- A Tatárlakai-i ősi írás. Az erdélyi Tatárlakán 1961-ben N. Vlassa kolozsvári régész hamuval telt gödör fenekén 26 agyagszobrocskát, két kőfigurát, egy tengeri kagylóból készített karperecet, két rajzos agyagtáblácskát és egy "képírásos" korongot talált. A mintegy 6500 éves korong helyi agyagból készült és a jelek bekarcolása után került kiégetésre. A korongot egy függőleges és egy vízszintes átló négy mezőre osztja, minden mezőben képek láthatók. A korong 4 képjele közül 6 az ősi magyar írás jeleivel megegyezik. Megemlíthető a Tatárlakától 20 kilométerre levő Tordos, ahol Torma Zsófia 1875-ben írásos agyagkorongocskákat és cserépdarabokat talált. A közel 4500 évesnek határozott leleteken ékírás jellegű képírásos és zömében lineáris, azaz vonal-írásos jelek találhatók. Hasonló leletek kerültek elő Balkánról Karanovóban, Sitovóban, Vincán és Gardiscinában. A leletekkel több neves kutató foglalkozott; csak annyit sikerült megállapítani, hogy a karcolatok olyan őslakosságtól vagy ide került idegenektől származnak, akiknek krétai-mezopotámiai kapcsolataik voltak.
- A nagyszentmiklósi aranykincs rovásfeliratai. A Torontál megyei Nagyszentmiklóson 1799-ben Nákó Kristóf udvarán, az Aranka-patak partján veremásás közben Vuin Néra jobbágyasszony 23 darab különböző formájú aranyedényt talált; a leletegyüttes egy férfi- és egy női fejedelmi készletből áll. Gazdagságáról "Attila kincsének" nevezték. Előbb kereskedők vásárolták meg, majd Ferenc császár parancsára Ausztria tette rá kezét. A VIII-IX. századinak - mások szerint V. századinak - határozott edények több, mint a felén - a "női készleten" - rovásfelirat van. A leleten háromféle rovásemlék található; egy görög betűs görög nyelvű, egy görög betűs nem görög nyelvű és egy türk rovásírásos felírat. A feliratok megfejtésével sokan foglalkoztak; egyértelmű olvasatuk máig sincs. A hun, "ősmagyar" esetleg besenyő szövegben sok magyar szó is előfordul ("anya", "Isten", "áldja", "Ilona", "kenéz", "pecsenyég" stb.). Forrai Sándor szerint a 24 féle jelnek 68%-a "magyar".
- Hun és avar rovásemlékek a Kárpát-medencében és környékén. 1909-ben Ladánybenén III-V. századi szarmata-hunnak határozott sírból cserépedényeken égetés előtt belekarcolt belső-ázsiai írásjegyek kerültek elő. A Szeged-Nagyszéksós-i hun kincslelet csatján és szíjvégein ligatúrás belső-ázsiai írásjelek találhatók. A Kárpát-medence környékéről hun- és avar korinak határozott rovásemlékek a következők: a karinthiai Gail-völgy-i sziklákon, Enns vidékén cserepeken, Oberflachban ezüstkanálon, Heidenheimben avar szíjvégen, Dobrudzsában cserepeken, a romániai Avarkapun köcsögön, továbbá Konstancából, Murfatlarból, Madarából, Aboba-Pliskából és az ausztriai Negauból stb. Sajátos helyet foglal el rovásírásos emlékeink között a svájci Val d'Anniviers-ből - az Anniviardok völgyéből - származó rovásemlékek. E svájci völgybe menekült hunok (vagy kalandozó magyar) elzárva környezetüktől szinte a máig megtartották kultúrájukat. Fischer Károly Antal 1896-ban Zürichben megjelent könyvében közli e völgy lakóinál máig élő családjegyeit (tamgáit), amelyek alkotó betűi azonosak az ősi magyar írás jegyeivel. Ezután egy forgatócsoport járt e völgyben Kiszely István vezetésével és egy 500 éves gerendára vésett rovásszöveget örökített meg, amelyet Forrai Sándor, Laczkovics András, Szörényi Levente és Szabó Árpád fejtettek meg. A szövegben 22 rovásjegy szerepel, ezekből a ligatúrák (rövidítések) száma 8.
Avar kori rovásemlékek közül jelentős a VII. századinak határozott jánoshidai és alattyáni tűtartó, a szentesi csontlemez, és a környei íjlemez. A IX. századi sopronkőhidai sótartón 3 és a battonyai avar gyűrűn 12 jel olvasható a következő megfejtéssel: "Dénes bég a kéb nép ura". A közelmúltban nagy publicitást nyert az 1983-ban Szarvason talált VIII. századi avar tűtartó, amelyen 58 türk és "magyar" jel olvasható Vékony Gábor következő olvasatában: "Üngür démon ellen legyen itt ez a vas. E tű szúrja át a démont, tű, tű, aki a rosszat elvarrod. Aki elbontasz, egybeöltögetsz. Üngür démon, ne egyen meg engemet, űzd, emészd el őt Istenem!". Ezen olvasatból az avarok magyar nyelve nyert bizonyítást.
- Kunnak határozott és más Árpád-kori - esetleg XIV. századi - rovásemlékek kerültek elő Kiskunkerekegyházáról, Deszkről, Esztergomból, Székesfehérvárról, Hódmezővásárhelyről és Mezőberényről.
- "Magyar" és úgynevezett "székely-magyar" írás-rovásemlékek. Régebben "székely" rovásírásról beszéltek, mert az emlékek nagyobbrészt Erdély területéről kerültek elő, mára már az egész Kárpát-medencéből ismerünk ősi írásunkat bizonyító leleteket. A Kárpát-medence ma más országhoz tartozó népei irigyelve a magyarság ősi kultúráját sok írásemléket megsemmisítettek (legyalulták a tászoktetői sziklafeliratot, szétverték a körmöcbányai relikviákat stb.).
I. Epigráfiai (kőfeliratú vagy kővésetű és falra vésett) nyelvemlékeink a következő lelőhelyekről származnak: Bodrog-Alsóbűből X. századi agyagfúvóka származik "fúnák" olvasattal. Pécsett kőbe vésett címerpajzsot találtak 1232-ből rövidítéses rendszerben a következő olvasattal: "Aba szentjei vagyunk, aki Eszter, Anna, Erzsébet". Vargyas község alszegi templom-maradványaiból származó keresztelőmedencén "Mihály" kezdetű, még meg nem fejtett hosszabb szöveg olvasható. 1370-ből származik egy kassai kő "Kassai Jakab" megfejtéssel. A pomázi Lugi-dűlőben "Szent Rókus" feliratos követ találtak. 1400-ra teszik a szsékelydályai templomban levő 9 méter hosszú és 9-22 cm magas hosszú feliratot. A Székelyderzs-i 1431-ből származó gótikus ablaknyílásban "Miklós kántor papatya" szöveget olvashatjuk. A Hont megyei Felsőszemeréden az 1482-es évszám után az építő "Kürako János mester" nevét látjuk. Az erdélyi Homoródkarácsonfán egy XIII. század végi templom tornyán olvashatjuk: a "Homoródkarácsonfalviak mind ők, hun-székely írások" szöveget; ugyaninnen rótt betűs személynevet tartalmazó lőportartó szaru is került elő. A Küküllö megyei Bonyháról 1327-ből faragott felírásos kő származik. A gelencei katolikus templom 1497-ből való felirata: "Pál pap". A székelydályai 1400-as évek végére keltezett református templom 9 méter hosszú felíratának olvasata éppúgy folyamatban van, mint az aranyosszentmihályfalvi hosszú szöveg. 1501-ből Csíkszentmártonból másolatban maradt fenn a katolikus templomban talált szöveg: "Úrnak születéstől fogván írnak ezerötszázegy esztendőbe Mátyás, János, Estyán Kovács csináltak Mátyásmester, Gergelymester csinálták". A dálnoki református templomból 1526-ból származik két soros okkerfestékkel írt falszöveg. A kilyéni unitárius templomban vakolatba karcolt rovásjegyek láthatók. 1515-ben a Konstaninápolyba utazó magyar küldöttség egyik tagja, Székely Tamás az "Elcsi Hán" (Követek Szállása) istállójának egyik külső márványkövére háromsoros fontos történeti eseményt tartalmazó írást karcolt. A berekeresztúri református templom XVI. század falában három bevésett szöveg olvasható. A XVII. század végi aranyosszentmihályi református templomból is került elő ősi írás-maradvány. A rugonfalvi templom falába 1658-ban, az erdőszentgyörgyi templom tornyába az 1730-as években és a csíkszentmihályi templom falára 1797-ben véstek ősi betűinkkel szöveget. A Csík-megyei Ditrótól 12 kilométernyire 1500 méter tengerszint fölötti magasságban Tászoktetőn Kémenes Antal nyolc hosszú rovott szöveget mentett meg az utókornak.
II. Paleográfia (az írások) sorába tartozó és más (fémbe karcolt, botra és falra festett) rovásemlékek a Kárpát-medencéből. Amíg az egyszerű emberek továbbra is bicsakkal és vésővel a kezükben rótták-vésték a szövegeket, addig az értelmiségiek a tollat forgatva írták az ősi magyar írás, a "rovásírás" jegyeit. Ez utóbbi írások -múlékony anyaguk miatt - javarészt elvesztek. Az ősi írás Telegdi János Rudimentája (1598) után megváltozott, minden esetben leírták a magánhangzókat és a merev, zárt formájú írásjelek a könnyed íráshoz igazodva lendületesebbé, kalligrafikussá váltak. Az eredeti formák torzultak; a papír már nem kényszeríttette az írót arra, hogy kevés jeggyel sok értelmet fejezzen ki, ezért eltűntek a rövidítések és a vonzatok - a ligatúrák.
Homokmégy-Halomról X. századi csontborítású tegezszájon került elő rótt szöveg. Szabadbattyánból honfoglalás kori - vagy korábbi - bronz övcsaton a következő szöveg olvasható: "Szabolcs s ők is avatják, jó lovon így". A Kalocsa melletti Halom lelőhelyről származik egy honfoglaló csont tegezveret "kagánomnak" olvasattal. Esztergomból rovásírásos pecsétgyűrű, a "Kaszás P.M." szöveg olvasható. Hódmezővásárhely-Kenyeresér dűlőből rovásírásos gyűrű származik "Idis nemes kisesek, adjik Isten" szöveggel. A XV. századi Suki Benedek kelyhén is rovásszöveg olvasható. Luigi Fernando Marsigli olasz gróf, hadmérnök 1690-ben egy botot talált, "melyről kiderült, hogy a székelyek névünnepeit tartalmazza rovott betűkkel írva". Marsigli nyolc lapra lemásolta a botra négy sorban írt 150 cm hosszú és 3 cm átmérőjű bot összes betűjét a Bolognai Egyetemi Könyvtár számára, amely bot "a magyar rovásírás korának egyik legfejlettebb rövidítéses írása volt" (Forrai Sándor). A naptár kezdetének ideje az 1200-as évek vége, az 1300-as évek eleje, "a székelyeknek a keresztény hitre való térésének kezdete". A naptáron az állandó ünnepek vannak feltüntetve. A kiírt jelek száma 671 jel, a kihagyott (rövidített) jeleké 243.
A morvaországi Nikolsburg-i (ma: Mikulovo-i) könyvtár egyik 1483-as ősnyomtatványának később kötött borítójának belső oldala őrizte meg az a rovásírásos ábécét, amelyet egy deszkalapról másoltak le. Az 1488-ra keltezett szöveg 35 egyszerű és 15 összetett jelet tartalmaz és azok fölött latin betűs átírásai láthatók. 1516-ból származik egy fa edzőedény rovásszöveggel; ezt az edényt a Székelyudvarhelyi Múzeum őrzi. Az Udvarhely megyei Bögöz község templomában egy 1481-1530 közötti időből származó freskó alatt "Atya Istin" szöveg olvasható.Telegdi János 1598-ban írta rovásírásos tankönyvét, amelyre az összes későbbi tollal írt magyar rovásírásos szövegek alapulnak. A kötetben olvassuk: "Székelyföldön a rovásírást még tanítják az iskolákban…Egyedül ez az írás alkalmas a magyar nyelv lejegyzésére". Szamosközi István Rudolf császár ellen 1604-ben ironikus verset írt In Rudolfum Caesarem címmel, amelyben a korholó kifejezéseket ősi írásunkkal írta le, hogy az osztrákok ne tudják elolvasni. Ez az első rovásjegyekkel írt idegen nyelvű szöveg. Szamosközi István amúgy a frenzei Maurenzia hercegi könyvtárban ősi belső-ázsiai rovásírásokat tanulmányozott.
Miskolczi Csulyák István 1609-ben rovásírásos ábécét jegyzett le. Komáromi Csipkés György emlékkönyvében a következő ősi írásos bejegyzést olvashatjuk: "Elég énnekem az Isten kegyelme, te ismérd meg magadat". Miskolczi Csulyák Gáspár 1654-es szövege így olvasható: "Légy hű mindhalálig és teneked adom az életnek koronáját". További ősi magyar írásemlékeink a Gyulafehérvári Kollégium sáfárjának rovásírásos borjegyzése 1655-ből, az Énlaka-i unitárius templom kazettás mennyezetének felirata: "Egy az Isten. Georgius Musnai diakon 1668" szöveggel. Kájoni János 1673-ban gyűjtött betűsorainak szövege: "Isten dicsőittessék mind örökké! Amen. Napról napra hirdettessék az ő neve. Ámen". Ismerjük Szentiványi Dániel rovásírásos ábécéjét 1678-ból, a "Magyar ábécét" 1680-ból, a kibédi lőportartó szarú feliratát a XVII. századból, a csejdi református templom szemöldökfáján levő szöveget 1681-ből, a szokolmai fakupa szövegét a XVIII. század elejéről, a makfalvai rovásemléket 1624-ből, Otrokocsi Fóris Ferenc rovásírását 1693-ból, a Kapossi Sámuel rovásá-bécéjét 1700-ból, a marosvásárhelyi rovás-ábécét 1702-ből, Bél Máytás rovásemlékeit 1715-ből, a csíkrákosi Bogát-kápolna jeleit 1716-ból, a mezőkeresztesi rovásírásos emlékkövet 1730-ból, Szentkirályi Sámuel betűsorát 1730-ból, Rettegi Iván betűsorait 1740-ből, a nagybányai, a tordai, a kecseméti, a kikunhalasi rovásemlékeket, hiszen a Habsburg elnyomás idejében a magyarok saját írásukkal is magyarságuk ősiségét keresték és igazolták.
Az ősi magyar írás, a "magyar rovásírás" elsősorban mássalhangzós rövidítési rendszer révén egyedülálló szellemi kultúrkincsünk. Írásunk belső-ázsiai eredetű; olyan nép írása, amelyet nemcsak a vezetők, de a köznép is használt. Ennek az írásnak a kialakulása, változása és terjedése a Kr.előtti VIII. századtól szinte a mai napig nyomon követhető. A 21 alapbetűjéből tizenhárom 2800 év alatt semmit sem változott; mai írásunkkal 2800 éves belső-ázsiai szövegeket el tudunk olvasni. Fadrusz János szobrász írta írásunkról 1902-ben: "A magyar rovás-írás ősi kultúránknak egy része, nemcsak emlék, de való eleven kincse a nemzetnek".
