Rózsa Sándor ahogyan emlegették a betyárkirály, a leglegendásabb az összes magyar betyár közül, nincs olyan ember, aki ne ismerné nevét, hírét, aki ne ismerne róla történeteket.
Annyira legendássá vált alakja, hogy már életében csodálat és tisztelet vette körül, rengeteg ballada és szájhagyomány fűződik a nevéhez már egészen születése napjától fogva. Gémes Eszter egy balástyai parasztasszony azt írta róla, hogy " Viharban született és olyan erős volt, hogy kirúgta magát az ócska pólyából. Tíz évesen bármilyen erős emberrel ölre ment és földhöz vágott ". Ezek a történetek talán onnan is fakadnak, hogy a szegedi születésű fiúcskának bizony már az apja sem volt makulátlan, lótolvajként tengette életét amíg fel nem akasztották, ekkor a kis Rózsa Sándor még nem volt tizenkét éves sem. Mondogatták is gyakran neki " Zsiványnak zsivány a fia is", pedig próbált ő tisztes szakmát, hamár írni és olvasni iskola híján nem tudott, elment ő bojtárnak, ám a végén tehén lopáson kapták két társával együtt így húsz évesen már a börtönben raboskodott. Becsületét és hírét már ekkor megalapozta azzal, hogy végig nem tudták kiszedni belőle a társai nevét.
A börtönt nem bírta túl sokáig, pár hónap múlva sikerült megszöknie, nyakába vette a pusztát és Szeged környéki tanyákon lapult, ebben a bujkálásban sok segítséget adott neki a Veszelka-betyár család is. Kilenc évnyi bujkálás után kérvényt adott be, hogy engedjék el a hátralévő éveit, mert szeretne becsületes ember lenni. Sors iróniája, hogy kérelme ugyanahhoz az emberhez futott be, aki annak idején elítélte, Aigner Ferdinánd pedig nem hitt Rózsának, hosszas levélben ecsetelte V. Ferdinándnak, hogy Rózsa Sándor a környék legveszedelmesebb bűnözője. A kegyelmi kérvényt elutasították, sőt egész Csongrád vármegye parancsot kapott, hogy kerítsék elő Rózsa Sándort.
Rózsát azonban nem tudták előkeríteni a környéken pedig tovább folytak a rablások, bandájában szigorú rendet és fegyelmet tartott és a szegény emberek sem mertek a szemébe nézni, ha valakivel mégis találkozott az volt a szava járása:
"Jól megtörölje kend a száját, se látott, se hallott, érti kend? "
Az 1848-ban Rózsa felajánlotta szolgálatait Kossuthnak, cserébe nem kért más csak amnesztiát. Kossuth megvitatta a helyzetet Hódmezővásárhelyen a megyei nemesekkel és városi hivatalnokokkal, majd 1848. október 3.-án aláírta a kegyelmi kérvényt. Az okirat átadását még a hivatalos megjelentetés előtt Jókai Mórra bízta, aki erről így vélekedett :
"Rózsa Sándor amnesztiáját kézbesítettem. eljárásom kissé divergált a vett utasítástól, de a körülmények úgy hiszem igazolandják. A kérdéses hadnagy jelen nem létében a bocsánat hirdető levelet, Lukácsy Károly első őrmesternek adtam át, mint ki ez ügyben legtöbbet maga fáradozott, azon utasítással: hogy rögtön keresse fel Rózsa Sándort, s a kérdéses feltételeket tudtára adva rögtön indítsa meg- már 280-ra szaporodott csapatjával-rendeltetése helyére. "
Rózsa Sándor szabadcsapatának hadba vonulását az Alföldi Hírlap, az Életképek és Kossuth Hírlapja is tudósította. Putnoki József tollából pedig a Ponyvafüzetben hazafias, nemzetvédő hősként írja le a betyár fejedelmet:
Az, hogy a harcok idején hogyan is viselkedhetett Rózsa Sándor biztosan senki nem tudja, ahány írás jelent meg róla mind más színben állította be őt és mind újabb és újabb tettet írt le. Az viszont vitathatatlan, hogy a pörgekalapos, sötétkék lobogós ingeb-gatyába, rövid posztódolmányba, fehér szűrbe öltözött betyárcsapat a drótfonatú, ólomgomb csapójú karikás ostorával és egyedi harcmodorával szinte kivédhetetlen volt. http://www.magyarvagyok.com/kultura/hungarikum/folklor/lovas-kultura/1088-A-karikasostor.html Rózsa Sándor legendája és misztifikálása pedig szinte az egekbe csapott, mesélték régi öregek, hogy Petőfi és Kossuth is jó barátja volt.
