Az emberiség legelső háziállata a kutya volt, amelynek legkorábbi leletét a Kr. előtti XII. évezredből az iraki Dzsarmo mellett találták. A gazdasági állatok közül elsőnek a juhot háziasították Mezopotámia északi részén a Kr.előtti 8870 körül. Vele közel egyidős a kecske háziasítása Perzsiában (Asziab lelőhely) a Kr.előtti 8000 táján. Ebben az időben tűnik fel a sertés a Fekete-tenger északi partvidékén, majd a szarvasmarha Kr.e. 6500 táján Thesszáliában. A ló háziasítása máig vitatott; általában a Kr.előtti IV. évezredre Perzsiába, a kelet-európai sztyep vidékére vagy akár Belső-Ázsiába teszik.

Magyarországon az első történeti állattani munkát Kubinyi Ferenc adta ki 1856-ban. Nagyobb mennyiségi történeti korokból származó állatcsont meghatározást Báthory Nándor adott ki 1867-ben. Honfoglaló magyarok lovainak összefoglalását Hankó Béla tette közzé 1936-ban. A belénk oltott állandó és mindenre kiterjedő "átvevést" és "más népektől való eltanulást" paleozoológia terén Matolcsi János bizonyította be tarthatatlan álláspontnak, miután Kelet-Európában nagy mennyiségű történeti korokból származó állatcsontot vizsgált meg. "Hogy a honfoglaló magyarok állattartása fajokban milyen gazdag lehetett - olvassuk Bökönyi Sándor paleozoológusnál - mutatja, hogy a honfoglalás kori sírokban összesen 10 állatfaj került elő (szarvasmarha, juh, kecske, sertés, teve, ló, kutya, tyúk, lúd és réce), holott a sírokban nem fordul elő minden, a lakosság által tartott állatfaj… Ez azt bizonyítja, hogy a honfoglaló magyarság ezeket az állatokat Keletről magukkal hozta". Őseink letelepült életmódját pedig az bizonyítja, hogy az állatcsontok vizsgálata alapján a sertésállomány füves sztyepi kelet-európai szálláshelyein 14,9%-os, ligetes sztyepi szállásterületein pedig 25,8%-os előfordulású volt.