A hun-kutatás nélkül nincs magyar őstörténet. Gyökereink olyan területekre - Belső-Ázsiába - vezetnek, amely terület múltját Európában nem- vagy csak alig ismerik. A hunokkkal kapcsolatban az antik történetírás az ókori földrajztudomány évezredes képtelenségeit ismételgeti.
A "hun" szó mongol nyelven annyit jelent, mint "ember". A hunok ismert története valamikor a késő-bronzkorban kezdődik. A hunok őshazája a Góbi-sivatagtól északra talán a Selenga folyó völgyében lehetett, birodalmuk kezdetben a ma Kínához tartozó Belső-Mongóliában, Ordosz vidékén alakult ki, de a Kr. előtti II.
- A hunok nyelve. Ha a sinológusok valaha is a magyar őstörténettel foglalkoztak volna, messzemenő szakmai következtetéseket vonhattak volna le abból, hogyan "ment át" egy Kína szomszédságában élő néphez az a sok, a kínai nyelvben még ma is előforduló szó, amely a magyar nyelvben is megvan.
A zsuanzsuanok (zsou-zsanok) eredetét nem ismerjük; egyes kínai kútfők szerint a zsuanzsuanok a hsziungnúkból - a hunokból - váltak ki, más nézet szerint a zsuanzsuanok nyugati szienpik vagy tunghúk, akiknek egy része Belső-Ázsiából 430-ban, más része pedig 555-ben nyugat felé rajzott ki. Belső-Ázsiában a IV-VI. századok között e terület urai voltak.
Annak az Attila-portrénak, melyet az első évezred egyik vagy "a" legnagyobb uralkodójának személyisége köré ellenségeinek gyűlölete és az európaiak rosszindulatú alkotó képzelete vont vajmi kevés köze van a valósághoz.
Kivétel nélkül minden ránk maradt középkori történeti munka - magyar szerzők tollából - egyetért abban, hogy a magyarság valamilyen formában a hunok rokona, a honfoglalás "második bejövetelünk" volt és a Kárpát-medencét Attila örökségeként vettük birtokba. Feltételezhetjük, bár bizonyítani nem tudjuk, hogy az Attila-hagyomány már megvolt a honfoglaló magyarságnál. II.
E fejezet címéül leginkább Bakay Kornél és Varga Géza egyik könyvcíme lenne a legalkalmasabb: "Rabló nomád hordák inváziója - avagy a kincses Kelet örököseinek honalapítása". A magyarok "őshazáját" ott kell keresnünk, ahová őseink már nem érkeztek, hanem ott alakultak ki vagy ott ötvöződtek.
E ma sivatagos terület valaha a szkíta, a kimmer, a szarmata, az alán, a párthus, a hun, az avar a türk és a magyar népnek volt átmeneti hazája. A Turáni-alföld a Dél-Urál, a Kaszpi-tenger, az Aral-tó és a Tien-san közötti ma hatalmas sivatagos terület.
Mintegy hatvan évvel ezelőtt még a magyar történettudomány evidenciái közé tartozott, hogy a magyarság egy bizonyos időszakot a Kaukázus vidékén töltött. Az elmúlt mintegy hatvan évben a magyar történészek - mivel az nem esett egybe a marxista magyar őstörténet világával - élesen szembefordultak a magyarság kaukázusi kapcsolataival.
A XIII. századtól a magyarok Volga-vidéki földjét Magna Hungariának (jelentésében: Régi Magyarországnak) nevezték. Abu Zeid Balkhi (+934) úgy tudta, hogy három Magyarország volt: Magna Hungaria (Baskíria), Hungaria Antiqua, a magyarok országa és a Meotisz-Kubán vidéki Ungaria Maior. Itt meg kell jegyezni, hogy a magyarokat sok X.
