A dolhai csata (1703. június 7 )


A dolhai csata (1703. június 7 )

A tiszaháti felkelés 1703-ban nehezen védhető síkságról áttevődik a hegyvidékes Kárpátokba. A szegényes 800-1000 főből álló kuruchadsereg élén Esze Tamás tarpai jobbágy és Kiss Albert Tökhöly fejedelem egykori hadnagya állt, akiket a tiszaháti felkelés után előléptettek ezredeskapitánnyá. Kiss és Esze megpróbálták századokra osztani a sereget és rendet tenni, de a katonasághoz nem szokott felelőkkel nem igen boldogultak. A szedett-vedett ruhában és felszereléssel ellátott had északnak vonul Borosva völgyébe, 1703. június 7.-én Dolhánál pihenőt tartanak. Főznek, szétszélednek hiszen biztonságban érzik magukat, a felderítés és hírszerzés sem volt még mindig megszervezve ez a gondatlanság azonban megbosszulta önmagát. Mit sem sejtettek arról, hogy Károlyi Sándor szatmári főispán ugocsi nemesi egységekkel és jól felszerelt német lovassággal a nemesi felkelés élén átkelt a Tiszán és már három napja követi őket. A nemesi-császásri had délután öt órakor lecsapott a gyanútlan pihenő felkelőkre, még arra is volt idejük, hogy előtte több irányból rendeződjenek el. Az első sortűz után viszonylag gyorsan rendbe szedődött a kuruc had, sőt délfelé megkezdték a támadás elhárítását is, az északról nekik zúduló német sereg azonban már sok volt nekik, a felkelők soraiban pánik tör ki és sokan menekülőre fogják. Kiss Albert és Esze Tamás nem tudod rendet tartani, a felkelők egy része elmenekült és mintegy 100 fő elesett. Károlyi a dolhai templomnál számba vette a zsákmányt: 65 ló, 2 rézdob, néhány trombita, puska és kard, 5 zászló ebből hármon a Rákóczi család címere. Károlyi a zsákmánnyal Szatmárra sietett, majd a kuruc zászlókkal Bécsbe, hogy tettéért elismerést kapjon, meg volt győződve arról, hogy a tiszaháti felkelést végleg letörte. Azonban ez nem így volt, bár a kurucok vereségével ért véget a dolhai csata, lelkesedésük még sem tört meg, Esze és Kiss a megmaradt kurucokat újra összefogta és folytatta útját a lengyel-magyar határ felé II.- Rákóczi Ferenchez.

Ebben az időben jelenik meg Rákóczi Manifestum című írása, mely minden igaz magyar emberhez szól aki a felkelés mellé áll. A manifestumot Ráday Pál Rákóczi bizalmasa írja meg és ezzel a sorral kezdődik:

„Recrudescunt inclyzae gentis Hungarae vulnera „ vagyis

„Megújulnak a dicsőséges magyar nemzetnek régi sebei, és hazánk megsebesült szabadságának mostoha kézzel ennyiszer enyhíttetett sebhelye, minekután alattomban elbágyotttagjai, az Ausztriai Háznak Isten ítéletibűl való birodalma alatt, félvén, hogy ép részére is reá hat a végső veszedelem, fegyverrel kíván elvágattatni...”

Ez a latin nyelvű kiáltvány reális programot fogalmaz meg, 21 pontba sorolja fel a sérelmeket, amiket a Habsburgok az ország népe ellen vétenek mint például a súlyos adók, a kereskedelem kivétele a lakosság kezéből, megfizethetetlenül magas só árat, vallás szabadság megszüntetése. Rákóczi nem csak a magyar néptől hanem a külföldiektől is segítséget vár.

 

 

              

 

 

  

 

Felhasznált irodalom:

Pálinkás Mihály: Múltunk nagyjai

II. Rákóczi Ferenc emlékiratai

R. Várkonyi Ágnes: A kuruckor hősei


Szerkesztés dátuma: hétfő, 2012. augusztus 6.
Nézettség: 8,567 Kategória: Csaták » Rákóczi-szabadságharc
Előző cikk: Tiszaháti felkelés ( 1703. május-június) Következő cikk: Szomolányi győzelem (1704. május 28)


   







Tetszik 1 és még 1 tag kedveli




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: