Gyimóthy Gábor – Nyelvlecke Firenze – 1984


Gyimóthy Gábor – Nyelvlecke  Firenze – 1984
Gyimóthy Gábor – Nyelvlecke
Firenze – 1984

Egyik olaszóra során,
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Európába hogy került?
Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok,
sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,
És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt:
Ember, állat hogy halad?
Elmondtam, hogy mikor járunk,
Mikor mondom, hogy megyek.
Részeg, hogy dülöngél nálunk,
S milyen, ha csak lépdelek.
Miért mondom, hogy botorkál
Gyalogol, vagy kódorog,
S a sétáló szerelmes pár,
Miért éppen andalog?
A vaddisznó, hogy ha rohan,
Nem üget, de csörtet
– és Bár alakra majdnem olyan,
Miért más a törtetés?
Mondtam volna még azt is hát,
Aki fut, miért nem lohol?
Miért nem vág,
ki mezőn átvág,
De tán vágtat valahol.
Aki tipeg, miért nem libeg,
S ez épp úgy nem lebegés,
– Minthogy nem csak sánta biceg,
S hebegés nem rebegés!
Mit tesz a ló, ha poroszkál,
Vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál,
Avagy akár bóklászik.
Lábát szedi, aki kitér,
A riadt őz elszökell.
Nem ront be az, aki betér...
Más nyelven, hogy mondjam el?
Jó lett volna szemléltetni,
Botladozó mint halad,


Avagy milyen őgyelegni?
Egy szó – egy kép – egy zamat!
Aki „slattyog”, miért nem „lófrál”?
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog, miért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?
Bandukló miért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog,
Aki koslat, avagy kaptat,
Avagy császkál és totyog?
Nem csak árnyék, aki suhan,
S nem csak a jármű robog,
Nem csak az áradat rohan,
S nem csak a kocsi kocog.
Aki cselleng, nem csatangol,
Ki „beslisszol” elinal,
Nem „battyog” az, ki bitangol,
Ha mégis: a mese csal!
Hogy a kutya lopakodik,
Sompolyog, majd meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik.
Hogy mondjam ezt olaszul?
Másik, erre settenkedik,
Sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, elódalog,
Hogy mondjam ezt németül?
Egy csavargó itt kóborol,
Lézeng, ődöng, csavarog,
Lődörög, majd elvándorol,
S többé már nem zavarog.
Ám egy másik itt tekereg,
– Elárulja kósza nesz –
Itt kóvályog, itt ténfereg...
Franciául, hogy van ez?
S hogy a tömeg miért özönlik,
Mikor tódul, vagy vonul,
Vagy hömpölyög, s még sem ömlik,
Hogy mondjam ezt angolul?
Aki surran, miért nem oson,
Vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,
S tán csak magyarul lehet.

 

A magyar nyelv az egyszerűsége mellett abban is egyedülálló, hogy 14 magánhangzót ismer és használ, míg pl. a nyugati világnyelvek legjobb esetben is csak 7 magánhangzót ismernek. Kifejező képességének szépségét jól érzékelteti az előző vers, melynek érdekessége, hogy mindegyik szavát nem lehet idegen nyelvre lefordítani, mert a szavak jelentésbeli árnyalatait más nyelvek nem tudják visszaadni.

 

A Párizsi Sorbonne egyetem kutatói számítógépek segítségével megvizsgálták a világ összes kis és nagy, élő és holt nyelvét abból a szempontból, hogy melyik őrzött meg legtöbbet az ősműveltség nyelvelemeiből, vagyis az ős-etimonokból (etimon: valamely szó alapformája, őse, amelyből származik).

Ezek alapján megállapították, hogy a magyar az egyetlen nyelv mely szavaiban 68% -ot őrzött meg az ős-etimonokból, míg pl. angol nyelv 4%, a latin 5%, a héber 5%, a csendes-óciáni nyelvek 7%, az indiai munda-khol 9%, a tibeti szanszkrit 12%, az őstörök, türkmén 26% ős-etimont tartalmaz.

 

Ez az elképesztő százalékarány újabb bizonyítéka a magyar nyelv ősiségének.

Hogy rokon népek voltak-e a szittyák, hunok és Árpád népe? Bizony erre enged következtetni az a tény is, hogy a Kárpát-medencébe érkezésükkor nekik nem kellett csatát vívniuk az itt élőkkel. Bakay állítása szerint az itt lakó népek nagyobb része testvérnép kellett legyen s amint a Tarih-i Üngürüsz és az itáliai krónikások (Bonfini és Ransanus) írják, ugyanazt a nyelvet kellett beszélje.

 

Erre mutatnak a Kárpát-medence földrajzi nevei: e nevek döntő többsége színmagyar eredetű, még a régi forrásokban szereplő Duna, Tisza, Maros, Olt, Ompoly sem kivétel, mert ezek szkítakori vagy még régebbi elnevezések. 1400-ig például Erdély területén 2056 helynév jött létre s ebből csak 102 szláv eredetű.

László Gyula idézi azt a történészi tanítást, miszerint ha a késő avarok egyáltalán fennmaradtak volna Árpádék bejövetele idejére, akkor nyelvükben elszlávosodtak volna.

 

Ezzel szemben ő azt állítja, hogy a „késő avarok” nemhogy szlávul beszéltek volna, hanem bizonyosan magyar anyanyelvűek voltak, hiszen ők a terület névadói. László professzor a „késő avarokat” korai magyaroknak tartja

 

Jókai Mór a finnugor elméletre ezt mondta:

„Mellemre tett kezekkel hajlok meg a nagybecsű etnographiai adathalmaz, az összehasonlító nyelvészet szólajstromai előtt. Néha bámulattal tekintek úgy a finnugor, mint az ural-altáji és török nyelvcsoportokat megállapító elméletekre, de minderre csak azt mondom: a magyarok nyelve mindig is csak magyar volt.”

 

Atilla a Képes Krónikából
Atilla a Képes Krónikából

 

A rokon népek érkezése esetén helytelen a „honfoglalás” szót használni, ami egyébként egy műszó és a nyelvújításkor alkották meg. A krónikáink visszaköltözésnek, visszatérésnek, második bejövetelnek írják ezt az eseményt.

Kárpáti szándékosan használja a „hazatérés” szót a – sajnos széles körben elterjedt – „honfoglalás” helyett, mivel az előbbi a saját földre való visszatérést, míg az utóbbi egyfajta erőszakos hódítást jelent. A felsorolt testvérnépek hódításai nem voltak erőszakosak a Kárpát-medencében, mert nekik nem kellett hont foglalniuk, hiszen hazajöttek.

 

Olyannyira testvérnépek voltak ezek, hogy pl. a hunok köztünk való továbbélésére is van egy figyelemreméltó tény.

A külföld minket, magyarokat hunoknak hív (hungary, ungarn stb.). Ennek dokumentációja a személyi okmányainkban ma is látható. Az egylapos személyi igazolványunkban és a jogosítványunkban is az állampolgárság megjelölésénél a külföldi elnevezé- sek rövidítése szerepel: HUN. Kell-e magyarázni egy magyar fülnek ennek a három betűnek az önmagában álló jelentését?

 

Forrás:

http://www.magyarrovas.hu/files/jelentes_A4.pdf

http://www.magyarrovas.hu/files/Rovasemlekeink.pdf

http://www.magyarrovas.hu/files/Tortenelmunkhoz_magyarul_4_kiadas.pdf


Szerkesztés dátuma: csütörtök, 2011. március 10. Szerkesztette: Kovács Lóránt
Nézettség: 4,619 Kategória: Irodalom » Szondi Miklós: Történelemírásunk ellentmondásosságai
Előző cikk: Tankönyveink Következő cikk: Mellkereszt, Tarsolylemez. A hivatalos tanítás szerint ilyen nincs is?


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: