A Müncheni kódex a négy evangélium magyar fordítását tartalmazza. A 108. levél rektóján, a János-evangélium végén vörös tintával írt kolofon olvasható, amely tájékoztat a másoló személyéről, a másolás helyéről és idejéről. Eszerint a kéziratot Németi György, Henzsel Imre fia fejezte be Moldvában, Tatros városában 1466-ban.
Az elején csonka kódexet az óbudai klarisszák számára másolták, feltehetően az ottani ferences apácák egyikének munkája. (Az 1334-ben Erzsébet királyné által alapított kolostor romjai ma is megtekinthetőek Budapest III. kerületében, a Mókus utcai iskola udvarán.) A szöveget tagoló virgulák alapján a kódexet közösségi célra, felolvasásra szánták.
A Nagyszombati kódex három tartalmi egységből álló, utólag egybekötött, valószínűleg az óbudai klarissza kolostorban egyetlen kéz által másolt, elmélkedéseket, a bűnbánatot és a gyónást elősegítő írásokat tartalmazó kézirat. Ismeretlen scriptora azonos a Nádor- és a Simor-kódex másolójával, valamint a Debreceni kódex ötödik kezével.
A kötet elején, a 19. században belekerült lapok egyikén Mátray Gábor bejegyzése olvasható: „E’ kézirat 1787-ben Peer Jakab piarista áldozár ’s Pozsonban a’ történelem tanáraé volt.
A Példák könyve különös jelentősége abban áll, hogy ez az egyetlen, szinte kizárólag exemplumokat tartalmazó nyelvemlékünk. Egy szerzetesi közösség igényeihez igazodik: a helyes kolostori életről szól. Valószínűleg közös használatra, felolvasásra szánták. Lehetséges, hogy fordítója Váci Pál, aki talán 1474 és 1480 között ültethette át magyarra.
A Piry-hártya néven ismert töredéket Piry Cirjék érsekújvári tanár találta 1843-ban az érsekújvári líceum egyik diákjánál, aki elmondása szerint egy Horváthné nevű színésznő szemetéből turkálta ki.
Egy 1505-ben nyomtatott premontrei breviáriumhoz – még a könyv bekötése előtt – üres lapokat fűztek valamikor a 16. század első évtizedében. Ennek a könyvnek az imádságokkal beírt lapjai képezik a Pozsonyi kódexet. A kódex annak a premontrei reformnak a terméke, amelyet Fegyverneky Ferenc sági premontrei prépost (1506–1535) irányított.
A Sándor-kódex egyetlen kéz írása, feltehetően a szigeti domonkos apácakolostor lakói számára készült. Az, hogy férfi szerzetes, vagy apáca másolta-e, vitatott. Az viszont valószínű, hogy a kötetet nyitó traktátust férfi fordította, hiszen a ne kéméld mast az béka szalannát (f. 4r) kifejezés használata egy apácától szokatlanul vaskos lenne.
A 16. sz. elejéről származó Simor-kódex 7 levélnyi töredék, amely a Szent Ferenc-legenda részleteit tartalmazza magyarul. Az óbudai klarisszák számára készülhetett, ugyanaz a kéz írta, amelyik a Nádor- és a Nagyszombati kódexet és a Debreceni kódex egy részét. Szövege néhány szó eltéréssel azonos a Jókai-kódex szövegével.
Apácák számára készült vegyes tartalmú ferences kódex. Öt, egy ideig különállóan használt rész egybekötéséből keletkezett. A kódex egyes részeinek első és utolsó lapjai erősebben szennyezettek, több helyen csonkák. A kézirat mai formájában hat tartalmi egységet foglal magában, amelyet hat kéz írt.
