A kő- és bronzkori lakosság magyar nyelven írt emlékei


A kő- és bronzkori lakosság magyar nyelven írt emlékei

Magyarország kő- és bronzkorból eredő tárgyi emlékei - szobrok, edények, miniatűr kocsik, bűvös ékszerek - többnyire agyagból készültek, amit kiformálásuk után cseréppé égettek ki. Mindezek az emlékek javarészben kultikus célokra szolgáltak és ennek megfelelően az Istennel kapcsolatosak, őt ábrázolják valamilyen minőségében, az ő szent nevét idézik, vagy védelmét, segítségét helyezik kilátásba. Az istenábrázolások ember alakúak és kivitelezésük a ménhír-szobrokra emlékeztet, amennyiben a szobrokon a fej, a váll és a két kéz nincs kiszabadítva az agyagból s csak karcolással vagy bevágással van jelölve. Az arc ábrázolása is ménhírszerű, azon csak a két szem és az orr látható, de a száj sohasem. Abban is egyeznek a nyugateurópai és régi keleti darabokkal, hogy ezek is beszélnek: egy-két szavas üzenetet tolmácsolnak rendszerint képszerű ábrázolással. A nyugateurópai hasonló emlékanyagtól egy fontos tekintetben mégis eltérnek: amíg a nyugati darabok óriási méretűek (megalitok) és szabadtéri elhelyezésűek, a dunaiak kis méretűek, a fél métert kivételes esetekben sem haladják meg s épületen belüli elhelyezésre készültek.

 

Szakembereink még nem tettek kísérletet arra, hogy kőkori emlékeink üzeneteit elolvassák; mi próbálkozunk e feladattal először. A bemutatásra kerülő első szöveget egy ménhír státusú szobor közvetíti, melyet régészeink a Hódmezővásárhelyhez tartozó Kökénydombon találtak és így kökénydombi Vénusz néven tartják nyilván (170m 61). E szobor Kr. e. 3000 táján készült és teherben lévő anyát ábrázol, aki szétvetett lábakkal széken ül és két kezét erőlködésképpen hasán ökölbe szorítja. E jelek arra mutatnak, hogy az anya szülni készül, régen ugyanis széken ülve szültek az asszonyok. A figura írásjeleit az alábbi jegyzetben magyarázzuk. A szöveg mai helyesírásunkkal így szól: Ezeket a mamákat úranyó a kis széken segíti. (12)

 

Vagyis a szöveg és a szobor azt a vigaszt adja a szenvedő anyának, hogy őt kínútjain az Istenanya megsegíti. Egy másik szobrocska, a zengővári Vénusz, a rézkorból származik a a ménhír szobrok stílusában az is anyát ábrázol, aki gyermekét szoptatja (Okmánytár 15; 170m 73 ) . A figura alkotója az anya arcát három szög alakra képezte ki s azon csak a két nagy szemet (egyiptomi jelrendszer szerint Ma.k, régiesen Ma.t) és a köztük kiemelkedő orrot (AR) jelezte MAKAR, MATAR értelemben. Az asszony gyermekét (GYERMEK) tartja feltűnő nagyra méretezett kezével (KETE), szoknyája viszont hegyes szöget alkot (egyiptomi SEPT), s annak közepén női voltát egy széles egyenes vágás (egyiptomi TA) jelzi. E szobor üzenete is a termékenységi gondolatkörbe tartozik és teljes szövege mai helyesírásunkkal így hangzik: Máter gyermekét szoptatja.

 

Más típusú emlékek a napvallás körébe tartoznak, aminő például a Budakalászon előkerült, vörösre festett 9 cm magas és 11 cm hosszú agyagszekér ( 170m 79 ) . Éppen olyan ez, mint a Mezopotámiában talált kő- és bronzkori apró szekerek, amelyek szintén istentiszteleti célokra szolgáltak. A tárgy szekér lévén, puszta képével és vörös színével is idézi az égboltozaton szekéren robogó Napistent, akit ebbeli minőségében Egyiptomban Szék-Úrnak (SEKER) neveztek és járműben széken ülve ábrázoltak. A budakalászi kocsi négy felső pereme megannyi ülőhelyet ábrázol (Szék), amihez hozzátéve a kerék alakjával irt Űr szót, ez az emlék is az Isten egyiptomi Székúr nevét varázsolja a rátekintő szemei elé négyszer egymás után.

 

Az a kis érmecske viszont, amelyet nyakba függesztve viselt ókori tulajdonosa (Okmánytár 20; 170m 103), bűvös erejű talizmán lehetett, mert tulajdonosát az Isten védnöksége alá helyezte. Az érmecskére írt szöveg erről tanúskodik. Az egyenlőszárú kereszt egyiptomi hangértéke MAS, a kereszt szárai közé helyezett négy kis gömb AR.ok, az első nagy karika URA, eddig tehát Masarok Ura; a külső nagy karika is Úr s az érem felfüggesztésére szolgáló kis fül is együtt őriz. A teljes szöveg tehát: Magyarok Ura őriz. Bronzkorból eredő sírból került elő az a kis méretű - 11 cm magas kétfüles korsó (170m 95), amelyen már nem hieroglif jelek szerepelnek, hanem rovásbetűk, az effajta írás egyik legelső ismert Duna-medencebeli példánya. A jeleket még dupla vonallal húzták meg (Okmánytár 21), amint ez Egyiptomban is szokásos volt s a tárgy régiségére utal.

 

A két írásjelet egyszerű vonallal megrajzolva, két rovásbetű jelenik meg előttünk, a föníciai V és S. Korsóról lévén szó, e két betűt kétségtelenül ViS azaz Víz alakban kell hangzósítanunk. Ezt az olvasást megerősítik a betűk alá helyezett párhuzamos vonalak, ami a folyadék szokványos értelemhatározója. Találtunk még több kisebb jelentőségű rovásfeliratot is, de azok bemutatását nem tartjuk szükségesnek, mert van egy nagyobb bronzkori, szintén rovásjelekkel készített feliratunk, amely a világszenzációt elért tatárlaki leletek egyikén szerepel és csodálatosan szép magyar nyelven szól hozzánk. A következő fejezetünket ennek a páratlan rovásemléknek szenteljük. De az eddig bemutatott néhány szavas feljegyzésekből máris láthatjuk, hogy a köztörténetből és helynevekből leszűrt tanulság helytálló, vagyis a Duna medencében a Kr. e. III. és Il. évezredben, a kő- és bronzkor idején magyar nyelven beszélő lakosság él.

 

Egyesek bizonyára azzal az ellenvetéssel élnek hogy a Duna-medence kő és bronzkori magyar népessége, ha volt is ilyen, idők múltán teljesen kipusztult, hiszen a barbár népvándorlások során, amikor az ún. indoeurópaiak jöttek, a Duna vidék lakossága több ízben átcserélődött, úgy hogy Árpád és népének megjelenésekor az első magyar honfoglalókból már hírmondó sem lehetett. Ez is elsietett könnyelműen kimondott vélemény, aminek cáfolatával még majd foglalkozunk, de már most kérdezzük, hogyan lehetséges a lakosság teljes átcserélődését feltételezni, amikor 1. a kő- és bronzkorban alkotott helynevek közül több mint kettőezer a mai napig használatban maradt; 2. amikor két fajta ókori írásunk a hieroglif és vonalas- gyakorlati alkalmazásban volt a Duna-medencében a 17, századig, szakrális vonatkozásban (címerekben, szimbólumokban) egészen a mai napig; és 3. amikor a napvallás és a termékenységi kultusz emlékei minden képzeletet felülmúló tömegben maradtak fenn. Ennyi emlékanyag fennmaradása csak úgy lehetséges és csakis úgy képzelhető el, ha az országban mindig maradt - Erdélyben, Dunántúl és a Felvidéken - bőséges kő- és bronzkori magyar népesség, amely átszármaztatta az utódokra.

 

De a bronzkor vége és a jelenkor között eltelt hosszú idő folyamán is vannak adataink az első honfoglalók továbbéléséről. A vaskorban pl. még mindig készítettek országunkban ménhír típusú tárgyakat, amelyek annyira jellemzők a bronzkori lakosságra. Ilyen a zsámbéki férfi Vénusz (Okmánytár 18; 170m 133), akinek az arcán csak a két szem és a nagy orr látható (MAKAR), de száj a nincs. Egész megjelenése a termékenységi gondolatot sugalmazza: mereven álló nemző szerve a hieroglif Te (olv. 25m 92 no.22), heréi KHERUI (25m 59 no.94), együtt Tekerő. Ugyancsak továbbra is készítettek a vaskorban miniatűr szekereket (170m 119), amelyek a Napistent kormányzói minőségében ábrázolják. Már a jelen időszámítás első századában vagyunk (a régészek megállapítása szerint), amikor Sopron megyében, Egyeden azt a remek kannát használták, amelynek oldalán készítője egyiptomi mitológiai jelenetet ábrázolt: a halál utáni külön ítéletet, amikor a halott lelke megjelenik Tóth Isten előtt, aki pálmalevelet tart a kezében és arra írja fel a halott meggyónt bűneit (170m 199. Okmánytár 19). Az A.D. 7-8. századból is nagy számban maradtak fenn olyan használati edények, amelyek talpán mértani jelekből alakított gyári jelzések láthatók.

 

Minden későbbi koron keresztül a mai napig fennmaradt az ókori isten Makar (Magyar) neve és annak képírásos formája; a talpán álló háromszögbe rajzolt három karika; a két szem és az orr jelzése (száj nélkül), ami teljesen a kőkorból eredő kökénydombi oltárkő (170m 59) folytatása. Az ilyen szimbólumot a nép még nem régen is Isten szemének mondta s keresztény templomaink főbejárata felett is szokták ábrázolni (pl. a rédicsi templom bejárata felett, Zala megyében). Ezt a formát tükrözi a kolozsvári református templom híres ablaka és mások ugyanezt a szimbólumot figyelték meg egyes palóc házak homlokzatán (244m 240). Minden korból ismert a Napisten szimbólumaival ellátott korong alakú remek kulacs, ez a tipikus bronzkori forma, és megmaradt Erdély címerében a felkelő Nap, a Hold és a csillag képe, ami viszont az ókori Mezopotámiában gyakran látható isteni szimbólum. Folyton használtuk és használjuk ma is a Napisten (Ra) nevével alkotott üdvözlési formuláinkat (Jó reggelt = Jó Ra kelt) és a téli napfordulón, a Napisten újjászületésekor (december 25-én) a hagyományőrzők ma is olyan ébresztővel köszöntik a házak lakóit, melynek értelmét már nehezen fogjuk fel, de nyilvánvaló, hogy magyar mondatok.

 

A csíki havasok székelyei a keresztény istenhez imádkozva öntudatlanul is régi formulákat ismételnek: "Üdvözlégy Nap, Ég királynője, aki nekünk világosságot hozál, földünknek meleget adál. Áldott légy Nap, aki széjjeloszlatod a fekete fellegeket, kalászainkat megérleled. Légy dicsőítve Nap, aki megöntözöd vetéseinket, virágainkat felékesíted. Áldott légy Nap, Ég királynője üdvöz légy" (244m 339).

Régi napkultuszunk emléke fennmaradt az egyiptomi Tudós (Tóth) nevét viselő tótos (vagy táltos) papjaink révén az egész keresztény középkorban. E papok szimbóluma a napkorongot jelző kerek dob volt, azon "utaztak", madártollas ruhában jártak és "madár nyelven" (magyarul) érintkeztek az istennel. (13)

 

A vele való beszélgetésük mindig fontos volt és körülményesen zajlott le: felmásztak egy magas létrára, hogy lássa őket a Napisten: RA (a létra szó összecseng a Lát Ra kifejezéssel),. - pontosan úgy, amint tették elődeik Egyiptomban, - és a beszélgetés után, leszállva a létráról, megmondták a jövendőt. Az új magyar királynak, még Ferenc Józsefnek is, teljes díszben fel kellett lovagolnia koronázása után egy kiemelkedő dombra, hogy személyesen bemutatkozzék a magyarok istenének, a Napnak, tőle mintegy jóváhagyást, megerősítést kérve.

 

Ezek a kiragadott általános és különleges adatok kellően érzékeltetik egy valóban hatalmas, napjainkig megmaradt - nem Árpád idejéből hanem a kő- és bronzkorból eredő - tárgyi és szellemi örökség létezik a Duna-medencében a magyarság birtokában; amely bizonyítja, hogy az ősidőkben idevándorolt magyar lakosság nem pusztult el az idő viharában, hanem nagy tömegében helyben maradt, részese lett az Árpádi honegyesítésnek és a Szent Istváni államalapításnak. Új történeti tudatunkban ezért központi helyet kell biztosítanunk annak az igazságnak, hagy a magyar nép Kr.e. 3300-tól, ha ugyan már nem régibb idő óta folyamatosan időzik a Duna-medencében.

 

12) Az elemeket így betűzzük: a kis karikával ábrázolt mell a képírásban az egyiptomi S, de mivel kettőt látunk, többes számban mondjuk, eS.ek; következik a jobb kéz csuklójára húzott 2-es számjegy, kiolvasva KÉT együtt az előbbivel: Eseket vagyis Ezeket. Az ökölbe szorított két kéz a Ma- Ma, a bal kéz csuklójára irt számjegy ismét 2. kiolvasva KÉT együtt: Mamákat. A köldök karikája ponttal a közepén ÁR; alatta a hullámos hieroglif eN jele, amit követ a női nem NU, együtt Úranyó. A combon lévő. kőeszközt ábrázoló figura KI, a szorzójel SZE, majd újra a kőeszköz KI, alatta a hullámos eN jel, együtt KI-SZE-KeeN. vagyis Kis széken. A térden lévő két kis karika S.ek, alatta a háromszög alakú egyiptomi Té, együtt: Segíti. Így a teljes üzenet: Ezeket a mamákat Úranyó e széken segíti.

 

13) A Tátos vagy Táltos szó értelme "tudós", ami e papok tevékenységéből is kiderül, mert az szorosan a tudással függött össze: ők voltak az orvosok, a történelem ismerői, a hagyományok őrzői, ők készítették a naptárt. jövendöltek mint jósok s általában Isten akaratát tolmácsolták. A finnek is tátosnak - TAITAA - nevezték tátosaikat s az ő szavuk értelme Is "tud. ért" (241m 87, 54 sk, 254 sk). Meglepő dolog. hogy Pais Dezső ennek ellenére sem magyar szónak tartja a Tátost, hanem törökből átvett kölcsönszónak. A kökénydombi Vénusz Kr. e. 3000 tájáról eredő beszélő szobor.

 

14) A magyarországi táltosokról, keresztény terminológiával szólva "pogány papokról' sok feljegyzést tartalmaznak az ellenük folytatott középkori inkvizíciós perek (62m). Róma utasítására egy Theuton nevű német főinkvizítor központilag irányította a magyar táltosok üldözését a 13. század közepén. A vonatkozó periratokból kiderül; hogy régi papjainkat Látó, Szemes, Mágus névvel nevezték és madártollas ruhába öltözve végezték szertartásaikat. Csodás írást írtak fára, főünnepüket a téli napfordulón tartották, hegyekbe mentek imádkozni ahol kitárt karokkal fohászkodtak a Mindenhatóhoz úgy, amint elődeik évezredekkel korábban. az egyiptomi Szem-papok és hétországi táltosok. Az egyik táltos perében a megidézett tanú elmondta. hogy "Banza táltos egy felállított magas létra tetejéig felmászott, ott valamennyit időzött és amint mások mondták, az Istennel beszélgetett és lejőve a jövendőt mondta hallgatóinak" (62m 56). A perek szerint a táltosok működési főterülete a Dunántúl és Erdély volt.

Forrás: Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete


Szerkesztés dátuma: szerda, 2011. január 19. Szerkesztette: Garamszegi Vanda Natasa
Nézettség: 2,318 Kategória: Irodalom » Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete
Előző cikk: A bronzkori Magyarország népsűrűségi térképe Következő cikk: A Maros-völgyi Tatárlakán felszínre került három agyagtábla egy ókori napvárta alkateleme volt. A korongon magyar nyelvű felirat szerepel.


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: