Gróf


A gróf (latinul comes), a középkori Nyugat- Közép- és Dél-Európában a királytól sokszor csak közvetetten függő, nagyfokú autonómiával rendelkező feudális nagybirtokosokat jelentette, akik egy-egy területi egység vezetői, a helyi közigazgatás, katonai és bírói hatalom birtokosai voltak. Magyarországon a középkori comes (magyarul ispán) cím nem jelentett autonómiát, csupán a vármegye közigazgatási, katonai és bírói irányító hivatalát. A grófi tisztség az újkorban az uralkodó által adományozott öröklődő főnemesi címmé vált.

A tisztség ókori eredete  

A latin comes szó eredeti jelentése „útitárs, barát, kísérő”. A Római Köztársaság korában a comes valamely magistratus vagy provincia-helytartó tanácsadója, illetve kísérője volt. Ebben az időben még nem jelentett hivatalos címet vagy megbízást jelentett, viselői a magistratus (vagy promagistratus) rokonai, barátai voltak, akik utazásaik során elkísérték őket. A császárkorban ugyancsak comesnek hívták az uralkodó tanácsadóit, kísérőit. A császári kísérők, tanácsadók egy része idővel intézményes hivatalt kapott. Ezen hivatalok közzé tartozott például a Claudius (uralkodott 41-54) alatt megjelenő és a császár jogtanácsosa tisztségnek megfelelő comes Augusti. Marcus Aurelius (uralkodott 161-180) és Septimius Severus (uralkodott 193-211) idején a comesek testületet (comitatus) alkottak, és hatáskörük a jogtanácsosi feladatoktól a katonai törzskari feladatokig terjedt.

A comitatus időközben jelentőségét veszített intézményét I. (Nagy) Constantinus (uralkodott 306-334) újjászervezte. Constantinus uralkodásától a comesek a császár különleges feladatokat ellátó bizalmasainak körét alkották, és részt vettek a császári udvar, illetve a provinciák igazgatásában. Ekkor már az udvar valamennyi főbb hivatalnokát comesnek nevezték, és rögzített feladataik szerint három, megszólításukat (vir illustris, vir spectabilis, vir clarissimus) is meghatározó rangcsoportba sorolták őket. Egyes comesek hivataloknál fogva erős befolyást gyakoroltak a császárra és jogi igazgatására is. A legmagasabb rangú comesek közé tartozott például a comes sacrarum largitionum („szent bőkezűség comese”), aki a katonáknak ajándékként juttatott pénzről kapta hivatala nevét, s a pénzügyi igazgatás legfelsőbb vezetőjeként a különböző adók beszedéséért, valamint a pénzverésért volt felelős. Jelentős hatalom összpontosult a császári magántulajdon igazgatójának, a comes rerum privatarum-nak a kezében. A comes orientis a 4. század közepétől a Római Birodalom keleti tartományainak teljhatalmú kormányzójaként működött, kiszorítva ezáltal hivatalából az ottani vicariust. A comes címet esetenként szolgálat nélkül is adományozták, ekkor a municipális terhek alól szabadított fel.  

 

A grófi tisztség és cím Európában  

A comes a korai középkorban királyi hivatalnokot jelentett. Később egyúttal a király által adományozott ranggá is vált, a tulajdonképpeni társadalmi státusz egyfajta kiemelő jelzőjeként.

 

Középkor 

A comitatus alatt a kora középkori germán népeknél az udvari kíséret, személyzet összességét értették. A comes (frank nyelven: grafio) a Római Birodalom bukása után, az 5. század végétől a király által kinevezett hivatalnokot jelentette. A grófnak jogában állt törvény elé idézni a területén élőket, és ítélkezhetett felettük.

A Frank Birodalomban a király hatalmával együtt nőtt a grófi hatalom is: alá tartozott a közrend felügyelete, a befolyó jövedelmeket kezelhette, háborúban seregeket vezethetett stb. Nagy Károly területi közigazgatási egységekre, grófságokra (comitatus) osztotta országát, amelyek élére a főurak közül állított vezetőket, a nem öröklődő című, leváltható grófokat. A határterületi grófságokban úgynevezett őrgrófságokat szervezett. Az új közigazgatási rendszert a következő frank uralkodók is átvették, és a későbbiekben nagy hatást gyakorolt a keresztény hitre tért népek államépítésére. A grófok által felügyelt területek – vagy azok egy része – a későbbiekben gyakran a család tulajdonába vándoroltak, és a hűbéri területekkel egybeforrva alakultak ki a hatalmas grófi birtokok.

Legkésőbb 1338-ban a francia királyok megkezdték a grófi cím – tisztség nélküli – adományozását. A grófok rangkoronája 16 ágú volt, ebből kilenc látszik a címerpajzsokon.

 

Különböző grófi méltóságok 

Majordomus

Palotagróf

Earl

Birodalmi gróf

Szabadgróf

Várgróf

Vadgróf

 

Az öröklődő grófi cím 

Magyarországon öröklődő grófi címet nagyobb számban a korai újkortól kegyelemlevél által a Habsburg-házi királyok adományoztak (comes, gróf, Graaf). Az örökletes grófi címek azonban korábban is léteztek. Néhány nagyhatalmú család önkényesen vett fel nyugati mintára grófi címet, melyet uralkodóink hallgatólagosan jóváhagytak. Ez a gyakorlat különösen Horvátországban (Zrínyi, Korbáviai grófok) és Nyugat-Magyarországon (Kőszegi, Szentgyörgyi-Bazini grófok) terjedt el. Az Árpád-ház kihalása után Károly Róbert nápolyi mintára örökletes conte címet adományozott megbízható híveinek, melyek sok esetben ragadványnévvé váltak; innen ered a Raholczai és Újlaki grófok Kont vagy a Cseszneky grófok Kondé mellékneve. A 15. század egyik legismertebb adománya 1453-ból Hunyadi János besztercei örökös grófi címe V. László által.

A grófok a főúri rendhez tartoztak, 1608 után az országgyűlési felsőtáblát adó réteghez. A grófi címeket nemritkán (királyhű) politikai érdemekért adta az uralkodó. 1623-tól, (Bethlen István grófi rangra emelésétől) a grófi címhez nem járt automatikusan birtok vagy más adomány. Az 1885-ös főrendiházi reform óta az országgyűlési felsőházi tagsághoz a grófi cím már önmagában nem volt elegendő.

A grófi címeket – más rangokhoz és címekhez hasonlóan – az 1947. évi IV. törvény megszüntette és használatukat megtiltotta. Egyes körökben azonban a címek használata ennek ellenére újból terjed.


Szerkesztés dátuma: csütörtök, 2013. március 28.
Nézettség: 482 Kategória: Tisztségek
Előző cikk: Őrgróf Következő cikk: Pozsonyi gróf


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: