Szent Imre


Szent Imre

Szent Imre herceg (Székesfehérvár, 1000–1007 között – Veszprém közelében, 1031. szeptember 2.) I. István király és Gizella királyné fia.

 

Szent Imre herceg az első királyunk, István király és Gizella királyné fia volt. Az uralkodó házaspár gyerekeiből, csak kettőnek a neve maradt fenn: Ottó, aki valószínűleg 1000 előtt született (a krónikák szerint 1002 előtt keresztelték meg, és korán halt meg), valamint Imre aki Székesfehérváron született, 1000–1007 között.

Imre születésére nézve egyes források 1000-et jelölnek meg, míg a krónikák szerint 24 éves korában halt meg, így valószínűbb, hogy 1007-ben született. Mint az egyetlen felnőttkort megélt fiú maradt végül apja és anyja egyetlen reménysége az utolsó gyermek, s lett örököse a trónnak.

Imre, a német sógor, Henrik után kapta nevét; a Hildesheimi Évkönyvek és a Szent Imre-legenda Heinricus néven is említik. A német Heimrik nevnek jelentése: "otthon uralkodó", s előbb a latin Emericus, majd elmagyarosodott változatai Emrik ~ Emrih, majd Imreh ~ Imre terjedtek el a közhasználatban. Imre hercegről sajnos csak nagyon kevés biztos adat maradt fenn.

A hercegfiút hét éves koráig anyja, Boldog Gizella királyné nevelte, majd Szent Gellért, a tudós bencés, igazi lelki ember pallérozta műveltségét újabb hét éven át, többek között latinra tanította, s elvégeztette vele a kor legmagasabb iskolai fokozatait, a triviumot és quadriviumot. A tudományok mellett a vallás, valamint a papi élet rejtelmeibe is beavatta.

 

Ez idő tájt történt, amiről a legenda is beszámol, hogy Veszprémben járván, szolgájával betért a Szent György-kápolnába imádkozni, s ott, mikor lelkében megszólította az Úr, örökös tisztasági (szüzességi) fogadalmat tett. Ezt a felajánlását azonban élete végéig titokban hordozta, s későbbi házasságában is megtartotta, mint arra utólag, halála után fény derült.

 

Tizenöt éves korától atyja mellett nevelkedett, ahol az államirányítás tudományát, a hadvezérséget, a diplomáciát sajátította el. István király felkészítette fiát az uralkodásra. Az "Institutio morum ad Emericum ducem – Erkölcsi intelmek Imre herceghez" című művében személyes útmutatást adott az uralkodáshoz fiának. Mint jövendő uralkodótól elvárták, hogy rangjának megfelelő házasságot kössön, s biztosítsa a dinasztia fennmaradását utódaiban. A hagyomány három királyi családot említ, amelyből feleséget vehetett: a lengyel, horvát és görög uralkodóházat. A Lysa Gora-i Szent Kereszt-monostor évkönyveinek följegyzése szerint Imre egyszer Lengyelországban járt, mint vőlegény. Más vélemény a görög uralkodóházzal való rokonságot helyezi előtérbe (emellett foglal állást Bogyay Tamás is, Stephanus Rex című művében, 1976).

 

Pontosan nem tudjuk megállapítani feleségének kilétét, csak annyi bizonyos, hogy szűzi házasságban éltek egymással. Amint a legenda gyönyörűen mondja: ez a csodálatos ifjú ,,keblében hordta a lángot, de el nem perzseltetett annak égésétől''. "Lehetetlen, hogy ne érezte volna át óriási felelősségét, hogy ne látta volna atyja gondjait – írja róla Sík Sándor. Ha mégis vállalta fogadalma következményeit, biztosra vehetjük, hogy számolt ezzel a problémával; hogy valami nagy jót akart elérni fogadalmával, nagyobbat, mint az a veszteség, amely áldozatából származott..."

 

A húszas évek végén, elkerülve szülei udvarából bizonyára elfoglalta a trónörökös herceget megillető dukátust, és apja reá bízta a "királyi sereg" parancsnokságát. Valószínű, hogy 1031-ben apja mellett Imre is felvonult seregével II. Konrád ellen. Egyes történészek viszont kimondottan a német sereggel való ütközet önálló vezéreként emlegetik őt. A magyar sereg előtt nyitva állt Bajorország kapuja, de a magyar királytól távol állt a hódítás szándéka. Békét ajánlott a császárnak, aki a szégyenletes kudarc után nem akart maga tárgyalásokba bocsátkozni, s a békekötést 13 éves fiára bízta. Henrik bajor herceg – a későbbi III. Henrik császár – 1031 tavaszán Esztergomba érkezett "az igazságtalanul megbántott magyar király'' megkövetésére, s a Lajta és Fischa folyó köze újra visszakerült Magyarországhoz a Morvamezővel együtt.

István ekkor hatalmának csúcspontján, 1031-ben Székesfehérvárott utódja, egyetlen életben maradt fia megkoronázására készült, hogy a keresztény magyar nép jövendőjét így biztosítsa. Feljegyzések alapján tudjuk, hogy Gizella királyné keze munkájával és irányítása alatt készült el az a miseruha, amelyet később átalakítva koronázási palástnak használtak kilencszáz esztendőn keresztül. Erre az egész királyi család rá van hímezve.

Néhány hónappal a német támadás visszaverése után, szeptember 2-án azonban bekövetkezett az a tragikus fordulat, ami István király számára élete legnagyobb csapását jelentette. Ahogy a Hildesheimi Évkönyvek hírül adják: Imre egy vadászaton vadkan áldozata lett. Haláláról a Legenda hallgat.

 

Halálának pontos helye sem ismert, valószínűleg egy vadkan öklelte fel a bihari Igfon-erdőben (az országnagyok kedvelt vadászterületén). Itt épült fel a XI.-XII. század fordulóján a Szent Imre apátság épülete (szentté avatása után). Mivel a középkori szokás szerint a szentek halálának helyszínén monostort építettek, így ez is ezt erősíti meg. Holttestét az akkor még épülő fehérvári bazilikában helyezték el.

VII. Gergely pápa 1083. november 4-én I. Istvánnal és Gellért püspökkel együtt szentté avatta. Ünnepe: november 5.


Szerkesztés dátuma: vasárnap, 2010. január 31. Szerkesztette: Klapka Emese- Csilla
Nézettség: 2,496 Kategória: Személyek
Előző cikk: Szapolyai János Következő cikk: Szent István


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: