Küzdelem a nomád életformájú szemitákkal. A szemiták bejövetele és elhelyezkedése. A szemiták eredete és népi kiléte.


Küzdelem a nomád életformájú szemitákkal. A szemiták bejövetele és elhelyezkedése. A szemiták eredete és népi kiléte.

1. A szemitának nevezett népek első nagyobb kötelékei a Kr, e. III. és II. évezred fordulóján jelentek meg a magyar nyelvű népek keleti határánál, a Tigris folyó vonalánál. Valahonnan Nagy-Ázsia belsejéből jöttek, a Gobi- sivatag kiterjeszkedésével kapcsolatban, a nagy méretű népmozgás során. Miután átlépték a magyar határfolyót, emberanyaguk rövid idő leforgása alatt oly tekintélyes létszámra tett szert Mezopotámiában, hogy ott az árja és kus elemekből alakult néprajzi egyensúlyt gyökeresen megváltoztatták. Mezopotámia története a Kr. e. II. évezredtől kezdve már három emberfajta - árják, kusok és szemiták - küzdelméből sarjadt ki. (1)

 

Kik voltak és hogy néztek ki az újonnan érkezők, akik ilyen tüneményes gyorsasággal kerültek előtérbe? Ősi típusukat a sötétes arcú, fekete hajú emberekben látják, akik jellemző vonása a csontos nagy orr, a szokottnál vastagabb ajak, a dús szőrözet és a sajátos ijedt tekintet. Faji hovatartozásuk azonban még ma sincs egységesen megállapítva, mert az emberiség nagy családjában szemita nevű faj nincs. A legvalószínűbb nézet szerint ők a turki emberfajta egyik ágát képezik, amely azonban a magyar népek őshazájába való beérkezésekor már keveredett kus fajta fekete emberekkel. A magyar őshazába érve viszont a világos arcú árjákkal keveredtek és tulajdonképpen e három emberfajta elkeveredése után jött létre az a szintézis, amit ma szemitának nevezünk.

 

A szemiták embertani kilétére mai fő képviselőik, a zsidók vizsgálatából próbáltak közelebbi támpontokat szerezni. E módszer ellen ugyan többen óvást emeltek, mert - úgymond - a mai zsidóság, amióta a Régi Keletről a világban szétszóródott, oly nagy mértékben keveredett más fajtabeli emberekkel, főleg fehérekkel (árjákkal) és feketékkel (kusokkal, kazárokkal), hogy nekik testileg nem sok közük lehet az ókori szemitákhoz, következésképpen az ő vizsgálatukból nem szerezhetünk helytálló irányítást a három-négyezer évvel ezelőtti helyzet elképzeléséhez. A mai zsidók között - mondták - vannak magas termetűek, alacsonyak és középtermetűek; koponyaformájuk szerint hosszú, rövid vagy középméretűek; arckifejezés szerint vannak erősen ívelt orrúak és intelligens szájúak, de vannak negroid jellegűek is, lapos orral és erősen duzzadt ajakkal. Bőrük színe is változatos, melyik tükrözné ezek közül az ősi szemita típust (152m 413-431)?

 

A kérdést talán nem egészen így kell feltenni, mert a mai zsidóságot - csakúgy mint a történetben szerepelt egyéb szemitákat - nem az egy fajhoz tartozás, nem az embertani értelemben vett tiszta fajúság jellemzi mint sokáig hitték a Biblia hatása alatt, hanem ellenkezőleg, a több fajhoz tartozás, a faji kevertség. A szemita népek létrejöttét ma már nem is genealógiai alapon, azaz nem családi leszármazás formájában képzelik el, mintha egy ősapától eredtek volna fokozatos elkülönüléssel (diffúziós elmélet), hanem különböző faji elemek összeolvadásából létrejött keveréknek tartják (a konvergencia elmélete) (2)

 

Így felfogva a dolgot, talán mégsem lehet hiábavaló fáradozásnak tekinteni, ha valaki a szemiták faji kilétét kutatva, a mai helyzetből indul ki s abból próbál támpontokat szerezni a régibb idők viszonyainak megértéséhez.

 

Észrevették ugyanis a kutatók, hogy bár a ma élő zsidók között valóban sokféle embertípus látható, azok túlnyomó többsége mégis csak két főtípus változata. A leggyakoribb a sötét komplexiójú, amely - Galícia, Románia és Magyarország területét kivéve - 50-70 százalékban mindenütt az abszolút többséget alkotja és ezek koponyaindexe általában a 80 felett áll (3)

 

Ez az eredmény tehát megerősíti az ókori képek és rajzok hitelességét, amelyek szerint a sötét arc és általában a sötétes megjelenés a szemiták legrégibb rétegének lehetett faji vonása ( 204m 150, 155 ) . A leggyakoribb másik zsidó típus, a mai népesség 25-30 százaléka, fehér komplexiójú. Nagyjából tehát fekete és fehér bőrű alapelemekből tevődik össze a mai zsidóság is, amit meglepően tükröz a Közép-Európában leggyakrabban használt két zsidó név: a Schwarz és a Weiss. A kutatók, akik ezekből a jelekből indulnak ki, a szemita népet ókori állapotában is több emberfajta ötvözetének teleintik, szerintük akkor is számszerű többségben kellett legyen közöttük a törökösnek és kusnak mondott sötétebb megjelenésű elem és kisebbségben a hozzákeveredett árja fajú fehér népelem. (4)

 

Akárhogy is álljon az ókori szemiták embertani képlete, a magyar őstörténet szempontjából ez mellékes dolog és kikutatása nem is miránk tartozik. Ezért e tekintetben folytatott vizsgálatainkat a különféle régibb és újabb tudományos nézetek ismertetésével befejezettnek tekintjük. Elég tudomásul vennünk azt, hogy a szemitákkal egy más megjelenésű, külön öntudatú emberfajta érkezett a Régi Keletre, amely lobogó temperamentumával az események folyásának új irányt szabott.

 

2. A Régi Keleten megjelent törökös és kus jellegű emberfajtával kapcsolatban népvándorlásról szokás beszélni, mert családostul együtt érkeztek. Eltérőleg azonban meglévő fogalmainktól, nem fegyverrel nyitottak maguknak utat, hanem hosszan tartó beszivárgással. Kisebb- nagyobb bandákban, apró kötelékekben érkeztek, nyájakat legeltetve, és óvatosan tapogatóztak szabad legelők után. Egyelőre nagyon örültek, ha az asszír babiloni pusztákon valahol megállapodhattak és felüthették nomád sátraikat. Ezeken a pusztaságokon az ő beérkezésükig csak gyér lakosság tartózkodott, mert a földműves életformájú árja népesség a termőföldeken összpontosult, folyók, tavak és tengerek mellékén. A bejövők tehát, ha már túljutottak a határzáron, zavartalanul gyülekezhettek a Tigris és Eufrátesz között elterülő puszta földeken.

 

A szemita bevándorlót: és az őslakos árja (magyar) népek egymáshoz való viszonya mindegyikük külön életformájából sorsszerűen adódott. Az őslakók túlnyomó többségben földművesek voltak s mint ilyenek letelepült, helyhez kötött népességet alkottak: házat építettek maguknak, kertet műveltek, gyümölcsöket termeltek és sok háziállatot tartottak; földjeiken szántottak, vetettek, arattak és verejtékes munkájuk eredményeként kenyeret ettek s viszonylagos jólétben éltek. Társadalmukban intézményeket alakítottak ki, amelyek az együttélés módját szabályozták: volt központi kormányuk, egyházi szervezetük, közigazgatásuk és életük ritmusát a mezőgazdasági termeléshez igazított kalendárium szabályozta.

 

Nem így éltek a szemiták. Az ő életformájuk nem a letelepedett népek földműves életformája volt, hanem az örökös bolygással egybekötött nomád életforma. Ők nem házakban laktak, hanem alkalom szerint hol itt, hol ott felütött sátrakban. Rendszeres termeléssel nem foglalkoztak, puszta földjeik arra nem is voltak alkalmasak, hanem csak apróbb állatokat tartottak, gazon is megélő kecskét és birkát s amint egy-egy legelőt feléltek, barmaikkal és sátraikkal továbbmentek, "nomadizáltak". A nomádnak tehát életkörülményei miatt nem lehetett se háza, se kertje, se gyümölcsöse és asztaláról általában hiányzott a főzelék meg a kenyér. Mivel kis csoportokban éltek, intézményekre sem volt szükségük: az apró kötelékeket a törzsfőnök személyes hatalma tartotta össze, a nyers erő. A magántulajdon fogalmát sem ismerték, hiszen náluk minden közös volt, még a nők is, minden mindenkié, aki a kötelék tagja. A származást éppen a nő közös volta miatt az anyai ágon tartották nyilván, hiszen biztosan csak az anyát lehetett tudni ( 142m 36-43; 143m; 71m 317 sk) .

 

Ismerve már most a letelepült földműves és a bolygó nomád életformáját, könnyű megérteni, ha közöttük az érintkezések bővülésével az összeütközések és súrlódások elkerülhetetlenné váltak. A földműves panaszkodott a nomádra, amiért az hozzányúl az ő verejtékkel szerzett tulajdonához s őt saját értékrendszere szempontjából tolvajnak minősíti. A nőkkel szemben megnyilvánuló magatartását szemtelennek és erőszakosnak találja és azzal vádolja a nomádot, hogy szétdúlja a társadalom alapját, a családot, tehát felforgató, forradalmi elem. Azt is kifogásolja a földműves, hogy a nomád gúnyt űz a vallásból, csúfolja az isteneket és szabotálja az intézményelvet, amelyekbe semmiképpen sem akar bele illeszkedni.

 

Ezeket a szemrehányásokat azonban a nomád nem érti, mert képtelen beismerni bűnösségét, hiszen ő mást nem tesz, mint őseitől örökölt, eddig soha nem kifogásolt életmódját folytatja. A maga során ő is panaszkodik, hogy a földműves őt munkára fogja, azaz "rabszolgaként" kezeli és olyan keretekbe akarja belekényszeríteni, amelyek az ő ősi szabadságát korlátozzák, tehát őt "elnyomják". Ezeket a kereteket intézményeket - a nomád le akarja rázni magáról, hogy "felszabaduljon". Súlyosbítja a két fél viszonyát az, hogy a nomádnak a letelepült lakosság felett katonai előnye van és messze hordó nyilaival a harci bárdot forgató, nehézkes földművesek fölé tud kerekedni. Ha aztán a politikai hatalmat megszerzi, beleül a földművesek erősségeibe és kemény kézzel, zsarnoki módon uralkodik a leigázott földműveseken, mint tette sivatagi törzsfőnök korában sajátjai felett.

 

Az életformák különbözőségéből idővel súlyos összeütközések keletkeztek és nyugalom mindaddig nem lett, amíg a nomádok századokig tartó véres háborúkkal a földműveseket meg nem semmisítették: államaikat szét nem zúzták s a népet el nem űzték földjéről, ki nem irtották vagy magukba nem olvasztották. A Régi Keleten élt magyar népek tragédiája - de a szemitáké is - tulajdonképpen ebből az életformából eredő végzetes összeütközésből eredt.

 

Az általános jellemzéshez még egy további fontos mozzanat is hozzátartozik. Mivel a szemiták Mezopotámiában való megjelenésük idején még nomádok voltak, fogalmi készletükből hiányoztak mindazok a képzetek és szavak, amelyek a letelepedett életmódra, társadalmi intézményekre, mezőgazdálkodásra, stb. vonatkoztak. Ezeket a képzeteket és a hozzávaló szavakat a földműves árják kultúrájából vették át, nevezetesen a magyaroktól, kezdve a nyelvel, írással és végezve a vallás egyes formáival.

 

Ez volt a helyzet a szemiták mindegyik szálláshelyén: Asszíriában, Babilonban s utóbb Kánaánban és Egyiptomban egyaránt. Nem kell tehát különösebben részletezni, hogy a szemiták magasabb kultúrájának kialakításában a Régi Kelet magyar nyelvű árja népei döntő szerepet játszottak: ők voltak a jövevények első oktatói, tanítómesterei, egyszóval civilizálói. (5)

Forrás: Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete


Szerkesztés dátuma: szerda, 2011. január 19. Szerkesztette: Garamszegi Vanda Natasa
Nézettség: 2,928 Kategória: Irodalom » Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete
Előző cikk: A kusokkal való évezredes kapcsolataink mérlege Következő cikk: A szemitáknak adott magyar népnevek


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: