Szemelvények a székely-magyar rovásírás emlékeiből


Szemelvények a székely-magyar rovásírás emlékeiből

SZEMELVÉNYEK A SZÉKELY-MAGYAR ROVÁSÍRÁS EMLÉKEIBŐL

 

A rovással írt székely-magyar szövegek legnagyobb részét már több ízben beható vizsgálat tárgyává tették és az eredményeket a szövegek másolatával együtt összefoglaló tanulmányban is közreadták (162m.). Néhány ilyen megoldott rovásszöveget az alábbiakban bemutatunk, mintegy bevezetésképpen a hunoktól származó szövegek vizsgálata előtt, hogy így gyakorlatban is lássuk az írás és olvasás módszerét. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy ezek a székely-magyar szövegek a rovás legutolsó használati korszakából valók, a 16. és 17. századból, amikor már a magánhangzókra is külön jelek voltak forgalomban" vagyis az írás majdnem teljes ábécéssé bővült. Ezekben a szövegekben tehát csak ritkán találunk hangugratást és összerovást.

 

Az 1. sz. táblánkon a rovással írt első sort (No. 1) jobbról balra olvasva így írjuk át mai ábécénkkel: F-E-Re-N.C E-S-P-E-R-E.S P-A-R-A-N-CS-O-L.T N-E-K Ü(n)-K. Ugyanezen az 1. sz. táblán a második mutatványszöveg a Miatyánk első mondatait adja, így: Mi atyánk ki vagy mennyekben, szenteltessék meg a te neved. Jöjjön el a te országod. Ugyanott a harmadik példa egy emlékkönyvbe írt szöveg: Légy hű mindhaláliglan és teneked adom az egeknek koronáját. A 3. táblánkon az Udvarhely megyében levő enlaki templom mennyezetére festett rovást mutatjuk be. A felirat az unitárius vallás alapvető hittételét közli, amely szerint istennek csak egy személye van és nem három, mint a katolikus vallásban. A mennyezet egy másik kockája ugyanezt a tételt latinul mondja: ~In honorem unius veri Deir~ és ~Deus unicus~ változatban. A rovással írt sorok alatt köcsögből kiemelkedő tulipánt látunk, körülötte rajzos ábrázolással. A festményt négyszögletes keret veszi körül.

 

Mit és hogyan kell olvasnunk? A keret mentén, kívül, mind a négy oldalon is rovásjelek vannak. A saroknál levő jelek ezt az összerovott szót írják: eGYETLEn; a keretoldalak közepén viszont ezt: eGY. Négyszer ismétlődik tehát az;,egyetlen egy" kifejezés. A kereten belül levő két vízszintes rovássor jobbról balra, a saroknál levő "egyetlen" szóval kapcsolva azt írja: eGYETLEn eGY A-Z I-S-T-E-N. Utána mai írásmódunk szerint a Bibliára való hivatkozás következik: DEUT(eronum) VI. A következő sorban ez áll: G-E-O-R-GY-I-US M-U-S-N-A-I, Di-A-K-ON. A teljes szöveg tehát ez: Egyetlen egy az isten. Deut. VI. Georgyius Musnai, diakon.

 

A rovás alatt elhelyezett második szöveggel az eddigi vizsgálók egyáltalában nem foglalkoztak. A képet díszítésnek vélték, amit egy helybeli asztalosmester pingált volna "a köznépünknél oly kedves és máig is divatos tulipános modorban, amennyire a falusi művésztől kitelhetett, oly díszesen kifestette" (162m. 120). Tüzetesebben megnézve a dolgot kiderül, hogy az nem is olyan egyszerű falusi pingálmány, mint aminőnek az első pillanatra látszik, hanem az is írás, az is az unitárius hitelvet ismétli, de nem rovásjegyekkel, hanem képekkel. Itt tehát először van alkalmunk ősi típusú képírásos szöveget szemlélni! A képírás technikájáról pár mondatot kell mondanunk, hogy a szöveg olvasásához szükséges elemi tudnivalókat idézzük. Az effajta írásnak az alapelve az, hogy konkrét tárgyakat ábrázolnak, azok nevét korhűen kiejtik, de a nyert szavak alatt nem az ábrázolt tárgyakat értik, hanem oly szavakat, amik velük összecsengnek. Olyasféleképpen, mintha azt akarnók írni ,meghal' és erre a célra a mák és hal ábrázolását használnánk, amint a képrejtvényekben is szokás.

 

A jelen esetben szükséges tudni, hogy a mai köcsög régen ,ketseg' volt és tudni kell azt is, hogy régen a P és V hangok egymással cserélődhettek. Ezek után már olvashatjuk is a kép írását. Legkönnyebben értjük a középső sávban levő képeket, alulról felfelé haladva, az ,egy' szóval elindulva és a ,köcsögöt' meg a ,tulipánt' egybeolvasva. Íme: EGY KETSEG TULI-PAN, mai helyesírással Egy kétségtelen van, - vagyis istennek egy személye kétségtelenül van, de több nincs. Bizonyára még mást is mond ez a bonyolult kép, de azt egyelőre nem tudjuk elfogadható módon megfejteni. Ennyi is elég azonban arra, hogy belássuk, miszerint az említett diakónus nem volt olyan együgyű asztalosmester, mint amilyennek feltételezték. A diakónusnak hatalmas nyelvtani, hangtani és írástechnikai tudása volt és olyan tekervényes észjárása, hogy őt mai tudományos felkészültségünkkel is nehezen tudjuk követni. E kötetben ilyenfajta nehézségekkel majd sokszor találjuk magunkat szemben.

 

Az enlaki templom dísze azt mutatja, hogy az ősi írásrendszerek közül nemcsak a rovás, de a képírás sem halt ki a modern ábécé felvételével, hanem mindkettő menedéket talált a népművészet végtelen birodalmában, ahol mind a mai napig tovább élnek és gazdagon virágoznak.

 

Akik e szöveget megelőzőleg olvasták, keret fölé írt fölé írt szavakat nem vették észre, mert azok írásjeleit díszítésnek nézték. Pedig az unitárius hittételnek éppen az ,egyetlen egy' adja meg szabatos fogalmazását. A diakon írásjeleit "Dej-A-K (lakán)" értelemben oldották fel, amit utóbb Csallány Dezső helyesbített diakonra (44m. 88) Ez a példa ízelítőt ad azokról a nehézségekről, amiket nem mindig sikerül kiküszöbölni.

 

Nyilvánvaló tehát, hogy hallatlanul régi szellemi örökséget őriznek számunkra az írásos terítők, madaras párnák, beszédes kopjafák, tulipános ládák, jelzett lepedők, meg a mértani jelekből mintázott szőnyegek, a pávaszem, a háromszögbe rajzolt szem, a puffos ujjú blúzok, hétfodros szoknyák, sajátos alakú és színű zászlók, az oroszlános címerek, sőt maga a magyar állam ősi címere is. Szeretjük ezeket a motívumokat, tudjuk, hogy ősmagyar dolgok, de már nem értjük üzenetüket. Ezeket a fontos történeti okmányokat írástörténeti szempontból még nem vették vizsgálat alá, pedig roppant ígéret rejtezik bennük.

 

A népművészeti munkákról ismeretes, hogy Nagy-Magyarország minden területén előfordulnak. Ebből arra következtethetünk, hogy a régi írás, amiből a mai népművészet táplálkozik, nemcsak a székelyek és hunok tulajdona volt, hanem ismerte azt minden keletről jött magyar néprész, amelyből a mai magyarság ötvöződött. Mindezt meggondolva, a szkíta, székely, hun vagy magyar írásnak azonossága kapcsán a történeti összefüggések olyan láncolata rajzolódik ki szemeink előtt, amely nem sejtett eredményekre vezethet bennünket. Ezzel az útravalóval elindulunk most a hunok által hátrahagyott írásos okmányok megvizsgálására, amelyeket kárpáti országukban készítettek mintegy nyelvük örök tanúbizonyságaként és kilétük igazolására.

Forrás: Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete


Szerkesztés dátuma: szerda, 2011. január 19. Szerkesztette: Garamszegi Vanda Natasa
Nézettség: 2,325 Kategória: Irodalom » Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete
Előző cikk: Mit tudunk a hun vagy székely írásmódról? Következő cikk: A hunok rovásírással írt magyar nyelvű okmányai


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: