Bécsi-kódex


Bécsi-kódex

A kódex a következő ószövetségi könyvek magyar fordítását tartalmazza: Rut, Judit, Eszter, a Makkabeusok második könyve, Báruk, Dániel és a tizenkét kispróféta. Három kéz másolta, a scriptorok személye és a másolás helye ismeretlen. A szakirodalom a 15. század közepére datálja a kéziratot, jóllehet a kötetben semmilyen adat nem utal a keletkezés idejére, ezért csak az írásra támaszkodhatunk. Azonban az írás alapján csak jóval tágabb időkeretek között helyezhetjük el a kódexet: a 15. század teljes középső harmada szóba jöhet. A kézirat sorsáról a 18. századig semmit sem tudunk, a 18. század első felében már a bécsi Udvari Könyvtárban őrizték. Elnevezését egykori őrzési helyéről kapta. 1932-ben a velencei kultúregyezmény keretében került az Országos Széchényi Könyvtár tulajdonába.

A Bécsi kódex és két további nyelvemlékünk, a Müncheni és az Apor-kódex szervesen összetartozik: a szövegek nyelvi vizsgálata mutatta ki, hogy a három emlék ugyanarra az elveszett szentírásfordításra vezethető vissza. Az 1466-ban készült Müncheni kódex a négy evangéliumot, a 15. század végén másolt Apor-kódex a zsoltárokat tartalmazza. Az eredeti fordítás keletkezési ideje az 1416. évet követő egy-két évtizedre tehető a Müncheni kódexben található naptár alapján, amely az 1416–1435. évekre érvényes. Ez a jelenleg ismert legkorábbi magyar bibliafordítás. Teljes fordításról valószínűleg nem beszélhetünk. A közvetlen forrást nem a Biblia, hanem liturgikus könyvek jelentették: a Bécsi kódex forrása egy kórushasználatra készült lectionarium lehetett, a Müncheni kódexé egy evangeliarium, az Apor-kódexé pedig egy kórus-psalterium.

Az eredet kérdése tisztázatlan. Számos kutató huszita eredetűnek tartja a fordítást, amelyet ma Huszita Biblia néven tart számon a szakirodalom. Nyelvemlékeink közül először a Bécsi és a Müncheni kódexben jelenik meg a mellékjeles helyesírás, amely mellékjelek bevezetésével az ’egy hang egy jel’ elvének megvalósítására törekszik. A huszita eredetelmélet képviselői e hangjelölési rendszerben Husz János helyesírási reformjának hatását látják. Más nézetek szerint ezt a helyesírási reformot nem lehet kizárólag Husz Jánoshoz kötni, másutt, többek között a ferences írásbeliségben is tapasztalható a hatása.

A helyesírás mellett a huszita eredetelmélet másik alappillérét a Ferences Krónika következő részlete jelenti: „Ebben az időben még két tanult ember is távozott innen Kamancról, tudniillik Tamás és Bálint, akik miután ezt néhány megszállott férfival és asszonnyal megtanácskozták, éjnek idején Moldvába szöktek, ahol aztán ez a két pap elterjesztette az említett eretnekséget, és mindkét testamentum írásait lefordította magyar nyelvre. Hogy aztán ezekben az írásokban mennyi és milyen eretnekség nyilvánul meg, amint én magam is olvastam, azt senki sem tudná megszámolni …” (Csonka Ferenc fordítása) A huszita eredetelmélet képviselői, részben azon az alapon, hogy a Müncheni kódexet a moldvai Tatrosban másolták, a bibliafordítást azonosnak gondolják azzal a fordítással, amelyet a krónikaíró szerint Tamás és Bálint készített Moldvában. Az azonosítás azonban több problémát is felvet. A krónika mindkét testamentum fordításáról beszél, az úgynevezett Huszita Biblia viszont valószínűleg nem teljes szentírásfordítás. A datálás sem problémamentes, mivel a krónika szerint a két klerikus már Moldvában fordította le az Ó- és Újszövetséget. A Szerémségben fekvő Kamoncról 1439-ben menekült egy eretnek csoport Moldvába az inkvizíció elől, azonban a három kódex által fenntartott bibliafordítás keletkezési ideje korábbra, az 1416. évet követő egy-két évtizedre tehető. A huszita álláspontot erősítette két, a prágai egyetem anyakönyvében található név is: Thomas de Quinqueecclesiis – 1399-ben baccalaureus – és Valentinus de Ujlak – 1411-ben baccalaureus. A két prágai tanulót annak ellenére azonosították a ferences krónikában szereplő Tamással és Bálinttal, hogy az azonosítást semmi sem támasztja alá.

A kutatók egy része nem huszita eredetűnek tartja a fordítást, a fordító vagy fordítók ferences, premontrei, illetve bencés volta mellett egyaránt hoztak fel érveket. A szövegben több olyan fordítói megoldás, nyelvi fordulat olvasható, amelyek arra utalnak, hogy az átültetés szerzetesi környezetben jött létre. Sajnos a három kézirat közül nem ismerjük sem a Bécsi, sem a Müncheni kódex első birtokosait, azt azonban tudjuk, hogy az Apor-kódexet a 16. század elején premontrei apácák használták, amiből arra következtethetünk, hogy nem tartották eretneknek a fordítást. Az eredetkérdés szempontjából az is fontos körülmény, hogy a fordítás nem áll elszigetelten a többi katolikus bibliafordítástól: a Müncheni és az Apor-kódex közeli rokonságot mutat az 1508-ban készült Döbrentei-kódexszel, amelyben többek között a 150 zsoltár és az egész egyházi évre szóló perikoparend található.

 

A kódex ezen a linken megnézhető: http://mek.oszk.hu/07700/07791/pdf/nyelvemlekek1.pdf


Szerkesztés dátuma: szombat, 2013. május 18.
Nézettség: 1,483 Kategória: Irodalom » Kódexek
Előző cikk: Apor-kódex Következő cikk: Birk-kódex


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: