Felvonulás a Földközi-tengerhez


Felvonulás a Földközi-tengerhez

A szűknek bizonyult Punt területéről közvetlenül észak felé is ment egy raj, a Kr, e. IV, és III, évezred fordulóján, s ez a Földközi-tenger keleti partvidékén szállt meg. Az utasok itt is hajókon mentek, ameddig csak lehetett: a Vörös-tengeren felfelé az Akabai-öböl végállomásáig, Eiulathig, s onnan tovább gyalogszerrel vagy szekeres járműveken. Ez az utazás egészen kis csoportokban történhetett és távolról sem keltett akkora feltűnést, mint a Mezopotámiába való bevándorlás és talán éppen azért maradt hátra olyan kevés írásbeli feljegyzés a folyamatról.

 

A gyarmatosítók a Földközi-tenger partvidékén két országot szerveztek, melyek Kánaán illetőleg Fönícia néven lettek ismertté. Kánaán az Akabai- öböl végén lévő kikötőtől az AIN-MAGHAR nevű város irányában a tenger partján lévő RA-FAig húzott vonal felett terült el. Észak felé a Karmel hegy lábánál futó KIS-HONT folyóig ért, befelé, a szárazföld felé pedig a GENESARET- tóig. Kánaán fölött következett Fönícia, egészen a Libanon hegy lábáig. Területét BER-UTA (ma Beirut) magasságában a MAGORA nevű folyó osztja ketté. A gyarmatosítók mindkét országban a termékenységi vallás követői voltak és istenükként Bált tisztelték.

 

Magukat ez isten fiainak mondották, illetőleg ez isten országából eredőknek: CANA-AN-I és KINA-HNI: Kan Honi kifejezéssel. Egyes tudósok e nevet Núbia Khent- Hen nevével hozzák kapcsolatba (87m. 226). Az idegenek a jövevényeket eredő helyükre utaló szóval PUNTI néven nevezték Ezt utóbb sokféle alakban írták: Punti, Puni; Pani, Phoenik, Fenni, Fenik, Feniki. A név idővel csak a tengerpart mentében lakókra maradt használatban, akik a föniceiek lettek, szemben a szárazföld beljebb eső részén megállapodottak nevével, akik kánaániak maradtak Noha a gyarmatosok két nemzetté lettek, nyelvben, szokásban és kultúrában nem váltak el egymástól. Ami őket megkülönböztette, főfoglalkozásuk volt. Akik a tenger mellékére kerültek, megőrizték hajós életformájukat és messze ágazó kereskedelemmel foglalkoztak; a szárazföld felé lakók viszont bensőséges földművelést űztek, szorgalmas kezeikkel valóságos Paradicsommá változtatták országukat és azt "tejjel-mézzel folyó" országnak nevezték.

 

A kánaániak és föniceiek déli eredetét sok mozzanat bizonyítja. Írásuk a rovás- vagy geometrikus írás maradt, mint eredő helyükön, a Vörös- tenger környékén is volt, eltérőleg a környezetükben alkalmazott képírástól. Országukban és annak szomszédságában több olyan földrajzi nevet találunk, amelyek korábbi lakóhelyeiken is előfordulnak. A SUEZ, KURA, IORA és HABUR folyók neve például sajátságosan idézi a Fehér Nílus SUE, KURU, JUR és HABI mellékfolyóinak nevét; a föníciai SIDON és a kánaáni SODOMA idézi SUDAN (Szudán) és az etiópiai SIDAMO nevet; Etiópiában is van több Bál és Béla helynév, és van ott is egy Názáret NAZARE, meg egy MUGER nevű tartomány, amint van a fönicei- kánaáni területen MAGHAR, MAGORA, MEGARA. Azzal, a magyar népággal, amely ugyancsak a déli embertartalékból Dél-Egyiptomot népesítette be, a kánaániak és föniceiek magukat mindig rokonnak érezték, közös eredetüknek tudatában voltak és egymással való kapcsolataikat számon tartották.

 

A kánaáni és egyiptomi magyarok az Ótestamentumban is testvérnépként szerepelnek, a közös MIZRAIM néven. Hogy Kánaán és Fönícia népességének legaktívabb része Délkelet-Afrikából származott, azt a tudósok elfogadott történeti ténynek tartják (87m. 183; 91m. 409). De maga a bevándorolt nép is megőrizte hagyományában déli eredetét, miként azt Herodotos fel is jegyezte munkájában. A mester két ízben is kitér erre a mozzanatra (94m. I. 1 és 94m. II. 153), megismételve feljegyzéseit. Második említése részletesebb és így hangzik:;,Ez a nép saját elbeszélése szerint régebben az Eritrea- tenger partján lakott. Onnan azonban elvándorolt és Szíria tengerparti részén szállt meg, ahol ma is lakik." (91)

 

A feniceiek és kánaánbeliek ragyogó kultúrát teremtettek új hazájukban, akárcsak a Szumérbe bevándoroltak. Luxusos házakban laktak, örvendtek jólétüknek és élvezték boldog életüket. Magas kultúrájukat az újabb régészeti kutatások minden vonatkozásban megerősítik és az Ótestamentumban róluk hátrahagyott elmarasztaló nemzetképet visszautasítják. Kánaán napjainkban megy át azon a tisztulási folyamaton, amin Mezopotámia már ötven esztendeje túljutott (142m. 99). Hasonló a helyzet Föníciában, ahol sok híres város keletkezett. Legrégibbnek mondják TYRt, amelynek alapítását Kr. e. 2750-re helyezik; nevét eredetileg ZURU alakban használták, amiből feltehető, hogy eredetileg ~Az Úr~ városa lehetett. Övék volt SYD-ON, amiben az afrikai napisten Sütő nevét látjuk a Hon szóval kapcsolatban. Híres városuk volt a mai Beirut, akkoriban még BERU-TA, tehát ,bor' azaz víz mellett levő terület. Ők laktak ARAD városában és több, a magyar fülnek ismerősen hangzó helységben.

 

A feniceiek hajói a Földközi-tenger minden kikötőjében megfordultak, kifutottak az Atlanti (Óceánra is és kereskedtek északon felfelé egészen a Baltikumig, gyantát, szőrmét, érceket és fűszereket szállítva. Mindenütt amerre kereskedtek, lerakodóhelyeket létesítettek és raktárakat állítottak fel az árucikkek összevásárlására illetőleg az érkezett anyagok tárolására. Ezeken a helyeken kisebb-nagyobb gyarmatokat is létesítettek s azoknak a személyzete az árucsere lebonyolításával, a raktárak őrzésével és a kikötők karbantartásával foglalkozott. Az ilyen telepek gyakran várral is rendelkeztek és magja lettek egy-egy nagyobb városnak, mint például Karthágó. Ezért nem lehet ötletszerű feltevésnek tekinteni, ha a balti finnek PHINI, FENNI, FENI nevét és a dunavölgyi PANNON (Pan- Hon) nevet a föniceiekkel kapcsolatba hozzuk, amire majd Kelet-Európa benépesítését tárgyalva visszatérünk. (s2)

 

A Földközi-tenger keleti partvidékére vándorolt déli magyar törzsek egy nagyobb csoportja Szíriában és Anatóliában szállt meg. Szíria a Libanon lábától felfelé az AMAN-OS hegy kiugró sarkáig terjed, ahol a SALU-ARA (ma: Kara-Su) és a SAG-URA (ma: Sajur) vize alkotja a határt. Szíriát a szárazföld belseje felé nem határolja semmiféle természetes földrajzi vonal, hanem nyílt egészen a HAB-UR folyóig, úgyhogy lakosai nem sok ösztönzést kaptak egységes állam kialakítására. Szíria felett, beljebb Anatóliában országépítésre a legalkalmasabb terület a mai Kizil- Irmak folyó nagy hajlásában van, amit akkoriban HALYS néven neveztek. A folyó a Fekete-tengerbe ömlik (ld. 21. 1.).

 

A Szíriában megtelepedetteket összefoglaló névvel Hét Fiainak nevezték, ami földrajzi eredetükre utal, Etiópiának is ez lévén a neve:- ET-IO~PIA, Hét Jó Fia. Az Ószövetség sűrűn emlegeti a HETH fiait és törzseik számát hétben állapítja meg, neveiket is felsorolja (Joshua III. 10). A nevek jelentését a megőrzött alakban nehéz felfogni. De annyit biztosan meg tudunk állapítani, hogy a hét törzs egy és ugyanazon népnek részei és mindannyian magyar nyelvűek voltak. A törzsnevek nyelvtani felépítése ugyanis egyforma és a magyar nyelv szabályait követi. Mindegyik név végén Törzs szavunkat látjuk, fonetikusan írva, a torlódó R hang kihagyásával, TES alakban. Ezt a szót megelőzi az i melléknévi képző, ami előtt helyezkedik el a tulajdonképpeni név. Az említett hét törzs a következő: HIT-T-i-TES, PERIZ-i-TES, A-MO-R-i-TES, KAN-AAN-i-TES, GIRGAS-i-TES, JÉBUS-i-TES és HIV-i-TES. Egy másik helyen (Genezis XV, 19-21) az Írás tíz törzsről tesz említést, az első hatot úgy adja, mint fennebb, a hátralévő négyet így nevezi meg: KEN-i-TES, KEN-IZ-i-TES, KAD-MON-i-TES és RE-FA-i-M (Olv. 81m. 1). Ezekből a nevekből ítélve, Szíria területén, ahova az emlékek a hét törzset helyezik, a déli eredetű népelem lehetett többségben.

 

Azok a törzsek, amelyek felvonultak a kisázsiai Halys kanyarulatába, valószínűleg a szíriai hét törzs gyarmatosai. Hosszú ideig ők is csak törzsekben éltek és azok száma ott is hét volt. Az általuk lakott földet ők is a Hét földjének nevezték, HET-i-TA: =Héti Föld névvel, városuk, ahol királyuk székelt, angolos átírás szerint HATTUS néven lett ismertté, ami nyilvánvalóan a Hét- Törzs összevonása. Ezek a Szíriában és Anatóliában hazát foglalt hetes törzsek utóbb közös király alatt egy birodalomban egyesültek, egyesítőjük azonban nem a déliek sorából került ki, hanem az Anatóliába telepedett magyarokéból, akik neve ekkor már a huni volt.

 

Bevonulás a Nílus völgyébe. - A pumi néptartalékból a harmadik és egyúttal leghatalmasabb kivándorlás Dél-Egyiptomba irányult, s Kr. e. 4000-3600 között zajlott le (Egyiptom térképét ld. 64. lapon). A nép nagy tömege ment errefelé, miután megelőzőleg már elöntötte Núbiát és Etiópiát. Akik a Nílus völgyében szálltak meg, azok egyik csoportja az I. zuhatag körül MARARA-KA országban állapodott meg, a többiek pedig feljebb, az I. zuhatag és Théba közé eső területet vették birtokba, egészen a Vörös-tenger partjáig. Ismét mások a tengerparton még feljebb vonultak és a Sinai- félsziget déli nyúlványában, a Szuezi-öböl és az Akabai-öböl közötti részen szálltak meg. Ez a honfoglalás hét úr vezetése alatt ment végbe, akik ennek megfelelően HETH AR: Hét úr~ országának nevezték hazájukat. Ezt a nevet viselte a Théba központtal megszervezett déli zóna és a Sinai-félsziget említett darabja is. A bevonulók, akárcsak a Kánaánba és Föníciába igyekvők, valamennyien a termékenységi vallás hívei voltak és istenüket Mén, Bak és azok rokonszavaival nevezték. Kormányuk székhelyét is ~Amén Honnak (AMUN ON) nevezték, melynek másik neve a galambjairól (tubáiról) híres Théba lett. A Sinai terület is a termékenységi isten védnöksége alatt állt, északi tartománya MONI-TA: Méni Ta, a déli pedig a BAKHU: Bak (hona) volt. A két tartományt itt is egy MAGARA nevű vízfolyás választotta el egymástól.

 

A Dél-Egyiptomba telepedett magyarok magukkal hozták és megőrizték megelőző hazájukban használt szimbólumaik közül a hosszú csőrű hangyászt, az oroszlánt és a nagy szárnyú sast. Déli vonatkozású szimbólumot kapott a folyton íróasztala mellett ülő Tudó (Toth), a pávián majmot t.i., amelyet a fenekén lévő két vörös folt jellemez. A déli hazából eredt a királyi törzs neve is: Mén. Ezek a bevándorlók sohasem felejtették el földrajzi eredetüket s ennek megdelelően az etiópiabelieket vérszerinti rokonaiknak tartották, azokat említve sohasem tették a nevüket író hieroglifák után az "idegen" értelemmeghatározót (87m. 92). Különösen a TA-NA: -Nagy Tó~ környékét emlegették, amelyhez korábbi lakóhelyük legszebb emlékei fűződtek. Herodotos feljegyzései szerint a nép Etiópiában hátramaradt részlege is megtartotta emlékezetében a rokonságot és Egyiptomról úgy vélekedtek, hogy az nem más, mint az etiópiaiak gyarmata (152m. 510). Az egyiptomi és etiópiai nép kapcsolata nem is szakadt meg idők múltával sem. Az egyiptomiak az ott megszokott fűszerekért, drágakövekért, tömjénért és párducbőrért időnként vissza-visszatértek, kockázatos utazásokat vállalva. (93)

 

Ha már most térképre vetítjük a ponti magyar néprajok északra vonulását: Mezopotámiában, a Földközi-tenger partján és a Nílus völgyében való letelepedésüket, megállapíthatjuk, hogy Kr. e. körülbelül 3500 táján már mindenütt elérkeztek az árpádi magyar gyarmatok és államok közvetlen szomszédságába. A Termékeny Félhold két lenyúló sarkában egymással farkasszemet néző királyságok keletkeztek és közöttük a viszony egyre kényesebbé vált. A Régi Kelet egyetemes történetében idegmegfeszítő pillanat volt ez, mert rövidesen sor került az azonos fajú és azonos nyelvű két nép egységének fegyveres erővel való kialakítására.

 

89) A napisten nevét a szakemberek többféleképpen olvassák: SAMAS NAP ISTIM: Szemes Nap Isten: SIT NAP ISTIM: Sütő Nap Isten; PIR NAP ISTIM: Piros Nap Isten. amint 129m. III. 44. oldalon írt jegyzetében olvassuk. Akárhogyan forgatjuk a dolgot, mindig magyar értelem keletkezik.

 

90) Maspero írja: One would be inclined to regard it as representing an individual of a different race, a survival of some very ancient nation which had keld rule on the plains of the Euphrates before the arrival of the Sumerians or Semitic tribes, 129m. III. 57.

 

91) Kánaán és Fönícia lakosságát egyes tudósok a Kaukázusból és Iránból eredeztetik, mások viszont a délkelet-afrikai bevándorlást hangsúlyozzák (147m. 298). Az igazság az, hogy a lakosság kettős eredetű: előbb érkeztek a kaukázusi központból ideirányított árpádi magyarok, ezután , a Vörös-tenger mellől felkerekedett déli magyarok, amint ez a folyamat az egész Rögi Keleten általában ugyanilyen módon zajlott le. A kettős eredet a művészetben, a kétfajta írásgyakorlatban, a kettős királyságban is megfigyelhető. A vélemények tehát nem állnak egymással ellentétben, hanem egymást kiegészítik, csak éppen megfelelően kell azokat fogalmazni

 

92) A föniceieket, mint kezdetben minden ókori népet, jó darabig szemitáknak tartották. Ezt a véleményt az újabb történetírás elejtette (120m. 95, és 181. római 5). Utóbbi helyen idézett szerző szerint a feniceiek "árják, fajukban. beszédükben és írásukban egyaránt" Mi egy lépéssel továbbmegyünk és azt bizonyítjuk, hogy a feniceiek és kánaánbeliek magyar nyelvű népek voltak.

 

93) A XII. dinasztia idejéből származó egyik jelentés leírja, miként utaztak vakmerő vállalkozók Pontba. Az utasok a Vörös-tengeren mentek, útjuk nehéz volt: NEHES IT, hajójukat tépték a habok: TEPNEK HEBET (87m. 154 sk; 129m. II. 364 sk). Egy másik hasonló célú utazás szárazföldön történt és az utasok az etiópiai Nagy Tó királyának, TO-NOT-IR, országába igyekeztek. Útvonaluk egy ROHANU folyó völgyében vezetett (a mai RAHA valóban a TANA táján ered) és leírásukból a nem-magyar tudós ilyen részleteket közöl az eredeti fonetikát követő átírásában: ODA HALT, ADA BEHALT: .Oda hajt, oda behajt. (129m. 11. 362).

Forrás: Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete


Szerkesztés dátuma: szerda, 2011. január 19. Szerkesztette: Garamszegi Vanda Natasa
Nézettség: 1,368 Kategória: Irodalom » Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete
Előző cikk: A magyarok északra vonulása Következő cikk: A Magyar-Hun testvériség kialakulása Mezopotámiában


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: