Kelet és Nyugat között sajátos helyet foglal el a magyar népművészet. Nyugattal szemben megőrizte keleti eredetiségét, Kelettel szemben viszont felszabadult a megrögzött formák nyűgétől. Elvont díszítményeire nem mértani számítás a jellemző, hanem az ötletesség, a fordulatosság, a keleti elemek összeszövésének gazdag változatossága, a keleties álomszerűség és végül: a stíluskötöttség betartásán belül a szervetlen elvontságból való szabadulás igyekezete, mely a mértani jellegű díszeknek is kézzelfogható, növényi értelmet szerez. Díszítőművészetünk a természetből meríti ötleteit: növényeket, állatokat elevenít meg és ezeket leegyszerűsíti.
- Népi díszítőművészetünkre jellemző az ötletszerűség, vagyis a kiszámítottság hiánya. Második jellemzője az ösztönös képzetekből szigorú stíluskötöttségen belül termett gazdag változatosság. Harmadik jellemzője a virágok szeretete, s a természet mélységes átérzése, ami nem a természetutánzásban nyilvánul meg, hanem a természet megálmodásában, csodálatos természet megalkotásában, minden mesterségestől való tartózkodásban és az értelmetlenségeket kerülő józanságban.
- Népi díszítményeink elrendezését a szerkezeti érzéken kívül a vonalakban jelentkező indulatok, érzésbeli törvények és ösztönös követelmények szabják meg.
- A szorosság, zsúfoltság következménye olyan magyar sajátság, ami végigkísérhető a legtöbb magyar díszítmény vonalrendszerén. A nép díszítményei nem arra valók, hogy elemeiket megszabályosítsuk és újra összeállítsuk, hanem hogy elismerjük a szellemükben, s a bennük található magyar értékeket, ötleteket, észjárást érvényesítsük a polgári élet követelményeinek megfelelő feladatokban is.
- A magyar népművészetben különösen hangsúlyosak a párhuzamok által kihangsúlyozott ívek és az irányok. Az elsimító átmenetek helyett a magyar a díszítménytől is azt a határozott tagozottságot követeli meg, amit a beszédben is követ: nem vonja össze a hangokat, hanem minden betűt határozottan kimond. A bizonytalanság és a lazaság kerülése jellemző a népművészeti munkák mintáinak elrendezésére.
- Népművészetünk elkerüli a középtengely merevségét. A hosszú középszár merev egyenesének az elkerülése a magyar nép természetes díszítőérzékének nagy kiforrottságára vall.
- Akkor erős bárminek a díszítőjelleme, ha vagy határozott különbség emeli ki, vagy határozott ismétlés követi.
- A díszítmény azért tagolja a felületet, hogy megélénkítse. A magyar népművészet a kuszáltságot ugyanúgy gondossággal kerüli, mint a vonalak lazaságát.
- Ha világos foltot teszünk sötét háttérbe, élesen kiválik, nincs égő fénye. Ha ellenben átmeneti rétegeket, mintegy fényudvart kap a díszítmény, akkor tompa fénnyel ég, mint a lámpás a ködben.
- Különböző díszítésű és díszítetlen rétegek szélességének egymáshoz való arányában, a tömörített dísz és a puszta területek elosztásában, elrendezésében monumentális díszítőerőt fejt ki a magyar. A magyar népművészet hatalmas díszítőereje a helyes arányérzékből következik, amely megszabja, hogy különbözőképp díszített, vagy teljesen díszítetlen területek egymáshoz képest mekkorák legyenek és hogyan oszoljanak el.
- A szerkezet hangsúlyozása különösen a viseletben szembetűnő. A magyar a redőzetet határozott, tömör párhuzamokba szereti rendezni. Kendőket a magyar nő is hord népviseletében, de nem pongyolán, hanem határozott elrendezésben, olyanformán, hogy az is ütemes tagoltságot adjon.
- A magyar népművészet az öltözködésnél kiaknázza a vonalak hatását. A derék karcsúságát hangsúlyozza az, ha a ruha vonala a derékban élesen megroppan és alatta kiugrik. A női felsőtest karcsúbbítására szolgál a szélesen szétálló szoknya, mint kiemelő ellentét, s egyben a vállat is kisebbnek tünteti fel széles harangjával, ezért vesz fel egymásra sok szoknyát a magyar nő. A férfi is tudja, hogy férfiasabb a váll vitézkötéses atillában, mert a vízszintes párhuzamok szélesítik a mellet.
Képen: Népművészetünk termékenység ábrázolásai:
Fent: burjánzó díszítésekbe takart férfi nemiszerv vésete kisalföldi mángorlón és a nemzés stilizált jelzése kalotaszegi korsón;
lent: Virággá átfogalmazott férfiszerelem kalotaszegi házhomlokzaton és kalotaszegi "tökös" minta festett ládán
(Hoppál Mihály - Jankovics Marcell)
- A magyar népi viselet nem tarka, hanem komolyan és ünnepélyesen színes.
"A díszítőerő lelki törvényeit hatalmas érzékkel érvényesíti a magyar. Jellemzője az erő, a nyugalom, a nagy puszta területek fakóságának és a zsúfolt aprózások tüzének komoly ellentéte, a határozatlan, érzelgős vagy nevetgélő színhatások férfias elkerülése. A magyar díszítmény nem tarkálló csokor, nem érzelmes vallomás, hanem a népvándorlás porán nőtt bokor, kiaszott legelők szélére zsúfolt erdőség, tarlók véghetetlen fakó izzásában az útszéli fa fekete árnyéka, a mezsgyék virágos élénksége, a hétköznapok hosszú egyhangúsága után a vasárnap öröme, a magyar sors sok megpróbáltatásában az erős jellem töretlen derűje. Csak nagy tisztelettel közeledhetünk hozzá" (Fáy Aladár, 1942).
A népművészet fölhasználásának helyes útja nem az, hogy a nép díszítményeit egyszerűen átmásoljuk polgári tárgyakra, sem az, hogy a nép díszítőelemeit idegen szellemű tervekbe kényszerítsük, hanem az, hogy aknázzuk ki egyetemes emberi értékeit, s oly nemzeti stílust alakítsunk ki, amely a szellemében és díszítőerejében magyar gyökerű. Minél mélyebben merülünk el népművészetünk ízlésvilágában, annál jobban ráismerünk benne a magunk eredeti ízlésére és egész jellemére.