A szlávok


A szlávok

A szlávok őshazáját a kutatók állandóan keresik, holott nem tekinthetők másoknak, mint Kelet-Európa ősi autochton lakosságának, akiknek a "magterülete" valahol ukrán területen a Szeret, a Prut és a Dnyeper vidékén lehetett. Mivel nem volt szervezettségük, államuk és írásbeliségük is csak a X. században jött létre. ezért az auktorok nem emlékeztek meg róluk. Nevük először Prokopiosznál fordul elő a VI. század közepén, amikor arról ír, hogy Bizánc balkáni tartományait az antok és a szklavénok támadják meg. Egyik csoportjuk, a vend már a Kr. előtti I. században a mai Lengyelország északi részén élt. "Ősi szállásterületükről" való lassú és folyamatos szétvándorlásuk a Kr. utáni VI-VII. századokban felgyorsult, az avarok ugyanis alattvalóként sok szláv embert ragadtak magukkal; kisebb csoportjaik így kerültek a Kárpát-medencébe 570-590 táján. Az avarokkal előbb a Balkánra jutottak, majd Bizáncot fenyegették. Morva- és Csehországot a VI. században foglalták el. A VII. század első harmadában az avarok meggyengülése következtében települtek a horvátok és a szerbek mai hazájukba. Az arab források így emlékeznek meg róluk: "Szőlőkertjeik és szántóföldjeik nincsenek… életmódjuk igen szűkös, nagyon kevéssel beérik…inkább szeretnek szabadabban munka nélkül élni, mintsem fáradtság árán bőven pénzre és élelemre szert tenni… alkalmi földművelésük csak a köles termesztésére szorítkozik".

890 után alakult meg Morvaország, amelynek lakói közül kisebb szórványos és szervezetlen csoportok a Kárpát-medence északnyugati részébe költöztek. Erdélyben Gyulafehérvár lett a szlávok központja, de ők éppúgy, mint a Kárpát-medence többi részébe költözött szlávok beolvadtak a magyarságba. Jelenlétüket - helynevek alapján - az Alföldön és Erdélyben kimutatni nem lehet. A Kárpát-medence 2056 helységnevéből 102 szláv eredetű, melyeknek jelentős része a szlovénből, az óhorvátból és az óbolgárból vagy azon szlávoktól származik, akiknek területén a magyarok a honfoglalás előtt tartózkodtak vagy átvonultak. A magyaroknak a szlávokkal való kapcsolata a történelem folyamán változó volt. A honfoglaló magyarság és a kelet-európai szlávság két egymás mellett élő etnikai csoportot alkotott; egymáshoz való viszonyuk semlegesnek mondható. A történelem folyamán a betelepített és a betelepült szlávok az országban otthonra találtak és sokuk magyarrá lett. A magyarságnak a szlávokkal való kapcsolata "színt" adott az országnak, de nemzetalakító erővé sohasem vált.

- Pribina nitravai szláv fejedelem fejedelmi székhelye a régebbi történészek szerint Zalaváron (Mosaburgban) volt. A régészeti feltárások azonban ezt nem igazolták, ugyanakkor az ausztriai Karinthiában, Klagenfurt közelében Grafeneggtől délre létezik egy Mosaburg helynév. Az osztrák régészek 1959-ben feltárták e Karoling kori palotát és erődítményt, amely érthetővé teszik írott forrásaink azon kitételét, amely szerint 977-ben I. Ottó a salzburgi érsekségnek ajándékozta Mosaburg birtokait.

 

A szlávok elterjedése
A szlávok elterjedése

 

- Szvatopluk Nagy Moráviája. "A szláv népek jelenléte a Kárpát-medencében - írja Bakay Kornél régész-történész - az avar honfoglalást megelőzően nem mutatható ki sem az írott forrásokban, sem a régészeti anyagban". A morvákról először 822-ben hallunk, amikor a frankfurti birodalmi gyűlésen az avarokkal együtt Magvani néven megjelennek. Első fejdelmük Mojmir, aki 833-ban Pribinát elűzte Nitravából (nem Nyitráról!). Ebből és néhány későbbi hasonló adatból sokan azt a következtetést vonták le, hogy Nagy Morávia a mai Szlovákia területén, a Garam és a Morava folyók között terült el. A Bíborbanszületett Konszatntín császár és más autorok írásai alapján egyértelmű, hogy Szlavónia a Drávától délre és Morávia a Kárpát-medencétől délnyugatra feküdt ("A türkökkel [magyarokkal] a következő népek határosak: a tőlük nyugatra fekvő vidéken Nagy Morávia, azaz Szvjatopluk országa… Belgrádtól két napi útra fekszik Nagy Morávia, amelyet a türkök (magyarok) megsemmisítettek, és amelyen előbb Szjatopluk uralkodott…") Helmold krónikájában pedig ezt olvassuk: "a morvák karantánok". A Bajor geográfus két Moráviáról tud: az egyikben 11 vár van, a másik a bolgárok mellett fekszik 30 várral".


Szerkesztés dátuma: hétfő, 2011. február 28. Szerkesztette: Garamszegi Vanda Natasa
Nézettség: 2,893 Kategória: Irodalom » Kiszely István: A magyar nép õstörténete
Előző cikk: A szkíták ("szittyák") és a szarmaták (masszagéták) Következő cikk: Székely-, csángó-, palóc-, besenyő- és jász-magyarokról a Kárpát-medencében. A székelyek.


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: