Szent István


Szent István

I. (Szent) István király (eredetileg Vajk, kb. 975., Esztergom – 1038. augusztus 15., Székesfehérvár vagy Esztergom-Szentkirály az első keresztény magyar király, aki a Kárpát-medence magyar törzseit vagy fegyverrel, vagy békés úton hajtotta uralma alá, a lázadásokat pedig leverte. Uralkodása alatt a magyar törzsek szövetségéből létrehozta az egész Kárpát-medencére kiterjedő keresztény magyar államot, és az ezer éves magyar törvénytár az általa alkotott törvényekkel kezdődik. Ő szervezte meg a magyar keresztény egyházat, nevéhez fűződik a tudományosság magyarországi kezdete is. Magyarországon minden év augusztus 20-án I. István király szentté avatásának napját ünnepeljük.

 

Szent István, Esztergomban született 967 – 977 körül. Géza fejedelem és Sarolt fia; Gizella bajor hercegnővel 996 körül kötött házasságából valószínűleg öt gyermek született, közülük csak Imre érte meg a nagykorúságot.

A magyar törzsek fejedelmei között Géza különleges hatalmi pozíciót vívott ki magának. A bajor papok egyike keresztelte meg őt, Mihály testvérét és 973-ban vagy 974-ben fiát, Vajkot, aki a keresztség vizében és lélekben történt szent újjászületésekor a passaui egyházmegye védőszentje után az István nevet kapta. Az országban azonban még túlsúlyban volt a pogányság, és a pogány elem keveredett a kereszténységgel. A királyi udvarban, Gézánál éppúgy, mint uralomra vágyó feleségénél, a keresztény gondolat kezdetben inkább dinasztikus és állami célokat szolgált, mintsem Krisztus szent ügyét. Géza, hogy a kereszténység felvételét és ezzel kapcsolatban a nyugati orientációt biztosítsa, s házának hatalmát megszilárdítsa, kizárta a trónöröklésből versenytársát, Koppányt, és termetre ugyan kicsiny, de jellemben, bátorságban és helytállásban messze kiemelkedő fiát, Istvánt jelölte utódjává. Prágából meghívta Adalbert püspököt, hogy a megtérést elmélyítse, és István további képzését előmozdítsa. Adalbert volt az is, aki a fejedelmi ifjút megbérmálta, és vallási szempontból előnyösen befolyásolta. Ő közvetítette 995-ben az István és Gizella között létrejött házasságot is. Amikor az ifjú trónörökös atyja halálakor, 997-ben átvette a hatalmat, a keresztény szellem és vallásos világnézet már szilárd gyökeret vert benne.

Az 1000. év karácsonyán kenték föl és koronázták királlyá, II. Szilveszter pápa által III. Ottó császár jóváhagyásával küldött koronával Esztergomban. Ez egyenlő volt szuverén királyi méltóságra emelésével és apostoli küldetésének elismerésével. A pápától kapott előjogra támaszkodva birodalmának szilárd egyházi szervezetet adott: tíz egyházkerületet alapított (12 volt tervbe véve), köztük két érsekséget: Esztergomban és Kalocsán, valamint nyolc püspökséget.

Két fájdalmas esemény árnyékolta be élete alkonyát, mindkettő legbensőjéig érintette. Imre fiát, a rendkívül erényes ifjút rendelte és készítette elő trónörökösévé. Még halála előtt meg akarta vele osztani az uralmat. Imrét azonban közvetlenül uralkodótársává koronázása előtt, 1031-ben egy vadászat alkalmával vadkan támadta meg és sebezte halálra. István másik gyermeke már korábban meghalt. Így nem maradt közvetlen örököse. Az Árpád-nemzetség egyetlen leszármazottja Vazul volt, ő azonban ifjúkori ballépéseiért börtönben ült. A súlyosan beteg király megkegyelmezett neki, kiengedte a fogságból, sőt azon gondolkodott, hogy még életében maga mellé veszi és trónra emeli. A rossz tanácsra hallgató hálátlan rokon azonban egy galád összeesküvésbe keveredett, aminek az volt a célja, hogy a királyt meggyilkolják és az országban visszaállítsák a pogányságot. Ilyen gazságot István nem hagyhatott büntetlenül, életművét nem engedhette elpusztítani. A királygyilkosság szándékáért halálbüntetés járt. István az összeesküvés három fejének kiszúratta a szemét és levágatta a kezét: ez abban az időben a súlyos gonosztevők szokásos büntetése volt, és a megérdemelt halálbüntetés esetén, mint itt, kegyelmi aktusnak számított.

Amikor halálát közeledni érezte, magához hívatta tanácsosait, s velük egyetértésben Pétert, Velencében élő nővérének fiát tette utódjává. Mindenkit arra intett, hogy maradjanak meg az igaz hitben, szeressék az igazságosságot, és főleg hűségesen ápolják a kereszténység zsenge vetését. Közel hetven éves korában -- a 11. században ritka magas korban --, 42 évi uralkodás után halt meg Mária mennybevitelének napján, akit oly bensőségesen tisztelt s akinek tiszteletére több templomot épített. Halála előtt neki ajánlotta az országot.

Diplomáciai és politikai érzéke, mellyel nemegyszer a gyakorlatban egymásnak ellentmondó célokat is el tudott érni, korának, sőt mondhatni, az egész magyar történelemnek legnagyobb államférfijává avatta. Politikai, vallási és társadalmi szempontból tulajdonképpen ő teremtette meg Magyarországot, István jelölte ki és biztosította a jövőbe vezető utat népének. A magyarságnak négy különböző szomszédos kultúra -- a török-mohamedán keleten, a görög-szláv a Balkánon, a latin-német nyugaton és a pogány-szláv északon -- feszültséggel teli területén kellett ezek ostromló befolyásával és ellentmondásaival küzdelmet folytatnia. A változást, amelyet István hozott, jól megvilágítja egy világpolitikai jelentőségű tény: trónra lépése előtt nem egészen fél századdal a magyar lovascsapatok még halálosan fenyegették Nyugatot és a kereszténységet, egészen az Augsburg melletti Lech-mezőig hatolva előre. Az István által alkotmányában, kiterjedésében, kultúrájában és történelemformáló erejében újjáalakított Magyarország ezzel szemben a keresztény Nyugat előretolt bástyája lett az előnyomuló mongol és török veszély ellen, és évszázadokon keresztül védőfal az ázsiai hódítók barbárságával szemben.

Bölcsesség Könyve ekképp írja le a korai halát:

 

"A keserves, nagy fájdalom beteggé tette Szent István királyt, súlyos kórságba esett; sok napok után is csak alig érte egészsége javulását, de régi épsége nem tért vissza soha többé. Gyötörte a lábfájás; szomorúság, jaj gyötörte, kivált, amiért atyafiságában nem látott senki olyast, aki az ő halála után keresztényi hitben tartsa meg országát. Mert a magyar nemzet inkább hajlott a pogány szertartásokhoz, mint Krisztus hitéhez." (69. rész)

 

István király 1038. augusztus 15-én halt meg Székesfehérvárott, ott is temették el. Népe három évig gyászolta:

"Azonnal Magyarország-szerte gyászra fordult a lantpengetés, az ország népe mind, nemesek és nem nemesek, gazdagok és szegények egyaránt siratták a szent király halálát, bőséges könnyhullatással és sok jajszóval gyászolták az árvák kegyes atyját. A szomorúság és fájdalom jeléül gyászruhát öltöttek, az ifjak és szüzek három évig nem táncoltak, elhallgatott a mindenféle nyájas, édes hangú muzsikáló szerszám, hű szívek siralmával siratták őt; vigasztalhatatlan, nagy volt a siralom." (70. rész)

 

1083-ban szentté avatásakor jobbját külön ereklyetartóban helyezték el, ezt őrzik jelenleg a bp.-i Szt. István-bazilikában, római szarkofágból átfaragott kőkoporsóját Székesfehérvárott.

 

Nagy érdemeket szerzett az ország katolikus egyháza érdekében kifejtett munkájával is. Szerzetes papokat hívott Bajorországból, Csehországból, Olaszországból, éspedig bencéseket, kiváltképpen a clunyi reform követőit, Dél-Magyarországra pedig a görög bazilita rend férfi és női tagjait. Szent Márton hegyén (Pannonhalmán) apátságot alapított.

Istvánt az egész nemzet gyászolta. Temetésére az egész országból sereglettek az emberek Székesfehérvárra. Ott, az általa alapított gyönyörű bazilikában - mely éppen akkor készült el, és ebből az alkalomból gyorsan fölszentelték - helyezték ünnepélyesen nyugalomra földi maradványait.

István halálának körülményeiről biztosat alig tudunk. Amint halálát okozó betegsége ismeretlen, úgy halála helyéről sem maradt hitelt érdemlő feljegyzés. Az első részletes Szent István-életrajzot megíró Stilting János jezsuita (1767) ugyan idéz a Martyrologium Parisienséből egy adatot, mely szerint Budán halt meg, de mint már ő is észrevette, a Martyrologium összeállítója ezt a Magyar Krónikából következtette ki, ahol az áll, hogy Szent István elkezdte az óbudai prépostság építését, de életében már nem tudta befejezni, együgyű elképzelés szerint azért, mert ott érte a halál.

Az államalapító István királyt augusztus 20-án ünneplik Magyarországon, és ez a magyarok legnagyobb nemzeti ünnepe.

 

Szent István törvényei:

Az I. törvénykönyv 35 cikkelye

 

• Az egyház és a papság helyzetére vonatkozó általános rendelkezések.

• Az új birtokrend biztosítása.

• A keresztény vallásgyakorlás biztosítása.

• Erőszakos cselekedetek megakadályozása.

• Esküszegés büntetése.

• A földesúri jogok biztosítása.

• Özvegyek és árvák jogainak védelme.

• Boszorkányok és varázslók büntetése.

A II. törvénykönyv 21 cikkelye

• A templomépítésről rendelkezik.

• Az öröklést szabályozza.

• A tulajdon megsértése.

• Az erőszakos cselekményeket bünteti.

• A törvény előtti rendről ír.

• Az összeesküvés szankcionálása.

• A dézsmafizetés.

• A cselszövések büntetése.

Emléket őrzi:

 

Strobl Lajos Szent István szobra a Halászbástyán

 

Szent István szobra (Bp. XVI.) Törley Mária alkotása

A katolikus magyarság néphimnusza volt a Szent István királyhoz című, Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga kezdetű ének.


Szerkesztés dátuma: vasárnap, 2010. január 31. Szerkesztette: Klapka Emese- Csilla
Nézettség: 5,003 Kategória: Személyek
Előző cikk: Szent Imre Következő cikk: Szent László


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: