Történelem - Irodalom - Kézai Simon: Gesta Hungarorum

   

 
A másik sereg pedig, melly Ágostától távolabb vala, a mint megértette, hogy a császár bajtársaikra ütött, egy erdőbe gyülekezék, és a mint megtudta, hogy a császár serege elszéledt, népe nagyobbik csapatát, melly a Rajna felé tart vala, űzőbe vevé, s a mint e sereget a mezőn nyargalva beérték, az mint a méh egyszerre egybe tódula, mellyet is nyilaikkal lövöldözve se megszállani ...
 
Innen osztán megindulván a Duna vizén Ulmnál átkelének és a fuldai monostorhoz érének, abból nagy kincset rablának, és azután az egész sváb földet földúlván, a Rajnán Wormsnál átkelének s ott két herczegre t. i.
 
Miután pedig Lél és Bulcs mint föntebb el van mondva, elveszett, a had elhallgatott s nem ment többé Németországba: mert Franczia- és Németország egy szivvel lélekkel megegyezett, hogy egymással egyesűlve a rájok menő magyaroknak mind halálokig ellen álljanak.
 
Miután pedig Olaszország néhány tartományát kirablották, öt esztendeig meg sem mozdúltak, végre Bolgárországba menvén Idropoliszig jutának, s midőn látták, hogy nem jön sereg ellenök, Konstantinápolyig menvén, annak fala mellé szállának.
 
Úr születésének kilencszázhatvanhetedik esztendejében nemzette Gyeics vezér, isteni szózat által előre megintve, Szent István királyt. Mihály, Gyeics testvére, pedig nemzette Vazult és Szár Lászlót, István király pedig nemzett több fiút, de egyet, isten és emberek előtt mindnyájánál kedvesebbet nemzett, Imre nevezetüt.
 
Gizella királyné pedig a gonoszok tanácsából húga fiát, a velenczei Pétert, kinek atyja a velenczeiek herczege volt, tevé királylyá a magyarokon, hogy kénye kedve szerint teljesíthesse akaratjának gerjedezéseit, s hogy Magyarország, szabadságát vesztve, a németek alattvalója legyen.
 
Tehát Péter uralkodásának harmadik esztendejében az ország nagyai és nemesei a püspökök tanácsára egybe gyülekezének Péter ellen, szorgosan keresve ha valakit találhatnának a királyi nemből, ki alkalmas lenne az országot kormányozni s őket Péter zsarnokságától hatalmasan megszabadítani.
 
A császár, miután diadalt nyert, Székes-Fejérvárba szálla, hol Péternek az országot visszaadá, s így osztán megtére Regensburgba. Péter király pedig és a magyarok, kik őt az országba visszahozták, ismét erőre és hatalomra kapva garázdák kezdének lenni. Miért is az egész magyarság szorgosan ügyel vala, hogy Pétert elkergetve miképen hozhatnák vissza Szár László fiait.
 
Kik is midőn, a milly titkon csak lehetett, Pestre megérkeztek, a három testvér hirnökei mindjárt azon éjtszaka Péter király udvarába nyargalva kikiáltják, hogy minden németet és olaszt, akárhol találják, le kell ölni, és a pogány vallást vissza kell venni. Reggelre kelve tehát tudakozódván Péter a dolog okáról, mint bizonyost tudá meg, hogy bent vannak Magyarországon.
 
A három testvért osztán, a mint Fejérvár városába bementek, valamennyi püspök, nemes, és az egész nép igen nagy dicsőséggel fogadá. S Andrást, mint idősebbet, az ország trónjára emelik.

58 cikk | 4 / 6 oldal