Miután Cyrus perzsa király a médák örökségébe lépett és Babilon elfoglalásával átvette a vezetést a Régi Kelet keleti felében, legsürgősebb teendőjének azt tartotta, hogy a Babilonba hurcolt zsidókat visszatelepítse származási helyükre, a Jordán völgyébe. Ezt a célt - a visszatelepítést - Dániel szorgalmazta a legnagyobb sikerrel, mert neki volt Cyrus legjobban lekötelezve, hiszen Babilon perzsa kézre játszásában ő vitte a főszerepet. Dániel ugyanis Nabukadnezár káldi király ideje óta a babiloni kormányzótanács elnöke volt, mai szóval élve miniszterelnök, s ebbeli minőségében nagyon jól tudhatta, hogy fajtestvérei Babilonban államcsínyre készülnek. Magatartását a remélt sikerhez szabta: szemet hunyt a készülődések felett és kritikus pillanatokban kétértelmű nyilatkozataival elősegítette azokat.
Jelen volt pl. azon az utolsó mulatozáson is, amelyet Nabunaid király rendezett babiloni palotájában. A vacsora végén, amikor az emberek már elszéledni készültek, a király előhozatta az utolsó koccintáshoz a jeruzsálemi imaházból származó arany edényeket és azokból kínálta vendégeit. E jelenet alkalmával egy titokzatos kéz a falra egy rövid mondatot írt fel, amit Dániel sietett értelmezni, a Biblia- szakértők szerint így: "Megmérettetek és könnyűnek találtattatok." E híres szöveget szerencsére eredeti alakban is megőrizte a Biblia: Mé N Me-Ne-Te-K eL, U PAR SIN s ezt mi, magyarok, a Biblia-szakértő: segítsége nélkül, közvetlenül is értjük, mert magyarul van. Íme: 'Még ne menjetek el! Jő pár csíny.' A marasztalásra az ok megvolt, mert jött nem ugyan a szórakoztató tréfa, amint Dániel a mulatozókkal sejttette hanem a perzsa államcsíny. A szemiták ugyanis az éjszakára nyitva hagyták Babilon kapuit s azokon át Cyrus katonái akadálytalanul beözönlöttek a városba s kardcsapás nélkül birtokba vették. A káldi királyt még aznap éjszaka megölték s Babilonban a perzsák lettek az urak, - meséli maga Dániel (Daniel V 25-31). Ha ebben a hazaárulásban Dániel keze nem lett volna benn, akkor elképzelhetetlen, hogy Cyrus király ugyanezt az embert, a meghódított ország miniszterelnökét, életben hagyja, sőt meg hagyja régi tisztségében, de az sem, hogy a legsürgősebb dolga tengernyi izgalma közepette a Júdeából elhurcolt zsidók hazaszállítása lett volna
A zsidók hazaszállítását Dániel úgy állította be Cyrus király előtt, mint a perzsa világuralom megszerzésének első és legfontosabb lépését. Meg azok visszatelepítésével - mondta - a Jordán völgyén át vezető nagy stratégiai útvonal használata a perzsák számára biztosítva lesz és így zsidók segítségével nemcsak a Szíriába, Kánaánba és Föníciába, hanem az Egyiptomba való fegyveres behatolás is könnyűszerrel lesz megvalósítható. Amit tehát Dániel ajánlott a királynak, lényegileg nem néhány ezer zsidó elszállítására vonatkozott, hanem terv volt a magyar népek leigázására, országaik meghódítására s az egész Régi Kelet szemita uralom alá való visszahelyezésére.
E messzenéző tervvel kapcsolatban Dániel szent fogadással ígérte, hogy a zsidók, ha visszaszállítják őket a Jordán völgyébe, hűségesen fogják szolgálni urukat, a perzsa királyt, minden öncélú törekvés nélkül, nem úgy, mint Asszíria idejében tették. (62)
De ragaszkodtak ahhoz, hogy a visszatérés és a nyugati bástyában való szolgálatukat írásba lefektessék, vagyis hogy a király kössön a visszatérőkkel szabályos szerződést, frigyet vagy paktumot. Dániel hátrahagyott írásában bevallja, hogy a régi Izrael bizony nem tartotta be az asszír királyokkal kötött szövetséget (itt már ő sem az Istennel, hanem az asszír királyokkal kötött szövetségről szól) és eltért az abban lefektetett irányelvektől. Elismeri, hogy az asszír királyok jogosan büntették meg Izrael népét az elhurcolással. A szerződésszegés azonban a régi Izrael bűne, a régibb zsidó nemzedéké, amiért ők, az új nemzedék nem tehetők felelőssé. Ő tehát a tiszták, a fiatalok nevében kér és könyörög a perzsa királynak - aki ő előtte is minden tekintetben az asszír királyok vérbeli folytatójaként jelenik meg - hogy fogadja el esdeklését, irgalmazzon az élőknek, vegye őket kegyeibe és kössön velük új szerződést. Meg is nyerte Cyrus tetszését, aki megtette a nagy elhatározást: felújítja az asszír királyok világuralmi törekvését, összegyűjti a szemitákat koronája alatt és rájuk támaszkodva meghódítja a Régi Kelet minden szabad országát.
Cyrus, az új isten, ebben a látószögben maga is a legfontosabb lépésnek tekintette a nyugatra vezető nagy hadiút biztosítását s e cél elérésére a babiloni zsidók Jordán völgyébe való visszaszállítását jó megoldásnak találta. "Nagy súlyt helyezett arra, hogy a Palesztinán át haladó stratégiai útvonal olyan nép ellenőrzése alatt álljon, amelyet az ő érdekeihez hála fűz; ezért rendeletet adott ki a visszatérésre" - Kr. e. 538-ban. (63)
A ránk maradt híradások szerint a babilóniai zsidók közül mintegy 40,000-en jelentkeztek a Judeába való visszatérésre, ami az ország egykori lakosságának talán tíz százaléka lehetett. De még ekkora tömeg elszállítása sem történhetett meg máról holnapra. Az előkészítés hosszú időt vett igénybe, a visszaköltözés nem is egy ütemben zajlott le, hanem évek során, amint az egyes menetoszlopok elkészültek. Ezért a visszatérésre vonatkozó okmányok Cyrus nevén kívül Xerxesét (Kr. e. 486-465) is emlegetik. A visszatérés első okmányát, az ékjelekkel teleírt tekercset Hezékiel pap nevére állították ki és őt bízták meg a költözködés technikai lebonyolításával. Az ékjeleket hozó Hez-ék-jel a király üzenetét így tolmácsolta a visszatérőknek: "Új szívet adok nektek és új szellemet helyezek belétek . . . hogy kövessétek parancsaimat (!) és megtartsátok, gyakoroljátok törvényeimet (!) . . . és ti az én népem lesztek, én pedig a ti URATOK (!) (Hezékiel XXXVI 26-28; v.ö. 157m 22, a francia fordítást). Szinte szóról szóra ugyanazt a kijelentést látjuk itt, mint amit az asszír királyok tettek Ábrahámnak és utódainak.
58) Az Exodus IV 24-26 versei előadják, hogy Mózes neje gyermekeivel utazva egy vendéglőben szállt meg, ahol az asszonyt egy asszír ügynök molesztálni kezdte. A jelenetet a Biblia-fordítók úgy értelmezik, hogy az asszonyt az illető meg akarta "ölni". Helyesen bizonyára csak meg akarta "ölelni". A dologhoz ugyanis hozzá tartozik, hogy ez alkalommal Mózes neje két fiát rituálisan (kőkéssel) körülmetélte és az asszony a támadót "perverz" férjének nevezte: Bloody husband art thou me.
59) Ab Hebraels itaque non descendimus, linquae tamen cognatio intercedit, qualis est neptes ab avia ex fillabus
diversis Révai, Elaboratior grammatica Hungarica. idézi 123m 179 és 200.
60) Isaijás próféta (XI 11j a perzsa király feladatául a szemita népek maradványainak összegyűjtését jelölte ki: The Lord
(az új király) shall set his hand again the second time to recover the remnant of his people which shall be left from Assyria and from Egypt, and from Pathros, and from Cush, and from Elam, and from Shinar and from Hamath, and from the Islands of the sea.
61) Delfi jósnője így szólt: Cyrus was that mule. For the parents of Cyrus were of different races and of different conditions, his mother was a Median princess, daughter of king Astyages, and his father a Persian, and a subject who though so far beneath her in all respects, had married his royal mistress, 94m I 48. Azonfelül hogy apja oldaláról assziro-izraeli - volt. Cyrus minden valószínűség Jáhve tiszteletén élt. Egy korabeli zsidó író ugyanis úgy emlékezett meg róla mint " Jahve felkentje"(Jahveh's anointed) 109m 122.
A nevezetesebb perzsa királyok a következők voltak: II. Cyrus (Kurusl, Kr. e. 559-528, ő a birodalom megalapítója, kinek Kurus trónneve éppen ezt mondja: Kő-úrőse, egyúttal ő a zsidók első nagy lekötelezettje. A legnagyobb perzsa király I. Dárius, Kr. e. 522- 486, a zsidók második nagy lekötelezettje. kinek DAR-YAVA-US nevében már a Jáhve név is szerepel. Az utolsó perzsa király III. Dárius, Kr. e. 336-tól 330-ig uralkodott. A Perzsa Birodalom fennállása: Kr. e. 559-től Kr. e. 330-ig.
62. A könyörgők beadványaikban határozottan elvetik az önálló királyság alkotására irányuló törekvést, Judea függetlenségét (deliberate relection of the monarchial tradition) és kifejezetten a próféták elgondolását hangsúlyozzák, akik mindenkor az asszír politikai irány követői voltak, 218 49 sk. Csak a Júdeába való visszatérésről volt szó; Izrael visszaállítása szóba se került.
63) Anxious that the key-road that run through Palestine should be held by a people bound to his interests by gratitude. Cyrus issued a decree authorizing the return, 61m 80.
Nem volt tehát szó egy független Juda- királyság felállításáról, hanem csak egy előre tolt stratégiai támaszpontról, perzsa tartományról. Miután az engedély paktum megvolt, Hezékielnek népszerűsítenie kellett a visszatelepülés gondolatát - szívüggyé tenni a nyugati bástyában való nehéz szolgálatot. A népszerűsítés imaházakban történt, ahol addig csak az asszír király parancsaival szoktak foglalkozni, a Thóra (Ra-szó, király szava) olvasgatásával. Az új szükségletnek megfelelően a vallási gyülekezett most vezették be az időszerű események élőszóval való megtárgyalását, politikai szónoklást. A régi Jehova-házak ezzel átalakultak a SYNAGOG 'Szónokok' házává. (94)
Cyrus azt remélte, hogy a babilóniai zsidók valamennyien visszavándorolnak Júdeába - Júdát ezentúl Júdea néven emlegetik - és minden hamarosan lezajlik, úgyhogy ott nyugaton mintegy varázsütésre egy népes és erős katonai támaszpont áll majd a megálmodott világbirodalom rendelkezésére. Ez a reménység túlzottnak bizonyult, mert a Babilóniában élő zsidók jelentékeny része ekkor már beérkezett ember volt, jól jövedelmező állásokat töltött be a királyi udvarban, a tartományok kormányzásában és a gazdasági-társadalmi életben és nem mutatott különösebb buzgóságot arra, hogy kényelmes polgári életét felcserélje a Júdeában végzendő úttörő munkával (67m 4, 19). A polgárság, nemesség és papság nem is tért vissza, csak a szegényebb réteg, amelynek a megnyitott raktárak anyaga és a kézhez kapott pénz pillanatnyilag megkönnyebbülést okozott. Júdeába tehát nem a nemzet tért vissza, ahogy mondani szokás hanem csak egy csonk; a zsidók kulturális, gazdasági és politikai súlypontja továbbra is Perzsiában maradt.
A ténylegesen visszatértek számát nem ismerjük, de nem voltak elegen ahhoz, hogy Júdea egész területét be tudták volna népesíteni. Tulajdonképpen csak Jeruzsálem városát és közvetlen környékét szállták meg, beékelődve az időközben odahúzódó arab és kánaáni lakosság közé. Az áttelepültek fizikai létét és fennmaradását jó ideig kizárólag a perzsáktól kapott támogatás biztosította. Létszámuk az arabokkal való keveredés után szaporodott fel annyira, hogy építhettek maguknak egy imaházat és újra felhúzhatták Jeruzsálem körül lerombolt falakat. Júdea tehát nem tölthette be azt a szerepet a perzsa világbirodalom kialakításában, amit elgondolói kilátásba helyeztek. De tény, hogy a szemita elemet a Jordán völgyébe sikeresen visszapalántálták.
Amikor az első menetoszlopok megérkeztek Jeruzsálembe és Ezra szájából megtudták az új szövetségben rájuk kirótt kötelezettségeket, "az egész nép sírva fakadt (da weinte alles Volk, das die Worte des Gesetzes hörte, 30m I 517 ) . A jelenet ezúttal is kísértetiesen hasonlított arra, ami akkor játszódott le, amikor az izraeliták az asszírokkal kötött ószövetség parancsait Mózes szájából meghallották. Panaszkodtak és sopánkodtak "Hiába való dolog az istent (perzsa királyt) szolgálni; és mi a hasznunk nekünk abból, hogy magunkra vettük ezt a megbízást" (Malachias III 14).
A meglátás most is késő volt, a történteket ezúttal sem lehetett meg nem történtté tenni. A visszaállított Júdea életében a Perzsa Birodalom bukása (Kr. e. 330) után változás állt be: a zsidók görög alattvalókká lettek, előbb az Egyiptomot uraló Ptolemaiosz- dinasztia alatt (Kr, e. 320-Kr. e. 198), azután a szíriai birodalmat kormányzó Seleucidák alatt. Azok bukása után független királysággá lett, de Kr. e. 63-ban római uralom alá került, vagyis mindig egy-egy nagyhatalom függvénye maradt. A sok uralomcserében a zsidók politikai magatartása kiforrt: mindig az uralomra került hatalomhoz felzárkózni, az új urat kiszolgálni és ennek fejében minél szélesebb körű kiváltságokat szerezni és minél nagyobb politikai befolyásra szert tenni. Így lettek előbb a hellenizmus, azután Róma odaadó hívei. (65)
A magyar népek szempontjából Júdea történetében az érdekel bennünket elsősorban, hogy mi lett a viszony a visszatért zsidók és a még ott található őslakosság között. E tekintetben tényként állapíthatjuk meg, hogy a júdabeliek amint szabad kezet kaptak azonnal az Asszíriában és Babilonban kialakított világhódító programjuk megvalósítására törekedtek, ami az őslakosság módszeres pusztítását jelentette. Ennek igazolására nem szükséges részletekbe bocsátkoznunk, hiszen nem a fájó sebek feltépése a célunk, hanem annak magyarázása, hová lettek a Régi Kelet magyar milliói, hogyan némult el ezen a tájon az ősi magyar szó. Elég tehát Heródes nevét említeni ( Kr. e. 37-Kr. u. 4 ) , de különösen Janneusét (Kr, e. 104-78), aki vérbeli tömeggyilkosként viselkedett s aki bevezette a keresztre feszítést. Janneus parancsára ". . . bitófákat állítottak fel a királyi palota terasza előtt, hogy ő is gyönyörködhessék a látványban, amint háremével borozgatott. Elrendelte azt is, hogy a nyomorult áldozatok utolsó látomásaként azok szemei előtt mészárolják le feleségüket és gyermekeiket." A júdabeliek antiárja koefficiense hevesen működött és vérengzésüknek a rómaiak vetettek véget, akik Kr. e. 70-ben megostromolták Jeruzsálemet és a zsidó államot rövidesen beszüntették. (66)
A zsidók ekkor szétoszoltak a Római Birodalom területén és a Régi Kelet egyéb országaiban, ahol mindenütt összeütközésbe kerültek az őslakossággal és üldözésben volt részük, mert ott is a főhatalom kisajátítására törekedtek s a helybelieket pusztították.
