Kacsics nemzetség


Kacsics nemzetség

Kacsics. Törzsökös nógrádvármegyei nemzetség, melynek története, az egész középkoron át szinte elválaszthatatlan kapcsolatban van a vármegye történetével. Ősi birtokai oly rendkívül nagy, szinte összefüggő területet alkotnak, hogy a mennyiben azokat nem az első foglalás jogán szállotta meg, akkor kétségkívül még a nemzeti királyság első századaiban vette birtokába.

A nemzetség legrégibb birtokai az Ipoly mindkét partján terültek el. A balparton feküdt Szécsény, a hozzátartozó Rimócz, Gécz és Almás helységekkel, a jobbparton pedig Libercse, Losoncz, Ipoly-Bolyk, Parócza és Garáb.

A szécsényi uradalom egy része Simon báné volt (1219-1229.), a kit Gertrud királyné meggyilkolásában való részvétele miatt összes birtokaitól megfosztottak. E birtokokat a király a Szák nemzetségnek adta. E nemzetség egyik sarjától: II. Pósától 1274-ben váltotta vissza a Kacsics nemzetség egy másik ágából származó I. Farkas, a Szécsényi család őse. Ez az uradalom azonban ősi Kacsics-jószág lévén, a nemzetségi jognál fogva a nemzetség többi tagjai is részt óhajtottak 571volna venni a kiváltásban. E miatt azután I. Farkas folyton perben állott unokaöcscseivel: 1. Mihály fiaival, míg csak bele nem egyeztek abba, hogy a szécsényi uradalom visszaváltott része az övé legyen. Farkas idővel megszerezte Szécsénynek azt a részét is, mely valamikor a nógrádi várjobbágyoké volt, Losonczot azonban már nem sikerült visszaszereznie. Farkas magas kort ért el, élete végszakában Nógrád vármegye főispánja és a királyné főpohárnoka (1298.) is volt. Midőn Farkas 1271-ben testvéreivel megosztozott, már Szécsényben lakott s ekkor az osztály alkalmával, Libercse nyugati felét kapta, míg testvérei közűl I. Mihálynak Libercse keleti fele és Garáb földe, másik testvérének, Szalócznak, pedig Paróczafalu felerésze és Szalatna földe (ma Pusztaszalatna) jutott. Farkas mintegy 30 évi szívós és kitartó munkával nem csupán az idegen kézre került ősi nemzetségi javakat szerezte vissza, de jó gazdálkodás mellett vagyonát jelentékenyen gyarapította, úgy hogy a mikor meghalt, már az egész szécsényi uradalom az övé volt.

A fenti Simon bánnak két fia volt: János, a ki 1255 táján atyja elkobzott. jószágai közűl Ipolybolykot kapta vissza és Simon (1271.) a Salgay család őse. Fia Miklós (1290-1308.) eleintén Csák Máté híve volt, de később visszavonult s nem vett részt az I. Károly király és Csák Máté között évtizedeken át tart ó küzdelemben. Övé volt a salgóvári uradalom, a melyet gyermekei számára megőrizett. Fiai II. Miklós és Illés, Gömör vármegyében is birtokosok voltak. Illést 1327-ben mint Salgótarján urát említik az oklevelek; Miklós 1345-ben Szőlős (Mátraszőlős) ura. Midőn a testvérek a 1348-ban öröklött birtokaikat egymás között felosztották, Salgó várukat közösnek jelentették ki. Miklósnak, valamint testvérének, Illésnek fiai, tovább terjesztik a Salgay családot.

