A vallás politizálódása


A vallás politizálódása

A magyar-hun testvériség kialakulása Egyiptomban a II. dinasztia alatt ment végbe, melynek eredményeként a hun elem teljes jogegyenlőséget nyert és a Deltában visszavette politikai vezető szerepét. Mivel ez a II. dinasztia hun területen, Észak-Egyiptomban székelt, hamarosan a nappapok befolyása alá került. Kiviláglik ez a trónnevek megválasztásából is, melyekben a napistenre utaló elemek ezentúl rendszeresen megjelentek és a napkirály cím állandóvá lett. A benyomás az, mintha az egész kettős királyság vezetése átcsúszott volna az északiak kezébe és dél magyarsága visszahúzódott volna törzsterületére, Théba környékére. Vallásilag ebből egyelőre semmi baj nem származott, mert mindegyik vallás a maga területén békében élt, a napvallás északon, a termékenységi délen, és bizonyos kölcsönhatások alatt ugyan, de mégis önállóan folytatták életüket (54m. 239).

 

A legjellemzőbb újdonság mind a két helyen az volt, hogy a politikai katonai egyesítés idejének hőseit, északon Ősurat (Osirist), délen Ménest, istenekké nyilvánították s egyre nagyobb bensőséggel kezdték tisztelni. A személyük köré fonódó történeti eseményeket átfogalmazták és azokat is a vallás szerves részévé tették. Így a vallás keretében kétféle történeti tudat, kétféle hagyomány őrződött meg, amelyek mindegyike egyformán egész Egyiptomra emelt igényt. Ősúr- Osiris vallási síkra emelése a hun nép jogainak helyreállításával kezdődött és kiindulópontja az volt, hogy ő az első ember, aki létrán felment az égbe és Magar napisten kormányzótársa lett (23m. római 152), hieroglifái szerint (24m. 188, Nebertcher alatt) =Napúr társura=, - éppen úgy amint a földön a magyar győzelmek után a Magyar főkirálynak társkirálya lett. Ráruházták azután mindazokat a neveket, amelyekkel az égi istent nevezték. Ő lett a kézikönyvekben található ábécés átírás szerint MAKERU: Magyar- OSIRIS ANI MAKERU: Ősúr hunmagyar, RA OSIRIS: =Úr Ősúr=, UNNU-F-RIU: Hon főura=, UNNO-PH-R-IS: =Hon Főúr Ős=, SEKER: Székúr=, UN-NEF-ER: Hon Napúr, USER: ~Ősúr~, ASAR: -Az Úr-, TEM: --Szemr- HAPI RA: -Habi Úr- azaz a Nílus ura, TAHERSTANEF =Társult a nappal, stb. Nevezték Osirist még sok más néven is, melyek felsorolása az Egyiptomi Bibliában négy nyomtatott oldalra terjed, de azokat a megadott ábécés átírásban nem tudjuk megérteni. (79)

 

Miután Osiris istenné lett, hívei gyakran fohászkodtak hozzá. E fohászokra jellemző, hogy át meg át vannak szőve történeti emlékezésekkel. Jellemzésül két ilyen fohászból idézünk, amit angolból fordítunk vissza magyarra. Az egyik így hangzik: "Dicsérünk téged, óh, Ősúr, a Hon napura (így is érthetjük: a Hun nép ura), Magyar nagyúr, SEBER (Szabir) elsőszülött fia... ki Napúr városának vagy ura és a másvilág ura" (23m. 387). A másik így: "Dicsérünk téged Ősúr, a Hon napura, ki vagy Nagyúr Bothonban (ABTU, görögös: Abydos), aki millió éveket élsz.- Anyád (NUT) legidősebb fia vagy, akit Szabir Árpád (ERPET, ERPAT) nemzett, Észak- és Dél-Egyiptom királya vagy, a fehér korona ura. Mint az urak (északiak) és a mének (déliek) fejedelme, visszakaptad az ostort és a botot és úri atyád méltóságát. Mén úrban dobogó szíved boldog, mivel királyi fiad székre (trónra) került. . . Ő evez Magúrral Székúr nevén" (23m. 18 sk).

 

Osiris tragikus sorsú király volt, élete szimbólumává lett a hunok szenvedésének és történetének. A királyt országa lerohanásakor elfogták, megfosztották királyi méltóságától, férfiasságától is: "kimetszették". Betegségéből azonban felgyógyult, minden méltóságát visszaszerezte, sőt még férfiasságát is visszanyerte. Csodálatos gyógyulását a Tudó orvos beavatkozásának köszönhette, annak a Tudónak, aki a magyar-hun kibékülést a helyes úton elindította. (80)

 

A hun nép nacionalizmusa az Osiris- tiszteletben élte ki magát és azért az Osiris- misztérium eljátszása és megünneplése a hun nép legbensőségesebb ünnepévé lett, ami a téli napfordulón játszódott le. Az ünnepet különös pompával ülték meg a deltabeli Busir városban. Osiris jelképe, a férfiasságát stilizáló oszlop volt (képei: 129m. I. 183; 37m. 235; 128m. 21; 23m. római 69): Ezt az oszlopot díszbe öltöztették, kezébe adták királyi méltóságának jelvényeit, az ostort meg a botot. Az oszlop nevét DJED, T'ET' (TYETY) és DIDU alakban írják át és ez a szó csodálatos gyógyulására utal, benne tehát mi a ~gyógy~ szavunkat látjuk, ami természetes is, ha megelőzőleg ,beteg' volt.

 

Az Osiris ünnepség izgalommal várt csúcspontja az volt, amidőn Osiris meggyógyulásának jeleként titokzatos oszlopát merőleges helyzetbe állították fel és a népnek bemutatták. Elképzeljük a tömeg ujjongását: Áll! Él újra! Később minden észak-egyiptomi halott mellére ilyen gyógyoszlopot helyeztek a feltámadásba vetett hit kifejezésére. Osiris vallási keretbe ágyazott misztériuma tiszta hun történet, ami a feltámadás gondolatával együtt átkerült a keresztény vallásba Jézus, a magyar jós, Osiris őstörténetét megismétlő históriája révén. A kereszténység legnagyobb ünnepe is a feltámadás lett, amit áttettek húsvétra, s a feltámadás örömkiáltása a mai napig az ősmagyarból eredő Alleluja maradt (Osiris történetére olv. 70m. Részletekre 23m. római 69, 173, 185, 206; 37m. 132; 54m. 27). Dél Egyiptom magyar népénél a nemzeti öntudat szintén az első király, Ménes istenesítése köré fonódott.

 

A kialakulás itt valamivel később következett be, bizonyára északi hun hatásra, úgy Kr. e. 2050 táján; amikor újra a déli elem került Egyiptom kormányrúdjára. Addig Amént inkább csak Thétában tisztelték istenként. Jelképe az ő ünnepnapján körmenetben vezetett fehér bika volt, amely AP szarvai között viselte az ÚR korongot s ez jelképezte, hogy ő az Apa-isten. Ábrázolták ez istenné lett hódító királyt északi mintára férfi tagjával, amelyet itt múmia módjára öltöztették fel, MAT jelentésű madártollat téve AR fejére és karjait A KARA felemelt helyzetben mutatták, mert ő volt a MAT-AR-AKARA: Magyarok ura. Amént utóbb a nappal is azonosították és így lett a neve Amén- Ra (Amén történetére: 23m. római 40; 140m. 279-283; 59m. 125; 129m. V. 61; 107m. 185; 87m. 168; és a sok utalást 24m. és 70m.). Amén-Ra dicsérete Kr. e. 1000 táján így hangzott: "Amén-Ra szent Úr, minden urak ura (azaz királyok királya: főkirály), két úr-szék (ország; eredetileg két trón) ura, APT ura, szent isten képe, nagyúr, élő napúr, főura (fáraó), aki után következett a többi főúr, akitől kapta minden az életét. Ő az egyetlenegy, aki mindent teremtett, aki öröktől fogva jött létre, amidőn a világot megalkották. Ő az a lény, akinek származását mély titok takarja, akinek mozgása sokféle és akinek növekedése meghaladja az értelmet... Ő az úr képe, akit nem érünk föl, aki rejtélyesebb, mint más úr, akinek megjelenési alakja az isteni korong" (23m. 651 sk).

 

Nem kétséges, hogy Egyiptom két vezető népének vallásos élete az Osiris és Amén- misztériumon keresztül elmélyedt, gazdagabbá lett. De egyúttal az is bizonyos, hogy a papság, amidőn vallási keretbe ágyazta az egyesítés korában történt dolgokat, északon és délen is egy-egy idejét múlt kis-nacionalizmus hullámait duzzasztotta, szóval nem a magyar-hun testvériség elmélyítésén dolgozott és munkája nem a közös állam megerősítését segítette elő. Azzal továbbá, hogy egy-egy új istent - Osirist és Amént - emelt a lelki élet középpontjába, a régi egy isten tiszteletét némileg homályba borította. Súlyosbította a bajt, hogy egyidejűleg bizonyos lelki válság is kezdetét vette, mert az emberek kételkedni kezdtek egyes hiedelmekben, intézményekben, sőt dogmatikus tételekben is.

 

Kiábrándulással fedezték fel, hogy az ételeket nem az istenek fogyasztják el, hogy az élő és beszélő szobrok csalafintaságon épülnek fel, botrányosnak tartották a szent bordélyházak és utazó mének intézményét, kifogásolták a papok anyagias életét és, az ok és okozat viszonyában egyre mélyebbre hatolva, elvetették a tételt, hogy az isten volna az oka mindennek. A válságot az robbantotta ki, hogy a hiksosok kiűzése után, a Kr. e. 16. századtól kezdve, az egyiptomi birodalom újra thébai vezetés alá került s vele együtt az Amén- papok befolyása roppant megerősödött. A birodalom olyan területeket kebelezett be, mint Kánaán, Libanon, Szíria, ahol szintén a termékenységi kultusz dívott. A meghódított területeket a Mén-papok úgy tekintették, mint saját gyarmataikat. Mindaz a kincs, ami ezekből a gyarmatokból mérhetetlen mennyiségben ömlött Egyiptomba, fegyverek, állatok, százezer számra menő rabszolga, az Amén- papok tulajdonába került, akik a meghódított területeken kiterjedt birtokokat is szereztek. A déli királyok papjaik befolyása alatt most egész Egyiptomot a maguk képére kívánták formálni, ideértve a történeti múltat is. A régi feliratokból kivakarták a hun királyok nap nevét és helyére Amén neveket illesztettek. Súlyos dolog volt ez, mert a közfelfogás szerint a név eltörlése azonos volt a nemlétezéssel. E változás során a magyar-hun egyensúlyi helyzet megbomlott, a napvallással bekeretezett hun elem fenyegetve érezte létét és újabb lázadásra készült.

 

Egyiptom történetének legbonyolultabb korszaka ez, ahol még sok a tisztázandó kérdés. IV. Tudómás (Tuthmoses) megelégelte királyi hatalmának süllyedését, az Amén- papok gyámkodását, ezért a naphitet követő deltabeliek támogatásával, elérkezettnek látta az időt a cselekvésre. Meg akarta tisztítani a vallást az új istenektől, kitaszítani abból az elavult elemeket és visszatérni az ősi egyisten tiszteletére, aki egyedül a nap képében nyilvánult meg felfogása szerint. A törésre IV. Aménhotep fáraó idején (Kr, e. 1370-1352) került sor. A király elhagyta székhelyét, Thébát, az Amén- papok fellegvárát és egy távolabb eső helyen állította fel udvarát. Tüntetőleg letette Amén nevét, új nevet vett fel és magát nyomatékosan napkirálynak címeztette (NAP-KHUR-URIA, NEF-ER-KHEP-ERA) és MAKARnak. Az Amén- templomokat bezáratta, papjai működését betiltotta, vagyonukat elkobozta, minden rájuk vonatkozó jelvényt összetöretett s az Amén nevet a műemlékekből kivakartatta. (81)

 

Miután ezt az egyházi szervezetet széttörte, átruházta az elkobzott vagyont a nappapokra és kijelentette, hogy csak egy isten van, aki a nap tányér alakjában nyilatkozik meg. Csak napszimbólumot használt, amit a napkorongból kinyúló tenyerekkel ábrázolt, ez; írta: -Tányér Úr- Ez a tányér volt "A jó Makur isten, Útúr, Atányér, Matar, Élő Nap, mely a két világot megvilágítja, az élő Harmaehis, aki keleten kel, este nyugszik és az élet örök megújítója" (129 V. 86 sk). A napkultusz hangoztatása, bár forradalmi módszerrel történt, nem volt merő újítás, mint ahogy egyes szakemberek elképzelik, hanem inkább visszatérés a múlthoz s alatta a hun nép önvédelmi harca, sőt talán hegemóniája húzódott meg. Téves tehát úgy feltüntetni a dolgot, hogy Akhnaton király az első történeti személy, aki az egyisten hitet megfogalmazta. De tény, hogy bonyolult mozgalom volt, mert benne az akkoriban rohamosan emelkedő Asszíria felforgató keze is látható, amely a hun-magyar ellentét felhasználva, Egyiptomot a pusztákról bevándorolt nem- magyar népek vezetése alá kívánta helyezni, amint ezt később részletesen megtárgyaljuk.

 

A fonalat követve azzal kell folytatnunk, hogy a reformátor király politikája túllőtt a célon. Össze lehetett törni az Amén- képeket, ki lehetett vakarni az ilyen isten- és királyneveket az emléktáblákból, de nem lehetett a hunok lelkéből kitörölni Osirist és nem lehetett a magyarok lelkéből sem eltávolítani Amént. Az idegen elemek befolyása alá került Akhnatont elhagyták a hunok, éppúgy amint elhagyták a magyarok, s nem maradtak körülötte csak felbiztatói. Ezért a forradalmár király halálakor (kb. Kr. e. 1352) a nagy reformoknak egyszerre vége lett. Az Amén- papok visszatértek számkivetésükből, minden hatalmukat visszavették és sor került a felforgatók felelősségre vonására.

 

Aki a forradalomban felelősnek érezte magát, igyekezett a harag és megtorlás elől külföldre menekülni. Ment is mindenki, aki csak tudott és amerre csak menekülni lehetett. A legjárhatóbb út a déli kapun át vezetett, mert amióta az ott állomásozó 240,000 egyiptomi katona dezertált, a szabad járás-kelésnek akadálya nem volt. Ezen az útvonalon rengeteg nép távozott Egyiptomból, akik a Vörös-tenger irányába húzódtak, Axum, Etiópia, Dél-Arábia területére, továbbá a Nílus völgyébe a 3. zuhatag alá. Utóbbi területen, a 3. és 4. zuhatag tag között Makori-Ta néven építettek új országot. Akik még tovább mentek, a 4. zuhatag alatti Núbiában állapodtak meg és ott Nap-Ta (NAPATA), még lejjebb MEROE néven létesítettek királyságokat. Ezek az új alapítások szerecsenek által lakott területre estek, úgyhogy miután a menekültek kultúrmunkájukat elvégezték, tudásukat átadták a bennszülötteknek, a színesekkel összeházasodva elvesztették eredeti népiségüket.

 

Észak felé nem volt lehetséges tömegesen kivándorolni, mert a Híres Ajtó előtt még ott állt a II. egyiptomi hadsereg, mely ott a hiksosi idők óta záró állást foglalt el. Kifutásra csak a Sinai- félsziget sok kockázattal járó sivatagján át volt lehetőség. Erre ment egy második emigráns csoport, főleg - de nem kizárólag zsidók, akiknek vezetőit Asszíria ígéretekkel halmozta el, hogy kivándorlásukat irányítja és elhelyezi őket Kánaán földjén. Akiket Asszír elhívott, azokból lettek az ESRA-ELITAK. A vallási összeütközések miatt Egyiptom magyar népe hatalmas rajokban kezdett szétszóródni és az ország politikai összetartó ereje meggyengült. Az Őshaza magyarsága éppen akkor vesztette el lelki iránytűjét és politikai-katonai szilárdságát, amikor arra a nemzetközi helyzet alakulása miatt a legnagyobb szüksége lett volna.

Forrás: Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete


Szerkesztés dátuma: szerda, 2011. január 19. Szerkesztette: Garamszegi Vanda Natasa
Nézettség: 1,181 Kategória: Irodalom » Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete
Előző cikk: Papi intézmény Következő cikk: Az őshazai nép története


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: