A Volga és a Káma vidéki magyar népesség tekintetében végzett vizsgálataink ugyanolyan eredményre vezettek, mint az esthoni népek esetében. Úgy találtuk, ők is délről érkeztek mai helyeikre, a nagy vízi utak kalauzolása mellett és leszármazóik az 1965-ös összeírás szerint meghaladják a 3,000,000-t.
Időszámításunk előtt az 5. században vagyunk, amikor az első híreket halljuk arról, hogy a Don folyó keleti partjaihoz egy olyan nagyobb néptöredék érkezett, amely nem tartozik sem az árja, sem a turáni emberfajtához. "Ha átmegyünk a Tanaison (Don folyón), - mondja Herodotos - többé már nem a szkíták földjén járunk.
Amint megelőző fejezeteinkben előadtuk, a Kr. e. évezredekben a magyar népek nagy csoportokban hagyták el keleti hazájukat és költöztek át Európa déli, nyugati és keleti tájaiba. Ebből az Európa felé tartó népvándorlásból egy nagyobb ág a Balkán-félsziget északra vezető völgyein keresztül a Duna-medencébe irányult, a történelmi Magyarország területére, és ott folytatta életét.
Helynevek alatt azokat az elnevezéseket értjük, amelyekkel az emberek az országukban lévő hegyeket, vizeket és emberi lakótelepeket valamint azok részeit illetik.
Néhány évvel halála előtt Kniezsa István azt mondotta nyelvész kollégáinak, itt volna már az ideje, hogy az ország - a történelmi Magyarország - helyneveit rendszeres vizsgálat tárgyává tegyük és ne csak egy-két nevet ragadjunk ki a sok ezer közül.
Ha azokat a Duna-medencebeli helyneveket, amelyek régi-keleti helynevet duplikálnak, keleti pogány istenneveket tartalmaznak, avagy képzőik szerint keletiek, - ókori eredetűnek minősítjük, akkor ebből a korból több mint kétezer néprajzi adat áll előttünk. Ezeket az adatokat vármegyék szerint elosztva, térképre vetítettük. Kockázással jelöltük.
Magyarország kő- és bronzkorból eredő tárgyi emlékei - szobrok, edények, miniatűr kocsik, bűvös ékszerek - többnyire agyagból készültek, amit kiformálásuk után cseréppé égettek ki.
A Duna-medence leghíresebb bronzkori írásos emléke: a tatárlaki három agyagtábla. Ez a három táblácska a Maros-völgyi Tatárlakán, Alsó- Fehér vármegyében, 1961-ben került napfényre. Tatárlaka jelenleg román fennhatóság alatt áll s Tartaria a neve.
A Duna-medence kő- és bronzkori magyar lakossága nem maradt teljes egészében véglegesen a Kárpátok koszorúzta hazában, hanem onnan idők múltán tekintélyes részlegei felkerekedtek és átköltöztek Európa beljebb eső tájaira. A távozó részek egyik nagyobb hulláma a Duna két partján nyugat felé haladt és népességet adott a mai Ausztriának és Németország déli részeinek.
A nagy szemita győzelmek után, a Kr. e. I. évezredben a Régi Keleten csak a Kaspi-Oxus térségben, a Turáni Alföldön lakó magyar nyelvű tömbök maradtak épségben, amelyek Kr. e. 1500-tót kezdve árják és kusok keveredéséből jöttek létre és társadalmi-politikai szervezetük szkíta, hun és egyéb neveken volt ismert.