Amint Dél-Mezopotámiában, akként Szuezben és a Színai-félszigeten is két különböző korban szerepeltek a kusok. Első csoportjukat az árja honfoglalók már a helyszínen találták, amikor ők oda a Kr. e. IV. évezred végén megérkeztek. Második csoportjuk később, a Kr. e. II. évezred közepén telepedett be. Mind a két részleg kiindulópontja India lehetett, amint erre több adatból következtethetünk.
1.A Színai- félsziget is a Hold istennőnek volt szentelve és ennek megfelelően annak nevében is a Szín magyar szó szerepel. (21)
A félsziget nevének írását az egyiptomiak a Setét szóval kezdték, ami után azonban olyan értelemhatározókat tettek, amelyeket ki kell olvasnunk, hogy megértsük, mire is vonatkozik a nevet kezdő szó. Ezek között szerepel egy téglalap alakú négyszög, amelyet sarkainál lekerekítettek: AA ( Okmánytár 39 ) s ennek a figurának az elejéhez és végéhez hozzárajzolták a SZÍN hangcsoport jelét (tehát: SZIN.AA.SZIN) és befejezték a név írását az ország (Szék) fogalomjelével. Ezeket az írásjeleket összerakva, a Se-TI-T SZIN.AA.SZIN Széke, 'Setét színű asszony (országa,)' nevet kapjuk. Az egyiptológusok a név írásjelei közül csak az első hármat tudják elolvasni (Sathet), a többiről azt gondolják, értelme annyi mint "ázsiai" (Asiatic). Okmánytárunk 40. sz. bejegyzése is tanulságos, mert a lakosság eredetére utal. A nevet az írnok egy zenedoboznak nézett írásjellel kezdi, amit a jelenlegi egyiptológusok leggyakoribb értelmével, az Amen névvel olvasnak, jóllehet tudják, hogy a zenedoboz egy Z-vel kezdődő hangcsoportot is ír: ZNT (199m Y-15). Ezzel az utóbbi hangértékkel ugyanis, amit az utána következő jelek megerősítenek, a félsziget második neve: aZ-iN-TI-U-sok-SZIKE, 'Az Indusok széke.'
Ami az indiai kusokat a történelmi idők elején a Szín-félszigetre csalogatta, nem annyira az állattenyésztés lehetősége volt, hanem a félsziget gazdag rézbányái, valamint e bányák körül található féldrágakövek (türkisz, lapiszlazuli) és a kitűnő építőanyag (gránit), amire mindre jó felvevőpiacnak bizonyultak a szomszédos országok. A Szín-félsziget értékes bányavidékét azonban Egyiptom csakhamar teljes egészében saját szükségleteinek kielégítésére kívánta fenntartani és ezért a Szuezi-öbölből odavezető kis folyóval együtt már a IV, dinasztia idejében (Kr. e. kb. 2613-2490) meghódította és országába bekebelezte. Ennek a hódításnak emlékét őrzi a bányavidékhez vezető folyó 'Maghara' neve és az út mentén, egy sziklafalra felvésett hieroglifikus szöveg, amelyen a hódító király alakja is szerepel (ld. a képet 193m II 22).
A kusoknak árjákkal való keveredésére a Szín-félszigeten nem került sor, mert az egyiptomiak velük szemben az elzárkózás politikáját alkalmazták. A bányavidéket a félsziget többi részétől apró erődökkel elkerítették és az Egyiptomba vezető utat is eltorlaszolták. Nem sokkal utóbb (Kr. e. 2300) egy nagyobb erődvonalat is építettek, amely a Földközi-tengertől kiindulva, a mai Szuezi-csatorna mentén a Vörös-tengerig húzódott. Fő eleme a legtágasabb egyiptomi bejárattal szemben lévő 'Zár' nevű vár volt, amelyet Zala és Szala átírásban is ismerünk. E mocsarak közé épült várakban állomásozott a II. egyiptomi hadsereg mindaddig amíg Egyiptom fennállott. Úgy látszik, a bejáratok előterepének figyelésére a sivatag szélén lakó kusokat is felhasználták, mert rájuk vonatkozik az 'Ajtó mezőségére vigyázók' elnevezés ( Okmánytár 41 ) .
Így a Szín-félszigetre jött első kusok problémája észrevétlenül lekerült a napirendről. A kérdés csak a II, évezredben merült fel újra, amikor az Asszíriát birtokba vevő szemiták a maguk előtt lévő népességet nyugatra szorították. Ez utóbbi csoportban érkező kusokat a történelem Hyksos néven ismeri.
2. Az asszíriai szemiták beözönlése elől nyugatra menekülő hyksosokról Manethot egyiptomi történetíró készített beszámolót a Kr, e. 3. században, több mint ezer évvel az események lezajlása után, így kezdi előadását: "(Timaus király) uralkodása alatt az isten valamilyen okból elfordult tőlünk és a napkelet felé eső földrészből meglepő módon, alacsony származású emberek érkeztek határainkhoz. Nagy merészen országunkba is betörtek és annak uralmát könnyű szerrel magukhoz ragadták, anélkül hogy tulajdonképpen csatát vívtak volna velünk." Manethot beszámolójában jól érzékelteti az egyiptomiak megdöbbenését, de a bejött nép személyazonosságáról közelebbit nem mond. Nem mondja meg, hogy az illetők honnan jöttek, miért féltek annyira az asszíroktól, mi volt a nyelvük, sőt még az általa használt hyksos nevet sem magyarázza meg (193m III 146 sk). Ma már többet tudunk a rejtélyes hyksos népről, de a főkérdésben ugyanott tartunk, ahol kétezer évvel ezelőtt "Fogalmunk sincs arról, mi lehetett ezek igazi neve, nyelve és szárma". (22)
Manethot előadása, hogy a hyksosok kelet felől jöttek, helytállónak látszik, hiszen abban az időben a politikai robbanás - Egyiptomból nézve valóban a napkelet felé eső részekben, a Tigris vonalánál következett be. Ebből az is valószínű, hogy akiknek az uralomváltozás következtében onnan el kellett menekülniük, csakis az elbukott I. Assúri és I. Babiloni Birodalom felelősei lehettek, tehát elsősorban a kormányzó úr-törzsek és az ő politikájukat kivitelező segédnépek, a helybeli kus tömegek. Amint ezek nyugat felé szaladtak, útközben egyéb pánikba esett kisebb néptöredékek is csatlakoztak hozzájuk, nevezetesen szemita pásztorok és talán mongol elemek is. Eszerint a nyugatra irányuló népáradat feltehetően a Régi Kelet leomló keleti feléből indult el és nagyobb részben kus összetétele lehetett. Amíg az úr-törzsek Kánaánba igyekeztek, a kus csoportok a Szín félszigetre tartottak, mindegyik oda, ahol fajtestvérei támogatására számíthatott. Így Egyiptom határaihoz főképpen kusok érkeztek.
A jövevények kezdetben a Szín-félszigeten állapodtak meg, mert Szuez területére nem mertek belépni, az ti. már egyiptomi birtok volt és épségére tekintélyes várak ügyeltek. De amikor észrevették, hogy a várakban nincs katonaság, vagy csak igen kevesen őrzik azokat, mint a Zár nevű erődöt is, átszivárogtak Szuezbe is. Egyiptomot ugyanis a kus invázió olyan időben érte, amikor ott a központi hatalom tekintélye aláhanyatlott és a Deltában uralkodó kiskirályok egyikének sem volt elég ereje a mocsarak közt álló költséges erődvonal karbantartására, élelemmel és felszereléssel való ellátására. Ezek a körülmények tették lehetővé, hogy a keletről menekülő kusok fokozatosan beljebb nyomuljanak a Deltában, ahol aztán felszaporodva, ők is választottak maguknak egy közülük való nemzeti fejedelmet. A meglepetés akkor kezdődött, amikor a kusok fejedelme a maga korszerűbb katonai felszerelésével - messzehordó, összetett íjakkal és gyorsan mozgó, lófogatú harckocsikkal - a helybeli kiskirályokat egymásután maga alá gyűrte és ura lett Észak-Egyiptomnak, anélkül, hogy az őslakosokkal egyetlen csatát is vívott volna, miként Manethot is előadja.
A jövevények azonban nem lehettek olyan sokan, mint Manethot előadása nyomán gondolni lehetne. A rendelkezésünkre álló adatokból úgy látszik, hogy a hyksosok a Szín- félszigetnek csak értékesebb részét, főleg az Akabai öböl környékét szállták meg sűrűbben, Szuezben padig a régi határvédő várvonaltól nyugatra, a Nílus főágáig érő vidéket. Ez utóbbi rész jól védhető és gazdaságilag is igen értékes terület volt, a hyksos uralom tulajdonképpeni hatalmi alapja. Itt tartózkodott haderejük zöme
és innen indult ki a hyksos király minden gazdasági év végén, hogy a kisebb fejedelmek adóját behajtsa. A jövevények uralma száz évnél valamivel tovább tartott, de Kr. e. 1576-ban mindenütt befejeződött.
A hyksosok kus voltáról közelebbi bizonyítékokat találunk az ő hátrahagyott történeti emlékeikben. Egy ránk maradt királyszobor például (Okmánytár 42) bizonyságot tesz arról, hogy nem voltak se mongolok, se szemiták, hanem árjával kevert, világosabb bőrű kusok, árja- kusok vagy fekete magyarok. A király fejkendőjének alakja, a homlok körvonalaival együtt a "napkelet" értelmű (Khuut, 'Kelet' ) egyiptomi ideogrammot mintázza. A kendő bizonyára nem ok nélkül volt ilyen alakú, hiszen Egyiptomban minden szimbolika s a fejkendő ott is személyazonosságot ismertető kellék volt; talán ezen a módon is érzékeltetni óhajtották kilétüket. Keleti és kus mivoltukról végleg meggyőznek bennünket a nevüket író hieroglifák, amelyekben a KUS- részleg mindig világosan olvasható (Okmánytár 43-45).
A dolgot csak az bonyolítja, hogy a név előtt jelzőként egy megtört nyakú sétabot szerepel, olyan ideogramm, amelynek sokféle értelmet tulajdonítanak, többek között Szu-esz (Szuez), Ju-esz (Juhász) és Khu-uti (Keleti) értelmet. Tekintve, hogy mind a három kifejezés helytálló dolgot mond a kusokról, azt kell feltételeznünk, hogy mind a három olvasás használatban lehetett. Bár a kérdés részletes megtárgyalása nem ide tartozik, annyit mégis megemlíthetünk, hogy Manethot előadása is támpontot nyújt a háromféle olvasásra: a hyksosok zömét ő is a Szuez vidékére helyezi, a népet keletről jött népnek mondja és főfoglalkozásukként a juhászkodást (pásztorkodást) említi. Szerinte egyik királyuk címe A-Pa-Kanas, 'A Főkanász' volt, akárcsak a núbiai kus fejedelemé. Ezek tudatában az Okmánytár 43. és 44. betétjét így olvassuk 'Szuezi kusok'; a 45. sz. alatt közölt szkarabét padig jobbról balra és felülről lefelé így: 'Szuezi kosok és Makáni kosok ura.' Makán vagy Maghán a Színai-félsziget egy másik neve volt (193m II 130). Ezek az írások tehát a hyksosok kus nevét és telepedésük két főhelyét, Szuezt és Színait világosan jelzik.
Manethot szerint a Szuez vidékére jött kusok roppant féltek üldözőiktől, a szemita fajú asszíroktól, ezért a legsürgősebben kijavították a régi várvonalat, amely a Földközi-tengertől a Szuezi-öbölig húzódott és kelet felé Egyiptom minden bejáró ajtóját lezárta. A várakba kus őrséget helyeztek, a főbejárat táján pedig egy hatalmas katonai tábort állítottak fel. Ez a tábor nem más volt, mint egy óriási földvár, azaz sáncokkal bekerített hatalmas mező. Korabeli példák alapján (Okmánytár 46) úgy képzelik el, hogy a mezőt 10-15m magas, 30-40m széles földhányásokkal vették körül, amelyhez kifelé még egy 15-20m honszó stratégiai lejtő is csatlakozott. Manethot adata szerint ez a Delta főbejáratát őrző hyksos vár 10,000 éker területet ölelt fel. A kusok vára tehát nem kőépület volt, mint a vár szóból gondolhatnánk, hanem gyepükkel körülvett füves udvar: Ebben az udvarban 240,000 harcos sátorozott állataival, műhelyeivel és minden felszerelésével együtt és ott tárolták a kusok kincseit is. A táborhely nevét egyiptomi hieroglifákkal ( Okmánytár 47; 193m III 135, 170) így írták: Ha-T (érth. 'vár') U-TA-RA-ABA-I (H)ON, 'Ház (vár) udvarábani hon'. Rövidített neve egyszerűen 'A Vár' vagy 'A város' (Avaris) lett, lakóinak neve pedig 'A Vári' (Avari). (23)
A keletről jött sötétes arcú kus-magyarok és a deltabeli fehér magyarok közt kezdetben igen nagy volt az ellenséges érzület. Az őslakók megvetették a barbár betolakodókat, akik templomokat fosztogattak, betörtek a házakba és a lakosságon erőszakoskodtak. Idővel azonban a gyűlölködés alábbhagyott és az őslakosság a jövevényekkel bensőségesen együttműködött az ország kormányzásában és közigazgatásában. E kapcsolatok során a hódító kusok roppant gyorsan civilizálódtak. Átvették az egyiptomi szokásokat, úgy öltözködtek mint a helybeliek, az egyiptomi isteneket tisztelték, sőt maguk is templomépítőkké váltak. Királyaik már nem nevezték magukat kusoknak, hanem árjáknak és magyaroknak, és jó csengésű egyiptomi címeket használtak. Az egyik hyksos király tituláréja például ( Okmánytár 48 ) ez volt: 'Ária ősúr, Őse;Ra, A sópuszták ura, Deltabeli) Sötét Magyarok ura'; egy másik így írta címeit: 'Istentől eredt, Sivatagi Feketék ura, Őse Ra, Nabatai sivatag ura' (Okmánytár 49); egy harmadik egyszerűen csak 'Színben Magyar úr' volt (Okmánytár 50). Ezekből a címekből minden félreértést kizáróan kiderül, hogy az úgynevezett hyksosok fekete magyarok voltak, akik a Szín-félszigeten és a Delta keleti részében élve, idővel teljesen átvették az egyiptomi kultúrát. (24)
