Az ősmagyarok kaukázusi szállásai


Az ősmagyarok kaukázusi szállásai

Mintegy hatvan évvel ezelőtt még a magyar történettudomány evidenciái közé tartozott, hogy a magyarság egy bizonyos időszakot a Kaukázus vidékén töltött. Az elmúlt mintegy hatvan évben a magyar történészek - mivel az nem esett egybe a marxista magyar őstörténet világával - élesen szembefordultak a magyarság kaukázusi kapcsolataival. Számunkra pedig igen fontosak a magyar nyelvre soha le nem fordított Prokopiosz (490-562?) és Agathiász (536-582) írásai, valamint Ménandrosz Protektor (VI. század) Historia című műve. Prokopiosz a Kaukázusban tartózkodó hunokról is ír. A Bíborbanszületett Konsztanín császár a magyarokról ezt írja: "A türkök - magyarok - hadserege két részre szakadt. Az egyik rész kelet felé, Perzsia vidékén telepedett le, a másik rész pedig nyugatra ment lakni… A magyarokat abban az időben nem türköknek mondták, hanem valamilyen okból szabartoi aszphaloi-nak (rendíthetetlen szavárdoknak) nevezték…" E leírásból az következik, hogy a magyarokat ekkor a kaukázusi alánok mellett lakó szavárdnak - szabírnak - nevezték, másodszor pedig az, hogy magyarok ekkori szálláshelye nem az Urál vidékén hanem a Fekete-tengerbe ömlő Kubán folyótól délre, a Kaukázus vidékén volt. A magyarok őseinek a Kaukázusban maradt részeit nevezik szavárd magyaroknak.

Prokopiosz, Agathiász és Jordánész szerint a szabírok hun származéknak nevezték magukat és javarészt "magyarul" beszéltek. A Victoris Krónika a szabírokat egyszerűen ungrinak nevezi. Al Bakri arab utazónál pedig ezt olvassuk: "A magyarok a besenyők országa és az eszkil bolgárok között laknak. Másik határuknál, amely eléri a pusztát egy hegy van, ez a hegy alatt a tengerparton egy nép van, amelyek ugunnak neveznek. Keresztények és mohamedánok országával határosak, amely Tiflisz (Tbiliszi) országhoz tartozik. Itt kezdődik az örmények földje." Mindezen leírásokból az következik, hogy "a magyarok ősei nem Szibériából, az Urál és a Volga vidékéről költözött "le" Etelközbe, hanem a Kaukázusból dél felől nyomultak észak és északkelet felé. Az ősmagyarság tehát két nagy csoportból jött létre: a magyarul beszélő szabír-hunból és a törökül beszélő onogur-türkből" (Bakay Kornél 1996). Ebből is nyilvánvaló, hogy nem szabad a török eredetű magyar szót "jövevényszónak" tekinteni, mert azok ősi szókincsünk jelentős része. Ezek után érthető a Bíborbanszületett Konsztanínnak azon megjegyzése, hogy "a kazároktól elmenekült kabarok megtanították a magyarokat (türköket) a kazárok török nyelvére is, és mostanáig használják ezt a nyelvet, de tudják a magyarok másik nyelvét is." A Kaukázusban őseink a magas kultúrájú grúz és örmény államok közé beszorítva éltek; tartózkodásukról a Kaukázusban levő Magyar (Madzsar) város és a magyar helységnevek (Kasza-út, Kicsi Madjari, Kis Malka, Csík stb.) és a magyar nevek (Szombati, Zicsi, Miklósi, Thurzó stb.) tanúskodnak. A magyarok Kaukázus-vidéki tartózkodási helyét Viterbói Gottfried (1185) Ungaria Antiqua-nak Beauvais-i Vince pedig a XIII. században Pannonia Maiornak nevezte. Mivel e területen őseinknek nem volt terjeszkedési lehetősége innen Magna Hungariába vonultak.


Szerkesztés dátuma: hétfő, 2011. február 28. Szerkesztette: Garamszegi Vanda Natasa
Nézettség: 1,637 Kategória: Irodalom » Kiszely István: A magyar nép õstörténete
Előző cikk: Turán Következő cikk: Magna Hungaria


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: