1921. április 3. – Interjú Horthy admirálissal a New York Times-ban : „Ennek a nemzetnek monarchia kell!”


1921. április 3. – Interjú Horthy admirálissal a New York Times-ban : „Ennek a nemzetnek monarchia kell!”

 

Charles H. Grasty

Különtávirat a New York Times-nak

Budapest, 1921. április 3.

A mai napon interjút adott nekem Horthy admirális, aki az utóbbi napok eseményei következtében az egyik legérdekesebb európai személyiséggé lépett elő. Mindenekelőtt biztosított róla, hogy Károly visszatérési kísérlete teljesen meghiúsult. Az incidens meg sem karcolta a felszínt – ellenkezőleg, hatására a teljes közvélemény felsorakozott a jelenlegi kormány mögött. Horthy kijelentette – és ezt magam is meg tudom erősíteni –, hogy Budapesten és Magyarországon éppen olyan tökéletes a rend és a nyugalom, mint Párizsban vagy New York-ban.

Találkozónk előtt nem tudtam, mit is gondoljak az osztrák flotta egykori admirálisáról. Olyannak képzeltem, mint afféle, a nyugtalan magyar politikai helyzet által kitermelt, nehezen meghatározható karaktert. Ehelyett az elképzelhető legkiválóbb tengerészt ismerhettem meg benne. Beatty-re hasonlít, csak fiatalabbnak látszik. 52 éves, de 10 vagy 15 évet letagadhatna. Az arca erős jellemről tanúskodik. Álla szögletes, vonásai kellemesek, melegbarna szeme van, feje jó formájú. Büszke tartású és energikus. Elég jól beszél angolul ahhoz, hogy bármilyen témában tökéletesen megértesse magát.

Beszélgetésünket Magyarország belső nehézségeinek ismertetésével kezdte – amelyek igen súlyosak. De rögtön hozzátette, hogy országa nem kíván a problémáival más népeket terhelni. „Megoldjuk” – mondta, és a háromnegyed órás interjú során ezt háromszor vagy négyszer elismételte. A jelek szerint ezt az üzenetet szerette volna hangsúlyozni leginkább. Esélyt kért Magyarország számára, de nem olyan formában, hogy a külső segítség demoralizálja vagy elkényeztesse a népet.

„A Magyarország számára kijelölt határok már-már megoldhatatlan helyzetbe hoztak bennünket. A folyó mentén fekvő Budapest egy természetes kereskedelmi központ, de a határok gazdasági szempontokat figyelmen kívül hagyó, önkényes megrajzolása rendkívül megnehezíti az ellátását. Olyan szűk keretek közé szorítottak bennünket, hogy az országban a gazdáknak sok helyütt útlevélre van szükségük, ha ki akarnak menni a határ túloldalára került istállójukba. Magyarország cukorrépát termel, de a cukorgyárak Ausztriában vannak. Annyi fánk sincs, hogy koporsóba temethessenek bennünket, ha meghalunk. Nincsenek ásványkincseink, Felső-Sziléziából kell szenet importálnunk.”

 „A kép lehangolónak tűnik, de meg fogjuk oldani a problémákat. Már most érzékelhető a javulás, és további előrelépésre számítunk. Én még élénken emlékszem, milyen nehéz helyzetben voltunk nemrégiben. Mikor visszatértem Magyarországra, vacsorát adtak a tiszteletemre – de kevesebben jöttek el, mint arra számítani lehetett. Az embereknek egyszerűen nem volt mit felvenniük. Valaki azt mondta: ’Nem tudok menni, nincs frakkom.’ Erre szóltak neki, hogy jöjjön szmokingban – de szmokingja se volt. Egy viseltes egyenruhája volt mindössze, csizma nélkül. Ezek voltak az ország vezetői – jópár közülük számos kastély ura.”

„A népünk kimerült a háborúban. Aztán jött a bolsevizmus – majd látogatóba jöttek a szomszédok. Összegyűjtöttük a tiszteket és a még hadra fogható katonákat. (Ne feledje, hogy a sétabotig lefegyvereztek bennünket, ezért komoly erőt nem tudtunk kiállítani.) De mégis sikerült valamelyes véderőt biztosítani az ország számára.”

„Szükségtelen részletezni, ami a bolsevizmus után következett. Amit a bolsevikok meghagytak, azt az utánuk jövők hordták el, amíg helyre nem állítottuk a rendet az országban.”

„Mindezek után pedig népünknek nagy károkat okozott a teljesen légből kapott ’fehér terror’ propaganda-hadjárat. Hogy milyen mélységeket ért el ez a propaganda, mutatja egy példa. Egy svéd tisztviselő nemrégiben elmondta nekem, hogy náluk a sajtóban tényként kezelték: Magyarországon a bolsevikokat táborokba zárják, és mindennap megölnek annyit, amennyi szükséges a még életben lévők etetéséhez.”

„Az iparunk nem állt rosszul, de nagy jövedelmi aránytalanságok voltak. Egy bányász legkisebb keresete 6500 korona volt havonta, ennél egy miniszter 2000 koronával kevesebbet kapott. Még ez a pénz sem volt elég, hogy a bányászaink eleget termeljenek. El kellett mennem hozzájuk – megmondtam nekik, hogy az ország élete és jövője függ tőlük, úgyhogy dolgozniuk kell.”

Horthy úgy mondta azt a szót, hogy „kell”, mintha az üstdob szólna. Amikor megkérdeztem, hogyan lett belőle kormányzó, pár pillanatig habozott a válasszal:

„Ismert voltam, mint akinek van parancsnoki tapasztalata – és én nem lopok. Az angol mondást követem: tedd, ami csak tőled kitelik, a többivel ne törődj.”

„Sok nehéz helyzettel kellett megbirkóznunk, de a legnehezebb a múlt vasárnap volt.”

A kormányzó nagyon röviden kitért a Károly király-féle közjátékra. Nyilvánvaló, hogy rendkívül bonyolult helyzetben volt. Horthy a tiszti teljesítményével, és az adriai lázadás letörésével – ahol lelövette a lázadókat – mindenképpen érdemessé vált az előléptetésre. De a király úgy nevezte ki őt az osztrák flotta parancsnokának, hogy jónéhány tengerésztisztet mellőzött, akik előtte álltak a rangsorban. Az őt kinevező király pedig – Károly volt.

Amikor megkérdeztem, nem lenne-e logikus számára, hogy megtartsa a hatalmat, elutasította ennek még a gondolatát is.

„Életem legboldogabb napja lesz, mikor itt hagyhatom ezt és hazamehetek. Katona vagyok és a tengerészetnél nőttem fel, semmi kedvem a politikai játszmákhoz. Azért vagyok itt, hogy nehéz időkben szolgáljam a hazámat, de semmiféle politikai ambícióm nincsen.”

„Emellett ne feledjük, hogy egy köztársasági Magyarország teljes képtelenség. Először is, a magyar gondolkodás hozzászokott a monarchiához, másrészről ez az államforma illik nemzetünk karakteréhez. Ha mi, Önökhöz hasonlóan, négyévenként választásokat tartanánk, ezzel olyan heveskedés és zaklatottság járna együtt, ami nagyon nagy károkat okozna ennek az országnak.”

„Az emeleti páncélteremben őrizzük Szent István koronáját és keresztjét. Ezek a Magyarország számára megfelelő kormányzás jelképei. A szék, amin ülünk, az asztal, ez az egész palota a Korona tulajdona.”

„A magyar ember számára a tekintély a monarchiában testesül meg – az nem is nagyon számít, ki viseli a koronát. Egy monarchiában a nép kevésbé van kitéve a veszélyes demagógok befolyásának, köznyugalom van és békés munkálkodás. Idővel megoldjuk a problémáinkat. Egy monarchiában, amely egyszerre biztosítja a rendet és a szabadságot, ez az ország fel fog virágozni.”

                                         

IN HONOREM

„Tedd, ami csak tőled kitelik, a többivel ne törődj!”- mondotta a kormányzó. Valóban! Horthy Miklós soha nem akart politikus vagy államférfi lenni, ő katona volt a legkiválóbbak közül. Az ország talpra állításának összes terhe, nemzetének összes ügyintézése, bel-és külpolitika, katonai feladatok megszervezése, mind- mind az ő vállát nyomta. Horthy kormányzó hihetetlen valóságérzékkel és bölcsességgel fogott hozzá egy új- területben és lélekszámban megfogyatkozott-ország újraépítéséhez. Megszüntette a zűrzavart és megteremtette a békés fejlődés lehetőségét. A forradalom minden rossz és kegyetlen emlékével eltűnt, és a megalázott nemzet lassan visszanyerte önbizalmát, életkedvét.

A hatalom és a tekintély soha nem szállt a fejébe, és anyagi javainak növelése volt az utolsó szempont, ami motiválta őt. Őszintén hitt Magyarországban és hitt a magyarban.

Az antant világossá tette számára, hogy IV. Károly király esetleges újabb visszatérése azonnal riadóztatná a szövetségeseket és egy Habsburg felbukkanása esetén ismételten megszállnák az országot. Horthy Miklóst többen szerették volna megkoronáztatni I. Miklós néven, ezt azonban mindig keményen elutasította. Személyétől mindig távol állt a személyi kultusz és soha nem szállt fejébe a dicsőség. A hatalom soha nem rontotta meg nemes jellemét és élete végéig meg tudta őrizni erkölcsi tisztaságát. A kormányzó úr mindig a pártok felett állt. Személye és rangja megkövetelte a tiszteletet, de lelkileg nem távolodott el a kisemberektől és képes volt vidéki kisvárosokban autóját megállítani és egy kis fiútól, kislánytól személyesen átvenni az üdvözlésére szánt virágcsokrokat. Vitéz nagybányai Horthy Miklós az ország első polgára- mindenkor ember tudott maradni.

Büszkék lehetünk országlásának arra a rövid szakaszára, amikor az öntudatra ébredt magyarság mind a szellemi, mind pedig az anyagi műveltség terén hihetetlen nagyot alkotott!

Úgy tudunk szellemi hagyatéka előtt méltóképpen tisztelegni és méltó módon emlékezni, ha hiszünk önmagunkban, a nemzet erejében és a magyar igazság győzelmében. Tegyük végre félre az egyéni és pártérdekeket! Imádkozzunk azért, hogy a következő évek hozzák el nekünk azt a férfiút, aki méltóvá lesz Horthy Miklós szellemiségéhez és az élünkre áll!

Én az „új” Horthy Miklósra várok!

Isten áldja a kormányzó emlékét!

„Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában:

Hiszek egy isteni örök igazságban,

Hiszek Magyarország feltámadásában!

 Ámen.”

 Közzé tette : vitéz Zetényi-Csukás Ferenc,  történész, hiteles Horthy-kor kutató

Forrás : Regnum Portál

magyartudat.com



Szerkesztés dátuma: kedd, 2012. november 13. Szerkesztette: Katona Annamária
Nézettség: 3,521
Következő cikk: Betyár világ - Angyal Bandi (1760-1806)


   











Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: