Árpád-házi Szent Margit


Árpád-házi Szent Margit

(Klissza, 1242. január 27. – Margitsziget, 1270. január 18.) IV. Béla magyar király és Laszkarisz Mária lánya, Szent Erzsébet unokahúga.

 

Margitot még a szíve alatt hordozta édesanyja, amikor a tatárok Batu kán vezetésével, 1241-ben Wahlstattnál megsemmisítették a németek és lengyelek egyesült seregét, majd a vértől és a győzelmi mámortól megittasodva betörtek Magyarországra. Béla király megkísérelte föltartóztatni őket a Sajónál, de borzalmas vereséget szenvedett. Az elvesztett muhi csata után IV. Béla király feleségével, Laskaris Máriával, bizánci hercegnővel együtt Dalmáciába menekült. Ott, Klissza várában 1242 Január 18.-án született Margit, a szülők hetedik gyereke. Nevét Antiochiai Szent Margit, a középkor egyik legtiszteltebb női szentje után kapta, akinek ereklyéit nagyatyja, II. András a Szentföldről hozta magával. Az ókeresztény vértanút István király és Szent Márton mellett, népünk mindjárt patrona regni-ként tisztelte.

Szülei Margitot felajánlottak Magyarországért a tatároktól elszenvedett vereség miatti kétségbeesésükben. Időközben messze Belső-Ázsiában meghalt a nagykán, s Batu a Duna-Tisza táján meghódított hatalmas területeket hátrahagyva, összegyűjtötte lovasait, és sietve távozott kelet felé, hogy le ne késsen az osztozkodásról. De Béla és Mária nem vonakodott fogadalmát teljesíteni: amikor Margit hároméves lett, átadták a domonkos nővéreknek Veszprémben.

 

 

A domonkosok rendi családja, amelyben Margit felnövekedett, még csak néhány évtizede létezett. Még telítve volt az első buzgalom frissességével és töretlenségével. Amíg a prédikáló testvérek bejárták Spanyolországot, Dél-Franciaországot és Észak-Olaszországot, tanítottak, koldultak, eretnekekkel vitatkoztak, addig a Szent Domonkos szabályait követő női kolostorok a belső, misztikus jámborság őrhelyei voltak. A vezeklés mindenekelőtt a szeretet önfeláldozó tetteiben, betegek gondozásában, bélpoklosok ápolásában nyilvánult meg. Ebben a szellemben nőtt fel Margit.

Igy hat Margit négy éves korában a veszprémi domonkos apácáktól gondos nevelésben részesült. Később, 10 évesen a Duna egyik szigetén Buda közelében, a Margit szigeten, akkori nevén a Nyulak szigetén lévő zárdába került át, amelyet atyja építtetett es amelyről IV. Béla alapítólevele ezt mondja: „midőn a tatárdúlás után, amely bűnhődésül bűneinkért zúdult ránk, keményen hozzáfogtunk az országújításhoz... az a gondolatunk támadt, hogy ...a Duna szigetén, kolostori életre alkalmas helyen, Isten anyjának, a Boldogságos Szűz Máriának tiszteletére templomot, és körülötte monostort alapítunk, amelyben a szerzetesi regulák követelményei szerint jámbor szüzeknek kell a királyok Királyát és a Szűznek Fiát szolgálniok. S hogy Isten előtt ismert jámborságunk, amely nem maradhat rejtekben; másoknak is példa legyen, leányunkat, Margit asszonyt, akit gyermekeim közül annál gyöngédebb szeretettel ölelünk át, minél biztosabban látjuk benne a jámbor, Isten előtt kedves életnek előjeleit, elhelyezzük őt ebben a kolostorban, hogy élte fogytáig szolgáljon Istennek és a dicsőséges Szűznek...”

 

Itt tett ünnepélyes fogadalmat Margit 1254-ben. Különböző kijelentései értésünkre adják, hogy a tizenkét éves leány tudta, mit tesz, amikor letette fogadalmát Humbert rendfőnök előtt. Isten kétszer is nagyszerű lehetőséget adott neki arra, hogy az egész világ előtt bebizonyítsa: ő teljesen szabadon és szívének teljes odaadásával szentelte magát az Úrnak.

 

Két alkalommal is lehetősége lett volna fogadalma visszavonására, hiszen minden bizonnyal megkapta volna a Romai felmentést apja kérésére, ő azonban visszautasította ezt, sőt, atyja kétszer is fölkereste a kolostorban házassági ajánlattal, de Margit nem fogadta el sem II. Ottokár cseh, sem pedig Anjou Károly szicíliai király házassági ajánlatát. Ottokárral azonban, atyja sürgető kérésére, egy bemutatkozás erejéig találkozott. A cseh király a találkozás után tudatta vele, hogy szépsége a rendi ruha ellenére is elbűvölte. Margit erre meglehetős fölháborodással azt mondta a nővéreknek: inkább levágatja az orrát, hogysem még egyszer ilyen hűtlenségnek kitegye magát. Atyját pedig emlékeztette arra, hogy ő ajánlotta föl egykor Istennek, és a cseh királyság összes kincsével és dicsőségével együtt siralmas látvány ahhoz az országhoz képest, melyet az ég és föld Királya ajánl neki, aki az ő jegyese egyszer s mindenkorra… Nyilvánvalóan a fátyol alatt is IV. Béla odaadó leánya maradt. Nem hagyta ugyan politikai érdekből férjhez adatni magát, de az utolsó nagy Árpád-házi uralkodó messzemenő terveivel és erőfeszítéseivel szoros kapcsolatban volt. Talán ebben a kapcsolatban és közös felelősségben látta életének igazi értelmét. És ez az elhivatottság olyan vezeklő életre ösztökélte, ami ma nekünk szinte öngyilkosságnak tűnik. Egykor Istennek ajándékozták, mivel atyja azt hitte, ezáltal kieszközölheti Magyarország megszabadulását a tatároktól. Amikor Margit elég idős volt ahhoz, hogy önmaga felől szabadon döntsön, megerősítette ezt a fölajánlást.

Margit fogadalma, az önfegyelmezés és keresztény szeretet példaképe volt. A legalacsonyabb rendű munkát is szívesen végezte, és a legrosszabb ruhákban járt. Napjait munkában, éjszakáit imádságban töltötte. Életének alapszabálya egészen egyszerűen hangzik, de a három egyszerű tétel az evangélium egész tökéletességét magában foglalja: Istent szeretni, magamat megvetni, senkit meg nem utálni, senkit meg nem ítélni.

 

Szentté avatása aktái megmaradtak, s nővér- és kortársainak, élete tanúinak sok értékes és hitelt érdemlő vallomását is tartalmazzák. Értésünkre adják, hogy Margit számára magától értetődő volt a szabályok szigorú megtartása, a kemény önsanyargatás, s a legnyomorúságosabb, utálatot gerjesztő betegek szolgálatában való hősies kitartás. Nagyon gyorsan és erélyesen leszoktatta nővértársait arról, hogy benne bármi módon is a királylányt tiszteljék. Egy szolgáló, akit csodával határos módon mentett meg a megfulladástól, a szentté avatási akták szerint így tanúskodott: ,,Margit jó és szent volt, mindnyájunk példaképe. Alázatosabb volt, mint mi, szolgálóleányok.''

 

Huszonnyolc éves korában 1270. január 18.-an halt meg, szeretettől és vezekléstől elemésztve. Halála óráját derűs arccal előre megmondotta a nővéreknek… A Nyulak szigeten kolostorban helyeztek örök nyugalomra. Ravatalát 1271 körül Albert és Péter lombardiai szobrászok faragták meg vörös, és fehér márványból. Holtteste halála után, egyes állítások szerint, három hétig nem indult oszlásnak, ráadásul rózsaillatot árasztott.

Boldoggá avatása már 1276-ban megtörtént, bár boldoggá avatási perét sohasem fejezték be, szentté avatására azonban évszázadokat kellett várni. Tiszteletét 1789-ben hivatalosan is engedélyezték, végül XII. Pius pápa 1943-ban avatta szentté.

Életét az 1300-as évek elején írták meg, s Ráskay Lea domonkos apáca másolatában maradt ránk egy 1510 körüli kódexben. Az alábbiakban ebből idézünk néhány részletet:

,,Mert eloszlott vala néminemű malaszt az ő orcájában és néminemű malasztos, megért erkölcs az ő tekintetében, úgy, hogy sem kemény beszédekkel, sem lágy beszédekkel nem láttatnék megváltoztatni... Gerjedez vala ez nemes szent szűz az isteni szerelemnek tüzével, és meggyulladván, imádkozék vala szüntelen, olyha minden közbevetés nélkül, úgy, hogy napnak első idejétől fogva az konventnek ebédének ideiglen szünetlen imádságban marad vala meg.

És mennyével felülmúl vala mindeneket nemességgel, annyéval inkább erőlködik vala magát megalázni ez nemességes szent szűz, magyeri királnak nemes leánya. Hetet tart vala az konyhán, főz vala az szororoknak, fazekat mos vala, tálakat mos vala, az halakat megfaragja (lepikkelyezi) nagy hidegségnek idején, úgyhogy az nagy jeges víznek hidegségétől ez gyenge szűznek az ő kezének bőre meghasadoz vala és a vér kijő vala az ő kezéből, és némikoron bekötik vala az ő kezét az ő nagy fájdalmáért. Az konyhát megsepri, fárd hord vala hátán, vizet merét vala és ő maga az konyhára viszi vala.

Éjjel fölkel és úgy hallgatja vala, ha valamely szoror nyög, és hozzámegyen, megkérdezi. Némelyeknek bort hevít, némelyeknek ruhát melegít, és odateszi, hol az betegnek fájdalma vala. Ha kedég valamely az szororok közül meghal vala, tehát ez szent szűz mindaddig el nem megyen az meghalt szorornak testétől, mígnem eltemettetik vala. Hanem az holttestnél imádkozik, és oly igen nagyon siratja, nagyobban hogynem mintha őneki testi atyjafia volt volna.

Esmég ez szent szűz vala mindenben szegénységnek szeretője és megtartója és igen szeret élni vala szegénységben. Őneki ruhája, kápája vala igen ő és megszakadozott, és foltos vala. És némikoron ez szent szűz az sárból veszen ki posztódarabokat, és azzal foltozza vala meg köntösét, kápáját.

Ez szent szűz eszében forgatja vala gyakorta és néha egyebekkel is beszéli vala az ő nemzetének, eleinek életüket és életöknek szentségét. Azaz: Szent István királnak életit... Szent Imre hercegnek is ő életit... Szent László királnak életit... Szent Erzsébet asszonynak, az ő szerelmes nénjének szentséges életit... Ilyenféle gondolatokban és szólásokban foglalja vala magát ez szent szűz, és nagy magas fohászkodásokat vonszon vala az ő szívének belső részéből, és kéré vala ez szenteknek esedezésüket, hogy az ő érdemüknek miatta és az isteni ajándoknak, malasztnak miatta érdemlene lenni az ő nyomuknak és érdemöknek követője.

Mikoron az ő nagy keserűségét látnák szororok, olyha őrajta könyörülvén, úgymondnak vala őneki:

-- Mi tenéked benne? Mit gondolsz vele? Mire hogy minden történetért te tennen magadat gyötröd?

Tehát ez szentséges szűz Szent Margit asszony az ő szívének mélységéből vonszván nagy fohászkodást, ezenképpen felele:

-- Az anyaszentegyház, minden hív kereszténynek anyja az ő drágalátos tagiban metéltetik és igen keményen gyötretik. És ti azt mondjátok énnekem: Mi tenéked benne? Nemde nem ő szült-e keresztvíznek miatta újonnan engemet, ti veletek öszve?! Nemde az ő leányai közül való vagyok-e én? Bizonnyal az vagyok!

Mikoron jutott vala ez szentséges szűz az ő betegségének tizenharmad napjára, egy szombat napon... meggyullada ez méltóságos szűz az mennyei jegyesnek szerelmében: kit kéván vala, kit szolgál vala, kit mindeneknek felette szeret vala, kinek szerelméért mind atyját, anyját és ez világi országnak birodalmát elhagyta vala. Az ő ártatlan lelkét, szentséges, méltóságos lelkét ajánlván az ő Teremtőjének, az ő édességes, kévánatos jegyesének, elnyugovék az Úrban.''

 

Emlékét őrzi ugyanakkor:

 

• Gergely, Domonkos-rendi szerzetes latinul írt legendája 1408 az úgynevezett legrégibb legenda.

• Vizsgálat boldog emlékezetű Margit szűznek életéről, magatartásáról, csodatetteiről 1276. Latin nyelvű kézirat, a két szöveget magyarul közzétette: Balassi Kiadó, 1999.

• Budapesten az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye területén két katolikus templom viseli a nevét. A pestszentlőrinci (XVIII. kerület) és a Lehel téri (XIII. kerület). Liturgiku

 

A legendát olvasva megdöbbentő közelségbe kerül a középkor világa, különösen élővé pedig a magyar történelem egy nőalakja, Árpád-házi Szent Margit. Mintha a szemünk előtt válna a kétéves, komoly kislány szép, fiatal leánnyá, aki szülei fogadalmát megtartva magát Istennek ajánlja. Csókolgatja és könnyeivel öntözi, engedelmesen teljesít minden munkát, amivel megbízzák.


Szerkesztés dátuma: szombat, 2010. január 30. Szerkesztette: Klapka Emese- Csilla
Nézettség: 3,409 Kategória: Személyek
Előző cikk: Árpád-házi Daka József - Interjú és történeti leírás 1220 évtől 1944-ig. Magyarország megkoronázott Királya él. Következő cikk: Bakócz Tamás


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: