Hogyan védekezhetünk a növényi kártevők ellen vegyszerek nélkül?


Hogyan védekezhetünk a növényi kártevők ellen vegyszerek nélkül?

A levéltetvek táplálkozásuk során szívogatják a növény leveleit, amik görbülnek, torzulnak, színük, alakjuk eltér a normálistól. A levéltetvek mézharmatot választanak ki, amelyet darazsak, hangyák látogatnak, a korompenész megtelepszik rajta, aminek következtében megfeketedik a levél, és sokszor a termés is értéktelenné, fogyaszthatatlanná válik. A levéltetvek azért is veszélyesek, mert a szívogatás során a vírusokat átviszik egyik növényről a másikra, így terjesztve a vírusos növényi betegségeket.

Célunk nem a vegyszerek, mérgek segítségével történő kipusztítás, hanem a védekezés, és a megelőzés.

                     

Növénytársítás levéltetvek és más állati kártevők ellen néhány példa:

A borsfű a babsorokban a leghatásosabb a levéltetvek ellen;

A Geránium hatásos atkák és káposztalepke hernyói ellen;

Az izsóp Káposzta és szőlősorok között távol tartja a rovarkártevőket, különösen a káposztalepkéket. De retekkel ne társítsuk;

A kakukkfű távol tartja a káposztalepke hernyóit, ha káposztafélék közé ültetjük. A levendula a rózsák körül nem csak mutatós, hanem hasznos is, mert távol tartja a hangyákat és a levéltetveket;

A menta távol tartja a legyeket, hangyákat, atkákat és káposztalepkéket. Ne társítsuk petrezselyemmel;

A torma távol tartja a kolorádóbogarakat;

Zsázsa a rózsatövek alatt ültetve illetve a zsázsa, akárcsak a sarkantyú és büdöske a gyümölcsfák alá ültetve is levéltetvek ellen hatásos. 

                       

Növényi eredetű levek:

A kártevők ellen készített kivonatokat - ha azokat közvetlenül akarjuk felhasználni -,két nagy maréknyi növényt 10 liter esővízbe és hagyjuk állni 24 órát, majd hígítás nélkül öntsük a gyökér tájékára, a károsodott növény köré a földbe, és ne a törzsre, a szárra, a nyélre, levelekre vagy virágokra. Az a mondás járja, hogy mindezt telihold előtt tegyük Ha fogyó holdkor végezzük a műveletet, akkor kétszer annyi ideig hagyjuk állni a kivonatot.

Csalánlé levéltetvek ellen

A csalánlé nemcsak a levéltetvek ellen hatásos, de a növényeket is erősíti. Érdemes hetente egyszer megpermetezni vele a növényeket. Elkészítése: 5 kg zöld vagy 1 kg szárított nagy csalánt felaprítunk és 50 liter esővízben 5-15 napig állni hagyunk, amíg erjedni nem kezd. Az oldatból 1 liternyit 10 liter vízzel hígítunk, majd kipermetezzük.

Fokhagymalé levéltetvek ellen

A fokhagymalé fertőtlenítő, csírázást gátló hatású. Sokszor társítják vöröshagyma lével. A hagyma hulladékát és szárát addig gyűjtjük egy edényben, míg ž részig megtelik, majd felöntjük esővízzel. Öntözéshez 1:10 arányban hígítsuk. A kellemetlen szagot zsurlófőzettel vagy zeolit kőporral ellensúlyozhatjuk.

Hagyma, fokhagyma és pirospaprika spray szívókártevők ellen

Vágjunk fel héjastul egy vöröshagymafejet, egy fel fokhagymát. Adjunk egy púpozott kávéskanál pirospaprikát másfél liter vízhez. Gyengén főzzük 20 percig. Majd hagyjuk kihűlni. Lezárt üvegedénybe tároljuk. Hűtőben kb. 1 hónapig tárolható. Felhasználáskor egy evőkanál oldatot tegyünk fél liter vízhez, és permetezzük a fertőzött növényre. Ha szappanos vizet használunk, a felület borítása jobb lesz, ezért a hatékonyság növekszik.

                     

Fahamu levéltetvek ellen

A fahamu hatásos fertőtlenítő szer a levéltetvek ellen, de hatásos a pajzstetvek ellen is. Általában ősszel érdemes használni, mikor a fák lombtalanok. Előbb tiszta vízzel mossuk le az ágakat, majd vödörbe tett fahamuba mártott (botra erősített) puha ronggyal finoman ütögetve alaposan szórjuk be a fák ágait.

Kamilla kivonat levéltetvek ellen

A kamilla kivonat a zöld levéltetvek elleni védekezés eszköze. 30 dkg kamillát 3 liter esővízben áztassunk 12 órán át. 1 literéhez 3 liter esővizet adjunk, és ezzel öntözzük a növényt havi 1-2 alkalommal.

Fehérüröm spray házas csigák és meztelen csigák és hernyók ellen

Egy marék fehérüröm levelet áztassunk másfél liter vízbe. Lassú tűzön főzzük 30 percig, majd hűtsük le. Adjunk hozzá egy teáskanál szappant a hatás fokozása érdekében.


Szerkesztés dátuma: csütörtök, 2013. március 14. Szerkesztette: Mereteiné-Matosics Ágnes
Nézettség: 4,144 Kategória: Kertészkedés » Vegyszerek nélkül
Következő cikk: Permetezés a biokertben 1.

Forrás:
www.kertpont.hu


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: