(1030-1038 között)

1. A király adományáról az egyháznak

Tíz falu építsen egy templomot, amelyet két házzal, ugyanannyi rabszolgával lássanak el, lóval és kancával, hat ökörrel és két tehénnel és harminc aprójószággal. Ruhákról és oltártakarókról a király gondoskodjék, papról és könyvekről a püspök.

2. A királyi adományok öröklőiről

Hozzájárultunk tehát az egész szenátus [azon] kéréséhez, hogy mindenki szabadon rendelkezzék mind a saját [öröklött] vagyona, mind a királytól nyert adományok felett, míg él – kivéve, ami a püspökséghez és ispánsághoz tartozik –, és halála után fiai hasonló tulajdonjoggal örököljenek. És senkinek se kelljen valamely vétek miatt birtokainak pusztulását szenvednie, kivéve, ha a király halálára vagy az ország elárulására összeesküvést szőtt, vagy idegen országba menekült; ekkor ugyanis javai a király birtokába jussanak. De ha valakiről törvényesen megállapítást nyert, hogy a király halálára, vagy a királyság elárulására törekedett, az ilyen halálos ítélet alá essék, javai azonban változatlanul szálljanak át ártatlan gyermekeire, akik bántódás nélkül maradjanak.

3. A rabszolgákról és a rabszolgák gyilkosairól

Ha valakinek a rabszolgája másnak a rabszolgáját megöli, a gyilkosnak az ura a szolga értékének felét fizesse kártérítésül a megölt rabszolga urának, ha tudja, ha pedig nem, akkor negyven nap elteltével adják el a szolgát, és árán osztozzanak meg.

4. Az ilyennek a megszabadításáról

Az olyan rabszolgát, aki szabad embert ölt meg, ura, ha úgy tetszik, száztíz tinóval váltsa meg, vagy adja át.

5. A rabszolgák felszabadításáról

Ha valaki idegen rabszolgáknak megkísérel szabadságot szerezni, ahány rabszolgát akar felszabadítani, ugyanannyi szolgát adjon, akik közül kétharmad rész a királynak, egyharmad a rabszolgák urának [adassék]. A király pedig a maga részéből egyharmadot adjon az ispánnak.

6. A rabszolgák tolvajlásáról

Ha valaki a szabadok közül lopást követ el, úgy határoztunk, hogy eme törvény szerint adjon elégtételt: ha először: váltsa meg magát, ha tudja; ha pedig nem tudja, adják el. Ha pedig eladása után is lopást követ el, a rabszolgákról szóló törvény szerint bűnhődjék.

7. Úgyszintén

Ha másodszor [követ el lopást szabad ember], hasonló törvény alá essék; ha pedig harmadszor is, élete vesztésével bűnhődjék.

8. A királynak nyújtandó elégtételről

Ha valaki az ispánok közül a király részét elsikkasztja, adja vissza a csalást, és annak kétszeresével adjon elégtételt.

9. A megokolatlan fellebbezésről

Ha valaki a vitézek közül az ő ispánja által igazságosan hozott ítéletet megvetve, a királyhoz fellebbez, azért, hogy ispánját igazságtalannak tüntesse fel, tíz aranypensát fizessen az ö ispánjának.

10. Az ispán hatalmaskodásáról

Ha az ispánok közül valaki valamely ürüggyel egy vitéztől elvesz valamit, adja vissza, és azonfelül a sajátjából ugyanannyit [adjon].

11. A hazugság büntetéséről

Ha pedig a vitézek közül valaki az általa önként adott ajándékról hazug módra azt állítja, hogy azt erőszakkal vették el tőle, veszítse el azt, és ezenkívül ugyanannyit fizessen [büntetésül].

12. A kard[-rántás] büntetéséről

Ha valaki karddal embert öl, ugyanazon karddal öljék meg őt.

13. A testcsonkításról

Ha pedig valaki kirántott karddal másvalakit megcsonkít, akár a szemén, akár a lábán, akár a kezén, testének hasonló sérelmét szenvedje.

14. A karddal való megsebesítésről

Ha pedig valaki karddal megsebez valakit, és a megsebesített a sebből teljesen felgyógyul, az, aki a sebet ejtette, a gyilkosságra kiszabott elégtételt fizesse meg.

15. A kard kirántásáról, ha sebesítés nem történik

Ha valaki dühtől eltelve kardot ránt, de nem üt meg senkit, csupán a kardrántásért a gyilkosságra kiszabott elégtétel felét fizesse meg.

16. A királyi udvar vagy a vár élére állított rabszolgák tanúbizonyságáról

Ha [a király] a rabszolgák közül valakit a királyi udvar vagy vár élére állít, annak tanúskodását az ispánok között kell elfogadni.

17. A király és a királyság elleni összeesküvésről

Ha valaki a király vagy a királyság ellen összeesküvést sző, menedéket ne találjon az egyházban. És ha valaki a király élete vagy méltósága ellen bármilyen módon bármiféle összeesküvést szőni megkísérel, avagy olyannal, aki effélét megkísérel, tudva egyetért, ki kell átkozni, és az összes hívek közösségéből kirekeszteni. És ha valaki ilyesféle személyt ismer, és – bár bizonyítani tudná – nem jelenti fel, az előbb mondott büntetés alá essék.

Úgyszintén, ha a szolga urát, ha a katona ispánját megöli.

18. A tizedről

Ha valakinek az Isten tízet adott egy évben, a tizedik részt adja Istennek, és ha valaki tizedét elrejti, kilenc részt fizessen. És ha valaki a püspöknek elkülönített [félretett] tizedet meglopja, mint tolvajt ítéljék meg, és az ebből eredő jóvátétel teljesen a püspöké legyen.

19. Az ispánok álnokságáról

Ha valaki álnokságból azt mondja valamelyik ispánnak vagy más hű személynek: “Hallottam a királyt a te vesztedre szólni”, és ez rábizonyul, vesszen el.

20. A cselszövőkről

Ha valaki hamis bizonyságot vagy cselszövő beszédet terjeszt mások között, és hallgatásra kéri őket, hogy az ördög ravaszsága által őket egymástál szétválassza, hazug nyelvének kétszeres váltságdíját fizesse a hazugság vétkéért. Hacsak egy személynek szólt, nyelvétől fosszák meg.

21. Hogy a tolvaj tanúbizonyságát ne fogadják el

Ha valaki azok közül, kiket közönségesen udvarnokoknak mondanak, lopást követ el, a szabadok törvénye szerint ítéljék meg, az ilyenek tanúbizonyságát azonban [ezután] a szabadok között ne fogadják el.

Fordította SZILÁGYI LORÁND