A Magyarság eredete


A Magyarság eredete

Minden nép számára alapvető dolog a történelme ismerete, hisz ez ad nemzeti identitást az illető közösségnek, továbbá erősen befolyásolja gondolkodásmódját, viselkedését, jövőbe vetett hitét.

Éppen ezért, egy-egy nemzet leigázásakor, igyekeznek az illető nemzet történelmét átírni, hogy minél szégyenletesebb, jelentéktelenebb legyen, illetve elvágni őt gyökereitől.

A magyarság történelme

A magyarság történelme is így alakult.

Kezdődött azzal, hogy egy vándor nép, mely több ezer éve járta Európát, Ázsiát, és egyszer csak letelepszik. Elvágták gyökereit. Ekkor megszűnt identitása. Az államalapítás, illetve csatlakozás a fejlett nyugathoz, egy politikai döntés volt, melyet ma dicsőítünk ugyan, azonban ennek a következményeit éljük meg napjainkban.

Egy természeti nép, mely nagy egységben élt a környezetével egyszer csak bekerül egy szabályozott, civilizáltnak nevezett világba, melybe nem illett bele.

Ez a genetikai állományba kódolt szabadságszeretet az elmúlt ezer év történelmében jól látható.

Követte ezt a vallási fanatizmus a X.-XII. századokban, majd folytatódott az Osztrák-Magyar Monarchiával, amikor is időt és energiát nem sajnálva, átírták a régi történelmet, majd ezt elterjesztették a világban. Ez folytatódott vesztes háborúkkal, az ország szétdarabolásával, szocializmussal és ma sajnos ott tartunk, hogy maga a nép sem tudja, hogy mi az igazság, merjen-e hinni valamiben. Sokan odáig jutottak el, hogy őket aztán végleg nem érdekli történelmük, jó ahogy van.

Bebizonyítva, hogy a magyarság eredete valamikor 1.000 évvel ezelőtt kezdődött, lévén egy barbár nép, aki Európa réme volt, valahonnan messziről jött, majd a közelmúlt sorozatos történelmi kudarcai elhitették a mai emberrel, hogy ez a nép kudarcra van ítélve. Ez olyannyira igaz, hogy széles körben terjednek azok a viccek, amelyek megjósolják akár a NATO, akár az EU bukását, mondván, hogy az a szövetség, ahol a magyarok részt vesznek, megbukik.

Sajnos a magyar politika sem foglalkozik ezzel, sőt egyik-másik kormány bátran állítja, hogy merjünk kicsik lenni, és merjünk meghunyászkodni bárki előtt, hisz nekünk ez a dolgunk, ezért tűrnek meg minket Európában. Úgy tűnik lassan az ország jó része, azonosul ezzel a gondolatvilággal.

Akadnak érdekes példák a történelemben. Például az Inkák, akik előre megjósolták maguknak a végzetüket, és amikor a spanyol hódítók megjelentek, engedték magukat leigázni, lemészárolni a lényegesen kisebb létszámú gyarmatosítók által, mert ők úgy hitték, ez a végzetük, pedig csak hinniük kellett volna a jövőben.

Tények a magyarság történelmével kapcsolatban

Egy olyan népnek, mely több ezer éves írással rendelkezik, nem primitív. Ha több nép írása, nyelve nagyfokú hasonlóságot mutat, jelen esetben szanszkrit, sumer, magyar, akkor közös az eredet. Esetünkben azonos a ragozó szerkezet és megegyeznek a szógyökök, hasonló a nyelvtan, és sok mai szavunk megtalálható az ősi sumerban.

Az egész világ hemzseg a magyar helység-, és folyónevektől, amelyeket ugyanúgy írnak és ejtenek ki, akár mi. Többen összegyűjtötték már ezeket, többek között Vámos Tóth, őseredetű földrajzi gyűjteményében. Példa innen az Afrikában található Arad, Ada, Avas, Bakosi, Bányai, Béga, Bikai, Baka, Dráva, Gyula, Moldvai, Rábai. Ázsiában található Apuka, Arató, Barai, Dobó, Daru, Gebe, Hab, Hun, Tokaj, Kapa, Kanna, Tiszta (egy folyó a Himalája déli oldalán), Seres, Suba, Tata, Bihar, Tomori, Tabán, Zaránd.

A szittya-hun-magyar nyelv- és írásrend azonos a pelazg-etruszk nyelv- és írásrenddel, a sumer nyelv- és írásrenddel, levonható a következtetés, hogy lévén a sumer, a régi mezopotámiai kultúrák nyelve, tehát valószínűleg a magyar nyelv is egy ősi nyelv.

A székely-magyar és az etruszk rovásírással is azonosíthatók a skytha, avagy türk betűk, a krónikák a hun nép írásának nevezik. A Wylie Royal Asiatic Society közli, Dizabul kagán, skytha betűs levelét, melyben leírja, isz. 518-ban egy kínai utazó meglátogatta a Góbi Sivatagtól nyugatra élő hun-türköket, akikről feljegyezte, hogy írásuk pont olyan, mint a Kína északi részén élő újgor-tatároké.

Székelyföldön fedeztek fel rovásírásos leleteket, melyek magyar-etruszk írásjelekkel olvashatók, ezek pedig jóval a honfoglalásnak nevezett történelmi esemény előtt keletkeztek. Ezek alapján feltételezik, hogy a jelenleg honfoglalásnak nevezett esemény, igazából egy visszafoglalás, vagy hazatérés, hisz az akkor itt élő népek egy eltávozott csoportja tért vissza.

Azóta több rovásírásos leletet találtak. Ezek életkora kb. 6.000 évre tehető. Tehát i.e. 4.000 körül őseink már itt éltek. Ami külön érdekesség, hogy az ősi magyarok mind tudtak írni ékírással. Az ősi népek közül csak a sumerokra volt jellemző, hogy a nép tudott írni. Ott a mai értelemben vett iskolák működtek. Őseink úgy vélték, az írás kapcsolat Istenükhöz. A sumer népen és magyarok ősein kívül nem volt jellemző a népi szinten elterjedt írás. Mindenhol íródeákokat alkalmaztak, akik nem tették ki a lakosság számának 1%-át sem. Szent István az államalapítás után betiltotta az ősi magyar írást és a pápától megkapta a jogot, hogy latin betükkel írjunk. Mivel a latin ábécé messzemenőleg nem fedte le az ősi írást, ezért újabb karaktereket kellett kitalálni, ilyenkor ponttal, vesszővel (ékezet) jelölték az új betűket.

Bár Szent István betiltotta az ősi rovás írást, és megszüntette a sámánokat, ez az írásmód tovább élt a nép körében. Még a szabadságharc idején is ezt alkalmazták. A parasztok a házak falára rovásírással írtak üzeneteket, melyeket minden magyar ember értett, míg a külföldiek nem. A latin ábécé alkalmazásának sokáig ellenállt a nép, így alakult ki az "írástudatlanság", melyet a múlt században számoltak fel.

Grafológusok azt mondják, hogy az ősi rovásírásnak ereje, energiája van. Napjainkra a fiatalok újra kezdik felfedezni a múlt ezen örökségét, mely ott lakozik a genetikánkban.

A legelterjedtebb a Magyar Adorján féle rovásírás.

Jól látható, az ősi magyar rovásírás nagyon sok rúnát tartalmaz. Nem véletzlen, hogy szent írás volt és szakrális erővel rendelkezett. Például a kenyérre, mielőtt megvágták, a mai B betűt, a hajdani X-et rajzolták, ez elűzött minden rontást és egészséges táplálék lett a kenyér. A mai H betű ősi jele a siker rúnája, a mai Ü betű (villám) a védelmet szimbolizálja, ez volt Hitler idején az SS jelképe (2 db ilyen jel egymás mellett).

Hitler horogkeresztje is ősi jel, a rombolást szombolizálja, míg ha megfordítjuk az irányát, akkor a teremtést, alkotást. A szimbolisztikával foglalkozók szerint, meg is akarta fordítani a jelet, csak már késő lett.

A magyar rovásírás, mint minden ősi szakrális nyelv, jobbról balra írt. Érdemes kipróbálni a fenti jeleket, hihetetlenül könnyű írni, és ha oda figyelünk azaz jelen vagyunk, akkor olyan mély érzései támadnak az embernek, mintha Istennel beszélne, azaz meditálna.

Ezt az irásmódot, gondolkodásmódot kellett feladni Szent István idején.

A szittya-hun-avar népek ősi lakhelye Ázsiában és Európában a mérsékelt éggöv.

A szittya nép vallása és gondolatvilága ugyanaz volt, mint a műveltebb magyaroké Géza király koráig. Egyisten hívők voltak és szerették a természetet. Egyes kutatások szerint a szittyák a történelmi Magyarország területén már i.e. 3.000 körül, míg Indiában i.e. 2.500 körül már nagy létszámban megtalálhatók voltak.

A szittya-hun történelmet a kínai krónikák, a parszi vallásos irodalom, valamint a régészeti leletek mutatják be.

 

A sumer civilizáció kutatói arra a következtetésre jutottak, hogy a világ összes népe a sumerből származik, azonban igazi rokonság csak a magyar, török, és néhány kisebb kaukázusi nemzet esetén mutatható ki, igazából ők tekinthető közvetlen utódoknak.

 

A X., XI., XII. évszázadokban, a Magyar Keresztény Királyságban a meglévő adatok, iratok, bizonyítékok nagy része megsemmisült vallási fanatizmusból kifolyólag. Ami megmaradt, az később semmisült meg a német és szláv érdekek érvényesülése miatt, egy-egy külföldi uralkodó idején.

 

Finnugor elmélet

 

1994 és 1997 között tizenhat ma élő eurázsiai népességcsoportban végeztek genetikai vizsgálatot, ezekből kiderült, hogy - a korábbi feltevésektől eltérően - nem állunk genetikai rokonságban a finnekkel.

 

Az 1848-49-es szabadságharc leverése után, az Osztrák-Magyar Monarchia a Magyar Tudományos Akadémia székeibe olyan nyelvészeket helyezett, akik az ő érdekeit szolgálták. Ők találták ki és táplálták a finnugor elméletet.

 

Például Josef Budenz, aki húszéves korában tanult meg magyarul és Budenz József néven élt, vagy Hunsdörfer Pál, aki a Hunfalvy nevet használta. Senkinek sem foglalkozott azzal, hogy egyedül nyelvészek írják meg a magyar őstörténetet hogy nincs finnugor ősnyelv.

 

Sikerük titka volt, hogy rájöttek, hogy bizonyos népek közös nyelvcsaládba tartozhattak. Európában akkor egyedül a finnugor népekkel találtak nyelvi rokonságot. Tudni kell, hogy a nyelvészeten kívül egyetlen tudományág sem támasztotta alá a magyarok finnugor eredetét.

 

Mivel a finnugor népek mindegyike genetikailag eltér a magyarságtól, nem lehetett közös finnugor ősnép, csupán átmeneti együttélésről beszélhetünk. Ennek természetesen maradtak nyomai, a magyar népességben 0,6 százalékos az ugor jelleg. Ez nem sok, ennél jóval nagyobb a török arány.

 

Dr. Cserép József nyelvész, a Pázmány Péter Tudományegyetem tanára 1912-ben bizonyította a magyar, pelazg és etruszk nyelvek rokonságát, megkereste és bemutatta azokat a nyelvtani alakzatokat, szógyököket, amelyek mind a magyarban, az etruszkban, és a sumerben megtalálhatók. További neves kutatók Badiny Jós Ferenc, és Bobula Ida életművükkel bebizonyították a sumer-magyar nyelvrokonságot. Érdekes, hogy egy francia nyelvtudós is, mindenkitől függetlenül bebizonyította a magyar-etruszk nyelvrokonságot.

 

Azonban már ekkor is többen elítélték ezeket a tudatos ferdítéseket, ilyen volt Mezzofonti olasz főpap, aki 60 nyelven beszélt, többek között magyarul is.

Dr. Cserép József, aki ógörög szakos nyelvészprofesszor volt az Akadémián, bebizonyította, hogy az ógörög (hellénkor előtti) nyelvben több mint 4.000 alapszó megegyezik a magyarral.

John Bowring nyelvész, régész, India volt kormányzója is bizonyította 1830-ban a magyar nyelv ősi eredetét, elemezte nyelvtanát, szerkezetét.

 

Legnagyobb magyar kutatónk Kőrösi Csoma Sándor volt, aki az ősi magyarokat indult keresni Ázsiába. Tudatosan készült az útra.

Kőrösi rájött, hogy a szanszkrit nyelvhez legközelebb a magyar áll, egyik nyelv sem használ prepozíciókat, hanem egyszerű ragokkal alkot különböző módokat, mindkét nyelvből hiányzik a bírni segédige, mely a nyugateurópai nyelvek lényege, stb.

A felkeresett népek, illetve kultúrájuk tanulmányozása során rájött, hogy a magyarság eredetileg Nyugatról vándorolt Kelet felé, ez több ezer év alatt valósult meg és éppen ezért több állomáshely létezett, ahol néhány évszázadot eltöltöttek.

Kőrösi 250 szanszkrit-hindi szót talált, mely megegyezett a magyarral.

Továbbá Kőrösi Csoma Sándor Tibetben megírja a tibeti szótárt, és nyelvtant, ezzel hihetetlen szolgálatot tett, hiszen a tudományos-, és az indiai vallási világ hozzájutott ősi, elveszettnek hitt értékekhez. Ezért Japánban szentté avatták.

 

Néhány érdekesség

 

A Honfoglalásnak (visszatérés) nevezett esemény idején Európában csak a görögöknek és a rómaiaknak volt írásbeliségük, és amikor mi megérkeztünk a Kárpát-medence területére, már kiforrott, kész, mintegy 1.700 éves írásbeliséget hoztunk magunkkal.

 

Az Ómagyar Mária-siralom szövegét mi még a mai napig értjük, hiszen szókincsét, mind a mai napig használjuk. Shakespeare drámáit, a művelt angol már csak szótár segítségével képes elolvasni, mivel annyit változott nyelvük az elmúl 440 év során. A miénk, megtartotta nyelvtanát és szókincsét.

Mindez azzal magyarázható, hogy a magyarhoz képest az angol egy fiatal nyelv, ugyanis fiatal korában sokat változik, fejlődik, alakul egy nyelv, majd egy idő után megállapodik, bár kisebb változásokon még akkor is átmehet, ezek viszont nem alapvető változások.

 

A Magyar Zenetudományi Intézet regisztrált 200.000 magyar népdalt, amelyből 100.000 már megjelent nyomtatásban is. A 80 milliós Németországban összesen 6.000 (!) népdalt tudtak összegyűjteni.

 

A magyar mesevilág páratlan az egész világon. Európában nem ismerik a tündért, hetedhét országot, fanyüvőt, hétfejű sárkányt, még nyelvtani szinten sem. Nincs szavuk rá. A legtöbb európai országban, a gyerekek számára írott mesekönyvek írói a magyar népmesékből indulnak ki.

 

Európa nem ismerte a magyarok bejövetele előtt a hús megfőzésének módját. Nem ismerték a villát és a kanalat. Kézzel és késsel ették a sütött húst. Behoztuk a sajátos fűszerezési technikánkat, a darabolást, a fűszerekkel való összefőzést. Az édes, sós, savanyú, keserű ízek mellé mi hoztuk az erős ízt ételeinkben.

 

Mi behoztuk magunkkal a nadrágot, a zakót (kazak), a hosszú kabátot (kaftán).

Amíg Európa saruban, csizmában, bocskorban járt addig mi behoztuk a háromnegyedes sarkos cipőt. Sőt még az alsó fehérnemű is általunk került a világnak erre a részére. Skóciában, ha valaki igazán korhűen akar a skót népviseletbe felöltözni, akkor nem vesz alsónadrágot a kockás szoknya alá.

 

A Honfoglalás idején, mi csodálatos növény és állatvilággal rendelkeztünk, amit magunkkal hoztunk a belső-ázsiai térségből

Az elmúlt időszakban sikerült, a parlament által, hivatalosan is nemzeti kinccsé tenni őshonos állatfajaink nagy részét. A kilenc kutya fajtát, a három parlagi tyúk fajtát, a szilaj marhát, a három mangalica fajtát, a tincses kecskét, és a galambjainkat. Ez egyben azt is jelenti, hogy nem lehet őket keresztezni, az országból kivinni. Tehát meg kell tartani a tiszta vérvonalat. A szürke marhát sajnos az osztrákok már

levédték előttünk.

 

A hollandok 400 éve termesztik a tulipánt, mi 3.000 éve. Mégis őket hívják a tulipán hazájának. Az egyetlen európai tulipán fajtának, a Tulipa Hungaricának géncentruma, a Kárpát-medencében van.

 

A világ második alkotmánya a miénk. Az első az izlandi 720-ból, a második pedig Szent István király intelmei Imre herceghez.

 

A reneszánszt, mint művészeti stílust Ausztria és Németország tőlünk vette át.

 

Az öntözéses gazdálkodást és a vetésforgót is mi honosítottuk meg a világnak ezen a részén. A sumer volt az első nép, mely ezt alkalmazta, leírásaik szerint ezt a tudást az istenektől kapták ajándékba. Mára már Európa elfelejtette ezt a tudást, és jórészt ennek köszönhető, hogy termőföldjeik tönkrementek, elhasználódtak.

 

Ludas Matyi története teljesen hasonló egy régi sumer népmesével. Abban egy szegénylegény Nippurból hasonló helyzetbe kerül, mikor egyetlen vagyonát a kecskéjét elveszi egy gazdag ember. Ekkor megfogadja, hogy háromszor veri vissza. Meg is tette furfangos módon. A nippuri mese kb. 6.000 éves.

Nincs a világon több, ehhez hasonló mese.

 

Dr Gosztonyi a sorbonne-i École Francaise des Hautes Études tanára 30 éve kutatás után felsorol 1000 sumer szót, szógyököt, ragot, képzőt, melyek a mai magyar nyelvvel hangtanilag és jelentésben 75%-os egyezést mutattak. (C.G.Gostony:Dictionnaire d'etimologie Sumerienne et Grammaire Comparée paris,1975)

 

Magyar ősi kutyák, mint a kuvasz és a puli is sumer eredetű. A kuvasz sumer jelentése haragos. A puli sumer neve is puli. Az első puli régészeti lelet i.e.3.800-ból származik Eriduból. Eridu volt az első presumer település, nevének jelentése "otthon a messzi távolban".

Az i.e.2.900-ből származó sumer ábrázolás hihetetlen mértékben megegyezik a honfoglalás kori magyar képi ábrázolással. Ugyanakkor ebben az időben a szomszédos európai népek ábrázolása teljes mértékben eltér.

 

A magyarság jövője

Mai szemmel nézve, megállapíthatjuk, hogy:

  •  Hazánkban 15 évvel kevesebbet élünk, mint nyugaton, ez már van akkora szám az átlag életkorhoz képest, hogy nem nevezhetjük statisztikai hibának
  •  Toplistásak vagyunk az öngyilkosságok terén
  •  Az utóbbi évtizedekben rendszeresen egy kisebb városnyi lakossággal csökken országunk    lakossága
  •  Az egész nemzet depressziós, nem bízik a jövőjében és nem is érdekli az
  •  Nincs összetartás, az egész nemzetre a széthúzás a legjellemzőbb
  •  Viszont magas az intellektuális képesség, ez jól látszik, ha külföldön megfelelő táptalajba kerül, nagy tudósok nőnek ki

Ahogy a sumerok mondták, a múlt meghatározza a jövőt.

Addig, amíg az államalapítással elvágták egy ősi vándor nép gyökereit, a környezetünkben élő szláv népek stabil múlttal rendelkeznek, és ezt éreztetik is folyamatosan.

Az elmúlt 1.000 év történelme pedig arról szólt, hogy hol a vallást, hol a szláv, hol a germán érdekeket kellett kiszolgálni.

Ma, mikor "szabadak" vagyunk és "magunk dönthetünk" sorsunkról, nem tudunk mit tenni.

Saját belső dolgainkat túlreagáljuk, ez felemészti az ország teljes erejét. Olyan ez, mint napjainkban az allergia, annyira leköti a szervezet immunrendszerét, hogy nem is ér rá, mással foglalkozni. 

A politikai elit pedig pártállástól függetlenül rövidlátó, semmi érdeke egy jövőkép felvázolásában, igaz ez nem érdeke Európának sem. Így megéljük, hogy eltűnnek a nemzetek, mindenhol ugyanúgy néz ki minden, ugyanazt lehet enni és ugyanazok a globalizált monopóliumok találhatók.

Ha nincs jövőkép, nincs jövő

A jövőképhez előbb helyre kell tenni a múltat. Ez jelenleg sehol sem tart, hiszen aki ezt feszegeti komolyabb mértékben, az hamar nemkívánatos személy lesz.

A jövő sem világos, hisz egy nemzet, mely 3.000 éven keresztül vándorolt, majd 1.000 éven át, számára idegen körülmények között élt, genetikailag nem változott meg. Nem biztos, hogy egy túlszabályozott világ a megfelelő számára, ráadásul a modern ember úgy általában létrehozott egy olyan környezetet a maga számára, mellyel nem kompatíbilis, Mintha idegen bolygóra kerültünk volna.

További kérdés az EU sorsa, hiszen lassan több kontinens összes kultúrája egy kalapba kerül, és komoly gond lesz, ha az uniformizálás, az egységesítés, a sémákban gondolkodás tönkre teszi a nemzeti identitást. Ráadásul a közösségen belül vannak egyenlőbbek.

Talán, egy generációváltás után ráébred a politikai elit, hogy jobb egy bizakodó nemzet élén állni, ezért felvállalja a valós múltat. Addigra az emberiség maga is talán rájön, hogy változtatni kell, így lesz jövőkép is.

A modern ember saját lustasága miatt (hogy ne kelljen alkalmazkodnia) átalakította a környezetét, azonban a környezet nem legyűrni kell, hanem vele együtt élni, kulcsszó az alkalmazkodás, adaptáció. Túl kicsik és rövid életűek vagyunk akár csak a Föld életéhez képest, hogy megmondjuk, minek hogyan kell történnie.

forrás:
http://kurucszovetseg.com/content/magyarság-eredete


Szerkesztés dátuma: kedd, 2011. január 18. Szerkesztette: Kovács Lóránt
Nézettség: 4,666
Következő cikk: Betyár világ - Angyal Bandi (1760-1806)


   








Megjegyzések

Németh János
hétfő, 2013. augusztus 5. 23:32
Milyen szép lenne máig, például Mongóliában.
Prónai István
vasárnap, 2013. augusztus 11. 07:47
Szép és jó írás, csak a több ezer éves vándorlással nem értek egyet, mert tárgyi emlékeink vanak a Kárpát-medencéből, ami jelenlétünket bizonyítja. Szerintem itt is voltunk, és vándoroltunk is.



Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: