Talán nem is gondolnánk, hogy az óceánokban is lehet zajszennyezés. A kimutatások szerint az elmúlt hat évtizedben tíz éves időközökben megduplázódott az óceánok zajszennyezettsége a vízi járművek miatt. Főképp a tengeralattjáró-hajók által, ezek ugyanis a felderítéseknél olyan frekvenciát használnak, amely nagy területen képes befolyásolni az élőlények életét. Emellett ne feledkezzünk meg a tenger alatti olaj- és gázlelőhelyekről sem, amelyek felderítése és működtetése szintén megzavarja a víz élővilágát. Ezeken a területeken olyan szeizmikus rezgéseket előidéző légágyukkal kutatnak, amelyek 200-250 decibeles hanghullámokat generálnak (összehasonlításképp: az emberi fájdalomküszöb 140 decibelnél van, és a 175-ös nagyságba már bele is halhatunk).

A másik zajszennyezést okozó tényező meglepő módon az üvegházhatással van összefüggésben. A szén-dioxid nagyobb mértékű koncentrációja a levegőben nem csak az óceánok elsavasodásához járul hozzá, hanem befolyásolja annak akusztikus tulajdonságait is. A tengervíz ugyanis a nagy mennyiségben elnyelt szén-dioxid miatt jobban átereszti az alacsony (200 Hertz körüli) frekvenciájú hangokat, vagyis azok sokkal hosszabb utat tesznek meg a vízben. A megnövekvő széndioxid-tartalom ugyanis savas irányba tolja el a víz kémhatását, a kémiai összetételtől függően pedig az alacsony frekvenciás hanghullámok felerősödnek, míg mások elhalnak.

200 Hertz frekvencia körüli hanghullámok természetes és mesterséges módon egyaránt keletkeznek az óceánban. Egyrészt ilyen hanghullámokat gerjesztenek az esőcseppek, a szél vagy a hullámzás, másrészt a tengeri emlősök is ezen a frekvencián kommunikálnak, tájékozódnak, de a tengerészeti, kereskedelmi és tudományos tevékenységekhez is ezeket használják.

A zajszennyezés hatása a tengeri élővilágra

A mesterségesen keltett, és az óceán által felerősített hangok tehát megakadályozzák a halakat, a bálnákat és a delfineket abban, hogy lokalizálják zsákmányállataikat vagy a rájuk vadászó ragadozókat, csökkentik a tájékozódási képességeiket. Sőt, gyakran a párválasztásukra is negatív hatással vannak, hiszen a lehetséges partnerek gyakran nagy területen szétszóródva élnek, és akadályozzák őket, hogy hangkontaktusban maradjanak a kicsinyeikkel, illetve a csoporttársaikkal. Számos oceanológus a szeizmikus légágyúkat teszi felelőssé a delfinek és az óriástintahalak egyre gyakoribb partra vetődéséért. Valószínűleg annak is az orientációt akadályozó zajok az okai, hogy a delfinek sokszor nem tudják kikerülni a halászhálókat, amelyek halálos csapdává válhatnak. 

2006 áprilisának végén delfinek százai vetődtek partra és pusztultak el a Tanzániához tartozó Zanzibár nyugati partvidékén. A katasztrófa hátterében a tengeralattjárók szonárjait sejtették.

Számos hasonló eset történt már. Ausztráliában csak 2009-ben négyszer vetődtek partra bálnák és delfinek százai. 2009. december közepén a Bass-szorosnál bukkantak mintegy 200 delfinre.

A hangszennyezés azonban nem csak a gerinces tengeri állatok életlehetőségeit redukálja, hanem a korallokra is negatív hatással van. A korallok ugyanis hatalmas szirtekbe tömörülnek, és a Föld egyik legjobban fenyegetett ökoszisztémáját alkotják. A globális felmelegedés és az óceánok savasodása miatt néhány szakértő szerint a korallzátonyok helyzete már menthetetlen, és ehhez bizony hozzájárul a zajszennyezés is. Hogy miért?

A korallokat alkotó korall-lárváknak létfontosságú, hogy mihamarabb biztonságos helyet találjanak maguknak, és kolóniát alapítsanak, ellenkező esetben elpusztulnak. A kutatók előtt azonban sokáig nem volt ismert, hogy miként tájékozódnak a vízben ezek az apró, lebegő, szőrös petékre hasonlatos organizmusok. Steve Simpson, a Bristoli Egyetem tengerbiológusa végül néhány évvel ezelőtt bizonyította, hogy ők is a korallzátonyok közelében jellemző egyedi kibocsátott hangokat követik, akárcsak a korallszirti halak. A felfedezés azért is jelentős, mert rámutatott hogy az óceánok ember által okozott zajszennyezése is károsíthatja ezt az érzékeny ökoszisztémát.

A jövő lehetőségei

Néhány helyen (főleg amerikai fennhatóság alatt lévő területeken) már tettek az ügyben lépéseket. Ilyen például, hogy korlátozzák a nagy energiájú szonárok működését (a szonár hangimpulzusokat bocsát ki a víz alatt, és azoknak a visszaverődését érzékeli, hangradar), és a szeizmikus légágyúk használatát.

A Nemzetközi Állatjóléti Alap (International Fund for Animal Welfare) azonban kevésnek tartja ezeket az intézkedéseket. A szervezet azt szeretné elérni, hogy az állatok szempontjából különösen érzékeny területeken (például a szaporodó helyeken) és azok meghatározott környékén teljesen tiltsák be ezeket az eszközöket. A Bálna- és Delfinvédő Társaság (Whale and Dolphin Conservation Society) pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a skóciai Moray Firth környékén nagyszabású olaj- és gázlelőhely-kutatásba kezdtek, ami veszélyezteti az itt található delfinállományt.

A jövő borúsnak tűnik tehát, hiszen a kereskedelmi hajózás és az ásványianyag-kitermelés a nemzetközi gazdaság része, e tevékenységek csökkentésére nem látszik reális esély. 

A szonár vagy hangradar víz alatti tárgyak, hajók, halrajok, domborzati viszonyok felderítésére, az óceán mélységének megállapítására szolgál. Két típusa létezik. Az egyik az általa kibocsátott, majd visszavert hangimpulzusokat érzékeli (aktív szonár), a másik a céltárgy által kibocsátott hangjelzéseket méri (passzív szonár). A mérési elv a következő: mérik az időt, amíg az akusztikus jel eljut a céltárgyig, majd visszaérkezik az érzékelőig. A hang tengerben való terjedési sebessége ismeretében kiszámítható a tárgy távolsága.