Környezeti nevelés a legkisebbeknek: az ökoóvodák rendszere


Környezeti nevelés a legkisebbeknek: az ökoóvodák rendszere

„Nem lehet elég korán kezdeni” - tartja a mondás. Hasonló gondolat járhatott azoknak a környezetvédő pedagógusoknak a fejében, akik elsőként kitalálták és szorgalmazták az óvodák átalakítását úgynevezett zöld óvodákká. Ennek eredményeképp ma már Magyarországon is rengeteg ilyen rendszerű intézménybe járhatnak a gyerekek. Miben másabb az ő ovis életük? Miben nyújt többet egy ilyen intézmény? Ezt a Zöld Óvodák Kritériumrendszere határozza meg.

A zöld óvodák nevelési koncepciója

Ezek az óvodák a környezeti nevelés alapján működnek. Erre építkezik az összes pedagógiai teendő, amelyekben közreműködnek a regionális szervezetek, társóvodák, társiskolák, sőt, kiemelt szerepe van a szülői közösségnek is. Az említett közösségek a zöldóvoda támogatására, programjának színesítésére törekednek. 

                                  

Az óvoda feladata általános természet- és környezetvédelmi ismeretek, feladatok, kihívások megismertetése a gyerekekkel. A fák, növények védelme, azoknak ápolása, faültetés, állatvédelem, a hulladék helyes kezelése, egészséges táplálkozás, energiatakarékosság – mindezeknek a tudatosítása, majd saját lakóhelyükön való alkalmazása a cél. A képességek fejlesztésére és az eszközök megtanulására kirándulásokat szerveznek az óvópedagógusok. Természetjárás közben lehetőség nyílik játszva felfedezni az adott életközösséget. Ezen túlmenően minden évben erdei óvodát szerveznek, ahol egész nap a megszokott benti, óvodai környezetben játszanak a gyerekek, de amikor kinéznek az ablakon, vagy kimennek az udvarra, a városi közeg helyett egyből a fák között találják magukat.

Az óvodák nevelési programját meghatározza az is, hogy mely településen található az intézmény. Így például a zöld-, illetve egészségügyi jeles napok kiválasztásánál nagy szerepe van a helyi természeti adottságoknak. Amíg a vízparti települések a víz világnapját, a hegyvidéki települések a madarak és fák napját ünneplik.

A zöld óvodák belülről

Az óvoda berendezése is környezetbarát. Egyszerű, takarékos, praktikus, a bútorok kizárólag természetes anyagokból készülnek. A gyerekek játékai s mindennapi eszközei is odafigyelést igényelnek, közülük egy sem káros a környezetre. A csoportszobák egyéni kialakításúak, rengeteg növénnyel, melyeket a gyerekek nagy szeretettel ápolgatnak. Nemcsak a növények részesülnek ilyen gondoskodásban, állatgondozási feladatokat is ellátnak a kicsik, de szigorúan csak az egészségügyi előírásoknak megfelelően. Az udvaron zöldséges- és gyümölcsöskert, gyógy- és fűszernövényes rész, sziklakert, sőt kerti tó állhat, melyek tovább fokozzák az intézmény természetes jellegét. A gyerekek a kerti munkában is részt vesznek, külön nekik készített kerti szerszámok segítségével. Az udvari játékok is kizárólag környezetbarát anyagokból készülnek, továbbá árnyékolók és ivókút áll a játszásban kifáradt gyerekek rendelkezésre. 

                                     

Az elektronika, vízhasználat és fűtés terén takarékosság jellemzi a zöld óvodát. Energiatakarékos izzókat használnak, hideg-meleg kevert csapvízzel mosnak kezet, és a levegő illatosítására gyógynövényeket használnak, így a hajtógázos légfrissítőket el lehet felejteni. Az óvoda egész területén biztosított a hulladék szelektív gyűjtése, kivéve a veszélyes hulladékokat, azokat minél hamarabb elszállítják. A gyerekek különösen jól alkalmazzák a „hulladék nem szemét” elvet, hisz ajándékokat, játékokat készítenek az arra még alkalmas hulladékból. A használt papírokat külön tárolóba gyűjtik, ahonnan rajzolgatás, hajtogatás céljából újból felhasználhatják azokat.

A pedagógusok folyamatosan bővítik az óvoda, illetve az egyes csoportok rendelkezésére álló szakirodalmat, melynek nagy százalékát a témához illő könyvek, folyóiratok teszik ki. Elvárás továbbá az itt dolgozó pedagógusoktól, hogy civil életükben is példát mutassanak a gyerekeknek, és preferálják a zöld életmódot.

Az óvodák remélhetőleg elérik céljukat, és a felcseperedő gyerekek követik mindazt, amit kisgyermekkorukban oly nagy érdeklődéssel sajátítottak el.

 


Szerkesztés dátuma: szerda, 2013. március 27. Szerkesztette: Mereteiné-Matosics Ágnes
Nézettség: 3,490 Kategória: Környezetvédelem
Előző cikk: Jövőnk a magasban - az ózonréteg és károsodása Következő cikk: Környezettudatosság az iskolában

Forrás:
www.zoldmuzeum.hu


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: