Mielőtt a magyar népzene sajátosságaira térnénk tisztázni kell a tényt, hogy a finn népzenét meghatározó hétfokúság a svéd valamint más germán, szláv stb. európai zenékhez áll közel. Ez a jelenség nem magyarázható azzal, hogy "sok külső hatás érte" a finnugor zenét, hiszen a magyarságot ennél lényegesen több hatás érte, mégis tisztán meg tudta őrizni ősi zenevilágát. "Kimondottan finnugor zene nincs - olvassuk Vikár Lászlónál - de minden finnugor nyelvű népnek van saját zenei hagyománya". A finn népzene régi dallamvilágára jellemzőek a szűk hangterjedelmű énekek, amelyek Európában és a világon máshol is előfordulnak. Ezzel szemben a magyar - türk - zenének van ősrétege, - a pentatónia, az archaikus diatonika modális dallamvilága stb. - amely különböző változatban a mai napig megmaradt.
- A magyar népdalok főbb stílusai (Csajághy György nyomán)
I. A régi stílusú népdalok a magyar zene ősrétegébe tartoznak. Az "régi stílusú" ősréteg meghatározó részét az ötfokú, pentaton hangsorra épülő népdalok képezik. A magyar népdalokra jellemző tiszta ötfokú dallamok túlnyomórészt moll jellegűek, nem tartalmaznak kis szekund "félhang" lépéseket. Az ebbe a körbe tartozó magyar népdalok jelentős hányada kvintváltó, azaz a népdal második fele öt hanggal lejjebb ismétlődik. A dallam tehát egyben felülről lefelé "ereszkedő" kvintváltó. Ez a kvintváltás is kétféle lehet: ha a dallam hangról-hangra megismétlődik öt hanggal lejjebb, akkor reális kvintváltás fordul elő; ekkor a népdal két rendszerű. Ha a dallam a kvintváltás során nem követi tökéletesen az eredeti melódiát, ez esetben a kvintváltás tonális, és a dallam egy rendszerű. E dallamok többségére a parlando rubato előadásmód a jellemző. A magyar "kétütemű ősi nyolcas" verselési mód a türk népek dalainak szótagszámához nemcsak, hogy közel áll, de azokkal megegyezik. A jugarok négysoros dallamai is 7-8 szótagúak. A régi stílusú népdalok nemcsak kvinváltóak lehetnek, hanem vannak köztük ereszkedő, vagy éppen emelkedő mozgást mutató dallam is. Az ilyen ereszkedő dallamok közt előfordul egy-két ütem- vagy dallamtöredék, melyben a kvintváltás nyomai felfedezhetők. E dallamok - az európai vagy más dallamvilág hatására - gyakran tartalmaznak e hangsortól eltérő, általában hangsúlytalan idegen színező (pien) hangokat.
Az ereszkedő régi stílushoz a szűk hangterjedelmű dalok világa is hozzátartozik; ezek között a pentachord és a hexachord hangsorúak a gyakoribbak. Ilyenek a (kis- és nagy) siratók és a regösénekek. A sirató tökéletes recitatív, nincs lépéssel mérhető ritmusa, a nyugvópontok közti részek nem egyenlők, a dallamfrázisok ismétlése szabálytalan, ütemekbe nem osztható. Ősi siratóink szólisztikus recitativók voltak; igazán siratni ma is csak egyedül lehet. Ezt a műfajt a félhivatásos siratók vitték tovább, a műfajban a lényeg a szövegen van, a zene csak afféle hordozóanyagot kínál. Az ősi magyar siratók 2-3000 évesek, olyan archaikus formák, melyet a magyarság ázsiai őshazájából hozott.
II. Az új típusú népdalok túlnyomórészt a hétfokú dúr és moll hangsorokra épülnek, de a moll dallam előfordulása a meghatározó. Néha ez pentatonnal keveredik, illetve abból alakult ki. Ha lehántjuk a pien-hangokat, vagy a felső-alsó váltóhangokat, megkapjuk a valamikori pentaton dallamszerkezetet. A régi- és az új stílusú magyar népdalok egymásnak szerves folytatásai. Az új stílus zömében is megtalálható a kvintváltás, de ez sokszor alulról fölfelé következik be ("kupolás kvintszerkezet"). Az új stílusú népdalok szótagszáma a legkülönbözőbb megosztást mutatja.
- A magyar népdal stílusjegyei.
1. Egyszólamúság. (unisono) éneklés, amely minden ázsiai népre jellemző.
2. Pszalmodizáló ("zsoltározó" vagy "beszédszerű") recitálás a belső-ázsiai népekre jellemző és egyaránt előfordul a régebbi és az újabb dallamoknál, a pentaton- és a nem pentaton keverékdallamokban, a siratókban és más népdalokban is.
3.Jellegzetes ritmusképletek, mint az éles ritmus, amely a török - és a magyar - nyelv sajátosságából adódik. Ilyen pl. a hosszabb kezdőhang. A nyújtott ritmus az éles ritmus fordítottja; jellemző a török népek zenéjére. A szinkópa olyan három tagú török - és magyar - szavaknak dallami kivetődése, ahol az első és a harmadik szótag rövid, de a második hosszú ("kanális", "búbánat", "diófa" stb.). A török és magyar zenevilágban ezek a nyelvi eredetű ritmusok e népek közötti kapcsolatot tükrözi.
4. Néhány általános keleti stílusjegy: a tempó és előadásmódban a rubato (szabadon) és a parlando (elbeszélve). Az elbeszélve előadott magyar népdalok az ősi belső-ázsiai előadásmódnak a továbbélését tükrözik. A keleti dallamokra jellemző a díszítő hangok alkalmazása, amely lehet előke vagy paránytrilla. A glissando (csúszkálás) a kis szekund hangköznél kisebb távolságokon alapuló folyamatos mozgás, amely bizonyos távolságra levő zenei hangok között jön létre és különleges hangzást eredményez. Ez ázsiai szokás; Európában inkább a kromatikus futamokat használják.
5. Szűk hangterjedelmű dallamvilág a magyar népzene ősi rétegét képezi, e dallamok hangkészlete 2-6 hang. Ez lehet: bichord, amely két nagy szekund terjedelmű dallam; ha e két hang nem szomszédos egymással, azt bitonnak nevezzük. A Trichord dallam hangjai általában nagy szekund távolságra állnak egymástól; ha nem egymás utáni hangokon történik az ének, ezt tritonnak nevezzük. A tetrachord hangsor olyan négy egymás utáni hangból áll, melyek szekundlépésekkel követik egymást; ha e hangok nemcsak szekond távolságra vannak, azt tetratonnak nevezzük. A pentachord hangsor szekundlépésekkel építkezik és öt egymást követő hangból áll; az ilyen hangsor kozmopolita, nem jellemzi a magyar népdalkincset. A hexachord az ősi magyar szokásdallamok hangsora. Ez olyan hat tagból álló hangsor, amelyben a hangok szekundlépésekkel követik egymást. A magyar gyermekdalok mellett ősi regősénekeink is ebbe a kategóriába tartoznak. A magyar regősénekek ősiségét a dallamokhoz tartozó szövegek is mutatják; ezek lehetnek "bőségvarázsló-", "igéző-", "legényt-leányt összeregélő-" mondókák. E regősénekekben feltűnik a csodaszarvas, "mintha a régi pogányság levegője áradna belőle, s mégis tele van keresztény elemekkel" - írja Kerényi György.
6. A már említett pentatonia, mint zenei kifejezés, illetve szóösszetétel ötfokúságot jelent; a különböző szűk hangterjedelmű hangsorok, illetve a kevés hangkészletű dallamelemek továbbfejlődéséből jött létre. Az általánosan ismert (anhemiton) pentaton hangsor nélkülözi a félhang (kis szekund) lépéseket. A pentatónia létrejöttének területén a különböző módon kifejlődött dallamvilág egy-egy hangsor típusára épülő melódiái alkalmazkodtak a különböző népek lelkivilágához, vérmérsékletéhez, beszédritmusához, s az ebből fakadó dallamalkotó készség olyan megjelenési formákat őrzött meg, melyek egy-egy népre vagy kultúrára jellemző dallamvilágot tükröznek. Az igazi" pentatónia hazája Belső-Ázsia, kialakulásának ideje: Kr.e. 2700. A kínai hagyomány szerint ilyenre hangolták a "sárga uralkodó harangjait". A magyar népzene ősrétegének meghatározó részét alkotó pentaton dallamok eredete Belső-Ázsiáig követhető, s szervesen összefügg a magyarság őstörténetével, lelkivilágával és életfilozófiájával. "Az ötfokúság a magyar lélek ősi, ösztönös zenei kifejezésmódja. Ezért nem tudta eltörölni európai hatás, beolvadás, vérkeveredés, s az újabb, többé-kevésbé idegen hatásokat magába fogadó műdal befolyása" (Kodály Zoltán).
Az ősi kínai zenetudomány négyféle pentatont különböztet meg: a kínai- (han), a mongol-, a tibeti- és a türk (ótörök) pentatont. A magyarok zenevilága ez utóbbihoz tartozik. Ez az egész hangú (anhemiton) pentatónia további három típusra oszlik: a. "Terc"-pentatonra, ahol a hangsor fő hangjai terc távolságra helyezkednek el egymástól. A gyakrabban használt fő-hangokhoz társulnak azok a hangok, amely ötfokúvá egészítik ki a dallamot, illetve a hangsort; b. A "Szekund"-pentaton fő hangjai nagy szekund távolságra követik egymást (dó, re, mi), amelyet alul és felül a "szó" és a "lá" hangok egészítenek ki pentatonná. Az ilyen dallamok belső-ázsiai eredetűek. c. "Kvart- és kvint-" pentaton Ázsia füves pusztáin keletkezett; a magyar népzene számára igen fontos és leggyakoribb. Ez a "tiszta kvart" vagy "tiszta kvint" (la-re-mi, re-szó-lá, szó-dó-re). A skála fő hangjai kvart vagy kvint távolságra helyezkednek el.