Visszatérünk Farkas fiára, Szécsényi Tamásra, a ki családja fényének és hatalmának megalapítója s a nemzetség egyik legkimagaslóbb tagja volt. Tamás közpályája 1301-ben veszi kezdetét, midőn - ellentétben a nemzetség többi tagjaival - Róbert Károly királyhoz csatlakozott s a trónküzdelmek alatt hűen kitartott mellette. Károly király hatalmának megszilárdultával Szécsényi Tamás is gyorsan emelkedett. 1319-ben Arad, Bács és Szerém vármegyék főispánja, 1321-ben a királyné tárnokmestere, 1321-1342-ig erdélyi vajda, 1340-től Nógrád vármegye főispánja, 1342-ben tárnokmester, végre 1349-54-ben országbíró volt. Magas méltóságai mellett roppant vagyont szerzett. Megkapta Hollókő, Somoskő, Baglyaskő és Sztrahora várakat, Varsány, Pilis, Dráhi, Dolyán, Rárós, Sztregova, Sztraczin, Varbó, Sztrázs, Kis-Hugyag, Baglyasalja, Szénástelek, Eperjes, Izbise, Lapujtő, Kovácsi, Tót-Hartyán, Szinóbánya, Börzsöny, valamint a hajdan Piliny és Szakály között eső Al-Pugh, Fel-Pugh és Új-Nyerges falvakat. E nógrádmegyei várakon és helységeken kívül még Hont, Gömör, Heves, Somogy, Baranya és Pozsony vármegyékben, sőt Erdélyben is szerzett birtokokat. Tamás gyermekei is gyorsan emelkedtek. Egyik fia Konya (Miklós) 1330-1342-ben főétekfogó, majd 1346-ban Nógrád vármegye főispánja; másik fia Mihály (1333-1341.} pozsonyi prépost, 1362-ig váczi, 1362-77-ig egri püspök volt. Konya fiai közűl Ferencz 1374-ben Sopron vármegye főispánja és kőszegi várnagy, 1397-1406-ban országbíró, másik fia Simon 1395-ben országbíró, 1406-1407-ben főajtónálló volt. Az utóbbinak fia volt Salgói Miklós, a ki 1437 táján utódok hátrahagyása nélkül halt el. Ferencz fia László († 1424.), ennek fia László (1443-59.) Nógrád vármegye főispánja. Ennek csak egy fia volt: János, a ki 1437-ben szerepel, de még atyja életében elhalt s a Szécsényi családnak Lászlóban magvaszakadt.

Tamás erdélyi vajda testvérei közűl Péternek maradtak utódai. Péter fiai István, Tamás és Domonkos, a kik Szécsény és a helység határába olvadt Várad egy részét bírták. Péter negyedik fia II. Farkas Szolnok-Doboka és Besztercze-Naszód vármegyékben volt birtokos.

I. Farkas nógrádi főispán testvérének Mihálynak, a ki az 1271-ben megtartott osztály alkalmával Libercse felét és a hozzátartozó Garáb földet nyerte, három fia volt: Simon, a székely ispán (1281-1322.), a Palásti Radó -Tompos Tamás (1291-1039.) a Libercsei Tompos - és Cseh Péter (1291-1324.) a Martonfalvi és Vingárti Geréb család őse. E testvérek 1297-ben Szécsényhalászit és Galábocsot nyerték anyjuk leánynegyede fejében. Simon 1308-ban Csák Máté pártjára állott, 1317-ben azonban elpártolt tőle s az ország déli vidékére vonult. Károly király, hogy őt lekötelezze, 1319-ben a nágysajói (Besztercze-Naszód vármegye) uradalmat adta neki, majd székely ispánná nevezte ki. Testvére, Péter eleintén Nógrád vármegyében gazdálkodott; 1312-ben azonban Szolnok-Doboka vármegyébe 572költözött. Gyermekei már a szász földön laktak s fia János a Vingárti Geréb család őse. Az elősoroltakon kívül még két ágát ismerjük a Kacsics nemzetségnek. Az egyik ág az, a melynek sarjai Hollókő várát építették. Ez ág egyik sarja Péter 1246-ban Salgótarjánban, 1265-ben pedig Bárkány mellett birtokos. Fiai: Mihály, Péter, Leuszták és Mikus 1310-ben Csák Mátéhoz csatlakozván, mind a négy várukat, Baglyaskőt, Hollókőt, Somoskőt és Sztrahorát átadták neki s ezáltal egész Nógrád vármegyét Csák Máté hatalmába juttatták. Csák Máté hatalmának megtörése után Károly király száműzte őket és birtokaikat rendíthetetlen hívének: Szécsényi Tamás mesternek adományozta. A nemzetség másik ága az Illés ág, melynek egyik sarja I. Miklós 1272-ben Losoncznak azt a részét kérte vissza a királytól, melyet II. Endre király Simon bántól elkobozott. I. Miklós vissza is kapta Losoncz egy részét, de 1277-ben újból elvették tőle. Ez az ág 1290-ben összetűzött a Rátót nemzetséggel, a minek az lett a vége, hogy I. Miklós egyik fiát, Lestákot, továbbá a nemzetség másik két tagját és 11 szolgáját megölték. 1290-ben végre békét kötöttek a harczoló felek. A Rátót nemzetség visszaadta a Kacsics nembelieknek Szőlős várát, melyet tőlük elfoglalt, kötelezte magát az elpusztított kastélyok felépítésére és kárpótlásu1 200 márkát fizetett. A fenti I. Miklós fiai közűl Miklós és Vecsló (Vecseklő) 1294-ben Szalatnán voltak birtokosok.


Szerkesztés dátuma: szerda, 2013. március 20.
Nézettség: 1,686 Kategória: Korok » Nemzetségek
Előző cikk: Jákó nemzetség Következő cikk: Kaplon nemzetség

Forrás:
mek.oszk.hu


   







Tetszik 1 Háló Zsolt kedveli
Háló Zsolt




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: