Az erdőispánságok királyi udvarbirtokok voltak a Magyar Királyságban a 13. században. Élükön erdőispánok (procurator) álltak. Az 12. század végén szervezték meg őket egy-egy vármegye ritkán lakott vagy lakatlan erdőterületén, esetleg az ország belső területein előbb, mint a határterületeken. Az erdőispánságok a ritkán lakott erdőterületek erőforrásait (fakitermelés, halászat, vadászat) aknázták ki az udvar céljaira, amelyik pihenés, szórakozás céljából is gyakran időzött bennük. Teljes közigazgatási autonómiával rendelkező királyi uradalmak voltak.A királyi birtokok eladományozása miatt az erdőispánságok a 13–14. század fordulóján megszűntek. Egy részük önálló vármegyévé alakult, más részük beolvadt a szomszédos vármegye területi rendszerébe. Van amelyik később is királyi vadászterület maradt, másokat eladományoztak, ahol a magánbirtokosok teljes erdőhasználatot kaptak.

Az egyes erdőispánságok 

bakonyi erdőispánság – központja Csesznek, ill. a városlődi Hölgykő vára, amit a bakonyi ispán felügyelt. Lásd még Bakonyi vadgróf.

beregi erdőispánság – központja Bereg (Nagybereg) 

pataki erdőispánság – központja Patak (Sárospatak)

pilisi erdőispánság – központja Visegrád

sárosi erdőispánság – központja Sáros (Nagysáros)

tornai erdőispánság

ugocsai erdőispánság

zólyomi erdőispánság – központja Zólyom

Szolgálónépeik  

Szolgálónépeik között sajátos foglalkozásúak voltak, mint az erdőóvó ardók (Szőlősardó), a bőrnyúzó darócok, a vadászó lócok (Nagylóc), pecérek, halászok.