Nádor vagy Nádorispán


A nádor vagy nádorispán (latinul palatinus, comes palatinus, comes palatii) a király után a legnagyobb országos méltóság volt Magyarországon a Szent Istvántól 1848-ig terjedő időszakban. Szent István német-frank mintára hozta létre a tisztséget a palotagróf (pfalzgraf) mintájára. Eleinte tisztsége egyebeesett az udvarispánéval (comes curialis), aki általában az udvar gazdasági és jogi ügyeinek felelőse volt. A 12. századtól vált el tisztsége az udvarispánétól - ahogy később az országbíróé is - és vált önálló, országos hatáskörűvé. Ekkor kialakult bírói szervezete és ekkor lett a király helyettese. A 13. századtól udvari helyett rendi méltósággá vált, a rendek hatalmi törekvéseit szolgálta a királlyal szemben is.

 

A nádor szó eredete  

Elnevezése a nyelvtudomány álláspontja szerint a szláv „nádvorný župan” (udvari ispán - nádorispán) kifejezésből ered. Azaz az udvarispán szóból, akinek tisztségéből kivált, ahogy később az országbíró is. Az „udvar” szó is a szláv u dvora azaz „udvarnál”, tulajdonképpen az „ajtónál” kifejezés átvétele. Az udvar szó (latinul curia, aula, palatium), mint királyi udvar a középkorban a fejedelem és kíséretének tartózkodási helyét jelentette, ami nem volt állandó, hanem a királyi udvarházakat, valamint az azokhoz csatolt szolgáltató falvak hálózatát jelentette. Ezek népeinek felügyelője, bírája volt különböző korokban az udvarispán, a nádor és az országbíró.

 

A nádori intézmény története  

Szent István udvarában valószínűleg a nyugati „Pfalzgraf” mintájára keletkezett a tisztség. Kezdetben a királyi udvarházak udvarnokainak felügyelőjeként (majd bírájaként) a kezdetleges udvar (azaz a kíséret) szükségleteinek biztosítása volt, majd bírói működése az udvari hivatalt lassan országos hatáskörűvé alakította. Az első név szerint ismert nádor Aba Sámuel, későbbi magyar király volt. A nádor ellátási funkcióinak megsokasodásával tehermentesítették a nádor és az udvarispán (curialis comes) vagy régebben másképpen udvarbíró tisztség szétválasztásával, amiből utóbb az országbíró tisztsége nőtt ki.

A királyné és gyakran az ifjabb király is rendelkezett saját nádorral. A királyné udvarispánját először 1198-ban említik. Az Árpád-kor végén több esetben előfordult, hogy a nádori hivatalt kettéosztották, „dunáninneni” és „dunántúli” nádorságra. Az Árpád-ház kihalása utáni évtized anarchiával terhelt időszakában egyazon időben többen is viselték a nádori címet, nehezen meghatározható területi hatáskörrel.

A rendek először 1447-ben, Hunyadi János kormányzósága alatt választottak nádort. Az 1485-ben, nádorválasztás céljából tartott országgyűlésen részletesen szabályozták a nádor hatáskörét is. A következő évszázadokban ezek a nádori cikkelyeknek (Articuli pronunciati de officio palatinatus) nevezett törvénycikke jelentették a nádor hatáskörének alapvető szabályozását. A későbbi törvényekkel ezen csak apróbb változtatást végeztek.

A mohácsi csata után Magyarországon hatalomra kerülő Habsburg uralkodók uralkodói székhelye nem Magyarországon volt, ezért az országot – a magyar törvények és szokások figyelmen kívül hagyásával – királyi helytartón keresztül kívánták kormányozni. A magyar rendek azonban követelték a nádori hivatal betöltését és 1542. november 26-án nádorrá választották Révay Ferenc túróci főispánt. Ettől kezdve a nádori hivatalt – kis kihagyásokkal – mindig betöltötték, de a nádor személye nem volt azonos a királyi helytartó személyével.

Ezt az ellentmondásos állapotot a II. Mátyás koronázása előtt (1608. november 18-án) kiadott 3. törvénycikkben szüntették meg, ahol újra szabályozták a nádorság intézményét. A király 2 katolikus és 2 protestáns jelöltet állíthatott, a rendek ezek közül választották meg a nádort, aki ekkortól a nádor a rendi országgyűlés elnöke, különösen a felsőtábla elnöke is volt.

1723-ban létrehozták a helytartótanácsot és a Hétszemélyes Táblát, amelyek elnöke a nádor lett. 1790 után Habsburg főhercegek töltötték be a nádori tisztséget, 1848 után a tisztség betöltetlen maradt. A legnevezetesebb késői nádor József nádor Habsburg főherceg(1776 – 1847), Magyarország utolsó nádora István nádor volt. Az ő lemondatásával (1848. szeptember 25.) a gyakorlatban megszűnt a nádori hivatal, de ennek törvényi kifejezése csak később történt meg. 1867-tól megmaradt szerepköreit a miniszterelnökre ruházták.

 

Szent László törvényei 

A nádor bírói működését szabályozta a Szent László III. dekrétumának nevezett törvény harmadik cikkelye:

A nádorispánról

Azt is akarjuk, hogy ha olykor a nádorispán hazamegy, a király és az udvar pecsétjét hagyja annál, aki helyetteseképpen ott marad, hogy miképpen a királynak egy udvara van, úgy pecsétje is egy legyen. Ameddig pedig ez az ispán otthon marad, pecsétjét senkire se küldje, csupán azokra, kiket "udvarnokok"-nak neveznek, és akik önként, saját akaratukból mennek hozzá, azok felett legyen szabad neki ítélkezni. Ha másképpen cselekszik, ötvenöt penzát fizessen. Hasonlóképpen a herceg ispánját is, ha az nemcsak a saját alattvalói, hanem mások felett is ítélkezik, ugyanazon büntetéssel javítsák meg.


Aranybulla 

A nádor országos köztisztviselői jogállásáról tanúskodik az Aranybulla (II. András, 1222): A nádor bírói jogköréről

a) A nádor országunk minden embere felett különbség nélkül ítélkezzék.

b) De a nemesek (olyan) ügyeit, melyek a fővesztésre vagy birtokaik feldúlására vonatkoznak, a király tudta nélkül ne fejezhesse be.

c) Helyettes bírákat ne tartson, csak egyet, a saját udvarában

 

Nádori cikkelyek 

Az 1485-ben, nádorválasztás céljából tartott országgyűlésen részletesen szabályozták a nádor hatáskörét is. A nádori cikkelyeknek (Articuli pronunciati de officio palatinatus) nevezett törvénycikkek a következők:

 

A király választásánál övé az első szavazat,

A kiskorú király gyámja vagy gondnoka;

Király nem létében vagy a király serdületlen kora alatt országgyűlést hirdethet;

Nemesi felkelés (insurrectio) esetében ő az országnak főkapitánya;

A honfiak között felmerült meghasonlásokat kiegyenlíti,

A király és ország között felmerült meghasonlás esetében közbenjár;

Ha a király gyengeelméjűségnél vagy hanyagságnál fogva azt nem tehetné, vagy nem tenné, az ország szónokait meghallgatja, és azoknak válaszol;

A királyi adományok alkalmánál felmerült panaszokat a király elé terjeszti;

Ő az országnak első nagybírája oly értelemben hogy a királyi méltóságon kívül, nagyobb vagy az övéhez hasonló bírói hatalma senkinek sincs,

A király távollétében annak helytartója;

A kunoknak főkapitánya és bírája s ezért tőlük évenként 3000 aranyat húz;

Dalmáciának bírája, amiért bizonyos dalmátszigeteknek jövedelmei illetik.


Szerkesztés dátuma: szerda, 2013. március 27.
Nézettség: 2,373 Kategória: Tisztségek
Előző cikk: Főherceg Következő cikk: Nagyherceg


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: