1. §. A szolgák eredetéről Magyarországon.
 
Mivel azonban némelyeket érdekel, mik az udvarnokok, várnépek, továbbá a cselédek, szabadosok és rabszolgák, kikkel csak nem egész Magyarország telve van, és honnan vették eredetöket, ezt is méltónak gondoltam jelen munkámhoz csatolni.
 
Ugy volt, hogy midőn a magyarok, Pannoniát birtokukba vévén, keresztyén és pogány foglyaik közzűl a népek szokása szerint némelly ellenszegülőket leöltek, némelly derekabbakat magokkal vivén a háborúba, nekik a zsákmányból némi részt juttattak, némellyeket pedig különféle szolgálatra alkalmazván, sátraik körött szoktak tartani: ezen foglyoknak barmaik jövedelméből és csupán zsákmányból vala élelmök, mint a kúnoknak. Később azután, a mint a magyarok a hitet és keresztséget fölvették, a római egyház Gyeics vezérnek és szent István királynak, miután a Krisztust megismerték, mint mondják, erős parancsolatba adta, hogy ne zsákmányoljanak, s a keresztyén foglyokat ezentúl hagyják régi szabadságukban, minthogy a foglyok közt sok nemes van. Minthogy azonban az ország igen tágas és néptelen vala, s az egész község a pápának nem is adá erre nézve megegyezését; utóbb a pápa ekként ada fölmentést, hogy a foglyok földet miveljenek s a föld terméséből éljenek, mint más keresztyének. Azért is a foglyok, kiknek földjök nem volt, ön szántokból béradásra vállalkoztak, mellyet uraiknak fizettek.
 
2. §. Az udvarnokokról.
 
Idő multával pedig, miután a hit megerősödött, az ország előkelői, kényökre akarván élni s számtalan foglyuk lévén, nem engedék őket szabadon menni, mint a pápa akarja vala, hanem udvaruk szolgálatára rendelék közzűlök, kiket hazai néven udvarnokoknak neveztek. S jóllehet azon időben az ország több nemesei tétettek volt foglyaikkal illy szolgálatot: Kálmán, Gyeics király fia, idejében ez el lőn törölve. ő az illyes szolgálatokat foglyaitól egyedűl magának akará megtartani, és a főpapoknak, kiknek foglyaiból ajándékozott. S ne hogy a nemesek községe ezen eltörlést nehezen vegye, a király az ő foglyaikat az ország nádorának adá használni, kit a nemesség hasznáért tesznek.
 
3. §. A várnépekről.
 
De mivel az új keresztyén magyaroknak nehéz vala a hit terhét viselni, mivel el kell vala szokniok a zsákmánytól, foglyaikra nehéz munkákat és terheket raknak vala, mi a főpapoknak nem tetszvén, a pápával e felől szólának. S hallván a pápa a főpapok panaszát, miután szent István király dicsőséges életéről a követőktől, kik nála valának, tudokozódott, mint mondják illy szavakra fakada: "Én, úgy mond, apostoli vagyok, de ő valódi apostol. Azért országa egyházainak rendezését is az ő tetszésére bizom, s az általa megváltott foglyokat egyedűl magának hagyom hogy birja." Miért is mindnyájokat megváltá a magyaroktól, kiket nálok találhatott, azokon kivűl, kiket az ország nemesei az egyházaknak engedtek volt birni. Kik közzűl némelyeket váraihoz rendele szolgálni könnyebb szolgálatra.
 
4. §. A várjobbágyokról.
 
A várjobbágyok pedig szegény nemesek, kik a királyhoz folyamodtak s kiknek a király a vár földeiből adott, hogy a vár birtokait s a várat háború idején őrizzék.
 
5. §. A cselédekről.
 
Ugyanazon foglyok közzűl másokat cselédekké tettek, kiket azután Kálmán király annyifélékké változtatott.
 
6. §. A szabadosokról.
 
El vala végezve szent István király által az is, hogy a cseléd, ha meg akarja magát váltani, száz byzanti aranynyal váltsa meg magát és háznépét; ha pedig nőtelen és gyermektelen, maga személyét huszonnégy byzanti arannyal vagy annyit érő szolgálattal. Mert a magyarok foglyaikat nem örömest engedték a királynak megváltani, hanem kényszerítve voltak szent István király és a főpapok által.
 
7. §. A rabszolgákról.
 
Csupán azon foglyokról van ez irva és előadva, kik keresztyén nemzetből jutottak fogságba, azokról pedig, kik pogány népből valók voltak, a pápa mit sem szól: mert azt akarja az apostoli szék, hogy a pogányok a keresztyének alá legyenek vetve. A honnan az illy foglyokat özvegyeknek nevezik: mert ezeket minden magyarnak megengedte az egyház birni és tartani.