II. Rákóczi Ferenc 1705-ben háromszor indított hadjáratot a császári seregek ellen Dunántúl visszafoglalására. Az első hadjáratot (1705. február 20.-án) Károlyi Sándor nagykárolyi báróra bízta, aki az 1704-es évhez hasonlóan Brucknál átkelt a Lajtán, majd Enzerdorf-Fischamend vonalán mintegy húsz községet égetett fel és prédált ki. A lángok Bécsig világítottak.
1705 nyarán a Bécsi Haditanács Herbeville tábornagyot arra utasítja, hogy csatlakozzon Rabutin tábornagy csapataihoz Erdélyben és egyesült erővel "mentsék fel" Nagyváradot, így Herrbeville a császári csapatokkal augusztusban Komáromnál átkel a Dunán, kissebb pihenő beiktatása után pedig szeptemberben már az Alföldön vannak.
1705 végén felélénkülő béketárgyalások biztatóak voltak, bár mindkét fél megpróbálta visszaszerezni mindazt amit elvesztett.
1706 elején a Heister Hannibál és Pálffy János bevonul Nyugat- Magyarországra Dunántúl visszafoglalásával próbálkoznak. Velük szemben álló Csáky Mihály és Andrássy István kuruc seregeikkel nem tudják a támadásokat megakadályozni.
1706-ban a nagyszombati béketárgyalások megszakadása után újra megindulnak a hadműveletek, a császáriak immár új hadvezérrel az élükön (Starhemberg Guidó) az országközepén kellett volna találkozni az Erdélyből induló Rabutin tábornokkal.
A Rákóczi szabadságharc csúcspontja az 1707. május 31-én megnyitott ónodi országgyűlés volt. az ország legnagyobb része (Dunántúl és Erdély) a kurucok fennhatósága alá tartozott, az országgyűlés megnyitása előtt egy hónappal Rákóczit már beiktatták az erdélyi fejedelmi székbe.
Az ónodi országgyűlés után Rákóczi szabadkezet kap, hogy a megüresedett magyar trónra királyt keressen. Lehetséges jelöltek között volt: Miksa Emánuel bajor választófejedelem, Ágost szász választófejedelem, XIV. Lajos francia király, I. Péter orosz cár. Azonban vagy falakba vagy diplomatikus elutasításokat kapott, egyedül I.
