Történelem - Tisztségek

   

 
Németül Reichsgraf. Olyan grófi család tagja, amely tartományúri hatalommal (Landeshoheit) rendelkezett a Német-római Birodalomban. Rangban a birodalmi fejedelem után következett, néhány grófi család azonban a birodalmi grófokkal egyenrangúnak számított (gefürstete Grafen). 1803-ig négy képviselőt delegáltak a birodalmi gyűlésbe, akik a birodalmi fejedelmek között szavazhattak.
 
Németül Freigraf. Többnyire olyan gróf, akinek a birtoka önálló állami státussal rendelkezik (France Comte Franciaország keleti részén sokáig önálló burgund grófság volt.
 
A vikomt („algróf” latinul: vicecomes, franciául vicomte, angolul viscount, olaszul visconte, németül Vizegraf vagy Burggraf „várgróf”, spanyolul vizconde) a gróf és a báró közötti főnemesi cím.
 
A vadgróf nemesi rang, mely szinte kizárólag a Német-római Birodalomban és a vele szomszédos területeken volt használatos. Németül Wildgraf vagy Waldgraf, latinul comes nemoris vagy comes silvestris formában volt ismert. A vadgrófok, a grófokhoz hasonlóan eleinte királyi tisztségviselők, erdőispánok voltak, s a tisztség örökössé válásával alakult ki a vadgrófi cím.
 
A 16. század elejétől az ispánt általánosan főispánnak (supremus comes) hívták és egyre inkább örökölhető pozícióvá vált. Az újkori magyar közigazgatásban a főispán és az alispán tisztsége elvált egymástól.
 
Az örökös főispán (latin: supremus et perpetuus comes) olyan főispán, aki a tisztségét azért töltötte be automatikusan, mert valamilyen főpapi vagy országos világi méltóságot kapott. Elsőnek 1270-ben az esztergomi érsek lett Esztergom vármegye örökös főispánja. A 14. században a macsói báni címet kapcsolták össze Bács, Bodrog, Baranya, Szerém és Valkó ispánságával. A 15.
 
A megyésispán (comes parochiae, comes castri, comes comitatus, comes provinciae) a középkori magyar közigazgatásban a vármegye élén álló, a király által kinevezett és bármikor felmenthető tisztviselő. Bírói hatalma csak a várbirtokra terjedt ki, míg közigazgatási (pl. piacfelügyelet) funkciói az egész megyére, így az udvarbirtokra is.
 
Az ispán (latinul comes) legismertebb jelentésében a vármegye király által kinevezett első emberét jelentette a középkorban, az újkorban a tisztség neve főispán lett. Ilyen minőségében megfelelt a frank grófnak (grafio).
 
Az alispán (latin vicecomes) a középkori magyar vármegye ispánjának – az újkorban főispánjának – helyettese volt, első említése 1113-ból származik, mint (curialis comes), a vicecomes elnevezés csak a 14. századtól vált általánossá. Az ispán választotta ki a várjobbágyok közül, a bíráskodásban segítette őt, de az Aranybulla (1222) szerint csak a várnépek felett ítélkezhetett.
 
Az erdőispánságok királyi udvarbirtokok voltak a Magyar Királyságban a 13. században. Élükön erdőispánok (procurator) álltak. Az 12. század végén szervezték meg őket egy-egy vármegye ritkán lakott vagy lakatlan erdőterületén, esetleg az ország belső területein előbb, mint a határterületeken.

54 cikk | 3 / 6 oldal