Az őshaza déli felének benépesítése


Az őshaza déli felének benépesítése

A történeti idők hajnalán a magyar nyelvű népek második gócpontját Délkelet-Afrikában találjuk, a Vörös-tengertől dél felé, a Nagy tavakig húzódó hegyes vidéken (ld. az alább közölt térképet). E táj múltjára nézve az utóbbi tíz év történeti és régészeti kutatásai több meglepő eredményt értek el, amelyek lényeges pontokon módosították korábbi felfogásunkat. Ezek legfontosabbika talán éppen annak kiderítése, hogy ez az afrikai népesség egyáltalában nem volt olyan elmaradott, mint aminőnek korábban feltételezték, hanem szintén szabályszerű neolitikus kultúrával élt és az edénykészítés titkát is ismerte. Kultúrájának nyomait is egyre sűrűben találják meg, nemcsak a Nagy tavak vidékén, hanem a híres MAGURUK völgyében is (bis 39m. 38 sk, 45).

 

Mindezen nem kell meglepődnünk, hiszen régen Afrika éghajlati viszonyai lényegesen kedvezőbbek voltak, mint manapság, a nagy szárazság még nem perzselte végig a tájat. Ellenkezőleg, a vizsgálatok szerint a régi időkben Afrika kellemes klímájú terület volt, hűvösebb és csapadékban is gazdagabb. Dús növényzet borította tájait és tekintélyes állatállománnyal rendelkezett, úgyhogy az emberi megélhetés lehetősége neolitikus kultúrájúak számára fennállt. Délkelet-Afrika benépesítésére nézve ma egyre erősödik az a felfogás, amely szerint itt a kaukázusi típusú fehér ember első képviselői Kr. e. 8000-6000 között jelentek meg. Legkorábbi huzamos jelenlétüket eddig éppen a Nagy tavaknál észlelték. Úgy vélik, ez a fajta ide valamikor nagyon régen, Arábián keresztül érkezett, ugyanabból az iráni-kaukázusi forrásból, mint amelyből eredt a Termékeny Félhold lakossága. Ez volna az egyedül helyes magyarázata annak, hogy a Régi Kelet északi és déli felében egyformán ugyanazt a népet találjuk, ugyanazzal a kultúrával és nyelvvel. (88)

 

Noha e munka olvasói a megelőző fejezetek révén már felkészülhettek arra, hogy Délkelet-Afrika is a magyar őstörténet keretébe tartozik, mégis meglepődhetnek, hogy e tájnak abban ilyen nagy szerepet utalunk ki, hiszen ma az egész vidéken már sötét bőrű emberek élnek. Régen azonban nem így volt s annak talán legkézenfekvőbb bizonyítéka Afrika mai faji térképe. Ez a térkép világosan mutatja, hogy a szóban forgó kontinens közepén, az őserdők vidékén az egészen fekete (néger) faj uralkodik, de ezt a fekete területet északon, keleten és délen egy széles- földsáv övezi, amelyen a fehér és fekete embertípus keveredéséből keletkezett fajta helyezkedik el: az európai arcvonású, de sötétebb bőrű és sok árnyalatot mutató "kaukazoid- negroid" típus. Ez egyúttal érzékelteti velünk a lezajlott néprajzi tragédiát, azt, hogy mi történt ott az ősi honépítő árja fajtával. Mint majd látni fogjuk, a klimatikus változás miatt az eredeti kaukázusi népesség jelentékeny része onnan elvándorolt, a helyben maradottakat pedig a Közép-Afrikából szétterült fekete népesség felszívta.

 

Hogy Délkelet-Afrika egykor szintén magyar népek lakóhelye volt, arra sok bizonyítékunk van. Ezek első sorozatát a ma is meglévő magyar hangzású és értelmű helynevek szolgáltatják. Azokban gyakran megtaláljuk Úr szavunkat, a föld, ország, lakóhely megjelölésére szolgáló Hon, Kő, Fa, továbbá a Bor, Víz, Fű és Föld szavunkat, nem is beszélve a Magyar név feltűnő gyakoriságáról. Ezekre a mozzanatokra a szakemberek komolyan még nem figyeltek fel, noha egyes vidékeken a magyar szavak oly mértékben sűrűsödnek, ami a nyelvészetben nem jártas utazónak is feltűnhet, mint ahogy külföldön élő magyar embereknek valóban fel is tűnt. Áll ez a megjegyzés különösen az Eritreától Szomáliáig terjedő szakaszra, de általában a Vörös-tenger egész környékére, továbbá a Fehér Nílus vízgyűjtő területére és a Nagy tavak vidékére.

 

Az út elején, Arábiában sokszor látjuk Úr szavunkat, amint a következő helynevek igazolják: URUK, AR-MAH, AS-IR, US-ARYAK, URAY-IR.AH, ABU-AR-IS, KUS-URI-YAS, AR-A-KAS, HAB-URA, SOK-OT-RA, MÁT-AR, MS-AR-AH, MUKA-YR-IS, MAH-RA (nagy terület), MADAU-UAR-AH. Két arábiai terület neve egyformán ,nagy föld' NA-FUD. Fűvel kapcsolatos FUWWAH, FAYA és van itt egy országnévi, melynek neve HASA (Haza). Sokszor előfordul ,szem' szavunk is a már ismert kombinációkban: SAMM-AR (Szem úr), SUM-MÁN (Szem mén), AS-SAM (Ös szem), SAM-I-TAH (Szemi törzs). Külön kiemeljük az OMÁN (A Mén), HAD-RA-MUT (Hét Úr Marja, országa) és YE-MEN (Jó Mén) területneveket.

 

Etiópiában: maga az Etiópia név is magyar, Hét Jó Fia. Úr szavunkat találjuk az itteni nagy tartomány ER-ET-RA nevében, a mai Eritrea. A Vörös-tenger régi neve is ER-UT-RA (36m. 69). Továbbiak: UGRI, AR-KAI, AR-KI-I-O, TIGRE, MÁT-AR, MED-ER, SAM-RE (Szemúr), A-SM-AR (A Szemúr), SOM-ALI (L/R: Szemúr), AK-SUM (Égszem), SEMI-EN (Szemhon), SEM-ADA (Szematya), DE-RA, NÁD-ER (Nagyúr), KU-ARA, BETH-OR, DAB-RA, MEN-AR, AN-KOB-ER, GOND-AR, AR-GOBA, GUD-RU, GOD-ER, HAR-AR, AR-USI, EN-ARI-YA, FOG ERA, ATYA-F-RA, HURI, MOG-UR, MAHD-AR" ER-MATCHIO, MUG -ER, MED-ER, UOGERA, ANG-ARrEB, GUM-URU (v.ö. Gömör), GHIM-IRRA. Utóbbi két nevet a szkítákra is alkalmazták. Egyéb magyaros nevek: SETIT (Sötét, azaz nyugati folyó), ÁSTA-BOR-AS (Az Esti, nyugati folyó), ABI, ABBAI (a Nílus Habi neve), TA-NA (Nagy Tó, valóban az), BOR,-ANA (Bor Hona). Van BAL, BEL-ASA, ZO-BEL, SAS földrajzi név is. A Vörös-tenger egész környéke HABAS HAN (Habos Hon) .

 

A Nagy tavak körül elhelyezkedő országokból idézzük a következő magyaros hangzású földrajzi neveket: Ugandából: UR-UNGO, RUK-UNGIRI, KAT-ERA, RA-KAI, KIS-ORO, M-BAR-ARA, MO-RO-TO, RU-UEN-Z-ORI; Ruandából: RU-AN-DA, RU-HENGERI, KIS-ENYI; Burundiból: BUR-UN-DI, USUM-BURA, RU-TANA, BUR-URI; Kenyából: HURI, KISII, KIS-MU, NAK-URŰ KÉRI-KO, KENDU, KAP-UT-IR., KAP-SO-UAR, BUT-ERE, KAG,-ERA, RU-IRA, MAND-ERA, ME-RU, RA-MU. Tanganyikában eléggé összefüggő területen találjuk a Kenyából is ismert ME-RU nevet (az egyiptomi hagyományban megőrzött őshaza neve is Meru), továbbá US-ER, US-HETU, KIS-ANGIRE, KINY-ANGIR,I, MG-ERA, ULUG-URU, KILI-MÁN-JA-RO, TA-BORA, NAB-ERA, ARr -USA, SEN-ON-ERA, MANY-ARA, UR-AMBO, MALAG-AR-ASI, URU-WIRA, IGU-MI-RA, MOROG-ORO, BIHAR-AMULO, NG-ARA, MÁSAI neveket.

 

Ezek a nevek a mai lakosság nyelvén érthetetlenek és éppen ezért számunkra gondolatokat ébresztők. Miért ne láthatnánk a mai Ungar, Hungar nevünk emlékeit az Ungri, Hengeri nevekben; az Ős, ősöm szót a régi hanglejtést megőrző afrikai Us, Usa, Usum nevekben; Hét szavunkat a Hetu helynévben (v.ö. Hetu Moger); Kis szavunkat a Kis, Kissi, Kisu helynevekben; Nagy szavunkat a Nak, Ng, Mg, hangcsoportban; víz értelmű Bor szavunkat a Bur, Bora nevekben; királyt jelentő Kendős, Kende szavunkat a Kendu helynévben; Mező szavunkat Masaiban és miért ne számoljunk a mi Bihar nevünket ismétlő afrikai Biharral?

 

A Fehér Nílus medencéjében tömegesen találjuk a folyók megjelölésére használt Bor szavunkat BAHR ilyen összetételben mint BUR-TOTU, PI-BOR, BIBI, BORO. Ez utóbbi folyók partján állnak az ilyen nevű városok: BOR, BORU, BAHRI, WUZ, MENA-WASKEI. Mocsár mellett van MESHRA (Mocsár) és PACHALA (Pocsolya). Mindezeket a neveket az amerikai National Geographic Society kiadásában megjelent térképen olvassuk (Afrika. Countries of the Nile, 1963). Adjuk hozzá SZAH-ARA nevét és azt, hogy Szudánban is van MAGRrUR folyó, MONGORO-ORO, MATAR-IR helynév és vannak ilyen magyaros hangzású nevek is mint MURA, TURDA, BUNDÁS, ABU-ZABÁD, TAMB-URA, ABA-URUK, SAATA, LOKA, JOKAU. Ezek a magyaros hangzású, magyar értelmű, vagy egytagú magyar szavakból összerakott délkelet-afrikai nevek nem a puszta véletlennek köszönhetik eredetüket. Ezek bizonyítékok arra, hogy azon a tájon egykoron olyan kultúrnép élt, amely emlékezetét eltörölhetetlenül beleírta magába a földbe.

 

Ezek a forró égövre sodródott magyarok azonban nem valami szerencsésen választották meg új hazájukat. Olyan helyen szálltak meg, amely ha érkezésük idején még alkalmas volt csiszolt kőkori életformájukban való megélhetésre, rövidesen kiszáradt, nagy részben pusztává és sivataggá változott. Ez indította őket arra, hogy a folyók völgyébe tömörüljenek, tengerek és tavak mellé húzódjanak, vagy újabb hazát keressenek. Az útvonalat a természet maga jelölte ki: mentek a folyók és vizek mentén észak felé, a Termékeny Félholdon lakó testvéreik területére. Hogy őket valóban a természet, a nap heve üldözte el, sohasem felejtették el. Egy gonosz szellemnek tulajdonították balsorsukat, akit Sütő néven neveztek. Az Egyiptomi Bibliában sokszor történik róla említés, mint aki a víz és nedvesség elűzője, a tűz és láng, a sorvadás és élettelenség megszemélyesítője s a magyarázatok szerint mindez a napra utaló kifejezés (említései: 23m. 17, 108, 171, 198, 205, 207, 216, 257, 299, 315, 324, 337, 367, 426 sk; 632, 642). Ennek a rémség és gonosz fogalmával azonosított Sütőnek nevét két hieroglifával, az S és T jelével írták, amit az egyiptológusok SUT, SET, SOD, SID alakban hangzósítanak, s a szó Szudán nevében SUD-AN: Sütő Hon is megörökítést nyert.

 

Ahová először összetömörültek, a Vörös-tenger, Eritrea és Szomáli részeire, csak ideiglenes megoldás volt. A szakkönyvek ezt a vidéket összefoglaló névvel PUNTnak nevezik, de értelmét nem tudják. A nevet hat hieroglifa írja (24m. 205): egy négyszöggel jelzett P, alatta egy nyúl UN, a következő oszlopban az N hullámos jele, alatta kétszer a félkör alakú T és legalul a három hullámmal megkoronázott SET hieroglifa: P-UN-Te-Te SET, ami talán Büntette Sütő. Erről az isteni büntetőhelyről ki kellett vándorolni és jobb helyre költözni. Nyomozzuk tovább, hová mentek a délkelet-afrikai magyarok?

 

88) Ideiktatjuk az eredeti szöveget: The unity ... of the greatest of the ancient civilizations of the world... and the relatively rapid diffusion of the civilization by the same Aryan race... significantly attests the essential unity of the world civilization and its diffusion from one original centre (180m. 175).

 

87) A mondat trónjeleit így olvastuk: a koronás személy UR, RA; bal fülére egy bot van rajzolva, de nem hosszú nyéllel, hanem csak úgy mint a rovás egyik P-je, mintegy útmutatásul, hogy az trónjelet nem ideografikusan botnak, hanem csak szókezdő hangjával, P-vel kell olvasnunk; nyomban utána következik a király jobb keze AD mozdulatban, amivel az eddig kibetűzött rész AR-P-AD. Ezután a figura bal karja következik a szokásos KARA értelemben; további feltűnő mozzanat, hogy a személy áll, ami a megelőző KARA befejező részét írja: ÁL, együtt KARA- Ál, vagyis Király. Végül a király jobb lába fejét abban a furcsa mozdulatban tartja, aminek hieroglifikus hangértéke ERMEN (25m. 57 No. 62 és ugyanott 68 No. 17) viszont másik lábával szabályosan a BE szótagot írja: Ermenben, Armeniben értelemben.

 

88) A kitűnő egyiptomi szakértő, W.B. Emery megállapította, hogy az észak-egyiptomi (huni) nép etnikailag és kultúra tekintetében azonos volt a dél- egyiptomi (magyar) néppel. Ez csak úgy lehetséges , ha azok közös forrásból származtak. Majd így szól: Modern scholars heve tended to ignore the possibility of conquest and immigration to both regions (északi és déli Egyiptom) from some hypothetical and as yet undisclosed area. But vast tracts of the Middle East and the Red Sea and East African coasts remain unexplored by the archaeologist, so that such a possibility must not be entirely ignored. Indeed, the existence of a third party whose cultural achievements were passed on independently to Egypt and Mesopotamia would best explain the common features and the fundamental differences of the two civilizations (59m. 31). A mai tudomány pontosan az Emery által megsejtett úton jár és talált eredményeket

Forrás: Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete


Szerkesztés dátuma: szerda, 2011. január 19. Szerkesztette: Garamszegi Vanda Natasa
Nézettség: 2,036 Kategória: Irodalom » Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete
Előző cikk: Az őshaza északi felének benépesítése Következő cikk: A magyarok északra vonulása


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: