1. Kr. e. a III. évezred közepe táján egy újabb néphullám borította el Európa nyugati területeit. Ezek is tengeri úton érkeztek, hajóik a Régi Keletről indultak ki és első pihenő állomásuk Itália valamelyik szigete volt, rendszerint Szicília vagy Szardínia. Második megállójuk Franciaország és Spanyolország, s akik ott sem tudták megvetni lábukat, továbbhajóztak a végállomásra, a Brit-szigetekre. Az irodalomban ezeket a fehér embereket a mediterrán emberfajtába sorolják és az árják hamita ágának mondják. Ők maguk azonban, mint a történeti forrásokból látjuk, leginkább Magyarnak (MAGÁR, MAKAR, MAHAR,) nevezték magukat. Mivel azonban a nevükben lévő torokhang, a G, K, H, a kiejtésben gyakran elhalkult, a Maúr, Maor, Mór forma állt elő. Ebből a körülményből arra kell gondolnunk, hogy ezt a keletről jött néphullámot főleg a Kánaánban, Szíriában és Föníciában letelepült magyar csoport szolgáltatta, amely ott váltakozva Magyarnak és Maúrnak nevezte magát.
Ezek a maúri-magyar bevándorlók az apajogú társadalom első képviselői lettek Nyugat-Európában és a magyar népek ősi szimbóluma, az oroszlán és a madár kísérte őket. Az utódok úgy emlékeznek rájuk mint Óriási emberekre, a Napisten híveire. Kísérjük figyelemmel utazásukat.
Akik az első állomáson, Szicíliában állapodtak meg, egyik legnevezetesebb városukat MEGARA, Magyar névre keresztelték el. E név gyakori előfordulását megelőzőleg már a Balkán-félszigeten haladó magyar csoportnál is észleltük. A szicíliai Megara két másik régi település között foglalt helyet, az egyik SYRACUSA volt, Az Urak Háza, a másik CATANA, Katona. Fontos hely volt még a déli oldalon lévő GELA vagy GELO, ahol fejedelem székelt. Ez a név is ismerősen cseng fülünkben, hiszen az európai Magyarországon, Erdélyben is volt egy azonos nevű fejedelem a honfoglalás idején.
Szicília keleti felét a SIKELOI nevű nép birtokolta, nyugatit pedig a SICANI nevű. A tudósok e két népet azonosnak veszik és tőlük származtatják a sziget Szicília nevét (265m 9, 16). Nagyon valószínű, hogy e népnevek tulajdonképpen vallási meg jelölések s az első: S-Ike-Ló-i, Az Égi Ló vagyis az égboltozaton robogó Napisten, a második viszont, S-Ic-An-i, Az Égi Anya híveit jelenti, amint az Égei- szigetvilágban is szokásban volt. Feljebb a térképen, az Olasz-félsziget láb alakú részében, a láb holdjában, nevezetes ókori város volt MATARA Magyar, ahol a kőkortól a bronzkorig bezárólag ugyanaz a népesség lakott (150m 49). A láb sarkában, KALABRIA-ba (Kő láb ura, azaz láb alakú föld ura) két másik ókori helynév vonja magára a figyelmet: MANDURIA és URIA. Úgy látszik, Olaszország földrajzi alakját régen is az emberi lábhoz hasonlították, mielőtt még csizmának képzelték el. Cato elbeszélése szerint az Itália északnyugati részében élő népességet is Magyarnak nevezték, így: VERTA MOCORI (102m II 30). A Spanyol-félsziget nyugati részében egy nagy terület neve ESTE- MADURA (Esti azaz nyugati Magyar) s a főváros MADRID neve is a régi Magyari-Ta (Magyar Föld) kifejezésre vezethető vissza.
Úri népek laktak LIGÚRI néven a Spanyol-félsziget északi sávjában egy kb. 150 km széles és 700 km hosszú területen; IBÉRI néven pedig ugyanez félsziget délkeleti sávjában az említett tájnál is nagyobb területen (102m I 349 térképe). A Magyar-név ilyen feltűnő gyakori
előfordulása felett talán mégsem lehet vállvonogatással napirendre térni és mindezt a véletlennek tulajdonítani.
Nem, mert ugyanez a név a mai Franciaország területén is lépten nyomon elénk bukkan. A jelenlegi Bretagne-félsziget pl. akkoriban még AR-MORI-CA, azaz tenger menti Maúri- Kő (ország) volt s mai lakosságát, a barna szemű, sötét hajú, kissé matt arcú bretonokat az egykori őslakók leszármazóinak tartják. A francia nyelvészeknek is feltűnt, hogy milyen sokszor szerepel a régi Armórika helyneveiben a Magyar név MAGOR, MOGER, MAGOAR, MAGWYR, MOGUER-I-ON (Magyari Hon), stb. alakban. Ez a név a nyugat felé eső három breton megyében nem kevesebb mint kettőszázharminchat (!) esetben fordul elő, a következő elosztásban: Finistére 89, Cote du Nord 78, Morbihan 69. Utóbbi megye ma is őrzi nevében a Mauri nevet (78m 48 sk; 46m 56). Franciaország más részében is előbukkan a Magyar-név, például ilyen alakban: MAZAIR-AC (Magyar Ág) és MESOR-ES (Magyar Ős)." Egy további ősmagyar terület volt a Garonne és a Pireneus között elterülő AQUITANIA, Vízi Tanya, melynek fővárosa BURDIGALA (ma: Bordeaux) a víz (Bor) partján állott. Plinius egy alkalommal azt mondja, hogy valamikor Aquitaniát is Armórikának nevezték (Aquitania, Armorica antea dicta, 102m I 291), tehát az is egy maúri ország lehetett.
A Brit-szigeteken is számos helyen ismerünk Magyar-elemmel alkotott helyneveket. Britannia délnyugati részében, Cornwallban van egy MAKAR és MAGOR alakban szereplő helység, amely azonos a welsh Magwyr, az ó-welsh Macyrou és az ó-breton Macoer névvel, - magyarázza az angol szerző (248m 93). West-Mor-Landban, amely neve szerint is maúri település, fennmaradt a MOZERGH, Cumberlandban pedig a MOSSER falu neve. Skóciában, Aberdeen katedrálisának védőszentjét ST. MACHARnak és ST. MACKERnek nevezték(31)
Waddell vizsgálatai szerint a Mihály (Michael) név a Machar változata, amelynek betűit Hétországban és Egyiptomban Makhúr, Makhiár, Mekhir alakban ejtették ki, noha a helyes forma "Machar". (33)
A Don nevű skóciai folyó Aberdeennél ömlik a tengerbe s Urie nevű mellékfolyója azért híres, mert völgyében rovásírással ellátott kőoszlopot találtak, amiről majd külön szólunk. Az Ír szigeten, annak északi részében, az egyik megye neve AR-MAGH, régi vallási központ, ma is az: ott székel a prímás. Egyenes szórendben természetesen ez is Magar. Derry megye fontos városa MAGHERA. Az Ír szigeten általában északon összpontosulnak a Magyar helynevek, a Brit-szigeteken a nyugati oldalon (Cornwall, Cumberland, Westmoorland), Skóciában északon. Ebből az elhelyezkedésből az látszik, hogy a maúri bevándorlók hajói a szigetcsoport között lévő vizekre futottak be.
A szakirodalomban ezeket a Nyugat-Európában létrejött magyar telepeket általában fönicei telepeknek szokták elkönyvelni. Ez a vélekedés, ha nem is egészen helytálló, mégsem mondható tévesnek, mert a föniceiek maguk is a Kánaánban és Szíriában megtelepedett maúri-magyar nép része voltak. E hajós magyarok Európában legszívesebben a tengerpartok közelében lévő érclelőhelyek körül szálltak meg és a bányák kitermelésére felhasználták a helyben lévő pikt munkaerőt. Ez az együttműködés magyarázza meg, hogy a régi brit ércbányák környékén pikt helynevek is találhatók. Az első fehér magyarok brithoni telepei gyakran csak időszaki jellegűek voltak: tavasszal megérkeztek embereik a hajókkal, kirakták keleti árucikkeiket s helyettük a nyár folyamán berakták az elszállításra váró érceket, ősszel aztán eltávoztak. Csak a központi fekvésű helyeken alakultak ki állandó telepek, amelyek főfeladata az volt, hogy vigyázzanak a hatalmas raktárakban összegyűjtött, elszállításra váró anyagra. A hajósok, ha idejük engedte, felmentek a Balti-tengerig és elszállították az ott összevásárolt ámbrát.
2. A fehér magyarok első nyugat-európai szerepléséről tanúskodnak az általuk készített óriási kőemlékek, az úgynevezett megalitok. Hatalmas kőtömbök ezek, amelyeket Kr, e. 2500 és Kr. e. 1500 között állítottak fel, rendszerint a tengerparti sávban. Meglehetősen sok példányuk fennmaradt az eredeti helyen: Franciaország területén 6,840 darab, Portugáliában és Spanyolországban körülbelül ugyanannyi, a Brit-szigeteken kevesebb, együttvéve több mint 10,000 kőtömb. Az effajta történeti emlékek céljáról, építőiről nagyon bizonytalanul szólnak a szakemberek, mert nem tudják megérteni neveiket, sem elolvasni a rájuk vésett mértani alakú (rovás) írásjeleket. Az a tudós például, aki az óriáskövekről legutóbb összefoglaló tanulmányt írt, ezekkel a szavakkal zárja mondanivalóját: "A megalitikus emlékek az ókori történetnek máig legnagyobb rejtélye."(34)
Magyar tudásunkkal az óriáskövek titokzatos világába is behatolhatunk. E köveket típusuk szerint három csoportba osztják. A legegyszerűbbek a merőlegesen felállított és társtalanul álló oszlopok, amelyek föld feletti része átlagban öt-hat méter, beásott része egy-két méter. Elvétve akadnak ennél magasabb kőoszlopok is, amelyek húsz méter körüliek és vannak kisebbek is, ember nagyságúak. E magánosan álló faragatlan kőoszlopok sokféle elnevezés alatt ismeretesek, de újabban mindenki egykorú nevükön ménhíreknek nevezi őket. Vannak olyan ménhírek, amelyeket nagyjából szobor alakra faragtak -s rájuk az emberi arc legjellemzőbb elemeit vésték fel: a két szemet és az orrot (a száj soha sincs ábrázolva). Egyes ménhír szobrokon csillagászati jelek is láthatók. A szobor megjelölés azonban csak bizonyos megszorítással illik rájuk, mert a fej, váll, a két kéz és a láb - a szoborról alkotott fogalmunkkal ellentétben - nincs kiszabadítva az anyagból. Az ilyen emlékek olyanféle benyomást keltenek, mintha egyiptomi múmiák lennének, csak éppen kőből. Az egyik legszebb, épségben ránk maradt ménhír-szobor a franciaországi Saint- Sernin faluban (Aveyron) áll (Okmánytár 3; 240 m 104), vörös színű kőből készült, magassága 120 cm. A csillagászati jeleket magán viselő ménhír-szobor jó példája a skóciai Don folyó völgyében előkerült szobor ( Okmánytár 4; 18m 20 ) . Az egyszerű ménhíreken néha írásjelek is szerepelnek, mint pl, az Urie folyó völgyében (Skócia) álló, ma Newton oszlopnak nevezett példányon (képe: 182m címlap előtt). Ha a ménhírek csoportosan fordulnak elő, többnyire egyenes vonalban vannak elhelyezve, több kilométer hosszú szakaszon.
Az óriáskövek második főtípusa az, amikor a köveket kör alakban helyezik el. Az ilyen megalitikus emlékek neve kőkarika, egykorú kifejezéssel kromlek (cromlech). A leghíresebb kőkarika (Stonehenge) Angliában a Salisbury- síkságon áll s Kr. e. 1800-1650 között készítették. Befejezett állapotában a kövek két koncentrikus kört alkottak, azon belül pedig két lópatkó alakú csoport volt, ölükben egy hatalmas, oltárkőnek mondott kőtömbbel. Az emléket egy 300 m átmérőjű sánc vette körül (Okmánytár 7). (35)
A megalitikus emlékek harmadik főtípusa négy hatalmas lapos követ foglal magában, amelyek közül három merőleges helyzetű, a negyedik pedig a három tetején, mint egy óriási asztallap helyezkedik el. Az irodalomban ezt a formát kőasztalnak mondják, de rájuk vonatkozólag is a régi elnevezés kerekedett felül s ma dolmen néven emlegetik. A dolmen típusú óriáskövek a leggyakoribbak, számuk egyedül Franciaország területén 4,460. A három főtípus nevét - ménhír, kromlek és dolmen - jó megjegyeznünk, mert hátrább is foglalkozunk velük.
Mit tudunk e tündéri pompában álló óriáskövek készítőiről? Először is azt, hogy ők egy és ugyanazon nép fiai voltak. A kövek ugyanis Nyugat~ Európában mindenütt teljesen egyformák és mindig a leírt három típus valamelyikét testesítik meg. Ez csakis úgy lehet, hogy a Kr. e. II. évezredben a Brit-szigeteken, Franciaország területén s az Ibériai-félszigeten ugyanaz az emberfajta lakott. A másik észrevétel: ugyanilyen típusú óriáskövek találhatók a Régi Keleten, nevezetesen Kisázsiában, Föníciában, Kánaánban, a régi Mauretániában (Afrika északi területsávjában) és India nyugati részeiben is (ld. az Okmánytár 5. és 6. sz. térképét), ahol egyúttal mindenütt a maúri-magyar népek jelenlétét figyelték meg. Ebből viszont az következik, hogy az európai óriásköveket is a maúri nép részei állították fel. A nyugat-európai megalit építőkről a hagyomány is azt tartja, hogy óriások voltak, nagy tudással és bámulatos erővel rendelkező emberek (240m 111). A kelták emlékezete szerint a kőemlékeket Európában azok állították fel, akik Franciaország nagy félszigetének, Bretagnenak az Ar-Móri-Ka nevet adták, vagyis szerintük is a maúrik (249m 21).
Ezek a határozott nyomok egyeznek azzal a további észrevétellel, hogy a kőemlékek ott fordulnak elő a legsűrűbben, ahol egyúttal a leggyakrabban szerepel a Moguer, Magar, Maúr, Mór név: a három breton megyében, a Brit-szigeteken Cornwallban, Welshben, továbbá Skóciában és az Ir-sziget északi részében. Más forrásokból merített bizonyítékok alapján L. A. Waddell is a maúri népben jelöli meg az európai megalitok szerzőit (182m 169, 414). Hubert francia kutató pedig, aki a kelta nevet erősen kiterjeszti és minden keletről jött népben egyúttal keltát lát, a megalit építőket "korai keltáknak" nevezi (102m I 272). A nemzetközi nyomozással egyetértve, mi is azt véljük, hogy az óriáskövekkel készített emlékeket a Régi Keletről Európába érkezett fehér emberek maúri (magyar) ága hagyta hátra, vagyis hogy az építők magyar nyelven beszélő emberek voltak. Ez utóbbi állítást az alábbiakban nyelvészeti adatokkal bővebben is igazoljuk.
Az irodalomban meglehetősen eltérő vélemények olvashatók arra e, hogy milyen célra szolgáltak az óriáskövek. Csak annyi látszik bizonyosnak, hogy azok nem határt jeleztek és nem is valamilyen különleges temetkezési szertartás tartozékai. Közelebb jutunk a lényeghez, ha a megalitok típusainak nevét és a vele kapcsolatos egyéb nyelvi emlékeket vizsgáljuk meg s azokat a magyar kulccsal próbáljuk értelmezni. Ekként eljárva, a MEN-HÍR szó első eleméből azonnal látjuk, hogy az az egyiptomi Mén isten nevével egyezik, második eleme pedig Hír szavunk. A kettő együttvéve tehát a teremtő Isten hírét, nevét, létét idézte szüntelenül az egykorúak emlékezetébe. Az egyiptomi Mén isten, csakúgy mint krétai megfelelője Minos, elsősorban valóban a termékenységi gondolat kifejezője volt s leggyakoribb szimbóluma a bika. A szakemberek a nyugat-európai ménhír oszlopokkal kapcsolatban megfigyelték, hogy azoknak igen gyakran valóban phallikus kiképzésük van. (36)
Hogy az ilyen oszlopok nevében valóban az erős hímet, teremtőt jelentő Mén magyar szó szerepel, az is bizonyítja, hogy nevükben a Mén rokonszava, a Ló is előfordul. Egy franciaországi városkában (Locmariaquer) például kör alakban elhelyezett ménhír oszlopokat találtak (neve: Mané Lud) azzal a sajátossággal, hogy mindegyik ménhír tetején egy kis lófej áll (230m 59). Még azt sem vette észre senki, hogy e városka Loc-Maria-Quer neve is a kör alakban elhelyezett lovak nevét örökíti meg a Maúri névvel' együtt magyar nyelven, hiszen annak összetevő elemei "Lók-Maúri-Köre" s az emlékcsoport saját neve is tartalmazza a Mén és a Ló (Lú) magyar szavakat.
A Brit-szigeteken a magánosan álló ménhír oszlopokat általában AMBERIC névvel nevezik, de nem tudják e szó jelentését. Magyarul: Emberek. Ismerünk olyan oszlopot is, amelyet MEN-AMBERnek neveznek. Stonehege kövei szintén AMBERIC (10m II 180) és azt is tudjuk, hogy a kelták Ambernek nevezték főistenüket (10m II 141). Ezek a helyi nevek azt mutatják, hogy a ménhír oszlopok valóban a teremtő istenre emlékeztető jelek. Ugyanerre az eredményre jutunk, ha emlékezünk arra, hogy az istent Egyiptomban igen gyakran a Nap képében képzelték el, akinek szimbóluma a kocsikerék, forgó kereszt, napkorong vagy egyéb csillagászati figura volt. Nyugat-Európában a ménhírekre pontosan ugyanilyen szimbólumokat rajzoltak, hogy jelentését és értelmét kézenfekvőbbé tegyék. Az oszlopokat néha olyan istennevekkel ékesítették fel, amelyekben a magyar Mása szó benne foglaltatik (240m 101). Mindez megerősíti és világossá teszi, hogy a magas kőoszlopok Isten képei, másai voltak s elsősorban az ő teremtő szerepét idézték az egykorúak szemei elé.
Az a körülmény, hogy a ménhír oszlopok a pogány isten jelképei voltak s lépten-nyomon az ő nevét, hatalmát és erejét idézték a járókelők elé, arra indította a későbbi kereszténység aszketizmust hirdető buzgó terjesztőit, hogy ezeket a számukra zavaró kőoszlopokat eltüntessék az emberek szemei elől. Az 5., 7. és 8. századi egyházi zsinatok valóban számos határozatot hoztak, amelyek elrendelik a ménhírek eltemetését, elásását, szakadékba dobását vagy folyók medrébe való süllyesztését. Ez ismétlődő rendelkezések ellenére mégis sok ménhír fennmaradt korunkra. Ez annak tulajdonítható, hogy eltávolításuk roppant nagy súlyuk miatt nehezen végrehajtható feladat volt. Másrészt sok ménhírt megkereszteltek, azaz felékesítettek keresztény szimbólumokkal és így beillesztették az új világ képébe. (37)
A megalitikus emlékek második nagy csoportját a dolmen nevű kövek alkotják. E névben is azonnal észrevesszük az isten Mén nevét, amiből előre gondolhatjuk, hogy ezek a kövek is valahogyan az isten-hittel kapcsolatosak. A régészek az ilyen emlékek mellett valóban gyakran találtak apró tárgyakat: korongot, bárkát, fokost s bizonyos cserépedényeket, amelyek mind a Napisten (Mén) ősi szimbólumai. Arra nézve viszont, hogy a dolmen szóban lévő első szótag, a DOL mit jelenthet, az ilyen típusú megalitok helyi elnevezései adnak választ. A dolmeneket ugyanis több helyen az "Óriás ágyának" és az "óriás hálószobájának" nevezik (lit du Géant, chambre du Géant, 240m 13-15). E kifejezések azt a régi-keleti felfogást tükrözik, hogy amikor a Napisten (az égi óriás) nem kocsikázik a mennybolton, vagyis amikor éjszaka van, akkor ezekben a fedett megalitokban mint megannyi hálószobában aluszik. Eszerint a DOL-MÉN értelme annyi lehet mint HáL-Mén.
Ugyanaz az elgondolás jelentkezik itt Nyugat-Európában, mint amelyről Herodotos értesít bennünket a mezopotámiai Babilonból, ahol a nagytemplom legfelsőbb emeletén egy hatalmas hálószoba volt. Abban a szobában mondja a mester - csak egyetlen bútordarab állt, egy óriási ágy és a helyben lakók hite szerint a Napisten éjszaka folyamán abban aluszik. Nem látszik tehát különösebb rejtélynek a dolmenek célja sem: szent helyek voltak azok s arra szolgáltak, hogy a Napisten éjjeli pihenőhelyei legyenek.
Ugyancsak az istenséggel alkotott világba tartoznak a kör alakban elhelyezett óriáskövek, amelyek ősi KROMLEK, CROMLECH nevét magyarul szintén jól értjük: Kör-emlék. Ezek legszebb, legtökéletesebb és legjobb állapotban maradt példánya az angliai Stonehenge (Okmánytár 7). Ezt az építményt Waddell alaposan megvizsgálta, más köremlékekkel is összehasonlította és megállapította, hogy az egy hatalmas ókori csillagvizsgáló - solar observatory, jó magyar kifejezéssel: napvárta, - melynek elsődleges célja az annyira fontos nyári napmegállás (solstitium, június 10-20) megfigyelése volt." Az építmény ugyanis akként volt tájolva hogy főtengelye pontosan arra az égtájra mutasson, ahol az óriás, vagyis a Napisten, az említett tizenegy napon kel. Nagy ünnepségekkel volt ez a dátum kapcsolatos, az emberek örömtüzeket gyújtottak, körültáncolták az égő lángokat, átugráltak a parázson, hogy jó egészségben maradjanak és szerencsések legyenek, mint hasonló alkalommal másutt is tették, nevezetesen az Égei- szigetvilágban és a Balkán-félszigeten. A vonalba állított ménhírek is gyakran úgy vannak tájolva, hogy a nyári napmegállóra mutatnak. Volt olyan napvárta is, amelynek kövei nemcsak a nyári napmegálló idejét mutatták, hanem a tavaszpontot, meg esetleg más ünnepnapok vagy bizonyos fontos mezőgazdasági munkálatok idejét is. Ilyen esetben a köremlék már valóságos naptárnak minősíthető ( 182m 226-231, 234; 240m 35 sk) .
A megalitikus emlékekkel kapcsolatban talált magyar szavak - Mén, Ló, Ember, Hír, Mása, Kör, Hál, Emlék - egészen bizonyossá teszik, hogy ezeket az óriásköveket magyar nyelvű népek állították fel. Ezt a benyomást az óriáskövek egyéni nevei megerősítik, a kövekre írt szövegek pedig vitán felül eldöntik. Az olyan megalitokat például, amelyek csak két merőlegesen felállított kőből és egy rájuk borított hatalmas asztallapból állnak s alattuk át lehet látni, Franciaországban hagyományosan LICHAVEN névvel nevezik (240m 12), ami csodálatos pontosan őrzi az eredeti magyar kifejezést: Lika van (lyukas). Az angliai Stone-Henge köremlékben - mint egyébként minden óriáskőben - Isten lakott, ezért talán annak neve is magyar eredetű: Isten Honja. Magyar alkotóra mutat a már említett Loc-Maria-Quer és Mané Lud név is. A Saint-Sernin határában lévő szomorkodó subás ember ménhír-szobrát pedig (Okmánytár 3) már olvasni is tudjuk. Képírással írt szövege így hangzik: "A magyar föld Ura siratja a bátrakat subában." Sajnos, e szöveg közelebbi értelmét nem tudjuk megállapítani.
Jobban értjük a két-méteres Newton- kő üzenetét, melynek 60 cm széles lapos oldalán rovásjelekkel írt hat soros szöveg szerepel ( Okmánytár 8-9; 182m 29). Az írásjelek formájából ítélve a felirat a Kr. e. II. évezred közepébe tartozik, vagy talán még annál is fiatalabb időbe. Hasonló írásjelek láthatók a Locmariaquerben lévő dolmenen. A Newtonszobor szövegét a magyar kulcs szerint a következőképpen olvassuk: Ki az az Öreg, oki Rosszat e szoborból figyeli, a Nyüvet elrabolja erről a tanyáról, a Leprát nappalra (?) egészben elnyalja (?), akit senki étellel kelt várjon? - Régi idők írását. A kőben lakó Öreg természetesen az Isten, aki védelmezi a lakosokat a gonosz szellemek hatalmától.
