránt), a rendezett tanácsú városok csak a belterületekre tudtak rendőrt biztosítani, a községek és falvak viszont erre teljesen képtelenek voltak. E hiány pótlására jött létre az állami felügyeletű csendőrség, és ez határozta meg, hogy azokon a helyeken jártak el, ahol nem volt rendőrség. Ezen kívül térítés ellenében időnként kisegítettek nagyobb települések belterületén is. Az illetékességi terület törvényi szabályozása is ezt a kialakult állapotot követte: a csendőrség nem volt illetékes törvényhatósági jogú városok kül- és belterületén, valamint a rendezett tanácsú városok belterületén. 1920 után megteremtették a jogi lehetőségét annak is, hogy a csendőrség szükség esetén az illetékességi területén kívül is beavatkozhasson.

A csendőr hatásköre

A csendőr hatásköre 1919-ig a bűnüldözésre és a járőrözés közbeni bűnmegelőzésre korlátozódott, továbbá a közigazgatás erre jogosult szervei, elsősorban a járási főszolgabíró felszólítására karhatalomként lépett fel. A nemzetiségi- és munkásmozgalmak megjelenésével az állam az ilyen jellegű ügyeket közbiztonsági kérdésként kezelte. A csendőrségnek nem volt általános utasítása valamely politikai csoportosulás vagy nemzetiség üldözésére. A helyi hatóságok azonban főleg a 20. század elejétől gyakran használták fel a testületet politikai és nemzetiségi tiltakozó akciók megtörésére. A legismertebb ilyen eset a 15 halottat követelő csernovai tragédia volt 1907-ben.

A csendőr fegyverhasználati szabályai nagyon szigorúak voltak, amely a katonai szervezeti múltból következett. Bármilyen támadásra, vagy támadási kísérletre azonnal tüzelniük kellett, ellenkező esetben hadbíróság várt rájuk kötelességszegés miatt. Ez a katonás fegyverhasználati szabály 1920 után is fennmaradt, amikor már belügyminisztériumi irányítás alá kerültek. Még e szigorú szabályozás mellett is előfordult, hogy a csendőr azért került hadbíró elé, mert elvették a fegyverét. Éles különbség mutatkozik ebben a rendőrség fegyverhasználati szabályaival szemben, mivel a rendőrnek kizárólag önvédelemből volt szabad lőfegyvert használnia, minden egyéb esetben a kard volt a kötelező eszköze. A csendőr nem rendelkezett karddal, ezért csak a tekintélyére alapozva akadályozhatta meg a személyét érő támadást, így gyakrabban került sor fegyverhasználatra a csendőr esetében, mint a rendőrségnél. Ezek a szabályozások szinte lehetetlenné tették a konfliktusok békés megoldását. Más oldalról nézve azonban a szigorú fegyverhasználati szabályok hozzájárultak a csendőrség tekintélyének növeléséhez, hatásos elrettentésként szolgáltak, és nem utolsó sorban a csendőr szuronyos puskája egyfajta államhatalmi jelképpé vált vidéken. Mindemellett mégis sokkal gyakoribb volt a puskatus és a szurony használata, mint a lövés. Ennek azonban épp az ellenkezője igaz a tömegrendezvényeken kitörő zavargásokra. Nemcsak a jogtalan fegyverhasználatot, de a kötelezően előírt esetekben elmulasztott fegyverhasználatot is szigorúan büntették.

Egy főnek havi 180 órát kellett járőrben eltölteni, 60 órát pedig nyomozással. Egy korabeli statisztika szerint évi 2860 km-t gyalogolt minden csendőr az időjárástól, napszaktól függetlenül. A járőrözés szabályai a csendőrökre nézve is nagyon szigorúak voltak.

Csendőreskü 

"Én, XY, ünnepélyesen esküszöm a Mindenható Istenre, hogy Főméltóságú vitéz nemes nagybányai Horthy Miklós, mint Magyarország törvényesen megválasztott kormányzója, a magyar alkotmány s hazánk szentesített törvényei iránt hűséggel és hódolattal viseltetem. Esküszöm, hogy kötelességeimet, mint m. kir. csendőr (csendőrtiszt) a közrend, a közcsend és a közbiztonság szolgálatában az idevonatkozó utasítások szerint, (mint katona pedig a haditörvények és szabályok szerint mindenkor és mindenben) teljesitem, (haza- és nemzetellenes vagy olyan irányzat szolgálatába, amely a hadsereg vagy a csendőrség katonai fegyelmét aláásni igyekszik, nem lépek, semmiféle titkos társulatnak nem vagyok és nem leszek tagja), minden körülmények között csakis a szolgálat, a kormányzó és az állam javát mozdítom elő, a törvények, elöljáróim, és feljebbvalóim parancsainak és meghagyásainak készséggel engedelmeskedem és a szolgálati titkot híven megőrzöm. Isten engem úgy segéljen! Amen."

A csendőrség személyi feltételei

1920-tól csendőr csak falusi származású lehetett, egyfelől a munkásmozgalmi eszmék kizárása miatt, másfelől pedig a csendőrőrs önellátó gazdálkodása miatt. A falusi tehetős parasztok és iparosok jöhettek elsősorban számításba, de a létszámhiány miatt hamarosan a szegényparasztság toborzására is sor került. A jelentkezőt a lakóhely szerint illetékes őrs ellenőrizte, majd személyes elbeszélgetés következett. 19–40 év közötti, nőtlen (elvált, özvegy), gyermektelen, legalább 163 cm magas, jó fizikumú férfinak kellett lenni.

A tisztjelöltség feltételei

1943-ban az alábbi nyolc feltételnek kellett megfelelni ahhoz, hogy valaki tiszt lehessen a csendőrségnél:

Magyar állampolgárság

Kettős erkölcsi bizonyítvány

Büntetlen és feddhetetlen előélet

Erkölcsi és hazafias szempontból kifogástalan magatartás

Nagyszülőkig bezárólag tiszta keresztény származás, érvényes származási igazolvány

Testi alkalmasság, amelyet a helyőrségi orvos és egy kórház igazolhat

Nőtlenség

Szülői vagy gyámi engedély kiskorúak esetében

Csendőr tízparancsolat 

A csendőrök tízpontos alapszabály-gyűjteményét 1941-ben állították össze, és július 1-jétől került bevezetésre.

Megemlékezzél arról, amivel Istennek tartozol.

Én vagyok a te hazád: Nagy-Magyarország.

Hűséged, becsületed, vitézséged nem eladó.

Légy erkölcsös, józan életű, engedelmes.

Tiszteld elöljáróidat, mint atyádat, szeresd bajtársaidat, mint tenmagadat.

Tanulj és tudj: a Tudás második fegyvered.

Védd a másét. A magadét ne pazarold.

Mögötted a törvény. Előtted is az legyen.

Igaztalanul ne vádolj, fegyvered ártatlant ne bántson.

A család szentély. Ha magadnak nincs: őrsödben(, s a körül)[50] megtalálod.