A Volga és Káma menti magyar néprészek


A Volga és Káma menti magyar néprészek

A Volga és a Káma vidéki magyar népesség tekintetében végzett vizsgálataink ugyanolyan eredményre vezettek, mint az esthoni népek esetében. Úgy találtuk, ők is délről érkeztek mai helyeikre, a nagy vízi utak kalauzolása mellett és leszármazóik az 1965-ös összeírás szerint meghaladják a 3,000,000-t. A mordvinok (más néven Ezrák) létszáma 1,500,000; a máriké (Cseremiszek) 500,000; az udmurtoké (Vótiak) 605,000; a kómi (Zürjén) népé 408,000. Lényeges megemlítendő mozzanat: e népek lakóhelye nem terjed át a Volga és Káma keleti oldalára, az Ural-hegység felé eső köves, mocsaras és dombos vidékre. Földrajzi elhelyezkedésük természetes következménye a Kaukázus környékéről történt kiindulásuknak, ami az akkori viszonyok közt a Volga nyugati oldalán való haladást szinte kényszerítő erővel írta elő. Ha ezek a népek Szibériából indultak volna ki és valahol az Ural hegység középső vidékén jutottak volna ki az erdőkből, amint a finnugor nyelvészek elképzelik, akkor mai elhelyezkedésük nyilván ellenkező lenne: többségük a Volga keleti oldalán lakoznék, az Ural hegységre támaszkodó sávban. A volgaiak földrajzi elhelyezkedése ellentmond tehát a konzervatív magyar nyelvészek tanításának.

 

A mordvinok főleg a Volgába ömlő Súra folyó mentén laknak, az udmurtok viszont a Viatka és a Káma ölében. Nincs kizárva, hogy e népnevekben a "Maradvány" illetőleg az "Ottmaradt" értelem lappang, ami arra mutatna, hogy a nép többi része valamilyen ok miatt máshová költözött. A feljebb lakó kómi nép neve, a Chum, a nyelvészek szerint azonos a magyar "Hím" szóval (188m 20). A márik neve viszont a Maúri származéka.

 

A mordvin népet más néven Ezrának nevezik, ami a magyar népek szokásos faji megjelölése, a jelenleg árja alakban használt szó. Az udmurtokat is árjáknak mondják az összes környékbeli tatárok és oroszok és rájuk az Ar, Ari, Ar- Ja- Min neveket használják. Helyneveik is árja voltukat és napvallásukat tükrözik, mert ilyenek: Ar- Zamas (Úr Szeme Szemes Úr), Ur-Szum (Úr Szem, Szemúr), Ar-Szk (Úr Szék, Székúr, Szekér), Vor-Ona (Úr Hona), Szem- Úr, Ár- Thani, stb. A komi nép másik neve, a Zürjén, a régi forrásokban Z-YR-I-AN-I, annyi mint ".Az Ur Honi", vagyis szintén árja-honi. A márik mai Cseremisz neve a Fásokban S-C-RE-MÉN-ESC-ANA, eredetileg talán egy egész mondat, amelynek rovásbetűit írták át ábécére, hangzósítva tehát ez lenne: "Az Égúr-Mén Ösök Hona", akárcsak a név másik alakja, 'a Ri-Men-Isc-An-i.

A permiek közé sorozott szamojédek más néven szintén árják, Ju-Ra-K, azaz "Jó Urak". Ők a legészakabbra lakó magyar eredetű nép s mint ilyen a Kelet-Európába érkezett legelső néphullám maradványa lehet, amelyet a következő néphullámok egyre északabbra szorítottak, ahol közéjük vegyült az estiek egy ága.

 

Nagy régiségük nemcsak földrajzi elhelyezkedésükből következik, hanem Szamo-ed nevükből is, amely eredeti magyar szórendben Ed-Szamo, vagyis az "Egy-szemű" óriás, a Napisten hívei. A Volga és Káma vidékén lakó magyar eredetű néprészek nevében eszerint olyan ősi magyar szavak szerepelnek, amelyek évezredekkel korábban a Régi Keleten voltak használatban. Ezek a szavak és nevek, mint valami nagyszerű szimfónia vezérmotívuma, váltig zengik fülünkbe, hogy viselőik fajilag árják, vallásilag az égi Isten hívei, nyelvileg magyarok, földrajzi eredetük szerint pedig a déli haza gyermekei.

 

Elolvastuk a kómik és márik népköltészetét és szokásait előadó kétnyelvű szakkiadványokat (12m és 68m) s ezekből megállapítottuk, hogy ők megmaradtak azon a nyelvfejlődési fokon, amikor őseink főleg csak rövid mondatokat szerkesztettek. Ez a körülmény is amellett szól, hogy a közös őshazából ők már korán, a Kr. e. III. évezred folyamán eltávozhattak. Szövegeikben ma is felismerünk több magyar szót, amelyek mind az ősi hangalakban szerepelnek. A kómi Pi a mai magyarban Fi; a kómi Pija Fia; az Aja szó Atya; Eti Egy; a Kuta Kutya; a Sur Sör; a Lakta nálunk Lakás; a Kutsar Kocsis; az Ebed puedi kifejezés nálunk így hangzik Ebédet főzés a Kitsike kole menni mondat pedig Kicsit kell menni. A mári nyelvben a magyar szavak ilyen alakban találhatók: Párák magyarul Farok; Pu-Fül; Olma bu,--Almafa; Suke- Sok; TaL Tél; Sera-Sör. A márik egyik közigazgatási kerületének Makar (Magyar) a neve, oroszosan Makarszki. A nyelvészek az udmurt, mordvin és különösen a móri nyelvben erős idegen hatást állapítottak meg, amit egy ó-török nép közéjük keveredésének tulajdonítanak. Ez alatt mi olyan törököket értünk, akik inkább szarmatának nevezendők, vagyis a Volga és Ural közti vidék lakóit.

 

Otthon élő finnugor nyelvészeink tanítása javarészben ellenkezik azzal amit mi a kelet-európai magyar népek eredő helyéről, vándorlásáról új hazáiról előadtunk. Ők a kelet-európai magyar származású népességet a szibériai "gyűjtőhelyről" történt szétvándorlással magyarázzák ( már nem szibériai "őshazáról" beszélnek!). Elméletük bizonyítására felsorolják a magyar és magyarral rokon nyelvekben található közös, jó részben egy tagú szavakat. Egyik ilyen jegyzékükön (7m 19 sk) említik a 2, 5, 6, 7, 100 számjegyek nevét; a fej, szem, kéz, vár és lyuk szavainkat az atya, anya, lány, nő, fiú, fi nevét; az ég, tó, hab, ár, út, sötét kifejezést; továbbá a hal, kígyó, hangya, egér, méh, eb és szú szavainkat; fa, hagyma, kő, arany, ezüst; a ház, lak, hajó, .kés; valamint a fazék kenyér szavainkat. Az igék közül ezeket: él, hal, hál, áll, mond, hall, lát, ró, főz, eszik, iszik, tud, fog, hág, túr, nyom. A jelzők közül ezek más, sok, fekete, jó. Nagyon igaz, hogy ezek mind ősi magyar szavak, de azokat az elméleten kívül semmi más nem köti az ural- szibériai gyűjtőhelyhez. Ott azokat még senki sem találta meg leírva a Kr. e. évezredekben. Ellenben megtaláltuk mi is kivétel nélkül valamennyit a Régi Keleten a Kr. e. IV., III. és II. évezredből eredő okmányokban.

 

E szavak tehát a mi megítélésünk szerint jóval többet bizonyítanak, mint egy ural- szibériai elosztó helyet. E szavak azt bizonyítják, hogy Kelet-Európa magyar népei is a Régi Keletről származnak, főleg a mezopotámiai, kaukázusi és kisázsiai embertartalékból és vallási és kulturális tekintetben valamennyien egyívásúak.

 

A jelen munka szempontjából nem látszik szükségesnek, hogy az előadott mértéken túl kiterjeszkedjünk Kelet-Európa néprajzi viszonyaira. Arra például, hogy megvizsgáljuk a Herodotos által feljegyzett neveket, részletezzük a turániak (szkíták, hunok) népi adalékát és magyarázzuk a germánok és szlávok ránk nézve nagyon hátrányos szereplését. Elég a kelet- európai magyar származású népek beillesztése az általános keretbe és annak hangsúlyozása, hogy a germánok és szlávok sokkal fiatalabb népek, mint a finnugorok, mert ők csak akkor léptek az európaiak sorába, amikor emezek első hullámai már rég feltárták a kontinens e részét is, kitaposták a főútvonalakat, nevet adtak a folyóknak és hegyeknek, kijelölték a jövendő nagyvárosok helyét és felépítették az első magas kultúrát, mint tették Európa déli és nyugati részeiben. A magyar népek Kelet Európában bírt ókori hatalmi állásának bukását mégis meg kell magyaráznunk és evégből néhány oldalt szentelünk a titokzatos szarmatáknak.

Forrás: Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete


Szerkesztés dátuma: szerda, 2011. január 19. Szerkesztette: Garamszegi Vanda Natasa
Nézettség: 2,632 Kategória: Irodalom » Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete
Előző cikk: A Balti-tenger partjára vándorolt Esthoni és Fenni népek és a Jeges-tenger vidékére került Permiek Következő cikk: Az első nem magyar nép Kelet-Európában: a Szarmaták


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: