Tárnokmester


A tárnokmester (magister tavernicorum regalium vagy főtárnok (camerarius)' a bárói méltóságok egyike, kezdetben a királyi udvarházak tárnokainak felügyelője, pénzügyeinek intézője, kincseinek őrzője. A középkor végére fokozatosan birói tisztséggé is alakult, a 20. századra funkció nélküli címmé vált. A tisztség maga a frank államszervezet mintájára született az államalapításkor, a környező országokban, Kelet-Közép-Európában camerarius volt a neve.

 

Gazdasági szerepe  

Sajnos István király oklevelei alig egy-két méltóságviselőt említenek, a tihanyi alapítólevélből tudunk csak valamit az udvari méltóságokról. A királyi jövedelmek kezelője a főtárnok (camerarius) volt, aki az udvari szervezet tárnokainak vezetője - Tárnok nevű helyiségeink államalapításkori foglalkozásokat űző személyek királyi udvarház körüli falvaira utalnak -, de ezentúl nyilván a révészek, vámosok, sószállítók és pénzverők is alája tartoztak. Ő kezelte a király "kamaráját", ezért később főkamarás néven is illették.

Legkorábban 1148-ban a királyi kamara elnökeként (presidens camere regie) emlitik, majd 1198-ban és többször később kamarások mestere (magister cubiculariorum) címet viseli. 1214-ben jelenik meg először, mint tárnokmester (magister tavarnicorum. Ez utóbbi a magyarországi latinság terméke volt, és külföldön nem értették, ezért az 1271-es békekötésben mint kamarás (camerarius) szerepel. Az elnevezés változékonysága mögött a kialakulás kezdeti nehézségei állhatnak, ahogy a kezdetben az udvarért felelős nádor már nem tudta ellátni minden feladatát és szükség lett új főméltóságokra akik egyes feladatokra specializálódtak. 

1200 tájától a királyi birtokok jövedelmei veszíteni kezdtek jelentőségükből. Ekkortól a tárnokmester kezelte a többi kincstári bevételt (regálék, királyi városok adói, stb.). A 13. század eleje egyik tárnokmesterének, A(m)pod fia Dénesnek nagy szerepe volt a pénzjövedelmekre épülő új gazdaságpolitika kialakításában. Károly Róbert reformjai a 14. század első felében nagyon megnövelték szerepét, ekkor már az államháztartás feje, a pénzügyi és gazdaságpolitika tényleges irányítója, az ezekhez kapcsolódó szervezetek legfőbb igazgatási és bírói hatósága. Alá tartoztak még a koronajavak és a megmaradt várgazdaságok is. Gazdasági tevékenységét az altárnokmester és az altárnoknagy segítette. A 14. század második felében gazdasági feladatait fokozatosan, végül teljesen átvette helyettese, a kincstartó (thesaurarius).

 

Bírói szerepe  

A szabad királyi városok egy csoportjában, az ún. tárnoki városokban a tárnokmester bíráskodott Budán már 1376 előtt is, de ekkor még a nádor és az országbíró is eljárhatott ügyeikben. Nagy Lajos reformjai következtében 1376 és 1378 között külön, a városi ügyekben illetékes bíró intézkedett – országbírói tisztének megtartása mellett –, majd 1378 után kialakult a tárnoki szék, ahol a tárnokmester bírói tevékenységét a tárnoki ítélőmester és a tárnoki jegyzők segítették. A tárnoki városok polgári pereiben a fellebbezést a polgári ülnökökkel működő tárnoki székhez kellett benyújtani. A 15. században a tárnoki városok körét Buda, Pozsony, Nagyszombat, Sopron, Kassa, Eperjes és Bártfa alkotta. Még Mohács előtt csatlakozott hozzájuk Pest, majd számuk tovább nőtt különösen a 16-17. században. 1848-ban 28-an voltak. A török hódoltság idején a tárnoki szék Pozsonyban ülésezett. 

A 16. század elejétől a tárnokmester a negyedik világi főméltóság volt. A nádor ill. az országbíró akadályoztatása esetén ő elnökölt a felsőtábla, később a Hétszemélyes tábla ülésein is. 1867 után minden hatáskör nélküli zászlósúri címként létezett tovább


Szerkesztés dátuma: szerda, 2013. március 27.
Nézettség: 1,090 Kategória: Tisztségek
Előző cikk: Zászlósúr Következő cikk: Lovászmester


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: