Történelem - Irodalom - Kézai Simon: Gesta Hungarorum

   

 
Miután a sereg elszéledt, a húnok római módra Ethelét teszik magok fölé királylyá; ki is testvérét Budát a Tiszától a Don vizéig különféle idegen nemzetek fejedelmévé és birájává tette. Maga pedig alattvalóival magát húnok királyának, világ félelmének, isten ostorának neveztette.
 
Ethele király ugyanis barna szinű, fekete s villogó szemű, széles mellű, büszke járású, alacsony termetű vala; szakállát mint a húnok megeresztve hordja vala. Vakmerőségben magamérséklő, csatákban ravasz és ügyelő, testéhez illő erejű, akaratjában nagylelkű, fegyvere csinos, sátra s öltözete tiszta, és szerfölött buja is vala.
 
S miután a czézönmauri ütközetben a rómaiak megbuktak és szerte szét széledtek, Ethele király megtére népe táborába s néhány nap ott tanyázék tiszántúli szállásán.
 
A sereg harmadik csapata pedig, melly Miramammona ellen volt rendelve, a késedelem miatt a csatában nem vehetvén részt, Ethele haláláig a katalaunok közt maradt s végre Katalaunia lakosaivá lett. Mert csupán a húnok, az idegen nemzeteken kívül, háromszázharminczezeren és harminczketten voltak.
 
Ethele és a húnok Belvidernél darabig időzvén, végre diadallal visszatérve bémenének Tolosa városába, hol őket a polgárok roppant dicsőséggel fogadták. S innen visszatértökben Reims galliai várost, melly Ethelének menet ellent állott volt, felégették, a katonaságot és polgárokat, kik belé zárkóztak volt, mind leöldökölvén.
 
Miután tehát ezeket így végezte, öt esztendeig folyvást Sicambriában nyugodott, őrszemeit a világ négy része felé szétosztván.
 
Pannonia, Pamfilia, Macedonia, Dalmatia és Frigia városai, mellyeket a húnok gyakor rablásokkal és megszállásokkal zaklattak, Ethelétől szabadságot nyervén, szülöttjök földét oda hagyva, az Adriai tengeren át Apuliá-ba költözének, az oláhok, kik pásztoraik és jobbágyaik voltak, önkényt Pannoniában maradván.
 
Miután pedig Ethele király Aquileját megvívta, onnan Friaulba mene, hol Concordia városát elfoglalván a longobárdiai őrgrófságba vonúla, hol Trevisót, Bresciát, Cremonát, Veronát, Mantuát, Bergamót, Milanót, Alexandriát, Ferrerát és Italia több más városát uralma alá hódítá.
 
Ugyanezen napokban, míg Ethele Ravennában múlatott, Szoárd, a király katonaságának főkapitánya, a hún sereggel bémegy Apuliába és Calabriába, hol Reggio városát és Catonát, mellyben Cato született és lakott, lerombolja, azután a Terra di Lavorót földúlván seregével a Cassino hegyéig dúl s onnan osztán diadallal tér meg Ravennába.
 
E közben azonban a braktai király emberi alaknál sokkal gyönyörűbb, Mikolt nevezetű leányát viszik hozzája szeretőűl, kit is mint mondják, annyira megszeretett, hogy nem győzött betelni szerelmével.

58 cikk | 2 / 6 oldal