Az egyiptomi magyarok az afrikai kusokkal Kr. e. 3200 táján kerültek először közvetlen érintkezésbe, amikor a Nílus völgyébe behatoltak és ott egy nagy országot alkottak maguknak. A lejátszódó események során a feketék sorozatos vereséget szenvedtek és visszaszorultak az első kőtorlasztól délre eső völgyszakaszokba.
A kus-magyarok vagy fekete magyarok önálló országlása Kr. e. 945-től A.D. 335-ig tartott. Ez utóbbi évben az időközben naggyá lett szomszédjuk, az Axumi Királyság szétdarabolta országuk területét, majd a kis államokat a 6. században keresztény hitre kényszerítette. Ekkor a lakosság áttérni nem akaró része - a nagy többség - az üldözés elől elvándorolt az országból.
A kutatások eddig elért eredményei szerint Núbia és Magária népessége az A.D. 4-6. század eseményei után nagy csoportokban hagyta el az országot és részben nyugat felé vonult el. Az errefelé távozók, többségben bizonyára núbiaiak, átkeltek a Szudán sivatagos övén - Kordofánon és Darfúron - és a Csád-tó körüli nedvesebb dombvidéken állapodtak meg.
"Mintegy hatvan esztendővel ezelőtt történt, - írja az egyik mai Afrika-kutató, - hogy egy magyar ember, aki belga szolgálatban állt, az erdős Kongó egyik tisztásán ülve, jegyzeteket írogatott. A helyet és időt tekintve ez a magyar, név szerint Torday Emil, szokatlan típusú ember és szokatlan európai volt.
A régibb árja (árja-I, egykorú megjelöléssel magyar vagy úr népek) és a kus fajta népek bensőséges ókori érintkezésének egy másik színhelye az Indus folyó völgye volt. A sötét arcúak itt is megelőzték az árják azaz fehérek bejövetelét, legalább is a völgy déli szakaszán.
Az Indus-völgyében élt árják és kusok nyelvére az első utalásokat a nem-magyar szerzők munkáiban találjuk. Mint említettük, ott szerepelnek ezek a magyar szavak: Úr, Kos, Szín, Barát, Város, Hon, Ta és Hely. Az e szavakból nyerhető benyomásunkat megerősítik az árja- kusok által hátrahagyott földrajzi nevek, amelyek egy részét Ptolemaios alexandriai földrajztudós jegyezte fel A.D.
Amint Dél-Mezopotámiában, akként Szuezben és a Színai-félszigeten is két különböző korban szerepeltek a kusok. Első csoportjukat az árja honfoglalók már a helyszínen találták, amikor ők oda a Kr. e. IV. évezred végén megérkeztek. Második csoportjuk később, a Kr. e. II. évezred közepén telepedett be.
A fekete magyarok sikeres együttműködést tudtak kialakítani a Delta lakosságával és uralkodójukat Közép-Egyiptom lakossága is elismerte. Nem így állt azonban a dolog Dél-Egyiptomban, a thébai királyság területén. Amikor a kusok erre a tájra is ki akarták terjeszteni hatalmukat, a thébaiak fegyveresen ellenálltak.
Az ázsiai kusok szintén nagy vizek mellett laktak: az Oxus és a Jaxartes folyók mentén és a Kaspi- tó keleti oldalán, Közép- azaz Belső-Ázsiában (ld. a 2. sz. térképet).
Az Oxus és Kaspi vidékén élő árjakusok vagy turániak valamennyi csoportja előbb vagy utóbb, de legkésőbb az A.D. 6. század végén bekövetkezett türk támadás után többségében átvonult Kelet-Európába. Több törzsük és néprészük behatolt azután a Duna-medencébe is és bőséges emberanyagával hozzájárult ez utóbbi táj népi felépítéséhez, mint majd előadjuk.
