Várispán (comes castri) volt először is minden megyésispán, aki a vármegye várszervezete és várbirtoka által alkotott várispánság élén állt. Ez a várispánság a vármegyében lévő udvarbirtokokkal, magán- és egyházi uradalmakkal együtt alkotta a vármegyét.
A báró a középkori Nyugat-, Közép- és Dél-Európában a királytól közvetlenül függő feudális nagybirtokosok, az uralkodó osztály legfelső rétegének megjelölése volt. Az újkorban az uralkodó által adományozott öröklődő főnemesi címmé vált.
A szó a frank baro szóból származik, amely eredetileg „teherhordó, fegyverhordó harcost” jelenthetett, az ógermán bera, beran, „hordani” igéből.
A bárói korona a bárói rang tárgyi jelképe a heraldikában. Lehet ún. "régebbi", abroncsból álló és ún. "új" bárói korona, mely hétágú. A többi rangjelölő koronával együtt a 17. századtól kezdett elterjedni.
Az országbíró kialakult formájában a király és nádor után a régi Magyarország harmadik legfontosabb világi tisztviselője volt, országos bíró, az országgyűlésen a nádor helyettese.
A tisztség kialakulása
1130 táján tűnik fel először, mint udvarispán (curialis comes), aki a nádor korábbi udvari ellátást felügyelő, udvartartást irányító szerepkörét vette át.
A királyi személynök, más néven a király személyének képviselője, ha a király nincs jelen, főleg az igazságszolgáltatásban olyan ügyeknél, melyek a király személyes bíráskodásának tartattak fenn. Nem azonos a homo regius-szal, a király megbízottjával.
Az intézmény múltja
Ezzel a tisztséggel a 15. század elejétől találkozunk.
Az alországbíró a 13. század végén az uralkodó távollétében is ítélkezni jogosult úgynevezett jelenléti bíróság vezetője volt. Ez a bíróság Budán működött. A 14. század elejétől a bíróság vezetését a kevésbé jelentős alországbíró helyett addigi névleges felettese, az országbíró vette át. Az országbíró törvényszékével együtt mindig követte az uralkodót.
A kincstartó a középkori Magyarország legfőbb pénzügyi tisztviselője a 14. századtól. Károly Róbert idején bukkant fel először mint az akkor még a pénzügyekért felelős tárnokmester alárendeltje, majd 1377-től önálló tisztségviselő.
A községi bíró a kis- és nagyközségek első tisztviselője, a községi elöljáróság feje, a községi képviselő-testület elnöke volt Magyarországon 1950-ig. Néha ugyancsak községi bírónak nevezték a kisebb polgári peres ügyekről szóló törvény alapján a községi bíráskodást gyakorló városi tisztviselőt 1877 után.
A szolgabíró (latinul Iudex nobilium [néhányszor rövidítve iudlium] ~ a nemesek bírája) a nemesi és polgári vármegyerendszer tisztviselője, aki igazságszolgáltatási és közigazgatási feladatokat látott el, eleinte a nemesség, később a jobbágyság és a polgárság számára is. A kialakuló járások vezető tisztségviselője volt.
A királyi vármegye nemesi vármegyévé való 13.
A kisbíró (dobos, gornyik, községi szolga, plájás, város cselédje) régi magyar községi, városi alkalmazott, aki a községi bíró alárendeltjeként a hivatali helyiségeket takarította és fűtötte, küldeményeket kézbesített, kidobolta a rendelkezéseket, és volt ahol éjszakai őrséget is bíztak rá.