A Nyugat-Európába érkezett első fehér emberekre vonatkozó vizsgálatainkat azzal zárjuk, hogy ők az árja fajta maúri nevű ágából eredtek, magyar nyelvüket, vallásukat és írásukat az új hazában is megőrizték, s magukról tízezernél több emléket hagytak hátra, köztük egy ragyogó szép. ősi magyar nyelven írt hat soros üzenetet, istenhitük csodálatos bizonyítékát.
31) Olv. 46m 275, 116 sk; és 247m. - Az a francia vélemény, hogy a helynevekben szereplő Magyar-elem "romot, falmaradványt" jelentene és bizonyíték volna a germánok és normannok pusztításaira (102m I 62) nem lehet helytálló, hiszen ugyanez a név sűrűn szerepel Itáliában, a Brit-szigeteken és természetesen a Régi Keleten is, jóval a germánok és normannok létezése előtt. Ha a franciaországi Magyar nevű falvakat a normann és egyéb inváziók idején már romokban találják, ez a körülmény nem a név "rom" jelentését igazolja, hanem azt. hogy az indoeurópai barbároktól a magyar őslakosság szenvedett a legtöbbet. - Bretagneban a Magyar névvel sokszor kapcsolódik a Plou-elem, amely nem más, mint Falu szavunk régies alakja, a P-nek F-fé változása előtt. A magyar Palű első szótagjából a hangsúly hátrább tevődése következtében kiesett az eredetileg ott lévő A-hang s így állt elő a Plű, amit franca helyesírással Plou-nak írnak. Ez a Plou (Falu) elem Bretagne említett három nyugati megyéjében 151 helység nevében szerepel. 78m 48. A Plou-val kapcsolatban utalhatunk a Pelasg szó jelentésére is, amely "Falusik".
32) It seems possibie that this 'Machar' was an old locally current name attached to the pagan cult of St. Michael or Makhiar and was erected into a Christian saint, 182m 358.
33) 182m 358. Ugyanez a szerző azt mondja, a Magyar- név annyira ókori jellegű (prehistoric), hogy ahol a belőle eredő Mihály név templomokkal kapcsolatban szerepel, majdnem biztos hogy ott már a keresztény idők előtt is istenház állott. 182m 360. E megfigyelés helytállónak látszik és magyar vonatkozásban is igazolható. PI. Kolozsvár főtemplomának védőszentje is Szent Mihály és a templom körül a legutóbbi építkezések során kő- és bronzkorból eredő emlékek kerültek elő.
34) Les monuments mégalithiques demeurent la plus grande énigme de la Préhistoire, 240m 117. - Egy másik szakértő szerint: Une obscurité á peu prés compléte régne sur eux, 249m 20.
35) A kör alakban elhelyezett pillérek fölé utóbb hatalmas kőlapokat helyeztek és az egész szerkezetnek templom jellegű zártságot adtak. Ezek a fedőlapok azonban mint Waddell alaposan indokolja (182m 232) eredetileg nem tartoztak az építményhez.
36. N'a-t-on pas fait remarquer que la plupart des ménhirs sculptés gardafent, malgré tout, une certaine allure phallique. t, 240m 107..
37) A következő egyházi zsinatok hoztak ménhír-ellenes határozatokat: 435, 438, 452. 658 (fontos), 681, 682, 698. 789, 900 (Nagy Károly elrendeli a ménhírek elpusztítását), - 240m 18-20.
38) L. A. Waddell: It is thus evident that the primary purpose of these great prehistoric stone circles . . . was for solar observatory determination of the summer solstice, 182m 234.
39) Az arcon a két szem és az orr van hangsúlyozva (a száj hiányzik): Mak-AR, vagyis Magyar. Az arcon az előkelőség jelzésére jobbról és balról négy- négy bevágás látható, a hieroglif FTU /FDU Jelzésére (25m 1271; az arcot körülvevő vonalak UR/RA, s e kettő együtt a Föld ura. A nyakat jelző négy hajló vonal a víz, eső jele. ami az S-hang jelzésére szolgál; a karika RA; a kéz tartása Ta, együtt: Siratja. Az ágas A-BOT (25m 85 No. 3 és 199m U-121; a karika ismét RA; a három függőleges a többes szám jele: -k; alatta a kéz Ta; együtt: A bátrakat. Az öv ilyen alakja SU (199m N-381: a láb kétszer: Ba-Ba, együtt Subában. Így az egész szöveg: A magyar föld Ura siratja a bátrakat subában.