A betyár csapat azonban valószínűleg nem nagyon bírta a katonai köteléket így '48/'49 év fordulóján feloszlott, Rózsa pedig az amnesztia levéllel a kezében letelepedett Szeged környékén és feleségül vette kedvesét Bodó Katalint. '49-ben Haynau rémuralma idején mégis pandúrok törtek házára, Rózsa Sándornak sikerült elmenekülnie. Hiába volt a hajsza a németeknek nem sikerült kézre kerítenie, már olyan hírek is szárnyra kaptak, hogy nem egyszerű betyár immár, hanem a forradalmi szervezkedés vezetője, ezért Albrecht főherceg szokatlanul magas 10 000 pengős vérdíjat szabott ki Rózsa fejére.
(Rózsa Sándor kőrözőlevele)
Végül mégsem a vérdíjjal sikerült elkapni a betyárfejedelmet, hanem saját komája, akivel összeveszett valamin. Dulakodás közben meglőtte Rózsa Sándor, akinek a karját később amutálni kellett és ennek ellenére belehalt a sérülésbe, felesége pedig leütötte a betyárt hátulró, majd szólt a pandúroknak.
1859 februárjáig a tárgyalás megkezdéséig a budai katonai várbörtönben őrizték. Az akkori politikai helyzetre való tekintettel csak két rátörő zsandár megölésével vádolták meg, amiket fel is vállalt Rózsa mondván:
"Röttenetös jussom vólt, hogy elbánjak a bitangokkal! Rózsa Sándornak adták ki magukat a népek előtt, pedig arra sem voltak méltók, hogy kapcának viseljem űket." (Móra: A Sándor körül)
Rózsa Sándor védőügyvédje lelkesen védte a betyárt magyar nyelven annak ellenére, hogy az államügyész német nyelven adta elő a vádat, amiből a zsúfolásig megtelt tárgyalóteremben senki nem értett egy szót sem, sem a vádlott sem a tanúk, csak a bírák. Az ítélet halál lett, ami ellen fellebbeztek. Az osztrák államvezetés félt a túl nagy visszhangtól, így életfogytiglanra változtatták azt. Rózsa Sándor a szigorúan őrzött Kufstein várába vitték, ahol egészen 1865-ig raboskodott. Eközben sok emléktárgyat készített, lószőrből font gyűrűket, fa faragványokat végül '68-ban végleg amnesztiát kapott.
(Rózsa Sándor a börtönben)
Szabadulásával kapcsolatban két anekdota is él, az egyik szerint ahogy Krúdy A Betyárok csillagában írja, azért kapott szabadulást, mert Ferenc József emlékezett rá, hogy Rózsa megmentette őt, amikor elszabadultak a kocsijának megvadult lovai, a másik szerint pedig maga a betyár emlékeztette a császárt arra, hogyan mentette meg Szeged-Félegyháza között egy megvadult bikacsordától. Ez utóbbi történet azonban meglehetősen hasonlít Toldi bika kalandjára. Akárhogy is volt 1859. július 25.-én Veronában Ferenc József aláírta Rózsa Sándor második amnesztia levelét is. Az emberek nem feledték ugyan el Rózsa hősiességét Szegeden és Pesten is szívesen fogadták, ám mégsem bíztak benne annyira, hogy a nyugodt tisztes életet élhessen, ezért a betyár társaival immár a korszerűbb útonállást választotta a postakocsi és vonat rablást. Ráday Gedeon csalta lépre az öregedő betyárkirályt a Zwinger nevű Szegedi várba, ahol tanúvallomások alapján lehet tudni rettenetes barbár vallatásnak tették ki. 1872-ben lefolytatott per után már másodszor kötél általi halálra ítélik, de 1878 ismét életfogytiglanra változtatják. Rózsa Sándor annyi dal és ballada ellenére mégsem bitón végezte, hanem tüdőgümőkórban halt meg végül a börtönkórházban.
Rózsa Sándor videók itt a Magyarvagyokon:
http://www.magyarvagyok.com/videok/listak/filmek/2656-Rozsa-Sandor/
http://www.magyarvagyok.com/videok/listak/filmek/1258-Rozsa-Sandor-reszletek/
Szamosújváron jártam középiskolába. Osztálytársaim főleg azok az elmagyarosodott örmények leszármazottai voltak, akik valamikor a várost alapították és akik nélkül, ma már teljesen román ajkú lenne a városka lakossága. Az iskola a hajdani vár , illetve a mai börtön közelében van és a magyar tagozat ablakai éppen arra a temetőre néznek, ahol Rózsa Sándor van eltemetve. A sírhelyet , a 6o-as években, az iskola egyik tanára, Gabányi János, közadakozásból tette rendbe , sírkővel látta el ,és azóta, ennek rendbentartása lett a magyar diákok örökös feladata. Ha valamelyik óráról éppen elszeretne maradni egy diák, akkor köztudottan a sírhoz megy és ott elüldögél addig, amíg ismét meghallja a csengőt vagy meglátja ,amint az ablakból integetnek neki a többiek. Halottak napján , természetesen mindig gyertyát gyújtanak a sírnál és , hála istennek , mindig van egy olyan tanára az iskolának, aki a diákokkal állandóan gondozza is azt.
Mindezt annak kapcsán mondtam el, hogy az előadásból megtudtam, miszerint T.L. feltett szándéka Szegedre szállíttatni a betyár maradványait. Vajon jó-e ez az ötlet? Eszembe jutott, hogy bizony II.Rákóczy Ferenc szíve is Franciaországban van, míg teste Kassán pihen s ugyan mi lenne , ha társai hamvait elhoznák Törökországból ? Ha Mikes Kelemen hamvait elhoznák onnan, ugyan miért is menne már valaki magyar Rodostóba , s jelentene -e valamit is Dardzsiling az utódainknak, ha Körösi Csoma Sándor csontjai nem lennének ott ?!
Én azt mondom, hogy hagyni kellene mindent ott, ahol van. Mert mindennek megvan a maga rendeltetése. Rózsa Sándor szíve jó helyen van az alföldi pusztán, a fejét is hadd vizsgálják tovább az antropológusok, s a teste hadd pihenjen a szamosújvári börtön árnyékában . Hadd legyen ahova kivezérelni a kisdiákokat s rábízni újabb és újabb nemzedékre , hogy ápolják a sírját és az emlékét ! Hadd beszéljenek róla , olvassanak , kutassanak a témában !Idővel, talán akad majd közülük valaki, akinek eszébe jut, hogy a néhány km-el arrébb elterülő dési, Rózsa -domb egyáltalán nem a virágról kapta nevét, hanem a betyárról, aki egy ideig az itt található barlangban bújdosott és eszerint , bizony ellehetne helyezni egy emléktáblát is, amely ezt jelölné és megmagyarázná a dési magyaroknak, hogy tulajdonképpen mi is az a "Dealul Florilor ". Hadd legyen a Szamosújváron átutazó magyarok uticélja továbbra is , az örmény nagytemplom s a Martinuczy kastély illetve börtön mellett , a Rózsa Sándor sírja is, amely az őt körülvevő , hatalmas ortodox temetőben örökösen emlékeztet arra, hogy volt egyszer egy betyárvilág , amely -magyar volt
Vita Zsigmond: Jókai Erdélyben - 195.old. Találkozás Rózsa Sándorral