Az ispán (latinul comes) legismertebb jelentésében a vármegye király által kinevezett első emberét jelentette a középkorban, az újkorban a tisztség neve főispán lett. Ilyen minőségében megfelelt a frank grófnak (grafio). Ispán állt a királyi udvartartás (udvarispán), a királyi kápolna (kápolnaispán), a pénzügyigazgatás különböző szintjei (harmincadispán, pénzverőispán, sókamaraispán, urburaispán) élén, de az úri nemzetségek, egyes kiváltságolt népcsoportok vezetőit (besenyők ispánja, székelyispán), a magánuradalmak első embereit is így hívták.

A cím legkorábbi említése 777-ből ismert, ekkor mint avar előkelő címe szerepel a kremsmünsteri apátság alapítólevelében. A kifejezés az úr, elöljáró jelentésű szláv pan, span, zsupán szócsoportból származik, amely kapcsolódik a zsupa ’területi egység’ szóhoz, de a zsupán nem csak területi elöljáró értelemben volt használatos a szlávoknál. Latin megfelelője a comes (gróf) volt. Zsupán formában a dunai bolgároknál és az avaroknál egyaránt előfordul, megtaláljuk a nagyszentmiklósi kincs görög betűs feliratában is. A magyarság a Kárpát-medencében talált szlávoktól vette át. A cím korai alakja spán.

13. századi adatok alapján a magyar úri nemzetségek vezetőit is az ispán cím illette meg. Feltételezhető, hogy a szlávok ispánnak hívták a honfoglaló magyarok nemzetségfőit (bőit), akik azután a vármegyeszervezet kiépítésekor a megye első emberei lettek.